Váci Hirlap, 1918 (32. évfolyam, 1-57. szám)
1918-05-05 / 19. szám
\ 2 Előléptetések a máv-nál. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter május elsejével váci ismerőseink s azok közül, a kik Vácon leltek szolgálatot, vagy itt végezték középiskoláikat, a következőket léptette elő: A !V. fizetési osztály 3-ik fokozatából a IV. 2-be dr. Balázsovits Domokos főfelügyelőt, az V. 1-ből a IV. 3-ba Szufrély Gyula felügyelői főfelügyelővé, az V. 2-ből az V. 1-be Erdősi Lipóí és Radó Jenő dr. felügyelőket, az V. 3-ból az V. 2-be Jakabházy László felügyelőt, a VI. 2-ből a VI. 1-be SchÖpflin Hugó, Tárnái János, Lányi Ignác, Procháozka Antal főellenőröket, Frank Adolf főmérnököt és dr. .Urbanovich Tihamér titkárt, a VT. 3-ból a VI. 2- be Túri Endre főellenőr! és Antal Géza főmérnököt, a VII. 1-ből a VI. 3-ba Seregélyesi Ferenc, Korilly Győző ellenőröket főellenőrökké, a VII. 2-ből a VII. 1-be Francziszczi Gyula ellenőrt, Rajz Károly segédtitkárt, Bruzda József és Katona Afór mérnökökéi, a VII. 3-ból a VII. 2-be Nyikos Lajos, Szarvasy AAiliály ellenőröket és Akav Elemér mérnököt, a Vili. 1-ből a VII. 3- ba Glück Dávid, Hafner Imre, Margeísch Kálmán hivatalnokokat ellenőrökké. Barna Ernő fogalmazót segédlilkárrá, a Voll. 2-ből a Vili. 1-be Czeczkó Ferenc hivatalnokot, a VIII. 3-ból a VIII. 2-be Procházka Kamill hivatalnokok a IX, 1 - bői a VIII. 3-ba Lendvai Vilmos, Procházka Gyula hivatalnokokat, a IX. 2-ből a IX. 1-be Horváth Sándor, Kovács Károly, Roller Ármin hivatalnokokat s végül a IX. 3-bói a IX. 2-be Sziacsányi Gyula hivatalnokot. — A kassa-oderbergi vasútnál ugyancsak május elsejével a Vli. 3-ból a VII. 2-be előlépett Niftinger Alfréd ellenőr. Múzeumunk és a közgazdaság. A váci muzeumegyesület nem csupán elméleti működést fejt ki és a tudományokat s irodalmat műveli, hanem a gyakorlati életbe vágó kérdések megoldásával is foglalkozik. A háborút megelőzőleg 1914- ben Guttenberg Pál tanár tartott egy közhasznú előadást a konyhalzertészelről. Azóta szüneteitek a múzeum ez irányú előadásai. Legközelebb városunk szülötte, Majer István dr. geológus, a budapesti tud. egyetem tanársegéde fog előadást tartani a következő címen: Vác környékének geológiai viszonyai és az ezekből várható közgazdasági eredmények. Már előre is felhívjuk az érdekesnek ígérkező és nagyon hasznos előadásra az érdeklődő szakférfiak figyelmét. Az uj pénzügyi bizottság megalakulása. Hétfőn délután tartotta meg az uj pénzügyi bizottság dr. Preszly Elemér elnökiésével első, alakuló ülését. Képviselőnk ekkor nagy és sürgősen kiviendő munkaprogrammoí adott, melynek a löbbek között legfőbb két pontja volt a régóia húzódó vásártér parcellázási ügy és a kisváci gazdáknak földszerzés a vasutas ezred által megveendő földjeik helyébe. Az uj pénzügyi bizottság mindenben osztotta elnökük programmjál s elhatározták, hogy teljes erővel a legsürgősebben hozzáfognak annak hiviteléhez s ha bárhonnan olyan akadályok merülnének fel azok megvalósításánál, amik őket ebben meggátolnák, vagy hátráltatnák, úgy visszaadják a közgyűlésnek a mandátumukat, mert elhatározott és komoly szándékuk a város érdekében dolgozni s eredméhyekel felmutatni. V A CI HlRLA P Ozv. Zalánffy ICárolyné királyi kitüntetése. /Mindenki tudja, a ki csak egy kissé is belépillanloit a legtöbb váci jótékonysági egyesület életébe, hogy ki az a Zalánffy Károlyné, hogy mennyit dolgozott ő évtizedek óta s mennyit fáradozik ma is a szegények érdekében, de legjobban tanúságot telletnek erről maguk az elhagyatottak, maguk a szegények, a kik — kérdezzük csak meg őket — mint áldják ennek az úri nőnek minden lépését, mert ő volt az minden időben, a ki sem fáradságot, sem szégyent nem ismerve, megteli értük mindent, csakhogy sorsukon enyhiíhéssen. A hideg teleken a szegénykonyha ellátása körül mindig ott munkálkodott, meglátogatta a betegeket, a szenvedőket, a nyomorgókat, eljárt érdekükben a hivatalokban, a különböző segítő egyesületeknél, kinek tüzelőanyagok kinek ruhát, kinél/ eledelt vagy pénzbeli segítséget szerzett s mindezekért nem kért, nem. várt semmit, de boldog volt, hogy szűkölködő embertársain segíthetett. A mikor a háború kitöri s megnyit! a vöröskereszt egylet kórháza, az elsők között volt, a ki felajánlotta minden ellenszolgáltatás nélkül fáradságos munkáját a konyha-gazdasszonyi terhes tisztség körül. Mindezeket megjutalmazva, méltó elismerésül érte most a királyi kegy özv. Zalánffy Károlynéf, a mikor öl IV. Károly az arany érdemkereszttel tüntette ki. A szegények és beteg katonák háláján kívül tehál látható jelét nyerte el eme szép kitüntetéssel az az önzetlen úri iiö, a ki életének utolsó évtizedei! csupán csak a szenvedők nyomorának enyhítésére áldozta. A csak keveseknek jutó magas kitüntetéshez a megértőktől a legőszinlébb oralulációk járulnak most, a melyekhez adjuk mj is üdvözlésünket! Halálozás. Özv. Kalencsik Istvánné, szül. Szabó Mária e hó 3-án délután 4 órakor 72 éves korában elhunyt. A megboldogult jótékonyságáról volt ismert, kinek nevét a csendben adakozók között mindig ott láthattuk. A háború alatt a vcröskereszt-kórház beteg katonáinak állandó segítője volt s mint a kórház egyik legbőkezűbb mecénását tisztelték. Az elhunytban dr. Cselőtei Lajos kultuszminiszteri oszt. tanácsos, Kalencsik Kálmán kir. törvényszéki jegyző, Kalencsik Ferenc polg. iökolai tanár s több gyermeke édesanyjukat gyászolják. Temetése ma délután 1/24 órakor lesz. Ny. b.! A méhészeti tanfolyamra jelentkezők ez úton is felkéretnek, hogy folyó hó 6-án (hétfőn) d. u. fél 6 órakor a siketnémák intézetében a tanfolyam megnyitásán szíveskedjenek megjelenni. Az előadások délutánonként fél 6—7 óráig fognak megtartatni. Mennyi a választók száma Vácon? Az országgyűlési képviselőválasztók névjegyzékét a mull héten állították össze a városházán. Az I. kerületben (az Eszterházy- és Széchenyi-utca választja el a várost) 1918. évre volt 1310 választó, 1919. évre összeiraloíl 1264. A li. kerületben (Eszterházy-utcától felfelé) volt 1124, van most 1119. Az általános csökkenésnek az az oka, hogy igen sok választó-jogosult meghall, új pedig alig jött a városoa egy év alatt. A szerkesztő távolléte alatta szerkesztésért felelős: BORBÉLY ISTVÁN. A zene köréből. A váci zeneiskola már régebben hozzászoktatta a mi zenél kedvelő publikumunkat, hogy Ságh József igazgató növendékeivel évenkint több Ízben a zene köréből isméretlerjesztő előadásokat rendez, melyek érdekességüknél fogva minden alkalommal szép számú publikumot gyűjtenek egybe. Ilyen előadási tartott múlt vasárnap, április 28-án délután is a zeneiskola helyiségében az igazgató, a ki ez alkalommal az etűdökről nagy figyelmet kellő illusztrációs előadásban fejtette ki ism ^elterjesztő magyarázatait. A legkönnyebb etűdöktől a szédületes technikai készültséget megkívánó kézügyességgel mulatta be zenei illusztrációjában a technikai gyakorlatokat, melyek szinfestésükkel pompáztak és ezeknél magyarázz az igazgató, hogy mennyire fontos szerepül/ van ezeknek akkor, ha a növendékek különösen a klasszikus zenét akarják érvényre emelni, de egyéb zenei darabok előadásánál is nélkülözhetetlenek, mert a kéznél/ teljes kiképzésétől függ, mint és hogyan iudja a növendék a nehézségeket legyőzni. Az előadási darabok keretében Halászy Erzsiké bemutatta Chopin egyik legszebb ábrándját, Halászy Elvira pedig ugyancsak Chopinnak hires Á dúr Polonaisát. Szabó Magdus kifejezésteljesen, szinte bravúrral adta elő Moszkovszky Spanyol-táncait, inig László Dani szépen l/iegyenlitett technikával értelmezte Schubert Impromtujéí. Göndör Rózsika is helyesen, kifogástalan ügyességgel és szép hangfesléssel játszotta Wéber Sonatinájáí, Bartos Piroska és Koslyál Ilonka pedig a zongorajáték kifejezési módját mutatták be legjobb tudásukkal. Játszott még Király László, a ki kifejezéssel emelte érvényre darabját. Végül megemlítjük még Szenczy Lajost, a ki gazdag tehetséggel, elismerésre méltó technikával mutatta be Matszás hangverseny darabját. A jelen volt hallgatóság nemcsak Ságh Józsefet, de az illusztrációk kedves szereplőit is külön-külön tapsaival jutalmazta. (B. Gy.) A „Reiszmann-Cég“ utóda — ,,Püspöki uradalmi Bérpince R. T. Vác.“ Mint már régebben megírta a V. H., a több évtizedes, jóhirnevű Reiszman Cég eladta egy részvénytársaságnak az összes borait, borkereskedési berendezését s igy az országszerte hires, emeletes püspöki pincészet is uj bérlőt kapott. Most már teljesen befejezett dolog a nagy adás-vételi üzlet s a volt „Reiszman Cég“ ma már „Püspöki uradalmi Bérpince R. T. Vác“ címmel és céggel fog működni. A Magyar Város és Községfejlesztési R. T. ugyanis a Kohner Adolf fiai céggel együtt 3 millió korona alaptőkével részvénytársaságot alakított, amely a Vármegyei Mezőgazdasági és Iparfejlesztő R. T. pincészetét és Váci Püspöki uradalmi Bérpincét egyesítve, borkereskedelmi és pincegazdasági tevékenységet fog folytatni. Az igazgatóság tagjai is megválasztatlak már ekképpen: dr. gróf Almásy Imre elnök, Csanády Aurél, Kemény Bertalan, br. Kohner Adolf és Willy, Nagy Sándor püspöki uradalmi jószágigazgató, dr. Neumann Miksa, Simonyi—Semadam Sándor és Topler Oltó. A felügyelő-bizottság elnöke lett dr. Zádor János polgármester, tagjai: dr. Kaldrovits Géza, Török Károly és Zádor Jenő.