Váci Hirlap, 1925 (39. évfolyam, 1-94. szám)

1925-04-26 / 30. szám

\ VÁCI HÍRLAP kiképzésen, a gyakorlati munkán van, de elméleti tanulmányokat is folytatnak bizony sokszor késő este, mikor a kertészetből megérkeztek, vacsora után. Most az idő sürget, a tavasz az elméletet a téli időre szoriija. Annyit azonban boldogan mond­hatok, hogy az ikerváriak közül nálunk már néhány felszabadult és rögtön heiyet találtak. Azóta a sürgetések tömegéi kapom az ország minden részéből, hogy küldjék kertmunkást, vagy kertészsegédeí és nem tudok eleget tenni a kívánságnak. De gyö- ződjék meg eddigi munkánkról. Nézzük meg a kertgazdaságot! Megyünk. A melegházban találjuk szor­gos munkában Szabó Lajos intézőt, ki az országos kertészeti iskolának volt jeles növendéke. Az ablakoknál már karhosz- szűsácú uborkák diszlenek, háttérben a legkülömbféle rózsafák tömege. Az öszszel oltották, májusra ültetik ki, a város közön­sége is vásárolhat majd a szinpompázó kedves rózsákból. Elől a virágágyak hosz- szu sora, benne ezer és ezer paradicsom, karalábé, káposzta-palánta. Alig férnek már egymástól, egymás hátán tolakodnak a napsugár felé, oly sok ezren vannak. Idén olcsó lesz a borsó és a konyhakerti wetemény Szemközt, az osztálymérnökség háta mögött a ;mu11 évben még szántó ez idén kertgazdasággá változóit át. Szorgos kezek napkeltétől napnyugtáig túrják, gyúrják. Napszámos nincs, mindent az ifjak végez­nek. Elől hatalmas bolgárkertészet, mely mérhetetlen vízmennyiséget iszik a torony­ból, utána holdas borsóültelvény. Most la­zítják alatta a földet. Oly hatalmas mére­teiben, hogy Vác egész szükségletét el tudná látni az esztendő első zöld főzelékével. A gyümölcsfák ezrei — Itt van a gyümölcsfa-iskolánk — mu­tat egy kis területre Szabó intéző. És ma­gyarázza, hogy alig negyed holdon már tízezer csemetét gondoznak, hogy azokból cseresznye, alma, körte, szilvafa nőjön su- dárba és ellássa majd a vidéket nemes gyümölcscsel. De egy nagy táblán már bontja is halkan, félénken virágját a törpe gyümölcsfa. Száz és száz egy sorban. — Az a gazda, ki a sorban hibát talál, tajtékpipát kap tőlünk! mondja büszkén Gál igazgató. És még eddig senki sem vitte et az első tűzszerszámot. Szőlőt telepítenek . . . Mindenütt, a merre nézünk, munka, munka. Meg ia látszik: egy öklömnyi rög nem akad utunkba, úgy átgyúrták az egész te­rületet szorgos ifjú kezek. Az igazi nagy munka azonban öszszel kezdődik, mikor a középvárosi és az evan­gélikus temető közti dombot rigolirozni fogják és megkezdik a fajliszta szőlőülíe- tést, egyúttal kísérleti telepet is állítanak, hogy mely szőlők alkalmasak a váci és vácvidélö talajba. A váci iparosság megalkotja nyugdíjintézetét A váci iparostársadaiom eléggé nem dicsérhető mozgalmat kezdeményezett, mely ha megértés folytán eredményeket fog tudni felmutatni, az egész ország követni fogja a váciak példáját. Az öreg, munkaképtelen iparosok nyugdíjintézményét akarják meg­csinálni, a tervek készen állanak s most csatlakozásra hívják fel Vác hétszáz ipa­rosát. Ma, vasárnap délután három órakor lesz a váci iparos nyugdíjintézet megala­kulása az iparlársula! helyiségben. Mulassák meg iparosokpolgártársaink, hogy végre saját jövőjükkel is törődnek és igen sokan vegyenek részt az ő korszakalkotó gyű­lésükön. A KVIansz Jókai ünnepélyt rendez A Mansz váci fiókja május 5-én délután V26 órakor tarlja évi közgyűléséi, melyen jelen lesz Tormay Cecile orsz. elnök, a neves írónő is. Ugyanekkor Jókai emlékünnepély is lesz. melynek ez a programja: 1. Hiszek­egy. Énekli: a főgimnázium énekkara. Ve­zényli: Rassovszky Gyula kegyesrendi tanár. 2. Elnöki megnyitó. 3. Titkári jelentés. 4. Pénzíárnoki jeientés. 5. A számvizsgáló- bizottság jelentése. 6. Tisztikar és választ­mány választása. 7. Dalok. Énexli: a fógimná ziumi énekkar Rassovszky tanár vezénylete alatt. 8. Ünnepi beszéd. Mondja: Tormay Cecile, a Mansz országos elnöke. 9. Régi magyar daiok. Éneklik: a Turáni regősök. (Celényi József, Farkas Dezső, Laurisin Lajos.) 10. Költeményeiből szaval: Szaíh- máry István, a Petőfi társaság tagja. 11.Elnöki zárószó. 12. Himnusz. Énekli: a közönség. Már a második helyért folyik a küzdelem Érdekes és erős mérkőzésben lesz része a pokolszigeti pálya vasárnapi közönsé­gének. A Megyeri TC és VSE döntő küz­delmet vivnak a bajnokság második helyéért. Jelenleg egy ponttal vezet a VSE Megy er előtt és legalább eldöntetlen eredményt kell elérnie, hogy helyezését megtarthassa. A mérkőzés délután órakor kezdődik a Fejér szövetségi biró bíráskodása mellett. Előzőleg 1/-23 órakor Megyeri TC comb.— VSE comb. csapatai mérkőznek. Az iparos-kongregáció lelkigyakorlata A váci iparosok Mária-kongregációja áp­rilis 29-én, szí. József oltalma ünnepén kezdi meg évi lelkigyakorlatait. A lelkigya­korlat négy napig tart, április 29-töl május 2-ig és mindennap este 7 órakor kezdődik a Karolina-kápoinában. Május 3 án reggel 8 órakor szentmise és közös áldozás a kápolnában, mely alkalommal a kongregá­ció prézese kioszlja a Szenlatya áldását, melyet római zarándoklata alkalmával kért a kongreganisták részére. A lelkigyakorla­tot Pataky Géza dr. teológiai tanár fogja tartani. Minden katolikus férfit szívesen lát a kongregáció. Nyilt-tér Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, kik forrón szeretett férjem, illetve drága jó fiunk végtisztességadásán megjelentek és végtelen fájdalmunkban osztozni kívántak, az ipar­társulat igen tisztelt tagjainak, valamint az elhunyt kartársainak, a hentes és mészáros uraknak, kik megható együttérzéssel róttak le kegyeletüket drága halottunk iránt, ezen az utón mondunk hálás kö­szönetét. Vácon, 1925 április 23-án. A gyászoló Hiebsch-család. A szövőgyár is megkereste a miliiárdját Az eiső magyar szövő-kötőgyár részvény- társaság április 29-ikére hirdeti ez évi be­számoló közgyűlését és ebből az alkalom bó! közzéteszi harminckilencedik évi je­lentését és zárószámadását az 1924-ik évről. A hivatalos kimutatás csupán 762 millió idei nyereséget mutat ki, de az alapos vizs­gálat hönnyen kimutathatja, hogy szövő­gyárunk egymihiárdnál is többet keresett az elmúlt évben. így értékcsökkenésre 58 milliót, felújítási tartalékalapra 233 milliót irt le, ezenuivül nagy összegű jutalmakat juttatott tisztviselőinek, melyek a mérleg­ben nem is szerepelnek. A részvénytőke 162 millió, a rendes tartalékalap 330 millió, hitelezők 3 milliard 952 millió a teherolda- lon, mig a vagyon 446 millió épület, gép szerszám, 257 millió a pénztárkészlet, 240 millió az értébpapirok értéke, 186 millió a tárcájában levő váltók, kész árú 2lk mil­liárd fekszik a gyárban, adósai pedig kö­zel két miliiárddal tartoznak. A nyereség számlából megtudjuk, hogy a gyár általá­nos költsége három milliárd volt, mig a gyártási számla, melynek rjava része Vác munkásainak jutott, négy milliárdra rúgott. Az igazgatóság javasolja, hogy a 750 mil­liós nyereségből részvényenként kétezer korona osztalékot állapítson meg a szerdán tartandó közgyűlés. Elhalasztották a cserkészzászló felszentelését A marianosztrai apácák jelentették, hogy a váci cserkészek gyönyörű zászlója né­hány nap múlva készen van, ezért Molnár Imre parancsnok a cserkészszülőket érte­kezletre hívta össze, hogy a zászlószeníe- lés részleteit megbeszéljék. Nagy szabású ünnepélyre készülnek, melynek egyházi része a főgimnázium udvarán fog lefolyni, a hol az országos cserkészszövetség el­nöke tábori misét mond s utána a refor- tus és az evangélikus egyházak lelkészei áldják meg a zászlói. Délután a lőházban nagy ünnepség lesz, melynek program­számait kis cserkészeik töltik ki s tánc is lesz. A tervezet szerint pünkösd másnap­jára gondolták a zászlószentelés megtartá­sát, de mint értesülünk, egy héttel az aligha­nem halasztást fog szenvedni. A parancs­nokság ugyanis a cserkészzenekart akarja megszerezni az ünnepélyre, de ez pünkösd­kor el tesz foglalva s ezért a mi zászló­szentelésünk május 10-én, vasárnap lesz. Szeretettel és megbecsüléssel kell néz­nünk azt az újabb munkát, mely a rok­kantiskola 24 hold földjén hangtalanul fo­lyik. Nincs messze az az idő, mikor Vác és nagy környékének fiatalságát is fel fog­ják venni a tanulók közé, hogy képzelt gazdát, kertészt, vincellért formáljanak az ország haladására, íöbblermelésére. A mi városunk és a hála megetl levő csonka megyék a hadiárvák iskolájában megtalálják a boldogulás útját. Igazgató: VÁRÓ ANDOR | Városi Filmszínház A zenekart vezeti: KÖVI ISTVÁN Szombaton, ápr. 25-én 7, 9-kor Vasárnap, ápr. 26-án 5, 7, 9-kor IWBinden idölc leghatalmasabb filmóriása: NIBELUNGOK rész SZIEGFRIED HALÁLA Irta: Thea von Harbou, a „Hindu síremlék“ és a „Cezarina“ írója Ezenkívül A legújabb színes párisi divatrevű

Next

/
Thumbnails
Contents