Váci Hirlap, 1924 (38. évfolyam, 1-53. szám)

1924-02-17 / 8. szám

V A C1 HÍRLAP 3 EStSSrrl iaíreár* A tanév elején helyezték áí a váci fiú polgáriiskolához Nozimiczky Kamill rajz­tanárt Képessyné Angéla helyére. A leg­pontosabb, a legszorgalmasabb tanárt is­merlek meg benne kartársat, kit szivesen vezettek be társaságba is. Egy hét óta ez a kiváló tanár, a ki percei sem tudóit mu­lasztani óráiról, nincs sehol! Múlt pénte­ken este elbúcsúzott egyik barátjától azzal, hogy lemegy a Dunára sétálni. Állítólag akadt volna valaki, a ki látta, hogy átment a Duna jegén és Tótfaiu irányában eltűnt. Ex azonban nem valószínű. Nozimiczky az egész világháborút a fronton töltötte s a s a rettenetes harcok idegeit megviselték. Attól tartanak, hogy a fiatal ember végze­tes lépésre szánta ei magát, bár erről sen­kinek, sohasem beszélt és a Duna jege ala temetkezett. Az álíamrendőrség detek- iivjei az egész várost felkutatták, söí. ket­ten a Duna két partján is végigmentek majd a dunakeszi! határig, de semmiféle nyomra nem akadtak. Télikabátban, jó ka­lappal tűnt el, gondolták, hogyha a fiatal tanár öngyilkos leit, talán a ruházatából egy két darabol megtalálnak. városi filmszínház ! (fiLLAMDO-ÍYlOZGÍl) művészi igazgató : l/ÁFíú Szambáié, Attrakciós-snűsor l íebriaár Szombat éjjel 16 3 előadás Az amerikai ParasnminS-íilmgyár I pazar kiállítású attrakciója 8 lelv. | Rendezte GecsS £S. tíe Slüilüe ^ Előadások 5, 7 és 9 órakor Ezenkívül Létfa lís esküvője Corvin hiradió HasárBiapg február* 17-én Az első előadás féHhelyárakkaü «3. m. óe'akoi’ 16 éven aluliaknak is. Előbb a HANNA aztán a PANNA Vígjáték 5 felvonásban, a főszerepben Menny Porten és EmsS iannings, a Páris grófnője Ömorade-ja. Bnarleszk-nsdisor ílng©S härasäö S érakcss» Gsak siokssek 7 és © ór*akosr“ csak férfíakinak Ä STEINACH-film Steinach tanár tudományos kísérlete a meg­fiatalodás titkáról. I. A nemi jellegzetességek fejlődése és meg­nyilvánulása. II. A belső elválasztás. 111. Nemi átalakulás. IV. Kísérleti és természetes két- neműség (Hermafroditizmus). V. A kor leküz­dése. VI. Az öregség leküzdése az embernél. A Steinach-film mellett minden előadáson Email Janmngs-szal ElOfcb S rás;?l!íls3A, kacagtat(3 5 feiVo- miäm 3 «m fi «3 I násos vígjáték m onsfcre-máásor | FENYVES LAJOS bank és pénzváltó üzlete, tözsdebizományos Vác, Hattyú-utca 45 Telefon: Vác 118 Elvállal tőzsdei megbízásokat, vételeket, eladásokat | j legelőnyösebb feltételek mellett. Kosztpénzt kihelyez 1 j ZÁHORSZKY IMRE bácsi jóhirű | CORSO vendéglőjét ma ismét megnyitotta. Kéri kedves, régi vendégei és jóbarátai szives jóindulatú támogatását továbbra is kíj Tv (/ > v;;s Steinach professzor Mostanában lázas mohósággal olvassák az újsá­gok tudományos rovatát, különösen negyventől hat­vanig, vagyis öregedő sneidig férjek és a koravén ifjak. Ez az érdeklődés Steinach professzor úrnak szól, a ki feltalálta volna, mint lehel az öreg ember­ből ifjat csinálni, a régi, elkopott erőt fellrissiieni. - Ah, Steinach ! Mennyi sóhaj kél naponta ezer ajakról! Siettetik a találmánya tökéleiesitésével, hogy újra le­hessen kezdeni mindent élőiről. Azt mondták először, hogy ez a találmány egy gép, amelybe elől bedob­ják az aggastyánt, hátul kijön az ifjú ember. (A vén kisasszonyok már egy éve spórolnak nagy szorga­lommal erre a gépre.) De azt is mondják, hogy a gép még igen megbizhatailan, mert megtörtént, hogy egy nem fiatal, de nem is öreg asszony elvitte nem öreg, de már bizony nem is fiatal férjét Steinachhoz, a ki beletette a férjei a gépbe s közben annyira el­beszélgették az időt, hogy mire kivették a gépből a férjet, az asszonykának dadát kellett fogadni melléje, mert 6 hónapos csecsemővé fiatalította a gép. Most mire a iérj ifjú ember lesz, majd az asszonykát lesz kénytelen elvinni ahhoz a Steinachhoz. Azt is mondják, hogy a Steinach egy injekciót ád a mit beojf az ember testrészébe s az ember rögtön friss lesz tőle. No, de bármit mondjanak, az igazi Steinach egy igen jó barátommal történt meg. Az én öreg barátom (ma kb. 50 éves) úgy jó öt évvel azelőtt együtt dolgozott hivatalában egy helyes, sőt himlöhelyes kis növel, a ki történetesen igen illett j hozzá. Lehetett úgy 35 éves, igen sovány, csúnya, j vöröshajú és idomtalan. Mi sokat heccelíük az öreget ä vele, mondván, hogy ez már szerelem, ebből házas­ság lesz. stb. Az öreg mindig élénken tiltakozott. — Ugyan kérlek, azt a csúnyái ? Hiszen az anyám lehetne, olyan öreg, meg szeplős, meg idomtalan, meg folyton köhög, meg rövidhajú, meg . . . meg . . . szóval nem hozzám illik, na, ne szekirozzatok 1 . . . omboii az öreg. El is felejtettük inár, hogy az évek elmúltak, hisz az évek múlásával csak gond­jaink szaporodtak, a családról nem is szólva. A napokban találkozunk egy társaságban a rég nem látót4- öreg barátunkkal. — No mi újság, megházasodiál ? kérdeztük tőle. Ragyogó szemekkel felelte: — Meg bizony! S milyen boldog családi életet élek, csak látnátok. Két gyerek is van . . . Összenéziünk. — S kit vettél el ? — Hja ti nem tudjátok ? — felele az öreg — hát az Ilonkát, a volt kolleganőmet, hisz ismeriéíek! Mi­lyen szép asszony, Istenem, az én drága hófehér arcú, formás, aranyszőke hajú, fiaial kis asszonykám! És a könnyei potyogtak a meghatottságtól, a sze­relemtől . . . íme hölgyeim és uraim, Steinach! Esküvő Hirmann István gyáros leányát, Mancit f. évi február 23 án (szombaton) délután V26 órakor vezeti oltárhoz dr. Becker Jenő a budapesti lipótvárosi Bazilika templomban. & tegnap emberei címmel uj cikksorozat indul meg mai szá­munkban ugyanazon szellemes toliból, mely az „Eltűnt alakok" húsz érdekes cikkét irta és mely annyi kedves és kellemes emléket elevenített fel a régi Vác múltjá­ból. Most a közelebbi idők nevezetes alak­jairól mesél jellemző, kedves vonásokat „A tegnap emberei" rovatunkban s újból látni fogjuk néhány markáns vonással meg­örökítve azokat, a kik csak nemrég hagy­ták el utcáinkat, barátaikat, városukat. Hisz- sziik, hogy ez a cikksorozat, melynek min­den közleménye szintén önálló egész, ol­vasóinknak kedves perceket fog szerezni, miként az „Eltűnt alakok.“ Teaest ax ew. S&koJss jsawásr’a Teaest lesz március 3 an a Nemzeti tár­saskör helyiségeiben az ev. iskola javára. Az estély hangversennyel kezdődik, utána tánc lesz. — ki. M mezogasesiasági bizottság dnökévé dr. Huber Józsefei, aleínökévé Ász Kurdi Pált, jegyzőjévé Fonay Mihályt jálaszíotla meg az alakuló gyűlés. Ezen a jyülésen az elnök ismertette a mezőgaz- iaságra nagyfontosságú törvényt. Legkö­zelebbi gyűlésen megválasztják a megyé­hez küldendő bizottsági tagokat és meg- ilakitják a mezőgazdasági munkások bér- negáiíapüó bizoííságát. 8Hiik.Íós3f színtársulata Jobb Úgy látszik, Sajó Vilmos és Miklősy Gá- hor színigazgatók megegyeztek végre Vácra is Miklósy fog színtársulatával nálunk ját­szani. Ezt jelenti be levelével a régen is­lert direktor, a ki március 15 ike és ag­ilis 1 je Közt akar jönni hozzánk. Kár volt ieki a téli szezont elmulasztani. Mikor ta- ;aszodni kezd s ess a régi tapasztalat, a iád publikum nőm ül be színházba. Tanárnő elemi-, polgári- vagy más(kereskedelmi isk. tanítóképző) iskolai előkészítését, magan- es rendes-tanulók korrepetálását a nap bármely szakában vállalja. Cim a kiadóhivatalban. bőven carnaubás, terpentindus, a békebelinél is jobb minőségben készülő kiváló tisztitó és konzerváló Ijhatássalgbiró cipőkrém BENES TEST VÉREK/ VEGYÉSZETI TGYÁR [RÉSZVÉNYTÁRSASÁG GYŐR 'RIÓN IZZÓIÁMPÁNÁK nincs mm

Next

/
Thumbnails
Contents