Váci Hirlap, 1918 (32. évfolyam, 1-57. szám)
1918-11-20 / 48. szám
rlarmincKettedih évfolyam 48. szám. Váct 1918 november 20. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjeleniK szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy evre 10 K, félévre 8 K, negyedévre 4 K. Vidéken: egy évre 8 K, félévre 9 K. Egyes szám ára 30 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4- az, (Iparudvar.) Nyilttér sora két korona. Telefon-szám 17. Kis emberek? A hatóságok melleit hirtelen, mintha csak a veszedelem fakasztotta voina a gyors segítséget — egészen uj embereket látunk. Ismeretlen neveket, eddig fel nem ismert, vagy félreismert férfiakat, a kik máról-holnapra beletanulva és beleszokva a parancsolás meg intézkedés felelősséggel teljes hatalmába, próbálják oldani a bonyodalmat és bármit mondjanak is azok, kik csak kritizálni tudnak, az eseményeket figyelő előtt pompásan megállják helyüket és dolgoznak, dolgoznak! El a fölényes mosolyokkal, a sajnálkozó váiiveregeíéssel, ajkat bigygyeöziő gúnnyal! Ezek az uj emberek a maguk primitiv szervezetével, lörpe eszközeikkel a hatóságokkal párhuzamosan működve sokat, mindent tettek es hálánk ép úgy az övék, mint azoké, kik a hivatalok régi rend szerében, törvények keretekben, nem vesztették el fejüket, hanem próbállak megmenteni és védeni, a mi még menthető és védhető. De vétenénk a krónikás hűség ellen, ha ez uj emberek érdeméből egy szemernyit is engednénk levonni. Épen ezért tanácsoljuk a közönségnek, hogy a nagyképű és rosszhiszemű ócsárlás helyett vegye szemügyre az eredményeket— azt az arány’agos békét és elfogadható nyugalmat, a mely mindenült meg van, a hol ezek az uj emberek dirigálnak. Nem volna teljes ez a méltatás, ha nem iktatnék ide a közönség köszönetét a váci katonaság iránt. A mit ez a harctereken kipróbált vitézségü katonaság e pár nap alatt végzett, sohasem feledhetjük el. őz első napokban jóformán az ö energikus intézkedéseiken múlott, hogy rendzavarás nem történt. Három-négy napos, szakadatlan szolgálat sem törte meg kötelességtudásukat. Ne mondjuk tehát, nagy idők, kis emberek, hanem bizzuk az utókor Ítéletére, állapítsa meg: azok voltak é a nagy emberek, kik a veszedelem óráiban tehetetlenül, csüggedve, elfásullan hagyták maguk felelt elviharzani a kor rettenetes zajiását, vagy azok a névtelen hősök,uj emberek, apró existenciák, kik testükkel elállitva az irtózatos hullámzást, békét, nyugalmat csinálnak. A Váci Hírlap olvasóihoz A negyedik esztendő közepén ismét fogom azt a tollat, melyet a háború kiütött kezemből. Első kötelességem hála és köszönet azoknak, kik katonáskodásom alatt nem hagyták e! a Váci Hírlapot, támogatták, írták. Sajnos, nem szoríthatom meg munkás kezét Borbély Istvánnak, de köszönöm a nyilvánosság előtt Täuber Ferencnek és Záborszky Árpádnak fáradhatatlan munkásságát. Az ó lelkes, csodálatos mindenre ráéröségük és mindenkori önzetlenségük nélkül talán nem is jelenhetett volna meg a Váci Hírlap, pedig akkora nyilvánossága van, akkora olvasóközönsége, minő vidéki nagy város napilapjának sincs. Eisó kötelességem hát a város közönségének is szól, köszönetemet s hálámat most e támogatásért úgy rovom le, hogy a mai naptól a Váci Hírlap hetenkint ismét kétszer jelenik meg. Van még egy kevés papirom, nem tekintek a drága kiállításra, nem követem a fővárosi és vidéki lapokat, nem emelem az előfizetési árakat. Egy a célom: jó, megbízható, komoly újságot adni Vácnak és nagy vidékének. Remélem, sikerül, barátaim, munkatársaim, — külön is kérem őket — támogatni fognak. Uj formában, uj gondolatokkal indul útnak vezetésem alatt, a harminc éves Váci Hírlap. Ha igazat ir, ha a város polgársága érdekében harcol, ki az, a ki e nagy időkben meg nem értené és becsületes szándékait félremagyarázná? Dercsényi Dezső. Ma alakul meg a váci polgárőrség. A polgárőrség felállítását országszerte elrsndelte a népkormány. Vácon az előmunkálatok miatt jó ideig késett a megalakulása de m», szerdán délután megalakul. Göndör Sándor dr. a várost 20 kerületre osztotta, a polgárőrök összeírása bizalmi férfiak útján most történik és mindenki utcájában, vagy kerületében fog szolgálatot teljesíteni. A polgárőrség parancsnoka Hollósy máv. főeüenőr. Úgy halljuk, hogy sokan szeretnék magukat kivonni a polgárkötelesség alól. Így van ez Esztergomban is, de óit radikálisan segítettek rajta: Példaadásui Beniczky ottani kormánybiztos rendeletét közöljük itt, tessék követni! Az érdekes és megszívlelni való rendelkezés ezeket mondja: A katonai szolgálat aló) egészben, vagy részben felmentett, vagy felmentve volt egyénekre nézve a polgárőri szolgálatot köíelezőieg elrendelem. Felhatalmazom a városi polgárőrség parancsnoKságát, hogy mindazon felmentett, vagy felmentve voll egyéneket, kik polgárőri szolgálatra önként nem je'entkezíek, szolgálattéíelre rendelje be, szükség esetén ezen berendelésnek a rendőri karhatalom igénybevételével szerezzen érvényt és beosztásuk iránt saját hatáskörében intézkedjék. Fekete katonák jutnak Vácnak ? Az ántánt — mint a fővárosi lapok már közölték — legközelebb egy hadosztály (mintegy tizenötezer főnyi) katonasággal szállj a meg Budapestet, melyet több hadosztály fog követni, ezeket az országban osztják szét. Hir szerint az első megszálló katonaság egy részét a főváros környékére helyezik ki s miután Budapest kérte, hogy gyarmati katonaság ne tartózkodjék az ország fővárosába, a színes katonákat a vidéken helyezik el. A férőhelyek kiürítése gyorsan folyik, ennek tulajdonítható a | fényszóró tanfolyamnak gyors eltávozása is Vácról, mert valóí szinűleg a megszálló csapatokj bői legalább egy zászlóalj Vácra ! kerül a közrend fentartására. i Az értesítés szerint november j 23-án érkeznek az antánt első csapatai Budapestre, tehát már ugyanezen a napon Vácon is lesznek belőlük. Valószínű, hogy a mi városunk egyik kaszárnyája, mely teljesen a megszálló katonák rendelkezésére fog állam, fekete (gyarmati) katonaságot kap. A váci nők munkája. Főznek . a katonáknak, ruhát gyűjtenek és osztanak. A Nemzeti Tanács védelme alatt alakult váci nők tanácsa nagy sikerrel folyíalja működését.Gyűjtésűk befejezés felé közeleg, megállapíthatjuk, hogy a vezetőség meg lehel elégedve, habár az aránytalanságok az adakozók között minden esetre elég gyakoriak. Működésüket ma megkezdték, élelmezik a vicinálison tovább utazó katonákat, a kik több órát, sőt egész éjszakákat kénytelenek Vácon tölteni. Fölkeresik otthonukban a szegényeket, gyermekeiket fölruházzák s cipővel látják el. Kérjük a hölgyeket, hogy nehéz munkájukat mennél többen segítsék, mert csak igy lehet a munka tökéletes. Felszólítjuk a közönséget, hogy ha a Női Tanács rendelkezésére akar bárminő adományt átadni, úgy vigye föl a városháza 7. sz. szobájába. Újabban a következő nagyobb adományok érkeztek a Női Tanácshoz. A szt. Antalróinevezeítkatoiikus jótékony nőegylel 1000 K, Oltáregylet 500 K, Montefiore Judit Nőegyleí 300 K, Izraelita Nőegylet 300 K, Korpás Lajosné 200 K. Dr. Oberländer Józsefné és Laffer Irma gyűjtése: Takarékpénztár 200 K, Dr. Oberlender Józsefné, PápaManóné, Magyar Bank 100—100 K, Révész Béláné, Biel Józsefné, N. N., Holcer Dezsőné,Rósenberg S-né,Hirschfeld Adolf, Tragor Károlyné, Ottó Józsefné 50—50 K, Bállá Viktorné, Lipschitz Lázár 40—40 K, Illoiski Antalné, M. Kereskedelmi hitelintézet, Kohn A., Beck Ignác 30—30 K, Elitelszövetkezet, Rozner Samuné, Solti Gusztávné, Filó Pálné, Stecz Gerőné, dr. Vadas Józsefné, dr. Lengyel Sománé, Együd Lajos, Abeies I Henrik, Neuhaus V-né, Schneller Miksáné. Fleischmanu Miksáné, Strausz Leóné, Knezovits Gy-né, Hufnagel Imréné, Hirsch - leld Henrikné, Fleischmann Nándor, Dach Adolf, Vohl Henrik^ íntzédy Soma, Geiger Miksa, Reichenberg H. 20—20 K, özv. Löwy Fülöpné 25 K, Bajkó Vilmosné, Királyné, Péteri Jánosné, Fischer Gézáné,Mandl N., Scheffer Kálmán, Fedor Sándor