Váci Hirlap, 1923 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1923-03-11 / 11. szám

2 V A C I H IR L A P A fögiirssáaium Peiőfi ünnepe A szülők és a íanügy barátainak az is kola rajztermét zsúfolásig megtöltő tömege jelenlétében folyt le múlt vasárnap délután a gimnazisták lélekemelő Petőfi ünnepélye. A szerencsésen összeválogatott műsor az előadás tökéletessége folytán viharos tap­sokat vallott ki a halkjaié közönségből. A műsor Verdi „Ünnepi nyitányával“ kezdő­dött, melyet az ifjúsági zenekar legnagyobb tökélelességgel adolí elő, majd Burger L. III. őszi. tanuló Peíőfi „Szülőföldemen“ című költeményét szavalta el nagy tudás sál és rálermelíséggei. Nagy Vince ünnepi beszédét komoly tudásból, a tárgy rend­kívüli szerekéiéből fakadó őrzésiek lelke­sedés jellemezte, mely leikedés magával ragadta úgy a közönségei, mint különösen a diákságot. Liszt II. Rapszódiáját Huber Miklós és Vadas Endre művészi virtuozi­tással adták elő, Bruzda J. VII. ősit. t. ®a tőle már megszokott tökéíylyel szavalta Petőfi „Élet, vagy halál“ s „Szeptember végén“ cirrű költeményeit. Dankó L. III. o. tanuló énekéből szépen fejlődő tehetség áég csenget! ki, Ladocsy K. Vili. o. tanuló határozottan humoros tehetség, „A jó ta­nító“ című szavalatával kedves derültséget váltok ki különösen a tanári karból. A ze­nekar ismételt tökéletes szereplése után Molnár György VIII. o. í. „Egy gondolat bánt engemet“ című melodrámát szavalta teljes készséggel s határozok tudással Hu­ber Mihály precíz zongorajátéka mellett. Végezetül az ifjúsági énekkar adok elő kedvesen csengő hangon Petőfi dalokat. Külön ki keli emelnünk Agárdy és Wolkóber tanár urak kiváló érdemeit. Az ünnepély rendkívül sikerük vök, méltó Petőfi em­lékéhez és nagyságához. §ti voltak a kossdkak Plakátok hirdették a héten a kosdi róm, kát. műkedvelő ifjúság Vácra jövetelét. El­jöttek bemutatkozni, eljöttek Petőfit ünne­pelni és a város megértette őkel, meri mind­kétszer feli ház előli játszottak. A közön­ség tapsa jele voll az elismerésnek. Meg­érdemelték a figyelmet. Szántó-velő embe­rek, kilf belükkel igen ritkán foglalkoznak, tudjanak i’háliának is hódolni, merész öl­let voll. Azt hittem, enyhén nézni, elnézés­sel kell írni róluk, de az előadások után inkább csodálkozással, mint elnézéssel, Külön-külön nem méltathatom őket, de nem is kell, mert mind megálllók a helyüket. Keresetlen modoruk különösen feltűnt. Sze­repüket mind oly kitünően betanulták, hogy súgójuk nem is volt és pillanatnyi pontos­sággal voll mindeník a helyén. Külön di­cséretet érdemel fáradhatatlan rendező­jük, kinek érdeme lesz ha a sok ismeret­len tehetséget, mii a falu rejl, felszínre hozza és hamar le fog kopni a „Kosdi bicskás“ jelző, helyette dicsőséget fognak a falunak szerezni. Uj bsetokosstások köi*nyákünköíi Az országos birtokrendező bíróság Hö­flich Henrik és társai nőlincsi és Ősagárdi, Berczell Samu és Berczell Mór ősagárdi, báró Nyáry László nőlincsi, a váci püs­pökség berkenyéi és szendehelyi, Pápa Hermann váci birtokára Nőtincs, Ösagárd, Berkenye és Szendehely községek lakos­ságának kérelmére kimondotta a megvál­tási eljárást. Az előzetes munkák elvégzé­sére már ki is küldőké Zaidely István dr. budapesti központi járásikról, ki tárgyalá­sai ( a helyszínen a hét elején megkezdelíe, h»gy az igényjogosullak jogait megállapítsa. Két kedves találkozás Debrecenbe küldök ezen a héten a Szín­házi Elel. Kivel találkoztam az ottani tár­sulatnál ? A váciak legkedvesebb primadon­nájával, Kovács Terussal. Alig volt primadonna, a kil úgy szerel­tek volna nálunk, mint a drága Terust, a ki operettben és drámában egyformán te­hetséges voll. Valószínű, hogy nagy része volt abban, a miért Miklósiéknak olyan jól ment Vácon. — Sohasem felejtem ei a maguk kedves városát — ezzel fogadok Terus —, mert őszintén mondom, sehol még úgy nem sze­reljem a közönséget, mint Vácon. Mennyi jóleső szeretette], ajándékkal és meghívás­sal halmozlak el annakidején! — A mióta Debrecenbe kerültem, sok változáson mentem kérésziül. Az ehő és a legfontosabb az, hogy nevem elől el tűnt az M betű. Lehet, ez a betű volt az oka, hogy legszebb időmet kis társulatnál kel­lek töltenem. Pedig ha előbb eljövök Mik­lósitól . . . Terusi nagyon szerelik Debrecenben, a hol ma a legnagyobb vidéki társulat műkö­dik. Nem játszik drámai és operettszerepet vég/esen, hanem csak opereltet. Prime- í donna, még pedig a javából. Huncutul néz j rám : — Hiqyfe el, most közelebb vagyok Pest­hez, mint valaha , . . Miért? Direktorának és a közönségnek még nem szabad tudnia, nem is Írhatjuk hál meg. Terus különben üdvözli a váci ismerőseit. Legújabb fényképe benn van a Színházi Élet uj számában. * B. Polgár Béla is kedvencünk volt, vele a Várszínházban találkoztam. Czakó direk­tor Pallai Fricivel együk tagjai sorába szer­ződtette. A Vig özvegyben mutatkoztak be és B. Polgárnak szerepe van a színház ki­tűnő újdonságában, a Levendula c. énekes- játékában is. — Mégsem ragadtam ok a Kedélyes Szín­háznál! — mondja boldogan Polgár — S örülök, hogy nagy fővárosi színháznál jut­hatok szóhoz. A milyen ügyes ember Polgár, kiverekszi magának, hogy legközelebb már valamelyik uj darabban főszerepet kap partnerével, Pallóival együk. Váró Andor Sa'iii&i és’tékesEei a felsővárosi A felsővárosi róm. kát. elemi iskola tan­testülete ma (vasárnap) d u. 3 órakor szü­lői értekezletet ísrt. Felkérjük u fe* -városi szülőket, hogy azon minél számosabban jelenjenek meg. Az értekezletre való tekin­tettel a litánia fél 3 órakor lesz a felső­városi templomban. Az eSs© bajnoki Vasárnap d. u. 2 órakor lesz a tavaszi szezon első bajnoki mérkőzése Vácon a vásáriéri pályán, a mikor is a VSE csa­pata a bajnokság első helyezekjével a Rákoskeresztúri MTE-vel méri össze ere­jét. Előzőleg a VSE ifj. mérkőzik a VÁC ifj. csapatával. Belépődíjak: Állóhely 80 K, sporljegy az 1923 évre érvényesítek iga­zolványok felmutatása ellenében 50 K, gyermekjegy 20 K. A VSE labdarugó osz­tályának vezetősége ezúton is felszólítja tagjait, hogy igazolványaikat vasárnap d. e. 11 —12 óra közök az egyesület helyisé­gében a tagdíj lefizetése ellenében 1923. évre érvényesítsék. Bán és Ssentgyörgyi A líceum keddi előadásán Bán Márton főgimnSziumi tanár tartok előadást. Azáliaí- világ főbb csoportjait mutálta be a közön­ségnek szép veíitelt képekben. A nagy szám­ban megjelent közönség figyelemmel hall­gatta a kitűnő előadót, kinek derűs, sok ötlettel fűszerezek előadását meleg elis­merő tapsokkal jutalmazta. ;A második elő­adó Szentgyörgyi Gusztáv siketnéma inté­zeti tanár volt. Szibériai fogságból való szökését adta elő. Ismertette azokat a szen­vedéseket, a miket a magyar hadifoglyok öt hal évig kínlódtak végig a szibériai fog­ságban. 1920 januárjában végre felvillant a hazatérés reménysugara. A vörös uralom szabad idegen állampolgároknak nyilvání­tóba a hadifoglyokat és szabad mozgást biztosított részükre. De az internacionaliz­mus Ígéreteitől megrészegedve kommunis­tává leli magyarok annál kegyetlenebbek voitak velük szemben. Ezek minden esz­közt megragadtak, hogy a hadifoglyok ha­zatéréséi megakadályozzák. Propagandával, terrorral, éhezleíéssel, minden eszközzel maradásra kényszerileíték hazavágyó hadi­foglyainkat. Néhányan — életüket is koc­káztatva — 1920 májusában neki vágtak a 6900 kilométeres útnak, a bizonytalanság­nak. Izgalmak, tűrés, szenvedés után a kis csapatból csupán Szentgyörgyi látta meg a Kárpátok rég óhajtok ormait, a többiek a szentpétervári börtönbe, vagy pedig a szibériai táborba kerültek vissza. Szent­györgyi tanár oly élethűen tárta elénk a hadifoglyok rettenetes életét, hogy a kö­zönség mélyen megindulva hallgalía sza­vait és végül kérték, hogy előadását leg­közelebb folytassa. Orvosi bír Dr. Heimler Viktor rendelését f. hő 12 én hétfőn kezdi meg gróf :Csáky-föut 30 sz. alak. Nőbetegeket fogad d. e. 11 — 12, d. u. 2- 4 ig. A \SáiQi városfejlesztő alapfokét emel A városfejlesztő r. t most teszi közzé mull évről szóló mérlegéi és veszteség- nyereség számláját, melyet március 18-íki közgyűlése elé lerjeszt. A vagymoidalon bankári követelés cimén 1 l/i millió áll, adó­sok 572 millióval tartoznak, érdekeltségei betéti társaságoknál 108/4 millió, szeszosz- lályát 3 millióra érdekli. Teheroldalon hite­lezők 6*/.i millióval szerepelnek. Üzleti költ­ség 931 ezer, adózók 833 ezer, tiszlifizeté- sek 283 ezer, iársas üzleti nyereségből 1% millió, jutalékokból 2 millió jövedelme volt. Összes nyereség 2,144,611 K, melyből 100 K t (20%) fizetnek részvényeiként osztalé­kul, mig 140 ezer koronái jövő évre visz­nek át. Nem érdektelen, hogy a képkeret­gyár 22, a Neumann féle ecetgyár r. t.36% ot jövedelmezek a városfejlesztőnek. A tiz milliós részvénytőkét busz millióra fogja a közgyűlés felemelni és pedig az igazga­tóság javaslatára úgy, hogy az összes rész­vényeket a régi részvényeseknek ajánlják fei 1 — 1 arányban 800 *korona befizetése ellenében. A fteménység hazafias estélye A sok reményre joyositó ifjúsági egye­sület március 14 én szerdán, este fél 8 kor színdarabbal egybekölött hazafias ünne­pélyt rendez az iparlársulat helyiségében. Belépődij nincs, adományokat azonban az egylet felszerelésére hálásan fogad a veze­tőség. Külön meyliivó nincs, mindtn érdek­lődőt szívesen látnak.

Next

/
Thumbnails
Contents