Váci Hirlap, 1923 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1923-11-18 / 47. szám

2 VÁCI HÍRLAP EL TŰNT A LA KOK XVI. A Monsignore. A nyíltság és őszinteség Olyan helyen sértés, Hol gonoszak májak, vesék S bűn a látás, értés. Garádi László. Egy nagy tevékenységű, mélyen vallásos és a tudo­mányok több ágában jártas férfiúról emlékezem meg ez alkalommal. Nem érdemeit és kiválóságát akarom most magasztalni, ércnél maradandóbb emléket emelt magának a köz érdekében kifejtett fárasztó munkássá­gával és a szerető bánásmóddal, mellyel tanítványai szivébe plántálta a tudományok terebélyes fájának ízes gyümölcsei mellett a hála és elismerés illatozó virágait is. Ez alkalommal áldásos életének néhány derűs epizódját akarom elmondani. Az ő hasznos és példás életpályája klasszikus példája annak, hogy az igazi tehetség minden gát ó körülmény között is érvé­nyesül és hogy a magyar sohasem nyomta el a nem­zetiségeket. Ha mondta is, hogy a szerb vadrác, ha rá is fogta az oláhra, hogy megeszi a szappant és -- a kecskét, ha hirdette is, hogy a tót nem ember és a kása nem étel, azért ezt sohasem vette komolyan és szeretettel ölelte testvéri kebelére hazájának más nyelven beszélő minden faját. Volt is boldogulása minden mesterinasnak, minden jó eszű, szorgalmas tót diáknak. Nem egy szegény legény alapította meg nálunk a szerencséjét, a mestersége megtanulása után magyar lányt vett feleségül, itt telepedett meg és idő­vel háztulajdonos lett. A magyarul nem tudó tót deák kitartó szorgalommal megtanulta a zengzetes magyar nyelvet, tisztességes megélhetést biztosiló hivatalt ka­pott, ha pedig papi pályára lépett zsíros stallumra tett szert és előtte állt a hierarchiának legmagasabb csúcsa is. Hogy csak közeli példákat említsünk ott volt Schus­ter püspök és Simor hercegprímás, itt a nagyhatalmú Csernok Holsnesz, aki megszűntette a váci preparanchát. Így volt Qalcsek méltóságos,’akit*az egész város sze­retett és tiszteit. A legalacsonyabb sorból küzdötte föl magát, az apja szegény postakocsis volt Zsolnán. Mi­kor Vácra került nem tudott jól magyarul, de törhe­tetlen akaraterejével a város legjobb szónoka lett. A véletlen játéka, hogy Vacra került. Az apja biztosítani akarta nagytehetségű és szorgalmas fiának jövőjét, miért is két helyre Kassára és Vácra folyamodóit föl­vételéért. Mind a két helyen fölvették. Kassát válasz­totta, de a vonatot lekéste és az Isten újjmutatását látta ebben, hogy a váci szeminárium növendéke le­gyen. Itt aztán csakhamar kiérdemelte elöljárói szere- tetét és bizalmát, hogy évek múltával ő maga sze­rezzen neki elévülhetlen érdemeket az Isten szolgála­tára hivatott ifjúság nevelése, oktatása és fegyelmezése által. De nagyok és elévülhetetlenek az ő érdemei a városi ügyekben is. Mint Freysinger utóda a pénzügyi bizottság elnöki székében egész nagy tehetségével és fáradhatatlan buzgalommal dolgozott a város anyagi felvirágoztatásán, míg a Lyceumban Csávolszky örök­ségét vette át és a kultúra fáklyáját oly magasan lo­bogtatta, hogy nagyobb városok is megirigyelhették érte a mi kicsiny városkánkat. A lyceumi előadások és művész-esték után rendszerint 15-20 embert gyűj­tött össze magánál, de másszor is, gyakran találkozó helye volt a háza azok számára, akik a tudományok és irodalom iránt érdeklődtek. Nem csupán háziúri jogánál fogva, hanem nagy képzettsége, mély tudo­mányossága és előzékeny modora által föltétien tekin­télyt biztosított a maga szeretetreméltó egyéniségének. Jellemének alapvonása a dicsőség után való vá­gyódás volt. Ebből a nemes becsvágyból fejlődött ki egész életiránya. Nagy tehetségét, lankadatlan szor­galmát, minden ráérő idejét ennek szolgálatába sze- gődtette. Egész napokon és éjszakákon át tanult, ol­vasott és elmélkedett. Hosszas tanulmányok folyamán nagy nyelvismeretre tett szert. Csak egy-két évvel korai halála előtt tanult meg — úgyszólván tökélete­sen - - angolul. De tudatában volt a maga értékének, ami az avatatlanok szemében a rátartiság látszatát keltette. Ellenkezőleg lefelé előzékeny, udvarias, paj- táskodó volt, csak fölfelé a hataimaskodókkal szem­ben érvényesítette szellemi fölényét. Suum cuique — volt az elve, — de megkívánta a magáét is. Még vicerektor volt, amikor egy alkalommal kint járt Pestújhelyen keresztelni. Egykori klerikustársa Bersilla Nándor szóvátette, hogy oly hideg a viszony a káptalan tagjai között, még csak nem is tegezik egymást kollegiális szeretettel. — Kérlek szépen, barátocskám, — védte meg a káptalant, — ezt a tagok közötti nagy korkülönbség okozza. Egyébként Balás méltóságos úr és Baksay nagyságos úr tegezik egymást. Ő maga mindig mcgnagyságolta még a barátait is, részben tiszteletadás okából, de főként azért, hogy neki i3 megadják az őt illető titulust. (Befejezése a következő számunkban). Es°ssélbe$ üsassegse Árpádházi »Szent Erzsébet ünnepét a j : ferencrendi barátok templomában az idén is hagyományos kegyelettel üli meg szent Ferenc első és harmadik rendje következő sorrenddel: November 19 én, héífön.reggel \L7 órakor ünnepélyes szent mise, délután 5 órakor pedig szentséges istentisztelet. A harmadik rend tagjai ez alkalommal általános feloidozársban részesülnek. Kik lehetnek sa iseSybeii sssegsesi aasstaltársasság tagjai? A Vác és Vidéke szepesiek asztaltársa­sága november 11-én megtartóit rendes összejövetelén állapította meg, hogy kik lehelnek tagjai. Eszerint a tagolt: rendesek, pártolók, alapítók és tiszteletbeliek. Rendes tag leltei minden önálló keresettel bíró (vagy főiskolát hallgató) zipser, a ki Sze- pességben született, vagy a kit a Szepes- séghez bárminő kötelékek (működés, ro­konság, határszomszédság) fűznek. Párloló tag lehet minden alkotmányosan érző, meg­szállóit területi, vagy csonkamagyarországi keresztény honpolgár, a ki semmiféle tit­kos társaságnak nem tagja. Alapító tag le­set, a ki az Asztaltársaság és az Orsz. Szepesi Szövetség céljait nagyobb ösz- szegnek egyszersmindenkorra való ado­mányozásával támogatja. Tiszteletbeli tag az lehet, a kit az Asztaltársaság, rendes közgyűlésén a Szepesi Szövetség, vagy általában Magyarország felvirágoztatása körül szerzett érdemeiért annak egyhan­gúlag megválaszt. Végül lehetnek még jó­tevők is, a kik bármiképen előmozdítják a Szövetség munkáját. A tagok felvétele ren­des összejövetelen két tag ajánlatára tör­ténik. A tagok jogai és kötelességei egyen­lők, a minthogy egyenlő testvéreknek is tekintik egymást; pártoló tag azonban passzív szavazati joggal nem bir. A tagok jelmondatai és köszönése: „Lesz még ki­kelet — (felelet) — Szepesség felett!“ Az asztaltársaság legközelebbi összejöve­tele december 2-án lesz a következő tárgy­sorozattal: 1. Wéber Oszkár rendes tag felolvasása afrikai utazásának élményeiről. 2. Hausz Ferenc r. tag szavalata: A Zipser furíang. 3. Hausz Paula r. tag hazafias énekszámai Wolkóber zenetanár, r. tag hegedükiséretével. — Az elnökség ezúton hívja meg tagjait az összejövetelre. íSsiíES hasláiss Egy jó cigányprímással kevesebb: meg­hal! Kis Rudi, a ki katonának is oly jeles volt, mint hegedűművésznek. Őt is elvitték s Kárpátokba és ott kezeujjai, lábai eifagy- tak, de miitor hazakerüli, csonka kezekkel is művésze maradt hegedűjének. Csak a gyilkos kór ütötte ki kezéből a vonót: 33 éves korában kiszenvedetí. Az összes ci- gánybandák búcsúztatták szegény kihűlt testét, melyet szerdán tettek örök nyuga­lomra nagy gyászoló közönség jelenlétében az alsó temetőben. Eljegyzés Csemniczky Ludmillát eljegyezte Vácon Németh Gábor. (Minden külön értesítés helyett.) 2800 koponsfi ss Stefániának Ennek az adománynak ez a történetit: Schaeffer Tivadar m. kir. állategészségügyi felügyelő a nyár elején temette el fiát. A népjóléti miniszter most temetkezési se­gély címén 2800 koronát utalványozott a mélyen sújtott apának, ki az összeget el­hozta hozzánk azzal, hogy azt a Stefánia- szövelség váci fiókjának adományozza. A 2800 koronái rendeltetési helyére juttattuk. Nyilt-tér S9BfiiBfl8SMSWMBB8BB3^iaBB!SBHHE!ÍBaBB»MHB8ggSggBiag I Mélységes fájdalommal jelentjük, i hogy szeretett, jó fiunk, testvérünk, | öcsénk dr Szarnék Endre f rövid, de kínos szenvedés után 36 1 éves korában f. hó 14-én Pozsonyban §j elhunyt. jj| Hült tetemeit Vácon, f. hó 18-án, | vasárnap délután 3 órakor fogjuk a | váci statusquo izr. temetőjében örök 1 nyugalomra helyezni. Vác—Pozsony, 1923 november 15. 1 Szarnék Manó és neje szülei. báró Kürschner Emilné szül. Szarnék Lili húga, Szarnék Gyula Szarnék József fivére. nagybátyja. Koszorúk mellőzését kérjük Minden külön érlesilée helyett. Uj fb. Pestvármegye főispánja Éder Zoltán drt, Kispest r. t. város aljegyzőjét, Éder Kál- mán váci kir. járásbirőság elnökének fiát, tiszteletbeli szolgsblróvá nevezte lei. Nsfusdijasásck a f ässolgabi dóságon A létszámcsökkentésről szóló törvény alapján a váci íöszoigabiróságon beosztott Dull Andor meneküli főszolgabírót és Za­lányi Farkas meneküli vármegyéi főjegyzőt saját kérésükre nyugdíjazták. iPeehes ssuió Nikiiiís Sándor autóját műit évben lsét katonatiszt el Kérte. A gép a hélkápolna alat! egy fatörzsnek ment neki és öasze- zúzódoü. Nemrég készült el újra az autó és most ifi. Ivánka Pál kérte el, hogy azon Budapestre menjen. A gép a hélkápolna alatt összeütközött egy cserepeket vivő kocsival. A cserepek természetesen mind összetörlek, a kocsin is, autón is nagy a sérülés, de szerencsére a bennülők meg­menekültek. HaláScjstások Gyürky Károlyné, a régi Vác egyik köz­tiszteletben állt tagja, élete 77-ik évében meghalt. Súlyos csapás érte Szarnék Manó föld­birtokost: Endre fia megszállott területen, Pozsonyban íisía! élete 3ó-ik évében meg­halt ugyanazon a napon, mikor harctérről hazatérő öccse, Szarnék László tüzérfö- hadnagy a laibachi kórházban kiszenvedetí. Holttestét Vácra szállítják és itt teszik örök nyugvóhelyére. fölöst j§82 ©CJJ? Ríj adó s a szegényekért A varosok kongresszusának választ­mánya tegnap tarioít ülést, a melyen a fő­városi és vidéki városok szociális kérdé­seit beszélték meg. Az ülésen a kormány képviseíője bejelentette, hogy a kormány a szegényadó megállapítása iránt megtette az előkészítő lépéseket. Hozzájárult althoz, hogy a városok egy évre terjedő hatállyal a létminimum mentesítésével fokozatosan emelkedő inségadót vethetnek ki a jöve­delmi adó alapján. Sisfánt^-scövetség felkéri az összes tagjait, hogy 17-én, szom­baton tí. u. V85 órakor h városháza tanács­termében tartandó évi közgyűlésre meg­jelenni szíveskedjenek. SSiásjera® első vásárja Diósjenő községben az első országos ; állat- és kirakodó vásár ez évi november ! 26-án fog megtartatni.

Next

/
Thumbnails
Contents