Váci Hirlap, 1918 (32. évfolyam, 1-57. szám)
1918-03-24 / 13. szám
VÁCI HÍRLAP Sok a pénz, sok a jókedv. Képek két árverésről. Vasárnap Két árverés is volt Vácon, mind a kettő nagyobb érdeklődést váltott ki. mint megérdemelte. Az egyiket a lókórházban rendezték, a hol vagy 60, kincstárnak már nem használható lovat adtak el, délután az akiokban a város rendezíetelt nagy versenyfultatást alig 20 zömök malacért, hogy ki 'ad többet értük. Ezekről az árverésekről szerelnénk néhány vonással képet rajzolni. I. Olyanok is, a kik soha se látták Vácot, iparkodtak a külső laktanya felé vasárnap kora hajnalban. Még szombaton este indultak el (vagy tán még előbb is) hazulról lovat venni s mire a lókórház parancsnokoló ezredese megjelent a hatalmas udvaron, (mióta nem járják az internáltak, milyen tisztaság van olt!) úgy festett a kép, mintha a budapesti lukszus-lóvásáron, vagy ha úgy tetszik, a hires érsekujvári lóvásáron lennénk. Mert volt ott mágnás, egyszerű ember — csak szegény ember nem, ezek legfeljebb virslibe zárva ünnepnapokon láthatnak. Soha nem látott arcok drukkolva részben, hogy az alezredes eltért a szokástól és nem engedte az istállókban búsuló állatok megnézését, meg hogy jut-e nekik a táltosokból. A benfentesek egy-egy altisztet, huszárt fogtak el, a kik egy-.két szivarért a lovakról olyan titkokat árultak el, hogy attól biz’ nem lettek okosak’. Nagyobb drukkot talán az árverést vezető Halászy Sándor állatorvos állott ki: hátha a kincstár ráfizet a mulatságra, azért minden szava a kikiáltó altisztnek szólt: — Csak kitartani, hátha van többet Ígérő! Szavamra, a kincstár nem fizetett rá, akár kitartottak, akár ráígértek egymásra az árverezők. Olyan lovakat, a melyekre 3—4 év előtt a cigány se nézett rá a vásáron, könnyen 800—1000 koronáért vettek meg. Nem volt a pénznek értéke, csak úgy röpültek a százasok és a vevők még boldog megelégedéssel fizettek még árverési — bélyeget is. Egy-két kis pénzű fuvaros szégyenkezve Ígért a kikiáltási árra 10—15 koronát, de voltak merészek, a kiknek ha „tetszett“ a csont és bőr-állat, 50—100 koronával licitáltak egyszerre fölfelé. Meg is tiltották, hogy öt koronával többet lehessen Ígérni, csak tizet engedlek, öt korona nem pénz. Csúnya, nagy tülekedés volt hitvány állatokért, a huszártisztek kifejező mosolylyal nézték. Azokat a szegény asszonyokat, kik messze földről jöttek s mondták, hogy uruk, fiuk künn a harctéren, sem igen engedték szóhoz jutni az árverezők. Zúgtak is sokat, hogy „mért lehet a Laszkáry méltóságos úrnak öt, vagy hat darabot is venni“, de választ nem kaptak rá, csak onnan az emelvényről ........senki többet harmadszor!“ Mégis egy jelenetért érdemes volt kimenni : mikor Gaál József, a rokkant iskola igazgatója kérte a jelenlevőket, hogy ha tehetik, ezt a lovat 400 korona kikiáltási áron engedjék át a rokkantaknak. Több pénzük rá nincs, ha ráígérnek, ám vigyék. Mély csend és hallgatás pillanatokig. És a rokkant iskola megkapta a lovat, különben elvitték volna 1400 koronáért is az árverezők. Az eredmény fényes: az 59 darab lóért j 25—30 ezer korona folyhatott be. A kincstárnak felibe se volt, agyonhasználta és most kétszeres árat kapott érlük. A kincstár azonban nem árdrágító. II. Ingyenhirdetéssel, dobolással vagy 300 érdeklődőt csalt le a város az akiokba vasárnap délután. Húsz darab, ötven kiion alul levő malacát akarta értékesíteni, mert már nem kap hizlalásra darát. Mikor együtt volt a nagy társaság, melyből 299 biztosan disznót akart venni, valami kesernyés humor tört ki belőlük: a busz malacról és az ekkora nagy árverező tömegről. Nem haragudtak, hogy a bizottság — Bajkó, Perlüsz, Korpás — az árverésre egy órával később jöttek, röpködtek az ötletek’, olcsó és gúnyos viccek. A száz korona bánaípénzf is halomra rakták és megindult az Ígérgetés. Rögtön látszott, hogy iü is az emberek nem ismerik a pénz érlékét, de még azt sem, hogy mi egy kilo disznóhús ára a hatóságiban. Egymást versengve főzték le az árráigérésben, volt olyan vevő, a kinek a malac élősúlyban benne volt 18—20 koronában! És kik vásároltak? Sok hentes, sok kocsmáros. Hogy mit hoznak ki majd a drága sertésből, az iránt igazán a rendőrkapitány úrnak illenék érdeklődni. Mindjárt az első daraboknál látható volt, hogy .ha még annyi is lenne az ijedt, fürge állatokból, mind elkelne. Még pedig jó áron! Sokan már az elején „nem nekünk való ez“ kiáltással visszakérték bánatpénzüket. Perlusz Márton azonban hízott, hogy megint pénzt szerez a városnak, Bajkó és Korpás, a két szfinksz, semmit sem árultak el, hallgattak. A méregdrága árverés miatt sokan zúgolódtak és hangosan kiabáltak: — A város busz malacot makszimális áron elrekvirálja a piacon, a parasztot megbüntetik, és itt háromszoros áron adja el! Hát illik ez a várostól? Nem válaszolt, nekik senki, folyt az árverés és vitték boldogan a 35-40 kilós állatkákat. (Mégis csak kell othon kukoricának lenni! Utóbb már a kesernyés humor nyilatkozóit meg s mikor egy-egy darab 500—600 koronán elkelt a sertésekből, az irigyek a jó vételhez hangosan — gratu lálgaltak és kérdezgették, nem-e olcsón? (Élősúlyban 15—25 koronáért!) De azért a tövis ott maradt minden szóban és gondolatban: a város miért árdrágit? Érdeklődtünk és a következő felvilágosítást kaptuk: Tény, hogy a vasárnap eladott busz darab malacot egygazdától vette el Perlusz Márton és a makszimális árat kifizetve, a városnak tartotta meg. Akkor még nem tudtuk, hogy a sertésiroda az ötven kilón felülieket rekvirálja Váctól is, a kicsik hizlalásához pedig nem ad kukoricát. A malacokat tehát továbbítani kellett. Nem volt más út erre, vagy sorsolás utján juttatni azokhoz, kik sertést akarnak hizlalni, vagy az árverés. Az előbbibe aligha nyugodtak volna meg azok, kiknek a sors nem juttatót malacot, maradt tehát az árverés. Ezért rendeztünk árverést. Adomány. A Váci Takarékpénztár 10 K-t adományozott a váci izr. jótékonycélú Leányegyletnek, melyet ezúton nyugtáz az egylet vezetősége. 3 Megette a mintát. Vasárnap délelőtt egy nagyobb asszonyküldöttség kereste fel a városházán a polgármestert, hogy elpanaszolják a kevés, de leginkább az élvezhetetlenül rossz kukoricakenyér miatti keservüket. A polgármesteri hivatal előtt állottak, a mikor közéjük keveredett a közélelmezési ügyosztály egyik hivatalnoka, a közismert Krenedils Géza bácsi. Rögtön előkapták hát az asszonyok az öregei, mint a ki tehetne róla, hogy nem lehel megenni a kukoricakenyeret s egyik jobban ostromolta őt, mint a másik a kenyér miatt. Géza bácsi hiába érvelt, hiába próbálta vigasztalni az asszonyokai, nem használt az semmit. Végre is elkérte az egyik asszonytól a corpus delicti gyanánt hozo't kenyérdarabot, nézegette, forgatta a kezében, közben szónokolt, csiltilolía a méltatlankodókat s szépen elmajszolla a jó darab kukoricakenyeret. Mikor az utolsó falatot is lenyelte, akkor kezdte el azt dicsérni, hogy mit akarnak még a polgármesteriül, hiszen énnél jobb kenyeret még békében sem kívánhatnak. A depuláció pedig kénytelen volt ezek után a legsúlyosabb érv, a rossz kenyér nélkül odaállni a polgármester és a képviselő elé. Elet komédiása. Az állandó mozgó mai előadása az idei évad legszenzációsabb produkciója lesz. A leghíresebb Psylander-film, az Élet komédiása kerül színre, melyben Psylander közvetlen halála előtt játszotta el utolsó szerepét, oly hűen alakítva egy haldokló színészt, mintha csak megérezte volna közeli halálát. A film ugyanoly bemutatásban jut közönségünk elé, mint Budapesten, a mennyiben a filmben előforduló Pierroldalokat a kiváló operaénekes, Hevesi Miklós, a Népopera tagja énekli. Hétfőn magyar film, Satanell szerepel a műsoron, élén Fenyvesi Emillel, a Vígszínház nagynevű művészével. Itt említjük meg, hogy husvét vasárnapján a budapesti Mozgóképotthon legfrisebb slágerének,Lengyel Ale.iyhért művének, Taifunnak lesz ünnepi előadása ugyancsak egy kiváló opera-énekes személyes szereplésével. Az előadásokra ajánlatos a jegyeket előjegyeztetni. Elővételi pénztár vasárnap 10—12 ig. Találkozás a hadifoglyokkal. Harmos Jenő honvéd a 155. honvédhadosztály kiképző csoportjában, Írja nekünk a következő megható sorokat: Lembergben jártamban találkoztam egy fogságból hazatért fiúval. Nem ismert meg a szegény, pedig otthon jól ismert. Aztán megint láttam egy nagy csoportot, lehettek vagy kétezren, mind Oroszországból jöttek. Közéjük kiáltok : — 32-esek, első honvédek! Váci fiú nincs köztelek ? * (Tetszik tudni, azt gondoltam, hogy tán a jó szerencse egyszer csak összehoz a bátyámmal, vagy öcsémmel). Egyetlen váci fiút ölelhettem közülök. Egy összetörött, vézna honvédet, Csepreginek hívják, az egyes honvédeknél szolgált, egy Lajos bátyja is van, szakaszvezetö. Könnyeztünk. El tudja képzelni szerkesztő úr? Ide osztották be Drohowicére, meghívtam őt, van meleg szobám, egy kis hazai kenyerem. Ezt az örömet látni! Szülői cimét nem tudom, Szerkesztő urat kérem, szerezzen nekik örömet, hogy kiírja újságjába. És ha valaki hozzájönne, örömest odavezetem. Isten áldja meg: Harmos.
