Váci Hirlap, 1927 (41. évfolyam, 1-98. szám)

1927-11-16 / 88. szám

Ára 16 fillér. 41 -ik évfolyam. 88. szám. Vác, 1927 november 16. VÁCI HÍRLAP Politikai és társadalmi hetilap, megjelenik hetenkint kétszer szerdán és vasárnap Előfizetési ár: Helyben egy negyedévre . . Vidéken egy negyedévre . . Egyes szám ára ............................... ( Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felelős szerkesztő és laptulajdonos I Csáky-ut 4 sz. (Iparudvar). Telefon 17. SERCSÉNYS DEZSŐ Hirdetések és nyilttér milliméter soronkint díjszabás szerint Vácot, a végvárt nem érdekli Trianon napja! Vasárnap, mikor cserkészeimmel zászló alatt a nagytemplomba mentem a „pro Pátria“-misére, megütötte az utcán fülemet ez a párbeszéd: — Ugyan hova mennek ezek ily nagy parádéval, mi van ma, hogy ilyen nagy felvonulást csinálnak ? A felelet rá: — Ha jól emlékszem, az újságban ol­vastam, hogy ma van Trianon évfordulója s a zipserek valami pro Pátria-napot tar­tanak. Ennyi volt, ezt hallottam és mondhatom, megdöbbentem s valami véghetetlen fáj­dalom és keserűség fogott el, . . . hát igy vagyunk, ennyire jutottunk, hogy csak „ha jól emlékszem“ ... és ... „a zip­serek valami pro Pátria-napot tartanak.“ Hát nem mindnyájunk gyásza és fájdalma Trianon, csak a zipsereké ? Hát nem egy­formán nehezedik Trianon átka mind­nyájunkra ? A gyönyörű istenháza, mely hatalmas méreteivel nagy tömegek befogadására alkalmas, valósággal kongott az üresség­től. Mert annak a 2—3 iskolának az ifjú­sága, a megjelent katonaság s az a 200 ájtatoskodó, a ki ott volt, az ily alkalom­mal nem tömeg. Vasárnapi másik misén is többen vannak ott, mint voltak Trianon emlékezetén. Pedig ha valamire kell em­lékeznünk, akkor Trianonra első sorban és ha valamire kell kérnünk a jó Istent, úgy első sorban arra, hogy bűneinket megbocsátván szűntesse meg Trianon át­kát felettünk ... és ehelyett mit teszünk? ... Nem akarom azt mondani, (pedig az el­keseredés arra késztet), hogy elfelejtet­tünk már mindent, inkább azt mondom, úgylátszik, nem törődünk már vele. A győztes hatalmak minden országa nagy lelkesedéssel ünnepli november 11-ét, mint a győzelem napját és mi legyőzőitek, sőt a legyőzőitek közt is legtöbbet vesz­tettek, november 13-át elfelejtjük: el­feledjük a méltatlanul minket ért sok-sok bántalmat s nem törődünk többet vele !... Persze, békerevizió kellene, ... de kaparja ki nekünk más a gesztenyét, mi ugyan meg nem mozdulunk, még azt sem tesz- szük meg, hogy a jó Isten segítségét siessünk kérni legalább egyszer egy év­ben . . . : november 13-án! Mily szép, impozáns és megható s a jó Istennek is mennyire tetsző lett volna megtelt templomot látni, amikor a hatal­mas tömeg őszinte jajszava száll az Úr zsámolyához . . . e helyett egy maroknyi csoport! Pedig érdemes lett volna püspö­künk szavait hallani, melyekben mig egy­részt rámutatott a hibákra és okokra, melyek a minket ért szerencsétlenség előidézői voltak, másrészt ugyanakkor i megmutatta nekünk az utat, melyen halad­nunk kell, ha el akarjuk érni célunkat. Megyéspüspökünk fáradozásának kö­szönhető, hogy ma már Magyarország püspöki kara kiadta rendeletét a lelkész- kedő papságnak, hogy november 13-án „pro Pátria“-szentmisét mondjon s hívei­nek emlékezetébe hozza mindenkor Tria­nont és mi ezt azzal háláljuk meg, hogy erről tudomást sem akarunk venni. Teljes­séggel közömbös nekünk november 13-a ? Vagy Trianon csak frázis, üres beszéd? Mit törődünk mi az elszakított részekkel, mi közünk nekünk azokhoz, mit akarunk mi, maroknyi magyarok integer Magyar- országot . . Elég volt, hagyjanak élni! — Hát ez is álláspont: a haldoklás állás­pontja. Hej Testvér! Magyar Testvér, nem jó utón haladsz! Ne gondold, hogy csak egy álmodozó lélek, egy „vad hazafi“ ábrándja az integer Magyarország, neked is szükséged van Nagymagyarországra. Testvérek! Magyarok! Szálljunk már egyszer magunkba és vegyük komolyab­ban azt a nagy szerencsétlenséget, mely bennünket sújtott s Istennel, egymást támo­gatva, közös akarattal küzdjünk a mai helyzet megváltoztatásáért! Mert a mig olyan lanyhasággal kezeljük, hogy még az Isten házába is restek vagyunk elmenni, hiába várjuk az idők jobbrafordulását. Még tiz, vagy akár ezer Rothermere sem lesz képes bennünket a kátyúból kirán­tani, ha mi meg makacsul megmaradunk benne ! Zsembai Ferenc A Váci a avatása és táncvigassága A Vácia vezetőségében ismét lázas munka folyik. A szombati avatás elő­készítésén dolgozik a Korporáció olyan lelkesedéssel, a milyennel talán még soha. Az avatás keretei ugyanis szűkebbek lesznek, mint az elsőé, — akkor Protektor- avatás is volt —, de a fénye utói fogja érni azt. A Vezérség részéről kiszáll Bitter Illés, az Emerikána Komendátora, Rottenbiller államtitkár, Szentgyörgyi Ele­mér advokátus, Márton Lajos prior stb. A Korporációk közül az Urbana, Sycam- bria, Tliicia, Carpathia fogják magukat nagyobb küldöttséggel képviseltetni s ez­által a tánc sikere is biztosítva van. A szertartás kezdete pontosan 7 órakor lesz. Szerdán, e hó 16-án este V49 kor Apród- vizsga, 9-kor Kuriális. Teaesték a VTE-ben A VTE november 19-én, szombaton este Vs9 órai kezdettel rendezi első idei tea­estjét uj egyesületi helyiségében, a Hli- I niczky-vendéglőben. Kéri a tagok minél I számosabb megjelenését. Kórházzal, szülőotthonnal, tüdőbeteggondozóval kell Vácot kárpótolni! A váci munkásbiztositó pénztár leépítésének következményei Nem mondottunk már nagy szenzációt azzal, hogy november végére a váci mun­kásbiztositó,, pénztár megszűnik, mégis a Váci Hírlap vasárnapi híradása és a hozzáfűzött következtetések igen széles körben mély megdöbbenést keltettek. Mi nem visszafelé akarunk haladni, még stagnálni sem: modern, városunk fejlő­dését szolgáló minden intézményt tárt- karokkal fogadunk és istápolunk. Cikkünk pedig nem mondotta még el, hogy Vadas József főorvos, kit egész generáció ismer és melynek bizalmát birja, nyugdíjba megy, az orvosok nem tudják, maradnak-e, vagy megválnak az intézménytől, a tiszt­viselők is ki vannak szolgáltatva a teljes bizonytalanságnak, mert ha nincs kellő szolgálati idejük, három havi felmondás­sal nézhetnek a tavasz, az uj élet felé. És nem mondottuk még el, hogy magá­ban, Vác városában a budapesti és váci pénztáraknak nem kevesebb, mint négy­ezer biztosítottja él, a kik nem vissza­fejlődést, hanem haladást akarnak az egészségügyi szolgálat terén a munka­adókkal egyetemben. Vác közel környé­kén, a járásban élő többi hatezer bizto­sítottnak pedig soha sem lesz Budapest a központja, hanem Vác és környéke a megélhetési helye. Itt, a váci központban kell tehát ezt a népjóléti intézményt nem­csak fentartani, hanem a tagok javára fejleszteni is. A népjóléti miniszter adta ki a jelszót, hogy a székesfővárost a nagyobb váro­sokban felállítandó kórházakkal akarja körülvenni, hogy igy a budapesti kór­házak túlzsúfoltságát megakadályozza. A budapesti pénztár, melyhez néhány hét múlva Vác és nagy vidéke tartozni fog, hallja meg miniszterének szavát és iparkodjék a közegészség javításához hozzájárulni. Épitsen Vácon kórházat, szülőotthont ós dispenzért, mert az a tizezer lélek, mellyel létszáma csak a mi vidé­künkről fog szaporodni, ezt már is köve­telheti, de viszont, ha jobb egészségi viszonyokat teremt intézményeivel, ol­csóbb lesz az adminisztrációja s kevesebb lesz a táppénz, meg az orvosság. Befejezés előtt a Reménység kulturháza A magyar ifjúság nevelését tűzte ki céljául s a magyar ifjúságnak emelt kultur- házat a váciReménység-egyesület. Otthont, szórakozó, önképző hajlékot teremtett az egyesület a magyar ifjúság ama részének,

Next

/
Thumbnails
Contents