Váci Hirlap, 1918 (32. évfolyam, 1-57. szám)
1918-06-23 / 26. szám
V A CI HÍRLAP 3 Fegyelmi, vagy nyugdij? A folyó hó 13-án tartott izgalmas városi közgyűlésen történtek ma is élénken foglalkoztatják városunk közönségét. Az Est cimü lap híradása nyomán Kálló Antal rendőrkapitány került előtérbe s ma Vácon mindenkit az érdekel, kér-e maga ellen fegyelmi vizsgálatot a rendőrkapitány vagy sem. Megbízható forrásból vett értesülésünk szerint úgy tudjuk, hogy nem, mert Kálló Antal rendőrkapitánynak az az álláspontja, hogy a Haraszti Ernő által lapunk nyílttéri rovatában közzétett nyilatkozat miatt a bíróságnál kér elégtételt, miután a nyilatkozatban-foglaltakat fegyelmi utón tisztázni nem is lehet. Hasonló a véleménye azokra a vádakra nézve is, melyeket Perlusz Márton városi képviselő hozott fel ellene a közgyűlésen s a melyeket Az Est hozott nyilvánosságra. Egyébként is az az álláspontja, hogy neki is joga van a fentaríásához szükséges élelmiszereket Vácon megszerezni s mikor ezt teszi, külön kell választani a rendőrkapitánytól az embert. Ennek az izgatottságot keltő ügynek elintézése a hivatalos fórumokra tartozik s mi csak arra szorítkozunk, hogy a közgyűlés óta történtekről olvasóinkat tájékoztassuk. A következők történtek: A polgármester a közgyűlésen jelen nem volt rendőrkapitányt a közgyűlés határozatáról hivatalosan értesítette s felhívta, ho^y a fegyelmi eljárás megindítását a vármegye alispánjától hozzá beadott kérvényben nyolc nap alatt kérje meg s egyben adjon felvilágositást arra nézve, hogy igaz-e az a körülmény, hogy az elhangzott vádak tanúit a közgyűlést követő napon a vádakra nézve kihallgatta. Válaszában a rendőrkapitány kijelenti, hogy lapukat a saját ügyében nem hallgatott ki s miután a közgyűlési határozat neki még kézbesítve sem lett, így nem tudja még, hogy a közgyűlési határozatot megfelebbezi-e, vagy annak eleget tesz. Úgy véljük, hogy a fehbbezés jogi lehetetlenség s a felebbezésre hivatkozás nem egyéb az ügy érdemi elintézésének elodázni akarása, már pedig épen az ügy érdekében való, hogy az minél előbb elintéztessék. Ezt célozza mindeneseire az a vizsgálat, melyet csütörtökön Hankóvszky Zollán dr. vármegyei tiszti főügyész tartott ez ügyben, kihallgatván dr. Zádor János polgármestert, Kálló Antal rendőrkapitányt és Perlusz Márton városi képviselőt. A kihallgatások eredményét nem ismerjük, de hogy a vármegye is beleavatkozott s beleavatkozott azután, hogy Kálló Antal személyesen informálta Budapesten a főispánt és alispánt, azt hisszük, hogy a vármegye alispánja a fegyelmi eljárás megindításával az ügy tisztázását siettetni fogja. A városi képviselők között egyébként a hangulat ez: Ha a kapitány nem kér fegyelmit, rendkívüli közgyűlésen kérnek ellene. A közönség megnyugtatására közöljük még azt a hirt is, hogy a rendőrkapitány rövid időn belül nyugdíjaztatását fogja kérni s ez ügyben a tárgyalások már folyamatban is vannak. Akár igy, akár úgy, de a közönség megnyugtatása érdekében sürgősen történjék meg az egyik, hogy eza kellemetlen ügy lekerüljön a napirendről Itt em'itjük meg, hogy dr. Hankóvszky Zoltán által vezetett vizsgálat kiterjedi a sertés-bizottság számadásaira is s megállapítást nyert, hogy Perlusz Márton a bevételekről és kiadásokról vágásonként elszámolt a sertés-bizottsággal. Évzárás és felvétel a főgimnáziumban. A váci k. r. főgimnáziumban e hó 23-án lesz a „Te Deum“ és a bizonyítványok kiosztása. A jövő tanévre szóló felvételek az igazgatóságnál jnlius hó 1-én, 2-án, 3-án és folytatólagosan szeptember hó 2., 3. és 4. napjain lesznek. Az osztályfőnököknél szept. 2,3. és 4-én kell jelentkezni. A felvételnél fizetendő dijak a következők: felvételi dij 6 K, érlesitődij 2 K, énekdij 4 K, ifj. könyvtárdij 1 K, kirándulási alapdij 1 K, tanulói járulék az orsz. tanári nyugdíjalaphoz 2 K 40 f, tinta-krétadij 40 f, összesen 16 K 80 f. E dijak fizetése alól nincs felmentés; a tandíj a nagyszünidőben fog megállapittalni. A jővő tanévi javító, pótló, felvételi vizsgálatok aug. 3-án, a magánvizsgálatok aug. 30. és 31-én lesznek. Azok a helybeli tanulók, a kik az I —IV. osztályba óhajtanak bejutni, kívánatos, hopy július havának előbb jelzett napjain jelentkezzenek, nehogy az esetleges zsúfoltság miatt a jövő tanév elején kimaradjanak. Az évvégi értesítőket egy később megjelölendő napon fogják kiosztani. Közgyűlés. E hó 13-án tartotta évi rendes közgyűlését a váci vörös-kereszt egyesület Hörl Péter dr. főorvos, egyesületi elnök elnöklése alatt. Az elnöki megnyitó kapcsán a szivből jövő öröm hangján emlékezett meg az elnök özv. Zalánffy Károlyné királyi kitüntetéséről, ‘ a mit a kitüntetett az egyesület érdekében kifejtett oly sok és önzetlen munkájával méltán kiérdemelt. A közgyűlés tudomásul vette a kórház végleges feloszlatását s ez alkalomból úgy határozott, hogy a kórházi felszereléseket a városnak és a rnizeri kórháznak adományozza. Az egyesület kórháza mintegy négy évig állott fenn, mely idő alatt közel 4000 katonát részesített átlagos két hónapi ápolásban. Az egyesület utolsó másfél évi jövedelme 35 ezer koronára rúgott. A leltár elkészítésére és a végleges leszámolásra a közgyűlés egy hónapi időt állapított meg. A közgyűlést választások fejezték be. A kisorsolt régi választmányi tagokat újból megválasztották. A váci műkedvelők egyesülnek. Egy életrevaló, kulturális eszme érlelődött meg a mi műkedvelőink elméjében: egyesültet alakítanak, hogy annak égisze alatt, mint a kulturális művelődés apostolai terjesszék nemes céljaikat. Mert az uj egyesület nagy célokat tűz maga elé: idővel állandó műkedvelői színházat akar tagjai működésével szervezni és fentarlani városunkban, a hol részint eredeti, részint a fővárosi színházak műsorából kerülnének előadásra rövid időközönként különféle színdarabok : operettek, drámák, népszínművek és vígjátékok. Legközelebb értekezletre jönnek össze, a hol a megalakulás részleteit fogják megvitatni s hir szerint már a közel jövőben megkezdik kulturális missziójukat. Ifjabb ármegállapítás. A közélelmezési miniszter valószínűleg a takarmány drágaságára való tekintettel megengedte, hogy azok a termelők, a kik a tejet a fogyasztó házához szállítják, az eddigi literenkénti 80 fillér helyett 1 K árat kérhessenek. Uj népszámlálás. Az új termés igazságos elosztása érdekében a hatóság minden egyes személyt újólag számba fog venni. A személyek számának nyilvántartása ezentúl oly szigorú lesz, hogy a hatóság mindazokat, a kik a névjegyzékbe váló felvétel céljából valótlan adatokat vallanak be, vagy az időközben beállott változásokat nem jelentik be, az eddigi rendelkezésektől eltérőleg nem pénzbüntetéssel, hanem fogházbüntetéssel fogja sújtani. Holló Lajos meghalt. Holló Lajos a 48-as függetlenségi pártnak régi, — ez időszerint Károlyi-párti — oszlopos tagja az elmúlt héten hirtelen meghall. Az országszerte ismert képviselőben Holló Béla tb. föszolgabirónk nagybátyját gyászolja. Adományok nyugtázása. Az Országos Hadigondozó Hivatal Váci Rokkantiskolájának alkalmazottjai által a rokkantak majális alapja javára folyó hó 8-án és 13-án rendezett műkedvelői szinelóadások alkalmával felülfizettek a következők: Siraky Lajos 124 K, Kutscher Szilveszter 100 K, Fördös Vilmosné 88 K, Géppuskás tisztek 25 K, Roller Gusztáv, Ottó József, Kemény József, Gyulay Ferencné, Kállay Ubulné. Csicseri Géza, dr. Zádor János 20—20 K, Pálfi Miklós 18 K, dr. Neumann Adolf. Götz Kurtne 14—14 K, dr. Schneller Ferenc, Pusztelnikov Mór 12 K, Meiszner Rudolf, Petz Péter, Túri Sándor, Brunner Istvánné, Pusztay József, Sehandl Miklós, Pintér család, Németh Jánosné, Sommer Gyula, Magyar Bank, Tragor János, Lampert Soma, Klapati János, Göllner Hugó, báró Tunul Jenő, Borbély SándorlO—10 K, Jelűnek Ágoston, Rádi József, Kondra Mihály, N. N., Horváth Lászlóné, Haraszti Ernő, Torday Jenő 8—8 K, Dvorák Teréz, Lengyel Etus, Braun Dávid, Koch Imréné, Koch Aurél, özv. Fessel Ferencné, Váci Közlöny, Rozs Lajos, Kiss János, Perlusz Márton, Demjén Lajo§, Nagy Zsigmond, Himenkamp Bernát 6—6 K, Löwinger Mór, Ungár N., Cerstenberger Oszkár, Mayer N., Vass István, Fodor Sándor 5—5 K, Boday Aurél, Breilner István, Mernhardt N., Neisz N., Haász N., Molnár Gézi né, Ribár György, Klapka József, Skulka N. 4—4 K, Állandó Mozgó 3 K, Schöffer András, Führer J„ Gácsér József, György Tamás, Valter F. 2—2 K. A szives adományokért, valamint a megnyilvánult nagy érdeklődésért a rokkantak nevében is köszönetét mond a rokkanliskola igazgatósága. Halálos szerencsétlenség. A múlt hétnek szombat délutánján Fövényes Ferenc gazdálkodó két éves kis leánya játszás közben egy fazék forró vízbe esett. Rettentő sebeivel azonnal a városi kórházba szállították, a hol másnap délután kiszenvedett. A szerkesztő távolléte alatt a szerkesztésért felelős : TÄUBER FERENC, ZÁBORSZKY ÁRPÁD.