Váci Hirlap, 1918 (32. évfolyam, 1-57. szám)
1918-10-13 / 42. szám
ságáí, felállt szólásra a főjegyző s a sértett önérzettől elvakitva leleplezte önmagát, levetette magáról a feljebbvaló iránti köteles tiszteletet, felrúgta a tisztviselő társ iránti obligáí baráti vonzalmat, megfeledkezve minden komolyságról, előtérbe helyezte a saját énjét s annak kicsinyes érdekeit s tudott gyanúsítani, titkot elferdítve előadni, alaptalanul támadni s népszerűtlenségének egyedüli okát nem önmagában, hanem a politikában megtalálni. És mondott tücsköt-bogarat, összehordott hetet-havat, mart, harapott és beszélt a — békéről. A beszéd a képviselőtestületben kezdetben vegyes érzelmeket kelteti, melyet később bosszúság váltott fel s végeredménye szánalmas mosoly az ajkakon. És a miben nem leplezte le önmagát, azt elmondta róla Borsos Endre férfias, nyilt, őszinte, komoly, higgadt beszédben és egyetlen jelzőjével agyon csapta : rosszmájú. A kínos afférnak a polgármester erélyes szavai vetettek véget. A közgyűlés a polgármesternek a szabadságot megadta és helyettesítésével nem dr. Göndört bízta meg, a miért ez utóbbi természetesen felebbez. Hisz e nélkül talán élni sem tudna. A főjegyző beszéde során annak a szent meggyőződésének adott kifejezést, hogy a polgármester szabadságkérése mögött a nyugdíjazása áll. Ezt titokként mondta Indiszkrétek leszünk mi is és eláruljuk a titkot, hogy a főjegyző ezelőtt egy-két hónappal komoly férfiak előtt kijelentette, hogy csak ez alatt a polgármester alatt szolgál. Neki szent meggyőződése, hogy a polgármester nyugdíjba megy. Érdeklődtünk az iktatóhivatalban, de a mai napig a főjegyző nyugdíjaztatása iránti kérelmét iktatva nem találtuk. Biztosítjuk, hogy ha beadja, nem kell a képviselőtestület eíott külön beszéddel szorgalmazni, hogy a kérvény 24 óra alatt el legyen intézve. Vannak azonban olyanok is, a kik arra esküsznek, hogy a főjegyző fenti kijelentését úgy értelmezi, hogy más polgármester alatt azért nem szolgál, mert ö lesz a polgármester. Megnyugtathatjuk az esküvőket, hogy erre a képviselőtestületben senki sem gondolt, hacsak nem maga a — főjegyző. Végezetül megállapíthatjuk, hogy a szép, verőfényes őszi nap éppen akkor nyugodott le, mikor a főjegyző beszédéi befejezte s nem a szégyenpirtol, hanem a bosszúságtól volt vörös. Hisz az önteltségnek ilyen kifakadásait még az sem látta. Előléptetés. A király Aliokovich Ardal honvéd zászlóst f. évi augusztus 1. ranggal hadnaggyá léptette elő. Hir a boldogságról. Rappensberger Gyula m. kir. gazdászati akadémiai hallgató, 1. honv, gy. ezredbeli hadapród október 9-én eljegyezte Mihalik János sződi igazgató-tanitó leányát, Mancikát. Letört virág. Részvéttel veflük a szomorú hirt, hogy Kant Rezső és Német Irén Mária nevű két éves leánya Szabadkán váratlanul elhunyt. Temetése pénteken délután volt a Rókus kápolnából. A gyászba borult szülőket őszinte, nagy részvéttel vették körül számos ismerőseik. Október 6. Visszatérő gyásznap, melyre való emlékezés fájó sebeket üt a haza szent eszméjéért lelkesülök szivében. Az idén azonban mintha a harci zaj, vagy falán a régen sóvárgott béke szele háttérbe szorította volna a megemlékezést. Gyászünnepélyt egyedül a református ifjúság tartott a református templomban s azon is kevesen vettek részt. Eljegyzés. Ifj. Auer Károly Budapestről eljegyezte Lengyel Etuskát. (Minden külön értesítés helyett.) Hadigondozók alakuló ülése. Szép számmal jöttek össze vasárnap délután a hadiárvák, hadiözvegyek és hadirokkantak ügyéért lelkesülök, hogy a társadalom támogatásával siessenek könynyiteni azok sorsán, a kik legtöbbet veszítettek a háborúban: apát, férjet, testi épséget. A dr. Zádor Jáncs polgármester elnöklete alatt tartott értekezlet kimondotta a hadigondozó bizottság megalakulását, elnökévé választotta Podhorányi József prelátus kanonokot, kinek hangulatos székfoglaló beszéde után Preszly Elemér dr. kormánybiztos az ügy szeretetétől áthatott lelkes beszédben ismertette a hadigondozók nemes feladatát, mely után az egybegyűltek azzal a nemes tudattal távoztak, hogy társadalmi kötelezettségük eggyel több ugyan, de ez a legnemesebb kötelezettségek egyike. — Ez alakulással kapcsolatban említjük meg, hogy az Országos hadigondozó hivatal nagyobb menynyiségü cipőt és gyermekruhát bocsátott Preszly Elemér dr. kormánybiztos rendelkezésére, mely ruházati cikkek karácsonyra kerülnek a hadiárvák között kiosztásra, harmadik sziiraiiázi hét. Miklóssy Gábor társulata az elmúlt héten fejezte be váci működésének harmadik szombatját. Ez idő alatt kellemesen szórakoztatta a publikumot s hisszük, hogy a hátralevő színházi esték is méltók lesznek elődjeikhez. A műsor válogatott, a szereplők elsőrangú erőkből kerülnek ki, semmi kétségünk nincs, hogy az ilyen erőkkel rendelkező társulat dísze a vidéki színészetnek. Különösen a két utolsó estét emeljük ki, a mikor Lehár Peren operettje, a Pacsirta volt a műsoron. Kellemes zenéjén kivűl meglepő az a kifogyhatatlannak látszó derűs ötlet, mellyel a szerző a falusi gazdának kedveskedett s a melynek alakításáért Ágothay Ferenchez szól dicsérő szavunk. Körmendi Ilona pedig bájos pacsirta-hangjával, kitűnő alakításával a mi publikumunk szivéhez épp oly közel férkőzik, mint egyéb darabokban M. Kovács Terus neve. (B.) Van széli. Az igaz, hogy kevés. A szén kormánybiztos a város októberi szénszükségletére 12 vaggon porosz szenet utalt ki. Ebből Grüniiuí József 10 vaggonnal, Tragor Károly pedig kél vaggonnal kapott. Novembertől kezdve havonként már csak öt vaggon szenet kapunk. A burgonyakiosztás uj rendje. Megírtuk, hogy a városnak sikerült az ellátatlanok részére 25 vaggon burgonyát szerezni. Ebből már egy-két vaggont szét is osztatott az iparudvarban levő szűk helyiségben. Hogy a további tolongás elkerülhető legyen, jövőben a burgonya a város különböző négy helyén fog burgonyautalványok ellenében kiosztatni az arra vállalkozók által. Ezúton is felhívja tehát Miltényi Aurél h. városi tanácsos azokat, a kik a burgonya kiosztására vállalkozni hajlandók megfelelő díjazás ellenében és a kiknek egyúttal a burgonya elhelyezésére alkalmas helyiségük van, hogy nála jelentkezzenek. A zsidónö. Halevy örökbecsű operájának átdolgozása a filmen a legszebb klasszikus művek közé tartozik. Ennek a filmoperának vallástörténeti és drámai erőktől duzzadó tárgya a leghálásabb filmcselekményt nyújtotta úgy az Írónak, mint a rendezőnek. A mesteri munkával ízlésesen beállított opera-darabban egymásután elevenednek meg előttünk Halevy ismert alakjai: Lipót hercegnek Eleázár zsidó ékszerész leánya iránt érzett nagy szerelmét kapjuk a lebilincselő darabban. A herceg Sámuel álnév alatt jár is a házukhoz s a leány nem is sejti, hogy keresztény ember az, a kit viszont ő is szeret. Mikor megtudja, fájdalommal kiált fel: „A te szerelmed halálomat jelenti, hiszen tudod, a zsidónő, ki keresztényt szeret, máglyán pusztul el.“ És csakugyan később a bő és izgalmas cselekményekből eredő helyzethez képest a jóslat valóra válik. A zsidó miljőben játszódó dráma nagyszerű jelenetekkel van tele. Különös érdekessége lesz ennek az állandó mozgószinházban ma este bemutatásra kerülő darabnak az, hogy az opera nagy áriáját Balázs Lily dal- és ária énekesnő fogja énekelni. Mint értesülünk, ma d. e. 11—12-ig elővételi pénztár lesz mérsékelten emelt helyárakkal. Ny i Itt ér. Köszöneinyilvánitás. Mindazon ismerősöknek, jóbarátoknak, nemkülönben a váci 1. ált. Ipartársulatnak és kedves rokonainknak, kik felejthetetlen nőm, illetve édes anyánk elhunyta alkalmából mélységes bánatunkban a temetésen való részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni szívesek voltak, fogadják ezúton is őszinte köszönetünket. Vác, 1918 október 10-én. Kozeluha Ferenc és családja. Mindenszentekre élő és művirág koszorúk igen jutányosán kaphatók a „FLÓR A“ élővirág kereskedésben Előjegyzéseket már most elfogad. 1 rjLAct 3—4 szobából állót kert- LdKdSl tel és kis gazdasági udvarral keresek bérbe, mielőbbi beköltözésre Vácon, Gödön vagy Dunakeszi- Alagon. Eredményes közvetitőket díjazok. Leveleket Haasenstein és Vogel (Jaulus és Társa) hirdetési irodába Budapest, Dorottya-utca 11. kérek „Száraz, tágas 3101.“ jeligére. Paradicsom StS: lérjével TRAGOR ERNÖ-nél Csörög