Váci Hirlap, 1925 (39. évfolyam, 1-94. szám)

1925-06-14 / 43. szám

4 VÁCI HÍRLAP Rappensbetpgep Andor* — államtitkár Rappensberger Andor miniszteri tanácsos tudvalevőleg régebben nyugdíjba ment, de a földművelésügyi miniszter nem tudta nél­külözni munkásságát és az alföld fásításá­nak kormánybiztosává nevezte ki. E nagy munkához az ő szokott energiájával és kitartásával fogott hozzá s ma már a nagy magyar alföldön millió és millió fa hirdeti Rappensber áldásos szorgalmát. Rappens- berger Andor nemrégen a szomszédos já- nospuszíai uradalom erdeinek kezelését velte át s minthogy a kormánybiztosság teendőit nem tudja ellátni, felmentését kérte. Ez most következett el és az ország kor­mányzója elismerésül Rappensbergerí he- lyelles államtitkárrá nevezte ki. Bravúros laszés Űrnapján kevés néző előli olyan uszó- bravurl produkált Labori Károly dr., a budapesti uszó-egylet tagja, minőre még Magyarországon nem volt példa. Felutazott Esztergomba és leuszta a Dunát Budapestig J3Va fokos vizben. Vác fölé pontosan déli 12 ó. 2 perckor érkezett s itt egy sörös­üvegből három deciliter forró feketét ivott meg, melyet a Rázmán-vendéglőböl szállí­tottak a kiváló úszónak, a ki már ekkor 7 órája volt a hideg vizben. Kerestek neki jó meleg ragout-levest is, de sehol se találtak. Este öt órakor kékre fagyva a MAC budapesti talpján mászott ki a vízből és a 72 kilométeres távolságot 11 óra 40 perc alatt tette meg, a mi óránkint 6 kilométeres úszásnak felel meg. ■ f alkatrészeket és készülékeket ne vásároljon addig, a mig áraim olcsóságáról meg nem győződik. Az összes villanyszerelési anya­gokat a legolcsóbban szállítom. Vidéki vevőknek rádió anyagok­nál és készülékeknél 10°/o utazási költségmegtériiés. FURCHTGOTT GYULA elektroteknikai nagykereskedés Budapest, VII., Dohány-u. 63/a. Telefon : j. 40—49. $ ANITASZ kád- és zuhany-fürdő csütörtökön égés; nyitva nap MENYASSZONYI ff csők éaS'ty^tmsT «»ok, cserepet rózsafák, koszorúk olcsók és Ízlésesek a KONSTANTIN-TÉRI virágos boltban, KVAIIAY ISTVÁN hire© könyve ja kapható kiadóhivatalunkban Ára 15,000 kor. 1 kompiét hálószoba, 12 személyes porcellán eladó Cim a kiadóhivatalban Vigyázat: Ma nagy autójárás lesz ! Királyi Magyar Automobil-Club junius 14-én és 15-én rendezi huszonöt éves fenn­állásának alkalmával jubiláris luraulját. A versenyre ötven autó és húsz motorkerék­pár nevezeít. A versenyzők közi van József királyi herceg, Delmár Waller, Röck István, Pálffy-Daun Józsefné grófné, Eszíerházy Antal herceg, Friese Kurt és számos más neves versenyző. Az autók vasárnap és hétfőn reggel hat órakor indulnak Budapestről, az^Apponyi- térröl. Az első napi 319 kilométeres uíat Gödöllő — Hatvan — Gyöngyös — Párád — Bakta — Pásztó — Szécsény — Balas­sagyarmat — Vác — Újpesten keresztül teszik meg. Az autók a váci útvonalon dél­után négy óra tájt várh tök. Gyöngyös és Párád közt hét kilométeres távon hegyi verseny lesz, a második napon pedig Sió­fok és Zamárdi között sikverseny. Ma tehát őrült iramban vágtatni fognak a város kellős közepén át a versenyautók. A lakosság egészsége érdekében kérni kell, hogyha addig az Egek nem könyörülnek meg, vasárnap a kisváci vámtól az alsóvá- rosi vámig öntöztessék fel az úlvonaiat, hogy ha már benzinbűz fogja a sétálók orrát csavarni, óriási por, mely a rohanó autók nyomán jár, ne keveredhessen. Nevetni ! Eddig a világ valamennyi bölcse egyet értett abban, hogy többet ér nevetni, mint sírni. Ezért ne mulassza el senki megnézni a Curia-mozgó e hó 14 iki, vasárnapi mű­sorát. Bemutatja a „Feleségem . . . Felesé­ged . . . Feleségünk . . .“ című 6 felvoná- sos kitűnő vígjátékot, mely egy furcsa há­zasság története s melynek főszereplői: Harry Liedtke, Mária Jacobini és Viggó Larsen a legjobb filmművészek. Ezenkívül még két slágerburleszkel: „Bárban az igazság“ 1 felvonásban és az „Ámor szálló titka“ 2 felvonásban. Az előadást csak 16 éven felüliek nézhetik meg. A váci iparosok nyugdija A következő sorok közlését kérték: A váci iparos nyugdijegyesület felkéri a már beiratkozott s a beiratkozni szándékozó tagokat, hogy junius 14-én, vasárnap d. u. 3—5 óráig, 15 ikén, hétfőn este 6 — 729-ig és végül 18-ikán, csütörtökön szintén este 6 — 7*9 óráig az ipartársulat helyiségében elfogadható okmányokkal (születési, házas­sági, anyakönyvi, katonakönyv, vagy ipar­igazolvány, stb.) a megalakítandó nyugdíj­intézet tervezetéhez szükséges törzslap- kiailitas vegett, sajat érdekükben okvetle­nül és pontosan jelenjenek meg. Az el­nökség. ParsaszMisk van, Szerkesztő űr! Budapestről kapjuk a következő sorokat: A Váci Hírlap kozölle a Sporíhirlapban közreadott felszólalásunkat, hogy az aisó- varosi vámos múlt vasárnap csak ötszáz koronás vámjegy lefizetése ellenében volt hajlandó Budapestről,erkező több, mint 300 kerékpárost Vacra bebocsátani. Legyen szabad e helyen tanulságul a konzekvenciát levonni. Ha Vacra csak száz biciklista is bevonul, az itt 34 km. után pihenőt tart es elárasztja a várost. Mindegyik költ, eszik, iszik, de ha kívül rekesztik, mint a panaszolt esetben is törtem, úgy a budapesti kerék­párosok pénzéből egy fillért sem iát Vác. Vájjon olyan gazdagok önök, hogy 300 kerékpárost 500 koronás vámfizetés miatt kizárhatnak ? Alig hiszem, hogy Vác idegen- forgalmának a múlt vasárnapi események használtak volnál Ne feledjék el, hogy 300 biciklista mindegyik ismerősének tovább adja: Ne menjetek Vacra, ott a belépő dijat is megfizettetik. Tisztelettel a Kerékpáros­szövetség képviselői. E felszólalásra érdeklődtünk illetékes he­lyen, hol a következő felvilágosítást kaptuk: — A vámos teljesen szabályszerűen járt el, mert senki járművel nem haladhat át a városon, ha a kövezetvámot le nem róta. Egész más a helyzet versenyeknél. Vác városa nem először és nem utoljára áldoz sportcélokra s ha csak egy sor írást is küld az Orsz. Kerékpáros Szövelség, úgy minden tagja vámdij nélkül haladhat át a városon. De ezt elmulasztották. A város beszürem- kedő biciklistákkal nem lehet elnéző, mikor egyszerű kocsiéri is dijat kénytelen szedni, mert drága úttestét még a polgárság külön adójából sem tudja fentartani. Alkalmazottak kereseti adója A városi adóügyosztály ezúton is felhívja a munkaadókat, hogy alkalmazottaikat (se­géd, házicseléd stb.) a kereseti adó szem­pontjából a városi adóügyosztályban hala­déktalanul jelenísék be és az utánuk járó kereseti adót fizessék be, mert ennek el­mulasztása bírságolás! von maga után. Minden takarékos asszony ezt vegye, Kávéjába ezt tegye! (Kilogrammonként kb. 8000 korona értékű) Válogatott cikóriából;»készüli: Minden doboz sarkában pörkölt szemeskávé van! Készítette a Pestvidéki Nyomda Vácon.

Next

/
Thumbnails
Contents