Váci Hirlap, 1925 (39. évfolyam, 1-94. szám)

1925-11-22 / 86. szám

VÁCI HÍRLAP 3 EGY NAGY VÁCI GYÁR A SZENZÁCIÓ KÖZPONTJÁBAN Légrádi Ernő vádjai régi vállalata ellen Vissza akarja szerezni a bútorgyárát — Légrádi : „Apámtól örökölt vagyon kicsúszott a kezemből, nem adtam el, nem cseréltem el, nem perelték el, még sem az enyém ...“ — Hogyan lesz vezérigazgató Légrádi ? — A vezérigazgató és titkár nem beszélnek egy­mással — Verte a titkár-fiát — Kiteszik a gyárból, a gépész megveri Légrádit — A fel­jelentettek szerint egy szó sem igaz Légrádi feljelentésében Az e heti szenzáció : Légrádi Ernő bátor és hangos flelépése a Magyar áll. bútor és faárugyár rt. tulajdonosai ellen, léket azzal vádol meg, hogy kivették kezeiből az általa alapított gyárat, úgyszólván semmiért. Ez a bátorság. A hangosság, hogy az országnak, világnak kikiáltsa: a sajtó, mert a Világ c. újság hasábjain látott napvilágot az ő Kál­váriájának leírása. Minden állásfoglalás nélkül közöljük az ő előadását, mely, meg kell hagyni, drámai részleteket sem nélkülöz, azután a gyár- tulajdonosokét, kik a vádakat valótlannak mondják. A bíróság legközelebb Ítéletet mond. Kié a Bútorgyár? így ismerik: bútorgyár, pedi^ bejegyzett cége: Magyar Altalanos Bútor és Faárú- gyar. „Egy mágnásasszony bútorgyára“ címmel nem reg egyik lap irt erről és azt mondja, hogy abban a munkál egy magyar mágnásasszony, gróf Zichy Rafaelné irá­nyiba, mert ö 1922 tavasza óta a nagy vál­lalat részvénylöbbségének tulajdonosa. A gyár igazgatóságának tagjai a grófnőn kí­vül fia, Rafael gróf, Somogyi Aladár, Gráff Ignác, Vörös Tihamér, Légrádi Ernő, Légrádi bűnügyi feljelentést adott be csa­lás bűntette miatt Somogyi Aladár volt orsz. képviselő, Gráff Ignác budapesti ügyvéd, az OKH főügyésze és Vörös Tihamér ellen. Mit mond Légrádi? A gyár volt tulajdonosa feljelentésében elmondja, hogy a vásártéri nagy váiíatat apja, Lőwínger József alapítása, melyet ő 1908-ban örökölt s ő számos jótékony in­tézetet rendezett be abból teljesen ingyen bútorokkal. A diktatúra után pénzre volt szüksége és Somogyi Aladár budapesti ügyvédhez fordult, a kinek ajánlatára a vál- L latból részvénytársaságot alapított úgy, hogy a 30 ezer részvényből 25 ezer So­mogyié lett, 5 ezret ő kapott. A nagy rész­keztyűs és kötszerész Vác, Zrinyi-u. 86. V illanyteleppei szemben Rendelésre: Bőrkeztyűt, u. m. bárány, szőrme bélelt hajtó és divatkeztyűt. Sérvkötőt és minden e szakmába vágó munkákat pontosan és olcsón készülnek .*. í Vásártéren, a Báthory-utcai SAROKTELEK 3 eladó (169 négyszögöl) Bővebbet Rózsa-utca 25 sz. alatt Melyik újságot látja legtöbb­ször az olvasó kezében ? Hirdessen a legelterjedtebb VÁCI HÍRLAPBAN! vénytöbbségért akkor egy milliót fizettek ki neki. ígértek — úgymond — uagy befek­tetéseket, dús vezérigazgatói fizetést, de szüneteltették a gyárat, majd eladták a részvényeket a Viktoria bútorgyárnak mai értékben 158 millióért. Ezután megint uj részvénytársaság jött az OKH égisze alatt, a mikor kitették lakásából azon a címen, hogy építkeznek és te kellett költöznie Bu­dapestre. Ekkor történtek egymás után a titokzatos jelenetek. Drámai jelenetek — Alighogy ez az eset megtörtént, egy napon értesítettek, hogy jelenjei; meg az OKH helyiségében tartandó igazgatóság ülésen. Ezen az ülésen az asztalt csapkodva közölték velem, hogy fiam, Légrádi Imre, a ki titkári minőségben volt alkalmazva a vállalatnál, a részvénytársaságot meglopta, csali, sikkasztod, olyan bűncselekményeket követett el, a melyekért három-négy évi fegyház jár. Ordítottak, hogy följelentik, le­tartóztatják, nevét a sajlóban kipeilengé- reztelik. Földúlva rohantam haza, ütöltem- vertem a fiamat, ott, a hol értem s mikor a fiamnak szemébe vágtam az OKH-nál hal­lott vádakat, ő sikoltozva tiltakozott és foly­ton csak azt hangoztatta, hogy csak hagy­jam öt letartóztatni. Apa és fiú — haragban — Csak hónapok múlva tudtam meg, hogy itten pokoli komédia történt. Kihasználták ugyanis azt, hogy én haragban vagyok a fiammal és egy hihetetlennek látszó haditer­vet eszeltek ki arra, hogy tőlem elvegyék az atyámtól örökölt gyárat. Az történt ugyanis, hogy a fiamat Somogyi Aladár dr. fölhívta az irodájába és azt mondotta neki, hogy én sikkasztottam, a miért több évi fegyház­büntetés jár, nincs más megoldás, minthogy a fiam vállalja el a bűnöket, vegye magára ezeket az állítólagos sikkasztásokat és en­gedje, hogy ha kell, hogy letartóztassák „apja becsülete érdekében“. Nekem azon­ban erről nem szóltak semmit, sőt azt mon­dották, hogy a fiam sikkasztott. Mivel nem igen voltunk beszélő viszonyban a fiammal, én meg voltam győződve arról, hogy Imre nevű fiam tényleg sikkasztott, hiszen előt­tem is beismerte, sejtelmem sem volt arról, hogy a fiam abban a hiszemben van, hogy én sikkasztottam és ezért vállal magára min­dent, noha a helyzet az, hogy sem a fiam, sem én nem követtünk el semmiféle bűn­cselekményt. Nyilvánvaló tehát, hogy pokoli komédiáról van szó. Fiamnak azt mondot­ták : vállalja magára az „én sikkasztásomat“, mert ha nem, ellenem indul meg az eljárás, az reám nézve végzetes lehet. Naivságunkat és tapasztalatlansagunkat kihasználtál;. Én Somogyi Aladár dr. tanácsára belementem, hogy csak ne induljon fiam ellen eljárás, lemondok igazgatósági és végrehajtó-bizott­sági tagságomról, lakásomról, csakhogy megmeneküljön fiam a börtönbüntetéstől. Az OKH igazgatósági ülésén 170 millió korona ellenében, a mi tekintettel a gyár több milliárdos értékére, nevetséges ösz- szeg, ijedten lemondtam minden vagyo- nomról. — A végén kijelentették, hogy a fiam bű­nösségére vonatkozó bizonyítékot hat hó- ; Ügyeljen bevásárlásainál védjegyünkre! Pici piros alma, borízű, FRANCK-kal főzött kávé jóízű. D. 177 O. 25 I. — Ve, 5. mm ön EGY AJÁNDÉKSORSJEGGYEL IlOO MILLIÓT NYERNI? Akkor vásároljon az alanti cégeknél és ne felejtse el kérni a Közérdekű Liga sorsjegyét, melynek nyereménytárgyait szabadon választhatja ! Mindenki annyi sorsjegyet kap, ahányszor 100,000 K-ért vásárol. Magyar Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezete Fiókja Blau Miksa és Társa könyv-, papír- és játékkereskedő Rosenfeld és Heksch úri és női divatáruháza, gróf Csáky Károly-út 1. Schumacher Jenőné és Társa drogéria, Konstantin-tér 12. Spitz László órás és ékszerész, Széchényi-utca ■ Steiger Lipót férfi-, női- es gyermekruhakereskedő, Gróf Csáky-út 16. Szombat Pál órás és ékszerész, Kossuth-tér 6. Virányi János üveg-, porcellán- és zománceáény-kereskedő, Gróf Csáky-út 1. Főnyeremény 100,000,000 K Össznyeremény 1,200,000.000 Sí Húz ás 1925 december 30. Az elő nem fordult szakmákból egy- egy cég jelentkezését még elfogadja a KÖZÉRDEKŰ LIGA TÁRGYSORSJÁTÉK intézősége : Budapest, VIII., Rákóczi-út 59. Telefon: József 21 — 73. Húzás december 30 ÁRION FOGKRÉM FOGPOR Feliérit! Ildit! KonaterváS! A mai kor legtökéletesebb fogkrémje és hogy erről meggyőződjék fáradjon be ZSIGáftOY ISTVÁN 1L.LATSZERTÁKÁBA Vácon, a hol 3, INGYEN KAP egy próbatubust. Ha egyszer megpróbálja, sohasem használ mást H irdetéseket felvesz a» VÁCI ŰRLAP kiadóhivatala.

Next

/
Thumbnails
Contents