Váci Hirlap, 1917 (31. évfolyam, 1-51. szám)
1917-03-11 / 10. szám
flarm ncegyedih évfolyaru 10 szám. Vác 1917. március 11. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjeleniK szerdán és vasárnap Előfizetési árak: helyben egy evre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő és iaptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztöseg és kiadóhivatal : Gróf Csáky Károly-üt 4. sz, (Iparudvpr.) Nyilttér ser a egy korona. Telefon-szám 17. a magyar Dr, Preszly Elemér, a váci kerület orsz. <iyül. képviselője febr. 18-án a parlamentben hosszabb interpellációi terjeszted elő a magyar hadifoglyok ügyében a miniszterelnökhöz. Képviselőnk interpellációja a Ház-ban, de különösen az ellenzéknél nagy tetszést aratott s a hálás témájú beszédet szívesen vették mindkét oldalon. Az interpellációt szószerint jtt adjuk: T. ház! Felszólalásom ele'jén elsősorban ismertetni kívánom azt az intenciót, a mely engem a beszédre, felszólalásra s interpellálásra késztet. Akkor, í. ház, mikor a világháború drámája utolsó felvonásához közeledik s a mikor ellenségeinknek az a terve és szándéka nem ismeretlen a világ előtt, hogy Magyarország feldarabolására, megsemmisítésére törekszenek, véleményem szerint Magyarországon minden tisztességes magyar embernek csak egy gondolata lehet: hogy teljes erővel, leljes energiával törekedjék az ellenség megsemmisítésére, mert tudjuk, hogy egyedül csak ez képes a békét megteremteni. A mikor t. ház, egy dolgot a parlament elé hozok, a mely véleményem szerint meglehetősen el van hanyagolva, akkor hangsúlyozni kívánom, hogy felszólalásommal nem elkeseredést kelteni, sől inkább megnyugvást szerezni akarok. T. ház! Ez a háború a végleien szenvedések légióját zúdította az emberiségre. Egy nagy csoporíja van az embereknek, t. i. a hadifoglyok, a kiket a háború iszonyúan sújtod. Elszakiíolta őket családjaiktól, otthonuktól; messze idegenben kénytelenek raboskodni, a rabság keserű kenyerét enni. Azt hiszem, f. ház, hogy a mikor ez a háború már oly hosszúra nyúlik; amikor a messze rabságból a mi fiaink már igen gyakran az elkeseredés hangján Írnak haza hozzátartozóiknak s türelmük fogytán van, — a magyar parlamentnek fel kell emelnie szavát érdekükben s reményünket kifejezni az iránt, hogy a mi szavunk el fog jutni hozzájuk, hadd tudják meg és érezzék azt, hogy nincsenek elfeledve és szívesen, szerettei várjuk őket vissza miközénk. (Úgy van !) Felszólalásomban meg akarom mutatni az éremnek mind a két oldalát. Meg akarom mulatni azt, hogy elsősorban, hogy bánnak a mi ellenségeink a mi fog lyainkkal, a mi véreinkkel és meg akarom mutatni ezzel szemben azf, hogy bánunk mi azokkal a foglyokkal, a kik az ellenség táborából a kezünk közé kerültek. Az olasz parlamentnek egyik közeimül ti ülésében két olasz képviselő, Vinaj és Tosli kérdést intézett az olasz hadügyminiszterbez, hogy hajlandó-e az osztrák-magyar hadifoglyok helyzetéi sulyosabbiíani, mert szerintük az a hadsereg, a mely koncenrációs táborokat rendez be és meg nem engedett hadieszközökkel küzd, ki van véve a nemzetközi jog oltalma alól. Ezekre az interpellációkra válaszolva Alfieri olasz hadügyi államtitkár kijelentette, hogy már intézkedés történt, hogy a mi hadifoglyainkkal szemben súlyosabb bánásmódot alkalmazzanak, mint, a milyet eddig alkalmaztak. A parlamenti illem liitja, hogy megfelelő kifejezési használjak arra a vakmerőségre, hogy egy olyan ország, mint Olaszország, a melyről nagyon helyesen mondotta annak idején a manifesztum, hogy kibontott zászlóval ment át az ellenség táborába, egy ilyen ország meri a a i hadseregünket a nemzetközi jog keretén kívülállónak mondani és csak sajnálom, hogy ilyen nyilatkozatok megtorlatlanul, felelet nélkül maradnak. Tudom, hogy a nemzetközi jog formái most a háború alatt nem érvényesülhetnek. De mégis kell rá módnak lenni és van is rá példa, hogy akkor, a mikor erélyesen lépnek fel — épen Németország mutatott példát e tekintetben — akkor lehet javítani és segiteni a foglyok helyzetén. A hadifoglyoknak egy nagyon, de nagyon i sokat szenveded csoportjára hivom fel a j t. ház figyelmét; azokra a foglyokra, a kik I Szerbiában a szerencsétlen 1914-es offenziva idején kerüllek fogságba. Uj Homerosnak kell jönni, hogy azokat a szenvedéseket, a miken ezek a foglyok keresztülmentek, meg tudja örökíteni. Kaptam én magam is városombeli foglyoktól leveleket, a mikben a keserűség hangján panaszolták, hogy fogságba jutva elvették ruhájukat, cipőiket és a későbbi offenziva idején a rohanó csapatok előtt hajtották őket egész Albánián keresztül, áthajózták Olaszországba, de szenvedésük olt sem ért véget, onnan továbbvitték Franciaországba. Százan és százan pusztultak el közülök és mind kevesebben adnak már magukról életjelt. Az én meggyőződésem az, hogy ha van rá mód, ezeknek az érdekében is fe! kell szólalni, lépéseket kell tenni, kérdőre kell vonni azokat, a kiktől ez a kérdés függ, hogy megtelték-e a szükséges lépéseket e szerencsétlenek sorsának enyhítésére. Oroszországból nap-nap után jönnek .a panaszok hadifoglyainktól, hogy két éve már nem kaplak egyetlen kártyát, egyetlen hirt hazulról. Jönnek a panaszok, hogy a hazulról küldőt! pénzküldeményeket nem kézbesítik nekik, ellopják tőlük. Nemcsak legénységi állománybeliek, de a tisztek is panaszkodnak, hogy rosszul bánnak velük, éheztetik őket Ezzel szemben minálunk, a fogolytáborokban a hadifoglyoknak megengedik, hogy újságokat olvassanak, könyvtári rendezzenek be, színházat csináljanak, újságol nyomassanak; azonkívül a hazulról számukra érkező pénzt, leveleket, könyveket és egyéb küldeményeket minden baj nélkül kézbesítik Nem azért hozom fel ezt, mintha nem helyeselném, hogy igy van, de mindenesetre fáj nekünk az a tudat, hogy a mikor mi igy bánunk a mi foglyainkkal, ak-: kor a mi véreink odakünn nem részesülnek ugyanilyen elbánásban. Néni keli hosszasabban magyaráznom, milyen jó dolga van azoknak, a kik magánosoknál, iparosoknál, vagy földműveseknél vannak elhelyezve. Giesswein képviselő úr a múlt alkalommal egyszer felhozott itt egy példát egy német asszonyról, a ki Minds.zentek napján két gyerlyát gyújtott meg a temetőben, egyet a messze harctéren elesett fia emlékére, a másikai pedig annak az orosz fogolynak az emlékére, a ki nála volt mini munkás és belegségben hunyt el., Mi sem akarjuk a háború okozta borzalmas szenvedéseket olyan területekre átvinni, a hol azt a hadiérdek nem kívánja meg, mert hiszen a legembertelenebb dolog, védteleneket, ártatlanokat kínozni és sújtani. És ha Németországban az a német asszony gyertyái gyújtóit a Vaszili emlékének, mennyivel jobb dolga van nálunk j Magyarországon a foglyoknak, a hol számtalan mezőgazdának nagy gondot okoz az, j hogyan leremtse elő a foglyai számára, szükséges kenyér- és lisztadagoí. A midőn ezl a két dolgot igy szembe állítom egymással, hangsúlyozni kívánom,/ hogy szerény véleményem szerint mi az ellenségeinknél sínylődő honfitársainkkal!, szemben nem tettük, meg kellőkép a köíe-i lességeinkeí. Hivatkozom arra, hogy külföldön-, ellenségeinknél micsoda nagy szervezetek vannak és dolgoznak azon, hogy a hadifoglyok és internáltak helyzetén ja-: viísanak. Bemutatok itt az angol Vöröskereszt által Magyarországba internált angol, honpolgárokhoz küldött kártyákat, amelyeken értesítik őket arról, hogy két kenyere! küldtek nekik egy csomagban; válaszlevelezőlap is van hozzájuk csatolva és kérik az illetőt, hogy tudassa pontos címét és közölje, hogy a küldeményt megkapta-e A mikor hangsúlyozom, hogy az illetőnek, kenyérre nem volt szüksége, mert a magyar nép jószívű liberáiizmusábó! kifolyólag ill órákat ad és jól él és semmi baja nincsen, mégis magát a gondolatot, hogy, ennyire tudnak gondoskodni honfitársaikról, hogy azt hívén, hogy itt éhezik, még kenyeret is küldenek neki: magát a gon-, dolatot tiszteletreméltónak tartom és kiemelem, hogy ezzel szemben a mi foglyaink sem az állam, sem a társadalomsem semmiféle intézmény részéről ilyen elbírálásban, ilyen bánásmódban nem részesülnek. Állandó a panasz, hogy a foglyok a leveleket nem kapják meg. Ennek föoka abban a helytelen és magyar szempontból mindeneseire elitélendő rendelkezésben van, hogy a foglyok levelezését egyedül és. kizárólag a Becsben felállított Gemein!
