Váci Hirlap, 1918 (32. évfolyam, 1-57. szám)
1918-12-08 / 53. szám
vAci HÍRLAP 3 sár^ vezetnének,' inkább új tápot nyújtanak az elégedetlenségre, a hatalom iránti bizalmatlanságra s végeredményben alattomos bosszúállásokra, újabb rendzavarásokra adnak okot. A nyomozó közegek a bíráskodást és itélkedést bízzák a független, tárgyilagos és igazságos bíróságokra. Nem zárják be az iskolákat! A spanyol-járvány miatt ismételteb hangol emelkednek a városban, hogy legalább is az iskolákat zárják be. A főgimnaz.i. inban ugyanis állandóan 30—40 beteg van, egyik felépül, a másik fekszik le, de szerencsére halálos kimenetelű megbetegedés nem fordult elő. Megkérdeztük dr Hörl Péter városi főorvosi, vájjon elrendelik-e az iskolák bezárásál. — A spanyol-járvány válaszolt dr. Hörl főorvos hála Isten, Vácon szűnőben van. Októberben 44, novemberben 25 halálesetlel végződő megbetegedés volt, decemb Then a tegnapi napig egy. Most is sok a megbetegedés, de nem oly súlyos kimenetelű. Tudunk a főgimnázium tanulóifjúságában történt számos megbetegedésről, ez. már hetek óta, még az iskola megnyitása előliről, igy van. Többször foglalkozóink is azzal a kérdéssel, bezárjuk-e az iskolákat, de több ok a mellett szól, hogy ne zavarjuk ismételten a tanítás menetét. Jelenleg nincs szó a bezárásról, a járvány gyengülőben van. Kntonai kinevezések. \ népkormány a Vácon szolgál! huszártisztek közül Kabdebó József őrnagyot a 8. honvédhuszárezrednéi alezredessé, br. Maasburg Kornél századost a 2. Lipcsey Márton századosi az 1. ezrednél őrna gyokká m vezle ki. Lapkihordóka t férfit, vagy nőt tisztességes fizetéssel állandó alkalmazásra kérés a Váci Hírlap hivatja Hz első váci állandó piozgőszinházban Vasárnap, december 8-án Szerencse mostohái eigány ballada 4 felv. . Titokzatos koffer vígjáték Kezdetz 4, fél 6 és fél 8 órakor December 14. és 15-én, két nap Mennyei narancsok {mese a boldogságról) Vácí lótartó gazdák stb. sze‘ eödéses kovács és bognár iparosokat azonnali belépésre keresnek Cím a kiadóhivatalban. M A váci vasutasok lemondatták a váci állomásfőnököt. A váci vasúti állomásra beosztott vasutasok, kiknek száma ma már talán meghaladja a háromszázat, erélyes lépést tettek és kifejezték elégedetlenségüket Latkóczy főnökkel szemben, ki viszont nobilisán levonta a konzekvenciát és állásáról lemondod. A vasutas társadalomban, mely itthon talán a legnehezebb és legidegfesziíöbb munkát végezte a háború alad, ugyanaz a jelenség mutatkozik, mini a katonaságnál. Gyűléseiken most már tömörülnek és határozataikat felsöbbségüknek is tudtára adják, mely ezentúl nem kérelem, hanem erélyes kívánság, melyet teljesíteni kell. Igy kezdték meg a tömörülést Rákospalota Újpesten, a hol Fröhlich állomásfőnöknek, j kit nősülése folytán Váchoz kötelék fűz, megmondják, hogy távozzék a vezető helyről, igy Érsekújváron, a hol szintén eltávolították az állomás főnökét. A mi vasutasaink sem akarlak elmaradni a szervezkedésben és kedden a káptalani sorházban gyűlésre jöttek össze, a melyen löbb mint másfélfczázan veitek részi. Megalakították a vasutasok helyi szervezetét, mely sérelmükkel rögtön foglalkozol! is. Elnökké Bartoss Árpád inozdonyzezelöt választollák, egyben bizalmi tagokat is, kik ügyeiket tovább fogják vezetni. Lalkóczy Pál állomásfönök a szervez-. kedő gyűlésen nem vett részt, mert már hosszakb idő óta spanyolbeleg s e fniatt a váci állomás vezetését is helyettese látja el. A oizalmi férfiak felkeresték Latkóczyt és kijelentették előde, iiogy a váci állomás alkalmazottainak kívánsága, miszerint állását hagyja el. Latkóczy kijelentette, hogy miután alantosai bizalmát nem bírja, kötelességének tartja, hogy állásától megváljon, hivatalát már nem is foglalja el s ezt az üzlelvezetöség ludlára adja. A váci bizalmiférfiakat pénteken Vázsonyi | Jenő elnökigazgató magához kérette. A váci közalkalmazottak beszerzési csoportja és szövetkezete. A következő levelet kaptuk: A cim nem egy, ; hanem kettő. A beszerzési csoport már másféléves szép és eredményes múltra tekinthet vissza, a Szövetkezet azonban a legnemesebb céllal csak most született és a bábák most öltöztetik. A tagol! mindkét csoportban ugyanazok, amibő! észszerűleg az volna következtethető, hogy e két csoport testvéri együttműködéssel fogja egymást támogatni. Sajnos a jelek nem engednek erre következtetni, de arra igenis, hogy Kain szerepét id a fiatalabb testvér kezdi vállalni. Erre vall az, tiogy az ifjú Szövetség születésével csaknem egyidejűleg az állami tisztviselőket általánosan érdeklő, elsőrendű fontosságú kérdések és sérelmek mellőzésével legfontosabb feladatának azt tartotta, hogy a beszerzési csoport vezetőségének működését bírálja és támadja. Sejteni téliét, honnan fúj a gyűlöltség szele! De a gyűlölet a legroszszabb tanácsadó és nem lehetetlen, hogy igy vád elhatározássá egy gyönge emberi szívben az a minden tárgyilagos alapot és ténybeli igazságot nélkülöző, gyűlölködő cikk, amely a Váci Újság legutóbbi szá* mában a beszerzési csoport érdemes és közbecsülésben álló elnöke ellen napvilágot látod. A beszerzési csoport vezetősége a nehéz megélhetési viszonyok közöd önzetlenül a köz érdekének igen sok szolgálatot led. Ezt a tettek és a józanul s méltányosan ítélők igazolhatják. Ezt az igazságot a néha-néha előforduló emberi tévedések és hibái! nem rontják le, az elfogultság pedig nem homályosilhatja el. No és majd meglátjuk, mit ér majd az intéző bizottság által elhatározod lemondás után az új walesi tartó ány? Figyelembe veendő az, hogy mikor még a beszerzési csoportnak hire sem volt, tnár hosszú évtizedek óta egész légió sérelme volt a feliér rabszolgák, az állami tisztviselők összeségének. Ezek még nincsenek orvosolva, hanem nagy részben léteznek. Ezek az igazi nagy bajok, nem pedig a beszerzési csoport apró-csep.ő hibái. Az uj csoport ezekre a kérdésekre fordítsa figyelmét és munkáját, mert ha Kain szerepével kezdi életét, a testvérgyilkosság átka fogja kisérni további működését. Figyelő. Tűzifái a szegényeknek. A váci szt. Vince-egylet évente több mint száz elhagyott szegényt és családját segélyezi a hideg téli napokban tűzifával. Az idei télen azonban a fa drágasága és hiánya miatt az egylet a legtöbb házi szegényén nem tud segíteni. Fel kérjük azért a jószivű embereket, segítsenek e tehetetlen szegények0» és nélkülözhető tűzifájukat küldjék el Drajkó János pékmesterhez (Kőkapu) vagy nála jelentsék be, a ki azt elszállidatja. A szí. Vince-egylet elnöksége. A Pestvidéki Nyomda Vácon keres gépberakő leányt árszabályszerint való fizetéssel. — Jelentkezést kér gr. Csáky-út 4. sz. alatt levő nyomdairodában. Ciroksöprő bármily mennyiség kapható négy koronától feljebb HIRSCHFELD HENRIK első váci ciroksöprögyár Gróf Csáky károly út 38. Praktikus ajándék évjegyeit karácsonyra és újévre már most rendelje meg, mert ehhez való kartont csak addig adhatunk, mig a kevés készletünk tart. Pestvidéki'Nyomda Vácon Katalina-felé az országút partján a Havas erdömester-féle szőlő lucernával kényelmes szőlő-házzal eladó. Bővebb értesítést Oroszi Pál tulajdonos ad Nógrádverőcén. Egy jó karban levő rövid kereszthűros Zongora eladó. — Cim a kiadóhivatalban.