Váci Hirlap, 1917 (31. évfolyam, 1-51. szám)
1917-10-28 / 43. szám
2 VAíCI HÍRLAP Az elesett hősök emléke. A főgimnázium ifjúsága november 2-án (pénteken) d. e. 10 ófakor az intézel rajztermében a lu'borúban elesel! hősök emlékére gyászünnepélyt rendez, melyre az igazgatóság ezúton hivja meg a t. szülőket és a tanügy barátait. Belépődíj nincs, azonban önkéntes adományokat az idegenben elesett hősök sírjainak gondozására köszönettel fogad. Az ünnepély műsora a következő: 1. Egressy: S/ózat, előadja az énekkar. 2. Szász K.: A Túri fiú története, szavalja Tóth Béla. 3. Ünnepi beszéd, mondja Rassovszky Kálmán. 4. Beethoven: Gyászinduló, előadja a vonósnyolcas. 5. a) Kiss J.: Szomorú ősz, b) Nagy I.: Katonasírok, szavalja Bruzda József. 6. Erkel: Himnusz, előadja az énekkar. Ünnepély a reformáció 400 éves jubileumán. A váci református egyház a reformáció 400 éves jubileuma alkalmából ünnepélyt tart a következő napokon és sorrendben- Október 28-án délelőtt a templomban úrvacsorái Istentisztelet, 29-én reggel 8 órakor könyörgő istentisztelet a békéért, a harctéren küzdő és fogságban szenvedő hősökért. Ugyanaznap az ifjúság gyűjtése a jubileumi ifjúsági alap céljaira, 30-án d. e. tO órakor a templomban ifjúsági istentisztelet, d. u. 3 órakor az iskolában a népiskolai növendékek ünnepélye, 31-én d. e. 9 órakor a presbitérium diszgyűlése a lelkészi hivatalban, 10 órakor ünnepély a templomban, melynek sorrendje a következő: 1. Felálló ének, 137, dicséret 1 ső verse. 2. Közének, 137. dicséret 5-ik verse, 3. Ima, mondja Sáfár Béla lelkész. 4. Megnyitó beszéd, tartja Váró Károly presbiter. 5. Ref. emlékünnepén, szavalja Együd Tibor. 6. Az agg predtkálor, szavalja Keresztes Margitka. 7. Ének a gályarabokról, szavalja, Kustár Gerő. 8. Gusztáv A. Csatadala, szavalja Sáfár Vilmike. 9. ima, énekli Matkovich Emmike. 10. Reformáció, irta és felolvassa Váró Andor. 11. Erős vár a mi Istenünk, szavalja Koncz Mariska. 12. Melanchton, szavalja Szijjártó János. 13. Áhitat, énekli Jurisity Uros opera enekes. 14. Gályarabok, szavalja Nagy Mariska. 15. Gályarab, szavalja Keresztes Dániel. 16. Kálvin, szavalja Péter Sándor. 17. Győzelem, szavalja De.poy Erzsiké. 18. Luther, szavalja Ölvedy István, 19. Szavad erős. éneklik Matkovich Emmike és Jurisity Uros, 20. Ki volt Kálvin János, szavalja Molnár Lajos. 21. Nagy idők városában, szavalja dr. Keresztes Dánielné. 22. Bezáró beszéd, mondja Sáfár Béla lelkész. Az énekszámokat kiséri Szuchovszky Zsigmond ev. tanító. Az egyház ez alkalommal a hívek adakozásából egyházfenlartó alapot létesít, a híveket a presbitérium tagjai gyüjtőivvel fogják felkeresni, hogy ki-ki tehetsége szerint áldozhasson a nemes célra. Reformációi ünnep. A váczi evangélikus egyház a reformáció négyszázados évfordulója alkalmából folyó évi október 31-én délután fél öl órakor templomi hangversennyel egybekötött emlékünnepséget rendez. — November 2-án 'délelőtt 10 órakor pedig az iskolában a hősi halott katonákról való kegyeletes megemlékezés céljából gyászünnepélyt tart. Ezen ünnepélyekre a szülőket és érdeklődőket ez úttal tisztelettel meghívja az egyház elöljárósága. Szarka Gyula munkája. A kalhedráról a zsenge szívekbe oltani a hazaszeretetei: ez a tanár Hivatása. Ha a haza veszélyben van, kardot kötni s vitézül szembe szállni az ellenséggel: ez a honfi kötelessége. Filléreket gyűjteni, azokkal kényeket törölni, bánatot oszlatni: ez a jó szív legkedvesebb munkája. Mind a hármat megtaláljuk Szarka Gyula főgimn. tanárban, tart. főhadnagyban, a ki hivatását a békében, kötelességét a háborúban és jó szivének legkedvesebb munkáját a megpróbáltatások nehéz napjaiban egyformán tudja és akarja teljesíteni. Mint jó hazafi, mikor hallja a riadót, a szivéhez nőtt zsenge ifjúságot — bár nehéz szívvel — elhagyja, kardot köt s lángoló hazafias lelkesedése viszi őt a halálmező ismeretlen borzalmain, szenvedésein keresztül, hogy részt vegyen az örökké emlékezetes toporoulzi véres harcokban. A magyar fajhoz méltó bátorsággal veri az orosz hordát mig ereje engedi, aztán sebe* kap, lázas álomba merül s egyszer csak itthon ébred szép hazájában. Tollat fog reszkető kezébe, átgondolja a 202. hadi dandár minden vitézségét, hősi tetteit, bravúrjait, a melyben ő is ott harcolt és meleg érzéssel, művészi formában sorakoztatja egymás mellé poéta lelkű gondolatait, hogy megörökítse, hogy mindenki tudja, mit jelent az a szó: Toporoutz, melyet könyvének homlokára irt. És ez a könyv a napokban hagyja el a sajtót. Meleg érdeklődéssel várjuk megjelenését, mert tudjuk, hogy az abból befolyó összegei a Sávolydandár özvegy és árva alapjának gyarapítására ajánlotta a szerző,^ hogy azzal is enyhítsen olt, a hol annak szükségét érzik. A munka ára, mely 5—6 Ívnyi terjedelemben emlékezik vissza a nagy orosz offenzivára, öt korona lesz s az már most megrendelhető a szerzőnél és Demjén Lajos könyvkereskedésében. (B. Gyj Szurmay-est. Mull számunkban megírtuk, hogy Mik- , lósy Gábor valahányszor városunkban jár társuiatával, soha sem feledkezik meg arról, hogy a közjólékonyság keszkenőjével le ne törölne néhány könycseppef. Halász Alfréddal, a váciak egykori kedvelt direktorával, a ki jelenleg Vácon teljesít katonai szolgálatot, mull hétfőn Szurmay-eslet rendeztek, a mikor előadták a Váratlan vendéget. Hogy az est impozánsabb legyen, maga Halász Alfréd, az eszme megpenditője-, is vendégszerepeit a darabban, de az előadást megelőzőleg Miklósy Gábor igazgató nagy hatással* előadta Kökény Lászlónak ez alkalomra irt prológjáf. Azután kelté nyílt a függöny s a társulat e napon működő tagjai ünnepi hangulatban legjobb tudásukat mulatták, be a Kúria szorongásig megtelt előkelő közönségének, a ki sok-sok jelenetben tapsolta meg a derék művészeket. Az est jövedelmét a Szurmayalaphoz csatolják, mely a katonai özvegyek és árvák segélyezésére van hivatva s igy az az 1280 K 80 fillér* mely ezen at estén befolyt, bizonyára nem talált volna méltóbb elhelyezést, mint az özvegyek és árvák gyámolitására alakult Szurmay-alapnái. Lehet kávét kapni. Minden kereskedésben ahol cukor vaiv lehet már cukorjegyre hadikávét kapni, csak kérni kell. Jár pedig egy főre egy hétre öt deka, ára dekánkint öt fillér. Gyászilainepély. A váczi kath. Legényegylet tagjai az egylet régi hagyományaihoz híven ezidén is rendeznek gyászünnepélyt a hazáért elhunyt hösök emlékére. Az ünnepély célja a hősök emlékének nyomán fakadó áldozatos hazaszeretet ébrentartása s a hála lerovása önfeláldozásukért. Az ünnepség sorrendje: 1. Himnusz. 2 A hcnvédemlék megkoszorúzása Csemniczky József egyleti dékán által. 3. Szavalatok. Szavalnak : Vogl Mihály, Szikoia Sándor. Hermann János, Pusztay József egyleti tagok. 4. Ünnepi beszéd: tartja : Takács Mihály karkáplán, egyleti alelnök. 5. SV.ózat. Az ünnepség helye a hélkápolnai honvéd-emlék. Az üpnepség ideje: november 1. (Mindenszentek) d. u 5 óra. A kerékpárosok üdvözlete. Kaptuk az alábbi sorokat: Olaszországban való nyaralásunk alkalmával üdvözletünket küldjük a harctériéi a váci honleányoknak: A kerékpáros műszaki csapat legénysége. Hauszman János örv., Frankó György. Braun József, Klebik János, Halczhaffer György, Baksi József, AmbrusGyörgy, Michna János, Pikulik Ferenc, Gloszer L. tizedes, Scinnijed Ottó szakv. A gyógyszertárak vasárnapi munkaszünete. Mint már igen sok városban van szokásban. úgy a váci gyógyszerészerészek is be akarják hozni azt a szokást, hogy vasárnaponként csak egy gyógyszertár legyen nyitva. A bezárt gyógyszertár ajtaján fogják jelezni, mely gyógyszertár van aznap nyitva. Köszönet. A püspöki uradalom szőri alkalmazottai 4Ve zsák burgonyát: a legutóbbi tűzeset alkalmával megégett és kórházunkban elhelyezett katonáknak Schmidt nővérek 150 drb cigarettát, Gosztonyi Tibor két zsák burgonyát adtak, melyért ezúton mond hálás köszönetét a kórház vezetősége. Adományok az Országos Postás Kórház javára. Az Orsz. Postás Kózház létesítésére okt 25-ig a következő adományok folytak be Gróf Csáky Károly megyéspüspök 200 K, Első magyar szövő és kötógyár részvénytársaság 100 K, Szalay testvérek 50 K. Inlzédy Soma, Tragor Károly, Reiszmann Ignác,' Hirschfeld Adolf, Hochfelder Mátyás Meiszner Rudolf, Grünhut József 20—20 K,’ Beck Ignác, Schumacher Jenöné, Farkas Józsefné 10—10 K, Szigvárl János, Torday Jenő, Blau M. és trsa, Kálmán József, Boros Jakab, Dach Adolf, Strausz Leóné, Zilzer Adolf 5-k> K. A kegyes adományokért ezúton is hálás köszönetét fej ezi ki a váci m, kir. postahivatal. Hősi halál. Szerdán délután a váci vöröskereszt egylet kórházában hősi halált halt Domonyik 'Milvely 26 éves, nőtlen, r. kath. vallású hivatalszolga, a m. kir. 17-ik honvéd gyalogezred közhonvédja, aki a váci honvéd őrkülönitményhez volt beosztva szolgálattételre. A dunnaadonyi születésű honvéd megfázott s tüdőgyuladásban hall el Pén'eken délután temették katonai dísszel. Panasziroda. A közélelmezési bizottság panaszirodája a városházán (I ein. 6. ajtó) megnyílt. Közélelmezési ügyekben minden Írásbeli feljelentés is ide intézendő. I