Váci Hirlap, 1919 (33. évfolyam, 1-56. szám)
1919-01-22 / 7. szám
VÁCI HÍRLAP 3 Dáfill szazados géppuskásait llűliy teljesen kirabolták. M törzsőrmester mentette meg őket a géppuskatűztől. Egy hét elölt mentek el Rády József százados parancsnoksága alatt álló huszár- géppuskások Vácról, a kik oly nagy szolgálatokat tettek Vác város lakosságának a forradalom alatt. A Nemzeti Tanács * szívélyesen búcsúzott tőlük csütörtöki gyűlésében s a tanácstagok aligha hitték, hogy mig ezt az elemi kötelességet teljesítik, ez alatt Rády kapitány géppuskásai élethalál közölt lebegnek és mikor megszabadullak, teljesen kifosztva indulnak útnak uj állomáshelyükre. Kedden mentek el Vácról s Ráknspaio- tán tudták meg, hogy Örkénybe irányították őket. Itt azonban hely már nem volt, a nélkül, hogy kivaggonozíak volna, had- ügyminiszteri rendeletre visszafordullak és csütörtökön érkeztek Lajosmizséről Kőbánya felső pályaudvarra. A huszí rok ki- ugrállak' a vonatból, mert azt hitték, hogy hosszabb tartózkodásuk lesz, a vasutasok azonban az indulást jelezték, ezért mindenki helyére tért és tiz perc múlva már útban voltak. Az állomást elhagyva látták, hogy katonák vaggonokat fosztogatnak, de nem állhatták meg, nem törődlek velük. Mikor Kőbánya-felső pályaudvarra érkeztek, egyszerre feltárullak az ajtók és egy-egy kocsiban, a hol tisztek, altisztek és legénység utazntl, 15—20 Manlicher- szurony meredt feléjük. — A ki megmozdul, halál fia! kiáltották feléjük s a géppuskások a váratlan támadástól dermedten néztek a hatalmas fegyveres erőre. Néhány perc telt igy el kínos, mozdulatlan várakozásban, mikor az a parancs érkezett, hogy tiszt és legénység azonr.ai kiszállítandó a vagonokból, de a ki kiszállás után menekülni próbál,azt azonnal le kell szúrni! A parancsra egymás után léptek ki a kocsikból, csak Makay százados nem volt hajlandó a kocsiból távozni. A fegyveres katonák azonban nem tréfáltak és puskatussa! kényszerítették a Pannoni a-fflozgó^ 1919 jaguár* Sió 215*éii, szószabaton Vérrózsák a hóban 1919 jasiuár* hó Sö-án, ^asár-esap Bohémek SCezdete délután 4 órakor. ^^imeiázium, vagy polgári ?ié- hány osztályát végzett, fiút tanulónak alkalmaz a Pesívidéki Nyomda 11 * Szakmánk csak érteiVácon, rnes fiút alkalmazhat! kiszállásra. Gyalog nevű szakaszvezelöt, meri nem volt felöltözve, ezért nem tudta gyorsan elhagyni a kocsit, szemen szúrták. Odalenn elképedve látták, mi vár reájuk : A vonat hosszában öt gépfegyver és a vasút Ilidről is egy gépfegyver meredt feléjük, körül a lagénység lövésre készen. A vasúti kocsik előtt sem tiszt, sem legény nem mozdulhatott, mert minden emberre három szurony jutott! Végre sikerült megtudni a. váratlan támadás okát. A kőbányai alsó állomásról azt telefonálták, hogy a huszárgéppuská- sok kifosztották a vagonokat, ezenkívül nyolc embert agyonlőttek és tömérdek sebesülést okozlak, mire a rendőrség karhatalmi századai vonultak ki a felső állomásra azzal a parancscsal, hogy a beérkező géppuskásokat, kik ilyen vérengzők voltak, azonnal tojjék össze géppuskáikból ! Hal áilig fegyveres karhatalmi század állott velük szemben ! Alikor ezt a rettenetes vádat Rády tisztjei és a legénység megtudtak, méltatlankodva utasították vissza és a karhatalom parancsnoka is csakhamar belátta, hogy tévedésnek estek áidozaiul, hisz géppuskásaink alig tiz percet időztek Kőbánya- felsőn. A hadügyminisztériumba telefonállak; a honnan Rády százados társaságát azonnal Simoníornya felé irányították. Be akarnak szállani a kocsikba, de ki kerül eléjük: Móricz törzsőrmesler! Hamarosan elmondotta i ekik a következőket: Alikor a Lewinger-gyári gyászos eset után bekísérték, a fogdából a 16-os helyőrségi kórkázba került. Egy este nagy lárma volt a folyosón, az ápolónőt kérte, nézze meg, kik zajonganak. De sejtette, hogy a váci nemzetőrök (!) jönnek rajta bőszül állani, feltárta hirtelen az ablakot és a villámhárítóba kapaszkodva menekült. Aztán beállott a karhatalmi századba és most Budapesten teljesít szolgálatot. Büszkén mondotta, hogy a váci géppuskások neki köszönhetik, hogyegy-két negyedórával eiőbb össze nem lőtték mindnyájukat. Ő, Alóricz, mint bizalmi férfiú a parancsnokot előzetesen tájékoztatta és mert biztosította, hogy az állomásra érkező huszárokat jól ismeri, a kik nem rabollak és gyilkoltak, teil le a parancsnok arról, hogy géppuskásainkra azonnal lövessen. Az indulás ideje azonban elérkezett s a mint a kocsikba szálltak a huszárok, vették észre, hogy kinek ez, kinek az a felszerelése hiányzik. Bizonyos, hogy mig ők baloldalon leszálltak, jobb oldalról tolvajok—férkőztek a kocsikba. Mocsáry főhadnagy indüványozía, hogy az indulás előtt nézzék át a kocsikat. Elképedve látták. hogy mekkora fosztogatás volt a vonatukon, mialatt nekik mozdulatlanul, szuronyok közt kellett áilaniok! Az összes kocsikat fel törték a túlsó oldalról. Hogy mást ne mondjunk: kétezer nyergei vittek Vácról, ezt teljesen ellopták. A tiszti pod gyászkocsi nézeti ki siralmasan: alig volt benne valami Bundák, fehérneműéig ládákból pénz, g\űrűk lűntek el. Csak a tiszteknek több mint százötvenezer korona a káruk, a katonai kincstáré még ennél is löbb! Miután jegyzőkönyvet vettek fel a nagyarányú lopásról (némelyik liszt már csak papucsban, felöltő nélkül ült, mert összes csizmáit, kabátjait ellopták,) folytatták útjukat Simoníornya felé. A vendéglátó községben egy osztrák fő- i úr kastélyában kaplak kényelmes helyei, de itt viszont a harminckettesek, kiknek egy zászlóalja voll elhelyezve, haragudtak meg, hogy el kell költözniük. Meg is fenyegették a géppuskásokat, hogy sortiizet adnak rájuk távozásukkor, mire Rády százados a kastély ablakaiban öt géppuskát helyezett el. Szerencsére a fenyegetés nem valósult meg. Öl napi hányódás után érkeztek géppuskásaink uj állomáshelyükre, a nép szereli és szívesen látja a rendet larló társaságok Azt mondják a huszárok, hogy már Vácra aligha jönnek vissza. A sz«génykonyhának. Özv. Lenhardí Ignácné másfél kg. zsírt, Hirsch fel d Mayer liz deka teát adományozol! a szegényeknek, Üösgyülés a ref. gazdakörben. A református gazdakör január 26 án d. e. 11 órakor a gazdakör helyiségében évi rendes közgyűlést tart, melyre a gazdakör tagjait lapunk útján meghivjafaz elnökség. Vidéki előfizetőinket kérjük, hogy előfizetési dijukat küldjék be, mert lapunkat csak azoknak küldhetjük, akik elő is fizettek. biztosító részvénytársaság Karteien kívül ! Legkedvezőbb feltételek ! Legolcsóbb dijak! Tisztán magán intézet! Alap töke 3000000 Váci fínigyrsökség gr. Csáky-űt 23 Elfogad úgy helyből, mint vidékről élet és népbiztositásokat koronás havi befizetéssel, orvosi vizsgálat nélkül. Továbbá tűz és betörés elleni biztosításokat úgy malmokat és ipartelepeket is Heiyi ügynököket és üzletszerzőket a vidékről és helybe! kellő díjazással elfogad. Felvilágosítással szolgál: schvarcz mz$ö Ügyvezető titkár. ■ — ÉRTESÍTÉS Értesítjük a nagyérdemű közönséget, hogy vállalatunk Vácon MŰHELY létesítését határozta el és azt ideiglenes helyiségben f. hó 20-án megnyitom. Elvállalunk erős és gyenge áramú szereléseket, műszerész, lakatos, vízvezetéki munkákat, szivattyúk, kutak és gazdasági gépek javítását. A n. é. közönség szives pártfogását kérjük: Egyesült villamossági és műszaki vállalat, Budapest—Vác, Eszterházy-utca S. szám. ftlűhelyvezetö : Arnold József. Hincs főbbé őrhiány! Talpaltathatja cipőjét mindenki ahányszor akarja, ha nem ellensége saját zsebének és használja a DERfílA művek műtalpát. Kétszer olyan tartós, mint a r*e!T*des bőrtalp. — Teljes szavatosság a minőség tekintetében. Előjegyzést elfogad SUHAJDA FERENC Vác5 Hattyú-utca 81. szám. r