Váci Hirlap, 1923 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1923-05-20 / 21. szám
2 VÁCI H ÍR L A P éi'kezeíí, mos! olvassa Kiss főjegyző:. A pénzügyigazgatóság nem tudja sem a köz- tisztviselők, sem vasutasok szövetkezetének bolíjait bezárni, de azt sem tudja megtenni, hogy azokat úgy megadóztassa, mint a többi kereskedőket. Marad minden a régiben! Elveszejt egy akía Hör! főorvosé az utolsó szó. A város közegészségéről kellene beszámolnia. Ez az egyetlen aktája, de nerr hozta el, félkerekedik, elindul keresni. Rátérnek a pól- íárgvsorozatra. Az Árpád-, Hunyadi- és Peíőfi-utcákat csatornázták. Most már a járdák elkészítése következik. Ki is mondják a határozatot, hogy ezeken az utcákon elkészítteti a város a leövezett járdát, a melyet a háztulajdonosok két év alatt részietekben (havi 2lk kamattal) tartoznak teíör- leszteni. A város az uíceszegélyezésre fákat fog ültetni, ezeknek ápolása, pótlása megint a háztulajdonos kötelessége. Kincs is senkinek kifogása ellene, csak Szekerka Zoltán dömhög — hivatalból, ő ugyanis a váci háztulajdonosok egyesületének elnöke. — Mégse lehet, — mondja csendesen — hogy a háztulajdonos feleljen a fákért! — Ugya??, ugyan, láttad már valaha, hogy a város valakin követelte, mert háza előtt kivágták a fát? Vigasztalják többen. — [gaz, igaz 1 felei és feiderül az arca. Ebből a járdakövezésből nem lesz ídeb bezés. Csányi polgármester most ott hagyja az elnöki széket, mert a vásártéri parcellákról van szó. Ő itt érdekelt, Täuber tanácsos áll a helyére. Rögtön el intézik sebtében. A ki újabban veti telket: Csányi, Kovák, Kondra, Pca — rendben van, övék az árverésen vett telek. f Höri főorvos visszaérkezik. Az elnöklő tanácsos feléje fordul : — Az akta ? — Az akta nincs meg! válaszol sápadtan a rendes ember. — A főorvos úr aktája elveszett, a jövő közgyűlésre talán megkerül, a közgyűlést bezárom ! Ezzel a méla akkorddal végződött az uj képviselők bemutatkozása. P&stküsd álramegjén a székesegyház ének és zenekara a kővetkező egyházi darabokat mutatja be: Pünkösd vasárnapján a főpásztor bevonulásakor: K. Pikéthy Tibor. „Ecce Sacerdos“. A szentmise alatt: Seyler „Missa No. 24 C-dur". Reimann : Graduate és Offertorium. „Veni Sancte Spiritus“. Pünkösdhétfőn Schöpf. Missa G-dur. Graduate és Offertorium mini vasárnap. I© ©s©E’ icos'oraa a si lássak A Váci Hírlap szerkesztősége Csákányi Marx Jánosnétől tízezer koronát kapod, hogy ezt a Stefánia anya- és csecsemő- védő szövetség váci intézetéhez juttassuk. A nagylelkű adományt nyilvánosan nyugtatjuk s megküldtük a Stefániának. fi Bí©fe8©játs»iiiíB?iepél^ A váci Siefánia-szöveíség által rendezendő nefelejtá-napi urna gyűjtés pünkösd hétfőjén lesz, a mely alkalommal a Konstantin téren d. e. 3All órakor, utána a Székesegyház-téren a polgári dalegyesüleí hangversenyez. Roller Manci és Sáfár Kamilla pedig Andor Károly erre az alkalomra irt szép költeményét fogják szavalni. | 15j ig'SBJEfgaió a ihsiellssö'we'tkesoflbeau A váci ipari és gazdasági hifeiszövetke- j zeí vasárnap tartotta évi rendes közgyfi- j lését. A tagok igen szép számban jelentek meg, kiket Kokovay János elnök üzletrész- jegyzésre buzdított, kifejtvén, hogy ez az alapja a szövetkezet központi hiteiének, ezáltal tudja a szövetkezet tagjainak a hiteligényét kielégíteni s olcsó árukkal ellátni. A közgyűlés a lemondott dr. Göndör Sándor helyébe Sáfár Bélát, az elhunyt Donoviíz Ferenc ügyvezető igazgató helyébe Pedig Bazsó Gábor volt főkönyvelőt választotta meg. A főkönyvelő Kyáry Károly lett. A felügyelőbizottság elnöke Szig- vári János leit. Mai számunkat ért vehetik meg az elárusítóknál olvasóink. A vidéki lapok 40—50 koronái kérnek számonkint, mi — egyelőre — megelégszünk 35 koronával. Kérjük lapunk nagy olvasó táborát, hogy a Váci Hírlapot, mely élénk, friss és legtöbb olvasnivalót ád, továbbra, is támogassák. 41 B°okkaaite9^Í©t uj weazetöségfs A Magyarországi Munkások Rokkantse- géiyző és nyugdljegyle 149-ik fiókja közgyűlésén a következő vezetőséget választotta meg. Védnök: Reimeyer Gusztáv, elnök: Kolozsvári Ferenc, alelnöki Bcrazuti Ede, Dékány Péter, jegyző : Csemnicky József, Havan István, pénztáros : Goldmann Izidor, ellenőr: Buzics Lajos. Korcsog Mihály, Választmányi tagok: Ribár György, Wittner Ferenc, Kiss Pál József, Hlavacsek János, Szőgyéni László, ifj. Balkovics Mihály, Dö- mény István, Szokoly János, Csermák Ferenc, Danicz János, Cseresznyék József, Mároki János, Kalácska János, Perlusz Dezső, Csányi Dezső, Cservenák Lajos, Krá- lik Ferenc, Beiányi János, Alór János, Rédl János, Terényí István, Kurcz Ferenc, Gu- i lyás Antal, Sammer Róbert. Az egyesület | köszönetét mond a váci mészhomoktégia- | gyárnak, hogy özvegyei és árvái segélyezésére 2000 K-t küldött. feáwesmérsy a Fíárgéera Vác város tanácsa s sporíegyesüleíek kérelmére elhatározta, hogy a Váci Atlétikai Club, a Váci Sport Egyesület és a Váci j Törekvés Sport Egyesület tagjai, a kik | az ez évre szóló tagsági igazolványukat j felmutatják, a Vác—Pokol-szigeti átkelésnél i kedvezményes sporíjegyben részesülnek I minden tréning és mérkőzési napolt. A j kedvezményes sporíjegy ára oda és vissza ! 20 korona. A sporügazoSván ;í az ellenőrző I személyeknek okvetlen fel kell mutatni. A I kedvezmény már a pünkösdi mérkőzésnéj I is érvényben lesz. ; k ipáci a*efa T&s*ekwés tasx&ujiiáisa I A váci ref. Törekvés SE május 6-án rend- I kívüli gyűlési hívott egybe, hol az egyleti j ügyek elintézése és az uj alapszabály is- I mertetése után történt meg a tisztújító*. ; Diszelnök lett Sáfár Béla, elnök : Józsa Fe- < renc, alelnöki Loch Pál, titkár: Gaiántai Mihály, főpénzfáros: Badar Ferenc, pénztáros: Józsa Sándor, jegyző : Varga István, ellenőrök: Tatár János és Poíhánszki Lajos, szertárosok : Pálinkás Ferenc és Peták Sándor, háznagy: Kövi Pál, intéző: Kollár István. Az egyesület vezetősége és az egyesület tagjai köszönetét mondanak Dili.István volt fopénzíárosnak, mint az egyesület egyik megszervezőjének, majd intézőjének, az egyesület körül kifejtett tevékenységért. k f&isfcolai haSKgjaték fehér aszta! mellett gyűjtötték össze múlt szombaton hálás hallgatóságukat és zenekaruk bemutatkozott. Kedves és intim est volt, mely melegségéi sokáig fogja éreztetni. Rosíetter Károly karnagy erélyes és kiváló muzsikus, a zenekar tagjai lelkes zeneértők és zenebarátok, úgy ment minden, hogy a műkedvelő jelleg sehogy sem tudott kibontakozni: egy nagy fegyelmezett zenekar hatását tapasztaltuk. Ä könnyű zene fülbemászó, elandalitó, kedves voit, zúgott a tetszés tapsa minden szám után. Az asztaloknál még néhány ismert úri család e;- férí volna ugyan, de ez ne keserítse ambiciózus muzsikusainkat, legyen folytatása szép estéknek. Bizton behódolnak nekik azok is. igen kedves volt a műsor után az úri banda játéka, mely táncra vitte a fiatalságot. A váci egyetemi és főiskolai hallgatók f. évi május 12-iki zeneestéjén felül- f i z. ettek : Rostetter Jenőné. Spáda Gyula, dr. Göndör Sándor, dr. Forgó Kálmán 1000—i000, Lenkez (Kodak) 800, Bernáth András, Berte Károly, Kálmán József, Gerstenberger Oszkár 500—500, Gölner Hugó, Maricsek Dezsőné, Pető Bertalan, N. N., N. N. 400—400, jelinek Gusztáv, N. N. 300—200, 6 szór N. N. 200—200, Santhó Miklós, N. N. 100—100 koronát. Faltra kösd! mérkélst'és is pokolszisyeii gaái^á&s Ez év megnyitó mérkőzéséi a Pokoiszi- geíi pályán pünkösd vasárnapján tartja a Váci Atlétikai Club a Testvériség SE csapatával. Előtte a Váci Törekvés SE játszik. Mind a két mérkőzés szépnek s élvezetesnek Ígérkezik a jó budapesti csapatokkal. A mérkőzés 72í3 órakor kezdődik. VáC i órakor játszik. Pünkösd hétfőn a Váci Atlétikai Club Vaő órakor az óbudai Torna-Egylet csapatával barátságos mérkőzést tart. Előtte a VTSE és a VÁC kombinált csapata játszik. k kuliűs'áár't Mindig többen és többen keresik fel adományaikkal a váci múzeumot az egyesület kulturális törekvéseit megértő közönség köréből. Dombó Károly Hangya-igazgató 2000 K, Hitzigraíh Lajos gyárigazgató 2000 K, Kállay Ubuí ny. főispán 2000 K, Ottó József nagykereskedő 700 K, Tragor János huszárkapitány 1000 K, dr. Pertik Béla székesfővárosi tanácsjegyző 1000 K, Schandl Miklós kegyesrendi kormánysegéd 500 K, Hübschl Kálmán városi főmérnök 400 K-t adományozott. Boirsiem Jaeiké szer^kesstöje Wác©ra A váci jótékonycélú izr. Kő- és Leány- egylet május 27-én, vasárnap délután öt órakor a Pannónián szórakoztató délutánt rendez. Sikerült erre az alkalomra Molnár Jenői, a Borsszem Jankó szerkesztőjét megnyerni, a ki nem minden napos szórako- ; zást fog nyújtani hallgatóinak. Lesznek mű- ! kedvelő szereplők s a mint értesülünk, nagyon jó műsort állított ősszs a rendezőség. Névreszóló meghivókal még e héten szétküldik. Kispesti AQ. I» csapata ^ácon Nagy sporteseményben lesz része pünkösd hétfőn a váci sportkedvelőknek. A VSEnek ugyanis sikerült lekötni az I. osztályú bajnokságban szereplő Kispesti AC teljes I. csapatát. A VSE vezetőségének ily mérkőzések bemutatásával az a célja, hogy csapatának alkalmat adjon a tanulásra és | hogy a közönséggel a fotballjáíék szépsé- | geil megismertesse. A mérkőzés pünkösd ■ hétfőn d. u. fél négykor kezdődik a Pokolban.