Váci Hirlap, 1927 (41. évfolyam, 1-98. szám)
1927-04-24 / 32. szám
Húsvéti mérkőzések A húsvéti-ünnepek alatt idehaza a VÁC és a VTE csapatai nyújtottak szórakozást a közönségnek, mig a VSE Érsekújváron játszott, másik két egyesületünk pedig pihentette csapatait. Az itthon játszó csapataink szép programmal kedveskedtek, de ez nem felelt meg a várakozásnak, mert a vendégül látott újpesti profi-csapat, különösen vasárnap, oly silány s rossz játékot mutatott, hogy nem csoda, ha hétfőn nem volt kedve a közönségnek megnézni, mindannak dacára, hogy hétfőn már igazán kitettek magukért. Husvétvas árnap Újpesti profi— VA C— VTEkomb. 2:1 (0:0) Kellemetlen, hideg, szeles időben elég szép számú közönség előtt játszottak. A mérkőzés előtt a VÁC virágcsokorral üdvözölte a vendégcsapatot. A mérkőzés Újpest támadásával kezdődött, de a váciak védelme működik s igy csak a második félidőben sikerült Újpestnek gólt elérni. A második félidőben Vasas megsérülésével a védelem meggyöngült s igy tudott gólt rúgni Újpest. A váciak egyetlen gólját a szemfüles Holcer nyomta a kapuba. Húsvéthétfő Újpesti profi — VAC— VTE 3:0 (2:0). E napon sokkal szebb volt az idő, de közönség sokkal kevesebb. Igen erős mérkőzés, jó formában voltak a váciak is s csak egy kis szerencse hiányzott Vác győzelméhez. BUDmmm NEMZETKÖZI VÁSÁR 1927 április 30 —május 9 Rendezi a BUDAPESTI KERESKEDELMI és IPARKAMARA Vámszabadraktár Bel- és külföldi szállítási és utazási kedvezmények VÍ2umked«ezmény Kiállítóknak és látogatóknak felvilágosítást nyújtanak Budapesien : VÁSÁRIRODA (V. Alkotmány-u 8) Húsvéti kirakatverseny dijai A Váci Kereskedő Ifjak Egyesülete a kereskedő segédek jó Ízlését és ambícióját növelni versenyre hívta fel az egyesület tagjait, hogy a húsvéti időben kirákat- versenyen vegyenek részt. A verseny lezajlott — s bár dicséretre méltó eredménnyel — de még sem azzal, a melyet a bíráló bizottság s városunk közönsége látni óhajtott volna. Feltűnő volt a jelentkezők kicsiny száma, úgy, hogy a versenyen kivüli résztvevőké majdnem ugyanannyi volt, mint a versenyzőké. Okát ennek a feltűnő jelenségnek nem tudjuk. Azt nem merjük feltételezni, hogy egyes főnökök szűkkeblűsége, vagy féltékenysége akadályozta volna meg alkalmazottai szépérzékének, jó ízlésének megnyilvánulását. A bíráló bizottság, melynek tagjai Göllner Mihály egyesületi elnökön kívül Bazsó Gábor, Bokor Lajos és Zsembai Ferenc voltak, az alábbiakban teszi közé az eredményt: Díszoklevelet kaptak: a rőfös-, divat- és rövidárú szakmából Sporner Sándor, a Meiszner Rudolf-cég alkalmazottja, ötletes szép kirakatáért. A fűszer- csemege szakmából Kováts István, a Magyar Köztisztviselők Szövetkezetének alkalmazottja, kinek munkája annál inkább is elismerésre méltó, mert alig egy-két hónapja szabadult fel. A vas-, szerszám- és edényárú szakmából Köves Sándor, a Tragor Károly-cégnél, ki bár a vasasok közül egyedüli versenyző volt, kirakata oly ötletes, elrendezett volt, hogy a bíráló bizottság véleménye szerint a dijat megérdemelte. Ezeken kívül a bíráló bizottság elismerő oklevélben részesítette Papp Istvánt, az Ottó József-cég alkalmazottját Ízléses kirakatáért. A bíráló bizottság elismerését fejezi ki azoknak, kik versenyen kívül részvételükkel az ifjú nemzedéknek jó példát mátattak : Fodor Ferenc, ifj. Ottó József, Ottó Károly, Kálmán László és Brunner István cégtulajdonosoknak. Sskarióthi Júdás Mindig félek tőle, ha a Szentirás szereplőit színpadra, vagy vászonra kényszerítik, mert az egyiknek színészei, a másiknak gépemberek módjára mozgó bábjai vannak csupán s ezek alkalmatlanok arra, hogy a bibliából kiáradó életet megelevenítve a lélekhez közelebb hozzák. Vá- radi Antal Iskarióthjának nagy szerencséje, hogy az Üdvözítőt nem hozza a színpadra, akiket pedig szerepeltet, azok húsból és vérből való emberek. A szereplőknek sem kell sok színészi pózzal dóidé annál El mi. gróf Csák y OäQO Károly-út 32 sz fllClZ Tárgyal: Herodek Károly Budapest, VII., István-út 95. 2 n~-----------------------=---------------------------melegséggel és főleg nagy természetességgel. A Reménység műkedvelői gárdájának legtöbbje eltalálta a hangot és jól, híven tükröztette azt, a kit megjelenített A legjobban tetszett Gahlen Rezső a cimFordson traktor szánt, vontat, csépel Kedvező fizetési feltételek, olcsó kamat mellett raktárról kapható NAGY LAJOS Vácon, Vás , —-----------------------------------------------------------------==— L Ford képviselet Automobil, teher és luxus, Traktor és motorbicikli eladás, alkatrész raktár, mindenféle autó-, traktor- és kenö-olaj raktáron, legjutányosabb árban, esetleg házhoz szállítva kapható puskaművesnél ártér 16. sz. Készítette a Pestvidéki Nyomda Vácon szerepben; nagyon átérezte a Krisztustól önző érdekekből elpártolt és a Krisztust megtagadó apostol lelkiismeretét. Arcjátéka, előadása, drámai kitörései hely- lyel-közzel igen mély hatást gyakoroltak. Ügyes partnere volt Szakszik Mariska, a bűnbánó Magdolna szerepében, a kinek szemén és arcán le lehetett olvasni a legmélyebb érzelmeket. Kitörni nem akart, de, úgy látszik, ez tudatos volt nála, mert hangjával, könyörgő, bűnbánó tekintetével és nő finomságával tudta a legmélyebb érzelmek hangját megütni és a hallgatók lelkében visszhangoztatni. Gondolunk a legutolsó jelenetre, a hol semmit sem szólt és oiyan nagyon sokat mondott. Kívülük még Tamássy Andor Rubenje és Csemniczky János Ahasvérja keltett méltán feltűnést. A nehéz tragédia sikeres előadásának legfőbb érdeme Melha Endre igazgatóé, a ki az előadást nagy hozzáértéssel rendezte. Ki mennyi iskolaadót fisét? A váci róm. kát. iskolaadónak egyéni kivetési lajstroma április 25-től május 10-ig közszemlére van kitéve a Kőkapu mellett levő polgári iskola igazgatói szobájában, a hol azt bárki megtekintheti. Esetleges felszólamlásokat írásban ugyanott beadhatók az iskolaszékhez címezve. Gép- és gyorsírást tudó KONYVELŐNŐT és egy 40 —54) éves nyugdíjast RAKTÁROSNAK alkalmaz a Bódenlósz-gyár május hó l-re való belépésre APRÓ HIRPETfeSEK E rovatban hirdetését, ha 10 mm-nél nem nagyobb — ötven fillérért közölheti. Csekély díjért nagy eredmény, látni fogjs hogy mily nagy baszna lesz a hirdetésből. Hozza el már ma hirdetését, hogy mielőbb közölhessük! HÁZAMAT, mely áll négy szobából összes mellék- helyiségekkel, 800 D-öl kerttel eladom. Azonnal beköltözhető. Cim a kiadó- hivatalban. ____________ TETŐCSERÉP, használt, több ezer darab, eladó Fürdő-utca 5. sz. alatt HEGEDŰOKTATÁST ad és zeneakadémiai vizsgákra előkészít Termán Antal Báthory-utca 6-ik szám alatt. ________________ A váci „Hangya" igazgatósága felhívja a szövetkezet vásárló tagjait üzletrészjegyüknek 24 pengőre való sürgős kiegészítésére, mert az 1926. évi vásárlás után visszatérítést csak az a tag kaphat, akinek legalább egy teljesen befize- tett üzletrészjegye van Ügyes kovácssegéd azonnal felvétetik az ipar- udvarban^ _________ Szép mellékkeresethez juthat nyugdíjas tisztviselő. Jelentkezés Demjén könyvkereskedésében 4—10 hold földet vennék épülettel, vagy anélkül. Ügynököt díjazok. Iványi Balázs Budapest, Budafoki-út 79 sz, 2v Szakácsnő, ki elsőrangúan főz, azonnal felvétetik. Jelentkezés aKodak- gyárban __________ Elveszett. Jeszenszky Ervin arany óráját bőrlánccal elvesztette 18 pengőért is vásárolhat eső kabátokat kedvező fizetési feltételek mellett Rósenfeld és Heksch cégnél Uradalmaknak, téglagyáraknak, építőmestereknek szállítok elpusztíthatatlan vasszerkezetű tragacsokat, talicskákat. Bakos József, Vác 2 Deákváron, Jeszenszky Imrénél elköltözés miatt eladatnak ágyak, szekrények, 3 db kanapé, 6 fotel, könyvszekrény, disznóölés hez való teknő, fürdőkád Az érelmeszesedés ismertetése és gyógyítása, dr. Bucsányi szenzációs könyve 1 P 60 f-ért kapható Demjén könyvkereskedésében Üzlethelyiség a Cons- tantin-téren átadó. Megbeszélés Demjén papir- kereskedésében Napelienző- szerkezet, 5 méteres, rúgós eladó Demjén papirkeres- kedőnél Találtak: a vasúti vágányokon egy barna nadrágot, a Budapesti-főútou egy arany karikagyűrűt, vászon retikii.lt sárga bőr- tárcával. Tulajdonosok a rendőrségen jelentkezzenek. __________________ Egy telek a Csányi-iele- peii (263 öles, bekerítve, kúttá!) eladó. Bővebbéi Hattyú-utca 23. 2