Váci Hirlap, 1918 (32. évfolyam, 1-57. szám)

1918-10-20 / 43. szám

VÁCI HÍRLAP 3 I^CőkényLászl^l in memóriám! Nehéz szerep jutott nekem! Arról kell Írnom megemlékezést. aki eddig nekem irt kedves versekét, hogy dalba öntsem. Van-e joga a jó barátnak, jó barátjáról írni ? * Van! Mert csali a jó barát ismeri igazán jó barátját. Nincs! Mert a jó barát elfogult, részre­­. hajló. Erősen felteszem magamban, hogy igaz­ságos leszek, hogy nem akarom öt „agyon­dicsérni“, hanem olyannak irom, aminőnek ismertem s ismerték a többi társaim, kik vele gyakran együtt voltunk. De hogyan kezdjem?! v Eszembe jut a dal: „Uj sir van a teme­tőben, rajta virág, koszorú.“ A dal illik hozzá. Költő volt. Eszembe jut az írás szava: „Boldogok, kik az Urban halnak meg!“ Ez is illik rá ! Istennel, emoerrel meg­­békülve adlá vissza lelkét Teremtőjének! így kavarognak most a gondolatok agyamban, hogyan is kezdjem ! ? "• Talán ez jó lesz! — „Ne ítéljetek a külsőről!“* Nézzétek a kagylói! Sárral, iszappal fedve hever. Fel sem vennétek! Pedig ragyogó, drága gyöngyöt rejt magában. Ne Ítéljétek őt, kik nem ismertétek belső értékeit, mert nála az elhanyagolt külső igazán melegen érző szivet, értékes, dalos lelket takart. S akinek lelke telve dallal, annak könnyen meg lehet bocsátani az emberi gyarlóságokat. Arany volt a szive, arany a lelke. Csak , azok látlak azon rozsdát, akik nem akar­ták anélkül látni. Nem engedett ő minden­kit magához. Voltak lelkének féltve őrzött kincsei, miket csak meghitt körben csil­logtatott — de ezt is mindig szerényen. Élete ? Élt huszonhat évet! Huszonhatot! Minő fájó érzést vált ki ez az ember leikéből! S mégis e — életnek alig nevezhető — rövid évek alatt mennyit tett, mennyit fára­­k dott! Hivatalnoka volt egy testületnek ; fel­karolta a munkásság ügyeit; szabad vasár­napjain pedig mesélt a kis gyermekeknek. Szolgálatkészségével segített embertársain ahol csak alkalma nyílott. Igazi hivatása az irodalom, a költészet volt. Versei — mindmegannyi apró, finom, farka szirmú virágok. A háború elején közreadott egy kötetnyit („Nyomok a hó­ban“) s elkapkodták egyszerre s vitték szét a hazában. Most, utolsó évében ismét összegyűjtött lelke e virágaiból egy cso­mót, hogy csokorba kötve nyújtsa át kö­zönségének (Sirokkó). S minő kegyetlen­sége a sorsnak! A könyv elkészült, mig ő a halállal vívódott, de ő ezt már nem tudta. Ó csak a félig kész könyvéről tudott. Szerény volt. Ha érezte is munkáinak értékét, még meghitt barátai körében sem dicsekedett vele. Megtörtént, hogy egyszer egy dalciklus szövegét hozta hozzám, hogy zenésitsem meg. Amikor elkészültem a dalokkal, el­hivattam őt s bemutattam neki az újszü­lötteket. Elhangzottak az utolsó akordok, s én kérdően néztem rá. Azt mondotta hogy a dalok igen szépek! Örömmel vá­laszoltam neki: „Ha a dalok igazán oly szépek, aminőknek mondod s nem a ba­rátság beszél belőled, akkor ezt a te ver­seidnek köszönhetem, mert verseid szinte muzsikálnak!“ Szerényen hajtotta le fejét s zavarlan mosolygott. Később közöltem vele, hogy dalainkat egy művésznő hordja szerte az országban. Ismét az előbbi szerény mosoly volt a válasz, de a szemekben egy kis boldog­ság is csillogott. Nem várt ö anyagiakat sohasem lelke szülötteiért, boldog megelégedeltséggel fo­gadta az erkölcsi sikereket. Halála rövid volt, ahogy rövid volt élete is. Hirtelen ölte meg a járvány, mely uay pusziit most. Temetése ? Nem voltak ott ezren, csak százan. De e százat az őszintén fájó érzés hozta össze az utolso bucsuzásra. Azok voltak, kik is­merték őt, mert ismerni akarták. Nem voltak ott emberek drága ruhákban, csillogó ékszerekkel; de ott volt az otl­­lévők mindegyikének szemében a minden­nél csillogóbb drága ékszer, a vesztesség fájdalmában reszkető-könny. Kikisértük a nyugalom kertjébe: a sár­­kapuhoz, amelyiyel minden földi becsu­kódik. Egy kis fin, egy pöttömnyi szónok állót a gödör szélére kezében virággal s resz­kető hangon mondta el: „Szinte hihetetlen, hogy Kökény bácsi nekünk többet már nem mesél“. Nem bizony kis fiam! Többé már nem mesél! Nem mesél, nem ir már többé nekünk barátainak sem, kik mindig öröm­mel vártuk közénk s most, hogy elvesz­tettük őt, egy fájó űrrel lelkűnkben híven őrizzük meg nekünk kedves emlékét. Kisfaludi Pikéthy Tibor. Pierrot és Pierette. Ma, vasárnap az Állandó inozgószinház­­ban a filmprodukciók koronája, a Pierrot és Pieréette (álarcosbál a tengeren) cimű négy felvonásos artisztadráma kerül be­mutatásra. Meséje a mily kedves és mind­végig figyelmet keltő, bravúros technikája ép oly látványos és hajmeresztő drámai jelenetei az idegek megfeszítéséig terjed­nek. Szereplői a legtehettségesebb művé­szek és művésznőkből kerülnak ki, ren­dezése pedig a filmművészet magas nívó­ját dicséri. Ez mind az, amit elmondhattunk a budapesti Kinema-filmgyár remekéről s azÁliandó mozgószinház fiatal tulajdonosai látogatóiknak csak kellemesen szórakoz­tató estéket akarnak szerezni, amikor ezt a nagyhatású drámát két napig műsoron tartják. Az első napi előadás tegnap volt s a látogatók meleg elismerése nyilvánult meg a darab meséje és drámai jélenetei iránt. Elővételi jegyek d. u. 11 —12 óra közt válthatók az állandó mozgószinház pénz­táránál. Fegyelmi vizsgálat a Franczisczi ügyben. Adótiszt volt Franczisczi a váci adóhi­vatalban és 33000 koronát sikkasztott. Könnyű volt neki, mert az adók és illeté­kek behajtásával volt megbízva s az egész járás tudott e megbízatásáról. Ő tehát egyszerűen kiirta a hátrálékokat s ment a falukra a gazdákhoz behajtani, a behajtott összeget azonban az adóhivatalba be nem fizette. Franczisczi azóta az ügyészség börtönében várja ügyének végtárgyalását, a pénzügyigazgatóság pedig elrendelte az ellenőrzés hiányossága miatt a fegyelmi eljárást Zádory Lajos pénzügyi tanácsos és Solti Gusztáv adóhivatali ellenőr hi­vatali elül járók ellen. Mintha lehetne a gazembert ellenőrizni! 5Vlozi=hipek. A Pannónia-mozgóban f. hó 20-án, va­sárnap Jim, a hires amerikai film kerül bemutatóra. A darab főhőse Jim, egy ame­rikai csempész, a kinek különösen tengeri kalandokban gazdag életét tárja a vászon a közönség elé. Jim kalandjai közben megismerkedik egy igen szép, dúsgazdag amerikai nővel, a kit, hogy feleségévé te­hessen, a legvakmerőbb tengeri bravúro­kat követi el. Egy alkalommal többek kö­zött éjnek idején a nyílt óceánon elsülyesz­­telt egy tengeri hajót. Ez a darabnak egyébként a legizgalmasabb és talán a legszebb képe, noha a többi is állandóan gyönyörködtet és folyton leköti a figyel­met. A darab a sok izgalom melleti a leg­nagyobb megnyugvással végződik, ameny­­nyiben Jim elnyeri szive választottját, a gyönyörű és gazdag Roset. A darabnak eddig elért sikerei után méltán hihetjük, hogy a mi disíingvált Ízlésű közönségünk igényeit is a legnagyobb mértékben ki fogja elégíteni, a mire a Pannonia-mozgó különösen nagy súlyt fektet. Meg vagyunk róla győződve, hogy a Pannonia-mozgó e törekvéseit közönségünk látogatásával a jövőben még inkább fogja honorálni s ezentúl a Pannonia-mozgót és főleg az Állandó-mozgót fogja felkeresni, hogy ily módon is éreztesse a Kúria-mozgó tulaj­donosával azt a méltánytalanságot, amit a közönségünkkel elkövetett azáltal, hogy a színtársulat további itt maradását lehetet­lenné tette. Egy teljes kis regényt közöl Az Érdes Újság minden száma, mely különben is tele van a legjobb olvasni­valókkal. Az aktuális eseményekről ren­geteg fénykép, Nagy Endre rovata, eleven Kabaré rovat, friss tréfák, a Mai problé­mák uj rovata, eredeti regények és kitűnő elbeszélések. Az Érdekes Újság szokott tartalma. Aki egy negyedévre 12 korona 50 fillérrel előfizet, ráfizetés nélkül kapja meg a gazdag és díszes karácsonyi számot. Egyes szám ára 1 korona. Az Érdekes Új­ság kiadóhivatala V. Vilmos császár-ut 78. sz. alatt van. Nyilttér. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak.kik hőn szeretett drága férjem, illetve édes apánk temetésén megjelenni szívesek voltak, valamint kik mély gyászunkban részvétükkel fel­kerestek, fogadják ez úton is hálás köszönetünket. Vác, 1918 október 18. özv. Fürst Izraelné. és családja. Kérjük vidéki előfizetőinket, hogy hátrálékaikat szíveskedjenek mi­előbb beküldeni, nehogy a lap szét­küldése fennakadást szenvedjen.

Next

/
Thumbnails
Contents