Váci Hirlap, 1917 (31. évfolyam, 1-51. szám)
1917-03-18 / 11. szám
2 ról kelleti szólnia, de Rassovszky tanár oly ügyesen és jólesőn tudta ezt a nehézségeket áthidalni beszéde végén, hogy vele mindenkit megkapott s méltó, őszinte tapsokat aratott. Egyébként beszéljen maga a szónoklat: M. T. Polgártársak! Harmadszor köszöni ránk szabadságunk hajnalhasadásának ünnepe, mióta vérben áil és vérben fürdik a világ. Válságosabb viszonyok között még nem ünnepeltük a nemzet újjászületésének nagy napját, mint ebben az esztendőben. Félelem és reménység, gyász és diadal, aggodalom és bizalom ellentétes érzései viharzanak bennünk az idei március idusán. Győzni fognak-e fegyvereink a nagy csatamezükön : nem tudjuk, csak imádkozva hisszük. De egyet máris biztosan tudunk, és ezt a tudásunkat drágán vásároltuk meg: á nemzeti feltámadás tavaszi ünnepévé lett ez a szent háború. Ma a magyar nemzeti szabadság ünnepét szabad nemzet ünnepli. Szabad és győzelmes, sok próbát kiállott, vitéz és bátor, sokat szenvedett, vértanú nemzet! Hatvankilenc éve is nagy időket élt át a magyar. Akkor ért meg nálunk tettekre a szabadság eszméje, mely francia földön bontotta szárnyát és tombolta ki magát egész haragos fönségében, minden borzalmában. Ezen eszme üde érintésére tépte le a halhatatlan márciusi ifjúság a sajtó bilincseit s törte föl a politikai lapok bőr* tönének zárait. Ezen eszme izzóit, lángolt Kossuth apánk ajakán, midőn kimondta a nagy szót : veszélyben a haza, Ezen eszme bűvölte meg a magyar földet, mikor százezrével szülte a hősöket. A szabadság lelke lobogott Pefőfi riadó harci dalaiban, midőn ágyúdörgés közepeit rájuk zenditelt a magyar honvédek nótás jókedve. A szent szabadság lelke viharzott, győzött a csatákon, melyekben, Perczel, Bem, Damjanich, Klapka, Görgei, mint a hadak istenei, vezették diadairól-diadalra dicső seregünket a piros sipkás honvédeket. A rügyfakasztó március idusán, mint minden évben összejöttünk ez idén is, hogy melengessük és kifakasszuk szivünk-lelkünk rügyeit a régmúlt idők emlékeinek felénk csapó iangymeleg szellőjénél. Ez a tavaszi szellő a fülünkbe édes szép dalokat susog a lángoló hazaszeretet fenséges megnyilvánulásáról, azon idők eseményeiről, midőn tanár és tanítvány, apa és fiú’ nagyapa és unoka a szabadság megigézö géniuszának hivó szavára s csábos Ígéretére megy életét feláldozni, ha kell, a rajongásig szeretett haza boldogságának oltárára. És mi azért jöttünk ide ez ősök vérétől megszentelt földre, hogy átjárni engedjük a keblünket a szivünket e tavaszi szellőtől, hogy felmelegedjünk elődeink lángoló hazaszeretetének füzénél, hogy rezonáljon szivünk a márciusi ifjak szivének lázas dobogásától. Hogy költekezzünk azokkal a nagy érzelmekkel, szenvedélyes szeretettel, mely ifjúi szivekből fakadt piros vérrózsákkal hintette fele szerteszét édes hazánk áldott rögeit. De az idei márciusunk idusának tavaszi szellője nem csupán az emlékezésnek rohanó orkánja, mely a vén, megujhodni akaró Európának véres, halálhörgéses csatamezőiről száguld felénk. És felséges himnuszokat zeng, harsog a fülünkbe öreg népfelkelők s márciusi ifjak izzó hazaszeretetéről, lángoló lelkesedéséről, egetostromló hősiességéről. Ami lelkünk megbűvölődik e fenséges harsona danájától, kitárjuk a lelkünk, felnyitjuk a szivünk, hogy tanuljunk szeretni lángolóbban, hevülni izzóbban, áldozni önfeledtebben, a népek golgotáját járni alázatosabb lélekkel s a golgotajárás után diadallal tombolni a kivívott nagy győzelem után. Benne van ebben a mi márciusi viharunkban a negyvennyolcas márciusi ifjúságnak egész izzó hazaszeretete. Mikor kitöri a háború, mint egy ember talpra ugrott az egész nemzet, fényes tanúságot tett minden egyes hazafi, hazája iránt érzett mélységes szeretetérők Azok a virágok, amelyekkel eihalmoztuk a dicsőség, egyúttal talán a halál mezejére is induló hőseinket s az az egetverő lelkesedés, mely kitört a szivekből s ott ragyogott katonáink szemében, midőn megindultak, hirt, dicsőséget fűzni gyöngyös koszorúkba, vagy piros vérük melegével tanúbizonyságot tenni hazaszeretetükről, azok az arcokon végig pergő meleg könynyek, melyek az anyák, a hitvesek, a jegyesek, a gyermekek szeméből csordullak ki, meg azok a szivelfacsaró könnyek, melyek a kötelességét jól teljesítő, a hazájukért magukat feláldozott hősöknek jeltelen sirdombjaií áztatják, továbbá buzgó honleányaink nemes tevékenysége a betegek ápolása terén s végül az egész társadalomnak karitativ tevékenysége: mind-mind ékesen szóló tanúi az izzó hazaszeretetnek. Azok a kötőszerek, mankók, műszerek, mülábak pedig szinte ereklyék, a hazaszeretet szent érzelmeinek megszentelt ereklyéi. íme tehát a hazaszeretet szent glóriájában megmerül a háború. Amit gyűlölünk, amitől irtózunk, amit elítélünk, nemessé és dicsövé válik előttünk hazaszeretetünk tűzében, melynek égő jeligéje: a hazáért mindent, a hazát semmiért. És ennek a csúnya háborúnak még egy szép virága van. Közelebb hozott bennünket egymáshoz. Hisz a háború a lét vagy nem lét problémája elé állítja az egyént és a családot. És alig van család, melyik ne remegne, egyik másik, talán nagyon sok tagjának életéért és fájdalom, naponta szaporodik a száma azoknak a családoknak is, amelyek siratják a hazáért meghalt kedvesüket. Minden fűszálból, mely a csatatereken kihajt, szavak törnek elő, az elesett atyák, fiúk szavai és azt kiáltják felénk: „Tanuljátok meg, fi élők, mily drága a dicsőség, mit szül a viszály s mily becses a béke! Tanuljátok meg egymást átölelni az életben, miként mi átöleljük egymást a halálban..." Mos! érezzük igazán, hogy milyen közel állunk egymáshoz, hogy van egy nagy éltető erő, amelyikért érdemes élni ezen a földön : a szeretet. De ez a lángoló hazaszeretet csak akkor lesz igazán gyümölcsöző, eredményes, ha rendezett. A rendezetlen, fékezetten szeretet eléget, a romlásba dönt, a rendezett fölemel, boldogít, üdvöt s boldogulást hoz. Ennek a rendezett szeretetnek pedig hőmérője: az áldozat. Ki mentői többel áldoz, annál inkább szeret. Aki az életet is föláldozza, vagy legalább kész feláldozni azért, akit és amit szeret, az mindenekfelelt szeret. A hazaszeretet is áldozatot kér. S nekünk, ha igazán szeretjük a hazái, meg kell adnunk azt az áldozatot. Ez az áldozatos hazaszeretet teszi naggyá a hazát, visz neki üdvöt. S miben kell ennek az áldozatnak megnyilvánulni azoknál, kiknek a jelenV A CJ HÍRLAP ben »lines módjuk tanúbizonyságot lenni ? Szorgalmas s mindenekelőtt fegyelmezett munkában. Erről is ez a mi tavaszunk vihara beszél . . . Bámulattal emlegeti a magyar katona oroszlánerejű hősiességét a fél világ, de nem kisebb csodálat illeti a német katona szinte elragadó fegyelmezettségét. Ezt eltanulni kötelessége fiainknak, kik közvetlen közelről szemlélhetik bajtársaiknak fegyelmezett munkásságát s kötelessége eltanulni az itthonlevőknek. A haza nagysága és boldogsága kívánja, követeli, hogy egyéni szeszélyeinkről s kényelmünkről letéve megfeszített erővel dolgozzunk, egyéni érdé keinket alárendeljük egy nagyobb eszmének: a hazaszeretetnek. Gyávának, önzőnek, munkakerülőnek nincs, helye közöttünk, akkor mikor oly szivszorongva látjuk, hogy a magyar még mindig magyar, ki letérdelne erre a szent, őseink vérével sűrűn átitatott hazai rögre, Anteuszkéní uj szívvel, fölemel! fővel becsületet szerzett a magyar névnek. Mindenkinek szent kötelessége, hogy becsületes munkával becsületet szerezzen magának s jólétet, boldogságot hazájának. És ha majd szétrobban az utolsó gránát; „majd ha kifárad a vész haragja, s a viszály elvesz a csatákon;“ majd ha visszajönnek, kiket vérezni, halni küldtünk a hazáért, visszajönnek megfelezve, kimerültens bénán, betegen; akkor ti álltok elő, magyar ifjúság, hazám reménye, nemzetem életfájának fakadó bimbaja. Ti álltok elő, hogy a haza viharvert hajóját a szebb jövendőnek boldogabb révébe vigyétek. Akkor dolgozzalok rajt férfi erővel, hogy a Vén cigány jóslata szerint „a vihar hevében... annyi bűn, szenny s ábrándok füzétől" megtisztult-földre „Óh hadd jöjjön el Noé bárkája, Mely egy uj világot zár magába.“ A jobb lelke álma, ez az uj világ: szeretet és örök béke világa pedig akkor száll le a földre, ha Noé bárkája újra nem egy önzésben, bűnben elmerüli világ halálitéletének, hanem Istennek vizein úszik, ha ez a hajó nem a fékezetlen emberi szív szenvedélyei, hanem a változatlan örök Bölcsesség őrök törvényei szerint kormányozfatik. Ne feledjétek el, hogy Isten és haza közös szerefete volt régi nagyságunk s lehet egyedül jövendő nagyságunk alapja is 1 A háború ez uj márciusában barát és ellenség egyaránt tudja, hogy éiünk, hogy vagyunk, hogy nem utolsó nemzet vagyunk! Csak tovább, kitartva, nem csüggedve, bátran előre! Lássa a világ, hogy a Kárpátok alatt, s a Duna-Tisza között oly nemzet lakik, mely e nehéz időkben kiverekedte magának a jogot, hogy Európa első nemzetei közöli emlegessék !... Fönn a magasságban, vadul berregő, egymást emésztő gépmadarak fölött három madár kering. A széles szárnyú, erőtől duzzadó, csupa-izoin germán karvaly, a tépett tollú, sok időt ért, de újra megifjodott osztrák sas és a magyarságnak kétezer év óla vérrel táplált ősi szent turul madara... Hárman együtt lebegnek s ma itt, holnap ott csapnak le Európa fölsebbzett testére lakmározni. Nyomukban halálhörgés, diadalorditás. S attól nem rettenve, ebben el nem bizakodva tombol a három madár a porba omlott Európa homlokán. Magyarok Istenei Ha majd elhozod a béke napját, ha a béke olajágát tűzöd a
