Váci Hirlap, 1918 (32. évfolyam, 1-57. szám)
1918-05-26 / 22. szám
MarmincKettediK évfolyam 22 azáiu Vác, 1918. május 26. Co VÁCI HÍRLAP PolitiKai lap, megjeleoiK szerdán és vasarnap. Előfizetési árak : helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K. félévre 7 K. Egyes szám ára 30 fillér. Felelős szerkesztő és Dercsényí laptulajd Dezső. o n o s. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csaky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Ny itttér sn>a két korona. Telefon-szám 7. TÁMOGASSUK városunk fejlődését! (y.) Két hét előtt kelt szárnyra először a hir, hogy városunkban megalakul a váci városfejlesztő részvénytársaság azzal a programmal, hogy megvalósítsa sokaknak régi vágyát: emelkedjék végre a mi városunk a közöny lapályából a fejlődés magaslatára. Komoly, megbízható emberek vették kezükbe az ügyet, olyanok, kik eddig is jelentékeny sikereket értek el és akiknek tapasztalatai és meggondoltságuk mindenkit feljogosítanak arra a reménységre, hogy az elvállalt feladatokat sikeresen akarják és tudják megoldani, mert mindnyájunkról tudjuk, hogy sem egyéni érvényesülés, sem önérdek nem férkőzhetik törekvéseikhez, hanem amire vállalkoztak, tisztán közérdekből, városunk boldogulása, városunk fejlődése érdekében történik. Hosszú évek óta mindenfelé általánosságban halljuk a panaszokat hogy városunk teljesen elmaradt más-városokban tapasztalt fejlődéssel szemben, hogy itt lehetetlen mii.den haladás, minden jóra irányuló törekvés, hogy itt senki sem gondol a város fejlődésével és senki sem foglalkozik olyan tervekkel, melyek a mi városunkat is beállíthatná a modern haladás kereteibe. Hát hiszen kénytelen, kelletlen be kell ismernünk, hogy jó régóta nagyon keveset haladtunk. De nem szabad csodálkozni. A háború nemcsak megnehezít minden munkát és minden törekvést, de olyan tengersok uj munkát rakott az emberek vállaira, olyan sok akadályt és nehézséget teremtett majdnem minden munkatéren, hogy jóformán senkinek sem maradt ideje és a háború bizonytalanságaiban talán kedve sem arra, hogy uj közérdekű munkát vállaljon, hogy városunk jövendő fejlődésének kérdését ezekben az időkben oldják meg. Ma azonban már a helyzet, hála a gondviselésnek és derék katonatestvéreink hősiességének, megengedi, nagyon is megérett arra, hogy gondoskodásunk körébe bevonjukvárosunk fejlesztésének ügyét. Igaz ugyan, hogy még teljesen nem úsztuk meg a háború nehézségeit, de hazánk tulajdonképeni ellenségeit legyőztük, velük békét kötöttünk s ezáltal határaink biztonságban lévén, hozzáfoghatunk, sőt legelemibb kötelességünk sürgősen hozzáfogni az eddig elmulasztottak helyrehozásához. A mielőbb várható gazdasági föllendülés előnyeiben pedig*csak akkor részesülhetünk, ha az időket nem hagyjuk magunk fölött tétlenül elrepülni, hanem azonnal hozzálátunk a városunkra váró és tovább semmi esetre sem halasztható temérdek sok munka előkészítéséhez. Az idő most a legalkalmasabb. Ha elmulasztjuk most, sóba főbbé képesek nem leszünk helyrehozni azokat az óriási károvárosunknál!. Senki ezután többé ne sopánkodjék városunk elmaradottsága fölött. Városunk legjobbjai szövetkeztek a fejlesztésre. Idejüket, tapasztalataikat önzetlenül és legmesszebbmenő jóakarattal bocsátják a cél rendelkezésére. Ámde ez egymagában még nem elegendő. Hogy a kitűzött célokat megvalósítani lehetséges legyen, szükséges, hogy városunk közönsége, polgárai és polgárnői is kivegyék részüket a nagy munkából, azáltal, hogy a célt támogassák tehetségük szerint anyagi hozzájárulással, részvények jegyzésével és ezáltal támogassák a városfejlesztés gyönyörű eszméjét. Sok munkát kell végezni. Első sorbán megoldásra vár a vásártér parcellázása. A főváros közelében igen élénk érdeklődés mutatkozik a háztelkek megszerzése és modern épilkezés iránt. Hosszú évek óta nem volt megvalósitha'tó a vásártér beépítése, ma azonban aránylag rövid idő alatt közeiéhez jutottunk. A vízvezeték és csatornázás ügye sem halasztható tovább és ma legalkalmasabb, hogy ezt is megvalósíthassák. Gyáripari vállalatok «^minduntalan felkeresik városunkat, tapogatódznak, megtelepedhelnek-e uj ipari vállalatok. Miért ne ragadnék meg a jó alkalmat? Miért ne részesednék maga a város közönsége gyári vállalatok helybeli megtelepilésében és a vele járó haszon részesedésében? Hiszen ma már mindenki tudja, hogy az iparé a jövő és hogy azt a sok iparcikkel, a mit eddig külföldről kellett az országba behozni, itthon kell ezentúl előállítani és az ipari •vállalkozások nyereségét itthon kell tartani. Amig a háború tart, a közélelmezés terén is sokat lehet egyesült erővel javítani. Munka tehát elég van. Emberek is vannak, a kik szívesen vállalják a munkát. Csak éppen támogatás kell a közönség részéről. Hagyja abba tehát mindenki a kritizálást és sopánkodást. A ki kívánja, hogy városunk fejlődését meg lehessen valósítani, a ki jó szívvel érez e város iránt, a ki a tespedés helyett a termékenység útján akarja látni városunkat; jöjjön- segíteni! Mindenki tehetségéhez képest kisebb-nagyobb öszszeggel vegyen részt a munkában, jegyezzen minél több részvényt a váci városa fejlesztő részvénytársaság részvényeiből. A tehetősebb többet, a kevésbbé módos kevesebbet. De mindenki okvetlenül jegyezzen, amennyit tud. Mindenki a legteljesebb bizalommal fektetheti tőkéjét a részvényekbe, a pénzét nem kockáztatja senki, sőt legszebb reményei lehetnek, hogy a részvényekbe befektetett pénze gyönyörűen fog gyümölcsözni, mert a vállalkozás kilűnő és minden bizonynyal legszebb eredményeket fog fölmutatni és módjában lesz szép osztalékot fizetni részvényeseknek. Garancia erre a kiváló alkalom, az alapilók névsora és az is, hogy az alapítók saját vagyonukból két millió korona értékű részvényt jegyeztek.________ | Borbély IstvánJ Mélységes megilleíődésse! Írjuk le annak a munkás férfiúnak nevét, kitől doldolgozó erejének teljességében fosztotta meg a kegyetlen halál a város társadalmát. Nehéz megszokni, elhinni, hogy a hivatalnok pontosságával, a lelkiismeretes ember munkakedvével, a fáradhatatlan férfi panasznélküli dologszeretetével nem áll már százak és százak segítő rendelkezésére. Nehéz elhinni, hogy soha sem* bántó, vidám kedélye nem ékesíti a társaságot, hogy örökre elnémult ötletes ajka és dolgos két keze mereven összekulcsolva az enyészet martaléka. Ismét egy olyan egész férfi dőlt ki sorainkból, a melyre a megpróbáltatások e nehéz óráiban oly nagy szüksége volt városunknak, most inkább, mint bármikor. A Gaicsek Györgyökből, a Borbély Istvánokból oly kevés jutott nekünk, hogyha kétszer oly hosszú élettel is ajándékozza meg őket a sors, mindig találnak alkotó munkára, melylyel polgártársaik javára dolgozhattak volna. Merjük állítani, hogy valóságos csapás városunkra Borbély István eltűnése a csendes, eredményes munkálkodás területéről, a hol őt mindenki ismerte, a hol ő mindenkit ismert és mindenkin segített és e közben észrevétlenül belopódzott mindenkinek szereletébe, megbécsülésébe. Rövid négy évtized jutott neki munkára, sőt ennél sokkal kevesebb, hisz a tanulás, az élettel való küzdelem a felét is magának követelte. £s mégis ott a kezének áldásos nyoma minden egyesületben, mindegyik szegény családnál. Csak a szerénysége nagyobb munkaképességénél, munkakedvénél. £s ha társadalmunkra oly nagy veszteség Borbély István halála, nem kisebb a magyar vidéki sajtóé. Mi is mélységes gyászszal gyászolunk, mert segítő jobbkeze volt ez a munkás férfiú újságunknak közel két évtizede. Soha személyes gyűlölködés nem vezette tollát, soha személyek ellen való harcra nem volt kapható, a pillanatnyi siker soha nem kábította el, becsületes kéz vezette a becsületes tollat, mikor újságot irt az ö városa népének! Szeretet, megbecsülés, hatalmas munka elismerése: ez volt Borbély István. Ezt mutatja nekünk, mindnyájunknak az ő temetése. Alár régen nem volt ily osztatlan, egy érzésre hangolt a város társadalma, szegény és gazdag egyaránt. Erezte mindenki azt a nagy veszteséget, mely Vácnak, a csendes rajongással szereted szülővárosnak jutott és hűséges, munkás fiát lelke mélyén őszintén sajnálta, gyászolta, siratta mindenki. Podhorányi József mondotta megható emlékbeszédében a hideg koporsó fölött,
