Váci Hirlap, 1917 (31. évfolyam, 1-51. szám)
1917-11-04 / 44. szám
ttarmi ncegyedih évfolyam 44 sz&i Vác, 1917. november 4. VÁCI HÍRLAP PolitiKai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ara 20 filler. Felelős szerkesztő és laptulíjdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség es kiadóhivatal : Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilttér sot a egy korona. Telefon-szain 17 Emlékezzünk meg hőseinkről.... (A hősök emlékére nov. 2-án rendezett fögimnáziumi ünnepélyen elmondta RASSOVSZKY KÁLMÁN.) Mélyen Tisztelt Ünneplő közönség! Kedves Tanuló ifjak! Háború van. Negyedik éve nehezedik a világra a gyász, fájdalom, szomorúság. A megpróbáltatás idejét éljük. Szegény és gazdag, öreg és ifjú, férfi és nő egyaránt résztvesz a gyászban, a dicsőségben. Diadalmas hadaink uj jövőt alapoznak a harc mezején. Békéért, nyugalomért folyik a szörnyű küzdelem, az elkeseredett harcok hosszú, végtelen sora, S a béke, a nyuga Iont nagy kincs, nagy kulturíényező. Értélteken kell megvásárolnunk, még akkor is, ha legdrágábbak azok. Életértékkei. Ezek feláldozása árán borul majd a világra az édes, a szelíd béke. Nagy érzelmek, nemes elhatározások, ideális törekvések adnak a lelkeknek erőt, hogy acélos maradjon a küzdő kar, állhatatos a csüggedő lélek s kitartóan bátor még az élet veszedelmeiben is a jellem, hogy meginognia nem szabad, hogy önfeláldozásától millióit üdve, egy évezredes haza boldogsága függ. S ebben az önfeláldozásban nagyon sok a csodálni való. Igaz, mellé gyász is kerül. Sok szív, sok lélek egyetlen reménye lobban benne utolsót; de érdemes a figyelemre a büszkeség is, mely hozzáíapad. Önfeláldozás a hazáért — még gondolatnak is fenséges, csodálatos. Az ókor történetének klasszikus alaltjai elevenednek meg; nem mehet el mellettük szótlanul, hangtalanul a jövő embere, hanem tisztelettel tekint rájuk, mert tőlük nemeset és szépet lehel csak tanulni... De áldozat áldozat után kerül sorra. Vége, hossza nincs a gyászos menetnek', amelyet a halál a diadalmas, nótás ezrekből alakit... Meg kell nyugodnunk a változhalatlanon. Hiszen mjnden út fáradságos, szenvedéssel és megpróbáltatással teljes, míg célját nem érte. Miért lenne épen a diadal úíja, a béke felé való törekvés a fájdalmaktól ment ? v Nagy érték a béke, drága cserét kivan. S folyton válogatjuk a béke csereértékét. Újabb, zártabb sorok kellenek s ezekből kerül ki a csereérték. A boldogabb életért sok boldog reményteljes életet kell hoznunk áldozatul s ezek kihalt energiája a jövő boldogságában alakul át pezsgő életté. A boldog jövő azonban a nemes érzéseitől a hősi halálig duzzasztott, nemes érzelmektől vezeteti lei kekről nem feledkezhetik meg. Annak minden alkotása, sikeres-boldogsága a hősi áldozatok kiöntött vére nyomán fakad. Hálátlanság lenne tehát, ha róluk mi már most megfeledkeznénk. Szomorú kötelességünk, de azt figyelmen kívül nem szabad hagynunk. A megújuló kegyelettel együtt azonban nem lehet s nem is szabad megfeledkeznünk azon erények hangoztatásáról, amelyek hőseinket önfeláldozásukban a halálig lelkesítik. Ti pedig — kedves tanulóifjúság — tanuljatok tőlük mindannyian. Az ő életük, az ő hősi haláluk, hangosan s2ó)ó tanító. Az ő nélkülözésüknek, szenvedésüknek, nyomorúságuknak s haláluknak szükségeképen a mi lelkünk örök kincsének, de egyúttal tanulságának is kell lennie. Nem elég a meghalt hősök csodálata, hanem valamiképen nyomukba is kell lépnünk s bizonyos kötelességek nehéz, kemény harcát is fel kell vennünk, így leszünk méltók a mi elhalt hőseinkhez. Mindannyian a harctéren nem lehetünk; de mindannyiunknak épen úgy kell a jövö békéjét és boldogságát alapoznunk munkánkkal, kitartásunkkal, amint ezt a csatatér küzdő katonái teszik. Meg kell értenünk, hogy a jövő érdekében, mii vár és mit kér főiünk joggal a jelen. A tétlenség és az önérdek nem lehet életelv. Kitartásra, munkára van szükség minden vonalon. Aki helyé* nem állja, az vét a haza szeretete ellen, mert az most mingannyiunktól jogosan várja a támogatást. Sok nyom.or, sok szenvedés vár az áldozatkészség segélynyújtására. Mindezt nemzeti küzdelmünk titáni harca, mérkőzése hozta magával. Elhalt hőseink özvegyei és árvái joggal várhatják azt, hogy az itthon maradiak az elhalt hős hazafias köíelességíeljesitéseért cserébe egy elárvult családdal szemben mindazt megteszik, amit az életben hozzátartozóiért cselekedett-Semmiféle áldozat sem elég nagy s nem ér fel azzal az áldozattal, amelyeket egy sorkatona hoz, amikor életét adja a hazáért — értünk, akik itthon élünk. Szívtelen és könyörtelen tehát mindaz, aki megtagadja a jogos cserét, élete és itthoni kényelme váltságdíját a hősöktől s azok hozzátartozóitól. De fontos kötelességünk, hogy sebesültjeinknek is megadjunk mindent, amit kényelmes gyógyításuk és egészségük visszaszerzése megkíván. M. T. Ünneplő közönség! Kedves Tanuló Ifjúság! A hazáért harcolni, hősi halált halni; nagy áldozat. De nem kisebb hősiesség: a hazáért nyomorékká válni. Féllábbal, mankón bicegni viruló fiatal embernek, vakon kosarat fonni annak, aki csupa szomjúság a tarka világ után, eltorzult arccal járni az emberek között annak, aki szép volt és fiatal: ez a hosszantartó áldozat még nagyobb, mint a hirtelen véres önfeláldozás. Nincs szó, nincs himnusz, amelyet ezek meg nem érdemelnének. Nincs márványlábla, amelybe méltón lehet bevésni az1, amit ezek tettek... Sok kötelesség vár tehát teljesítésre és sok feladat megoldásra. Halottak napja!... Ilyenkor gondoljatok a vad rohamozásokra, a drótakadályokra, farkasvermekre, pergő gépfegyverszóra, srapnelesőre, gránáthullásra. Ilyenkor nézzetek be az Epidémia-kórházba s gondoljatok az elevenen elfemelettekre, a Duna Dnyeszter, Isonzó vagy Slyr hullámaiba temetkeztekre. Járja végig telketek a Gránicok temetőit, álljon meg a sok-sok apró kereszt mellett, melyről a ceruza Írást mar lemosta az eső, de melyeknek közös a tartalmuk: „Hazádnak rendületlenül légy hive óh magyar.“ Azután halljátok ma meg a haíálhörgéseket, torokbaíuladt csatakiállásukat, irtózatos szitkokat s mellettük Isten, Jézus, Máriának millió esdéséí... Képzeljétek el a védteleneket, kiszolgáltatottak sorsát, mikor felfegyverzett, vad hordák hatalmába esteli s tartsunk ma ünnepet a kinzoltak és megcsonkítottak hullái emlékezetére is. Felgyújtott falvakban bennégett csecsemők, talált kézigránát-játéktól szétlépett gyermekek, vadállat szétszaggatta menekülő aszszor.yok, mind várjak, hogy rájuk is gondoljunk e napon... Háromszázhatvannégy napon dicsőséggel és büszkeséggel gondoljatok Uzsokra, Limanovára, Gorlicére, Doberdóra, Gáborhegyre. de ezen az egy napon gyászolja meg lelketek a yióriás győzelmek helyét. A sok Te Deum közben nem szabad elfelejtkezni a Requiem aeternamról sem!!! És csak egy napon szabad gondolni arra is; milyen lehet a szuronyszúrás, aknarobbanás és mikor egész hegyek a levegőbe repülnek. S milyen lehet a harcterek premier-ünnepsége, mikor az uj ágyú-' kát kipróbálják... Halottak ’ napján hasznos gondolni a büszke csatahajókra, mikre ki volt Írva kérkedő1 nevük; Invincibiie, az az győzhetetlen, Iníatigable, az az fáradhatlan, Turbulent, az az vészihozó — és most ezek szépen, csöndesen húzódnak meg a moszatok és tengeri pókok társaságában a tenger fenekén. Szivünk, lelkünk azonban mégis csak a névtelen hősök tetemei s a jeltelen sírok hantja körül bolyongjon a legmelegebben s teremje a hála, tisztelet, csodálat s ima virágait. Ezek a legárvább helyek, miket soha szerető karok át nem ölelnek, forró könnycseppek nem puhítanak, otthoni virágok be nem nőnek. Áldozzunk emlékezésünkkel azon vitézelmek, kikre senkisem gondol, kikért senkisem imádkozik. . z ilyeneknek nehéz a sir. Jeltelen sírok alól libbennek tova talán — a haz-ajáró lelkek, — kik nehéz, hideg éjszakakor odahaza megkopoglatják az ablakot... A harcterek halottak napjain vérük összevegyült a sárral és homokkai, azért oly sápadt az arcuk, ne ijedjetek meg tőlük! Szép volt vérük csurgása, mint Ábel áldozata! Alint tűzhányókból a kavargó, drága, nemes ércek, szökkent ki belőlük
