Váci Hirlap, 1927 (41. évfolyam, 1-98. szám)
1927-01-05 / 2. szám
VÁCI HÍRLAP 3 é" Valamennyien őe is kacagni, nevein!, mí is mulatni akarunk! Ti is Ök is Ha a kacagtatásnak is lenne Nobel dija, azt egész biztosan Buster Keaton nyerné el „Nem vagyok azonos!“ cimö remek vigjátéká- val. Meg kell pukkadni ezen a filmen, olyan jó ez a faképű Buster, a kinek soha még ilyen kacagtató vigjátéka nem volt. A filmet természetesen a legolcsóbb és legnívósabb váci mozi, a Városi Filmszínház mutatja be. Csütörtöki műsorának másik attrakciója, úgy mint az ,5lij Du- barryszintén magyar művészek tehetségét dicséri: Beregi Oszkár, Huszár Pufi „A száműzött herceg“ ciinű amerikai attrakció főszereplői. Nagyon olcsó pengőhelyárak : I pengőért már bármely előadáson páholyban ü hét. A 3 órai előadás helyárai még olcsóbbak. Teáskanalat kiki hozzon magával! A Magyarság című napilap, melyről a választások idejéből tudja minden váci újságolvasó, hogy egy kis hazugságért nem megy a szomszédba, a következőkkel rá galmazza keddi számában a váci úri családokat: Egy vidéki előkelő és jókedélyű turistaegyesülettől meghívói kapotl lapunknak egyik barátja. Lnpunlt barátja elhozta a meghívót szerkesztőségünkbe és megkérdezte, hogy mit jelent vájjon a meghívó alján ez a felírás: Teáskanalat kiki hozzon magával! A jel es turistaegyesület nyájas fiyyelmez- tetése bizonyossá teszi, hogy a mulatság anyagi és erkölcsi sikere teljes lesz. Még széloszlás közben és likvidáláskor is. Fi gyelmeztetünk mindenkit, a kihez inlő szavunk még elér, hogy csakis plehkanalat vigyen magával a nagy közös teázásra. Akkor oszlás után nem érheli kellemetlen meglepetés. Legföllebb kellemes. — Ez a híradás, név nélkül is tudjuk, a váci turistákról szól. Ez a szellemtelen, de közönséges rágalmazás, mely feltételezi, hogy egy váci úri gyülekezelben lopni is lehet. Mii szólnak hozzá turistáink? Tisztetetíel tudatom a város és a nagyvidék igen tiszteit közönségével, hogy a váci EMKE KÁVÉHÁZAT megvettem és a mai naptól kezdve saját vezelésem alatt áll. Nem sablonos szólam akar lenni, midőn a kávé- házlaiogaió t. közönséget arról biztosítom, hogy figyelmes kiszolgálás mellett jó kávéházi italokkal és ételekkel szolgálok. Gyakorlati tapasztalataim feljogosítanak arra, hogy bírni fogom a közönség jóindulatát, miért is kérem szives támogatásukat. Kiváló tisztelettel Kern Hárton kávés. 512/1926. vh. szám. Árverési hirdetmény A rétsági kir. járásbíróság 19-'6. Pk. 1239. számú végzése folytán dr. Grósz Ármin es Szarwassy Imre dr., ügyvédek által képviselt Sternberg Henrik javára Hugyecz János és Dobos János eilen 17,OJO,O0O korona töke, ennek 1926 november hó 15-től jaró 18% kamatai, 77,500 K árverés kitűzési és még felmerülő költségekből álló s az esetleges törvényes zálogjogot nyert más hitelezők követelésének behajtására Nógrádon, végrehajtást szenvedők lakásán, 1927 Január hó 7. napján d. e. 10 órakor elárverezem az 1926. Pk. i239. számú végrehajtási jegyzőkönyvében 23,750,000 korona ériékben lefoglalt állatokat és gazdasági felszereléseket. Az árverés a Szalay Borkereskedelmi r. t. 2,000,000+3,0'»0,000 K és jár. követelése érdekében is meg fog tartatni. Kelt Rútságon, 1926 december hó 17. napján. Pintér Ignác bírósági végrehajtó. Gyorsabban "kapjuk meg a budapesti lapokat! Ha postánkon ál mérjük a budapesl—váci •ávolságof, hej, de rrtesBze esik főiünk a főváros ! Kora hajnalban, mikor még ágyban, párnák közt pihen az olvasója, elindítják Budapestről újságját és mire lakásába ér, már a legtöbben megették ebédjüket is. A háború elejétől van igy, hogy néha délután 3—4 órakor érkezik a váci előfizetőhöz a budapesti lap, a mely reggel nyolc órakor a postán van. A régi, jó időkben reggel 8—9 órakor mindenki hozzájutott újságjához s már reggelinél tájékoztatva volt az ország, egész világ eseményeiről, mert postahivalalunknál a külön ujságkéz- besitők kellemes intézménye volt. A mit már majdnem elfelejtettünk, a reggeli újságnak reggeli kézbesítését: ezt hozza most vissza Vácnak Szakácsy Sándor felügyelő, postahivatalunk főnöke. Felierjesztést intézel! ugyanis a postaigazgatósághoz a külön hirlapkézbesités rendszeresítése iránt és nincs kétség az iránt, hogy az alaposan megindokolt kérelmet a postaigazgatóság teljesíteni is fogja és január 15 elöl ismét reggel kapja meg minden előfizető a budapesti újságját, valamint a Váci Hirlapot is. A postafőnökség, ha a külön hirlapkéz- besitést engedélyezni fogják, e célra napi- dijas kihordókat fog minden kézbesítő kerületben alkalmazni. Ezeknek elfoglaltságuk csak a reggeli órákban lesz, különben egész napjukon más munkájukat végez- helik s igy tisztességes havi mellékkeresetre tesznek szert. Háború előtt nem egy bevált kö/ü ük és később nyugdíjjogosult szolgává nevezle ki őket postaigazgatóság. A kik hiriapkézbesitésre vállalkoznak, azok jelentkezhetnek postánk főnökénél. Eljegyzés Kopa Lajos vácharlyani főjegyző leányát Jolánkát eljegyezte Nyáry Sándor okleveles gépészmérnök. Háza&s- gi és pályaválasztási tanácsadót rendez be a munkásbiztofitó pénztár Megállapítok lény, hogy a betegségek létrejöttében és elterjedésében a világháború megpróbáltatásain, a gazdasági és lakásviszonyokon, valamint egyéb természetes behatásokon kívül kétségtelenül nagy szerepet játszik egyrészt az a körülmény, hogy az ifjúság egyéni rátermettségének, tevti és lelki képességeinek mérlegelés nélkül választ magának életpályát, másreszt az is, hogy a házasságkötésnél egyik fél sem helyez súlyt úgy a maga, mint hazistarsa egészségére. Mindkét mulasztás túlnyomó többségben igen súlyos következményekkel jár. A meggondolatlanul életpályát választó ifjú, ha testi alkatához és erejéhez nem mert súlyos munkát vállal magara, szervezete fokozatosan leromlik és hamarosan meg is rokkan. A beteg házastársak pedig egymást fertőzik meg és amellett gyermekeiket is szerencsétlenné teszik. Mindezeket szem elölt tartva a munkásbi/lositó pénztár 1927. január 1-én pályaválas/.tasi és házassági tanácsadót nyitóit meg. E célból rendelőjében minden vasárnap délelőlt 11 — 12 óráig egy szakMATYÓ ,-HÍMZÉSEKBŐL választékot küldök. Megrendelést elfogadok. Viszonteladókat keresek. Reich Emilné Mezőkövesd. Válaszbélyeg Curia Mozgó Csütörtökön, január 6-án 3, 5, 7, 9-kor Ujházy Ede legnagyszerűbb szerepe: Constantin Abbé Ludovic Hslévy világhírű színmüve 8 felvonásban Ezenkívül tom mix bravúr A mexikói párbaj egy örökség története 8 felvonásban Vasárnap Conrad Weidt, Harry kl_ ■"■g ■ Liedtke, Werner Krauss 0|| £ képzeli pénztári orvos áli a jelentkezők rendelkezésére, a ki alapos orvosi vizsgálat után, az illető saját javának és a köz érdekének figyelembe vételével, a legnagyobb titoktartás mellett, megfelelő tanácsokkal látja el az érdekelteket. Vác történetírójának emléke a ÜIuzeum>egyesületben Múzeumunk közgyűlésé Szokása szerint Vízkeresztkor, január 6 án délelőlt 11 órai kezdeílel tarlta a városháza nagytermében múzeumunk rendes évi közgyűléséi, melyei Karcsú A. Arzén, Vác város történetírója emlékének szentel, születésének 100 éves évfordulója alkalmából. Váci Polgári Dalkör énekel, Andor Károly pedig alkalmi költeményét adja elő. Az emlékbeszédet Farkasfalvi Imre irta, felolvassa Farkasfalvi Sári. Érdeklődőket, a közművelődés barátait szivesen látja az elnökség. Belépődíj nincs. URADALMI KÖZPONTI TEJCSARNOK Gróf Csáky-út 1. szám (Reiszman-ház) MEGNYÍLIK 1927 január elején Palackozott URADALMI TEJ házhoz szállítva Megrendelhető: AUER KÁROLY fűszer- és csemegeüzletében i 5lámpásos Néuti odyn Rádió-készülék eladó Cim a kiadóhivatalban