Váci Hirlap, 1917 (31. évfolyam, 1-51. szám)

1917-10-14 / 41. szám

2 san megállottuk. A magyar nemzet méltó régi nagy híréhez. Fogjunk össze, a szervező, teremtő munkára. Nem engedhetjük meg magunk­nak azt a luxust, hogy egymással vias­kodjunk. Egyesüljünk hazafias munkában, hogy a nehéz harcokat diadalmasan végig har­colt magyar állam kiépítését folytathas­suk. Ajánlom indiványom elfogadását. A tetszéssel fogadott beszéd után gróf Teleki József a munkapárt nevében ellen javaslatot nyújtott be. Pálóci [Horváth 1. és dr. Kégl István a javaslat melleit, gróf Ráday Gedeon pedig ellene szólalt fel. Holló Lajos felszólalása után az elnöklő főispán névszerinti szavazást rendelt el. A mindkét párt által felvonultatott szava­zatokat lezárva, a bizalmi indítvány mel­lett 175-en, ellene pedig 116-an szavaztak s igy képviselőnknek, illetve most már az állandó választmánynak bizalmi indít­ványát 59 szótöbbséggel elfogadta Pest­­vármegye törvényhatósága. Sáfár Béla március idusáért. A hétfői megyegyűlésen Sáfár Béla tör­vényhatósági bizottsági tag indítványt ter­jesztett elő, hogy a vármegye feliratban kérje a kormányt, hogy április 11-ike he­lyett, mely nap színtelen, erőszakolt, a ma­gyarság szivében, lelkében amúgy sem tu­dott gyökerei verni, március 15-ike, mint a szent szabadság igazi nagy napja, emel­tessék országos nemzeti ünneppé, mely napon az egész országban hivatal-szünet legyen, a templomokban és iskolákban pedig ünnepélyek tartassanak Sáfár Bé­lának hazafias és lelkes magyar érzéssel megindokolt indítványát Pestvármegye tör­vényhatósága egyhangú helyesléssel elfo­gadta. Hangay Rupert — palotási plébános. Hangay Rupertet, a váciak közkedvelt felv. káplánját, a kai. Líceumnak s minden előkelő váci hangversenynek zongora-mű­vész papját megyés Főpászlorunk a meg­ürült palotás! (Nógrádmegye, sziráki járás) plébániára egyelőre adminisztrátornak ne­vezte ki. Hangay Rupert, a ki a háború kezdetétől fogva hosszú ideig az orosz harctéren tábori lelkészkedett s kitüntetést is kapott, most is katona-papi szolgálatot teljesít az egyik budapesti katonai kór­házban, de már kérve a felmentését, a napokban elfoglalja uj állását Palotáson. Távozása nagy veszteséget jelent a váci társadalomra, de megérdemelt, szép elő­léptetésekor szeretettel gratulál neki — velünk együtt — minden tisztelője. Kitüntetett polgárőr. A király a háború idején a budapesti önkéntes őrseregben tel j esi tett kitűnő szol­gálatai elismeréséül Andor Károly székes­­fővárosi polgári iskolai tanárnak, ki Vácon volt piarista tanár, mint központi parancs­noknak az arany érdemkeresztet a vitéz­ség! érem szalagján adományozta. Degré ünnepély. Múlt számunkban megírtuk, hogy néhai Degré Alajos születésének 100 éves évfor­dulóját október 20-án ünnepli a muzeum­­egyesület, de most arról értesítenek ben­nünket, hogy ez emlékünnepet a muzeum­­egyesülel később fogja megtartani, a mi­ről majd lapunk útján tudatják a közön­séget. V A c1 HÍRLAP Városi közgyűlés. Elég népes volt a csütörtöki évnegyedes rendes városi közgyűlés s még a karza­ton is voltak érdeklődők. Napirend előtt Perlusz Márton képviselő szólalt fel, hogy bejelentse hivatalosan is úgy az ő, mint Gavaldik Béla nevében lemondásukat a piaci biztosi megbízatásukról. A közgyűlés ezt tudomásul vette. Polgármesteri jelentések. Az augusztus és szeptember havi pénz­tárvizsgálatok rendben voltak. A szüreti határnap a borbejelentés íixirozása miatt okt. 1-re áliapitlatik meg. A jövő évi or­szágos vásárok a következő napokon lesz­nek: AAárcius 24, 25, június 30, jú ins 1, október 13, 14 és december 15, 16. A viri­­lis városi képviselők névjegyzékét a ki­küldött bizottság összeállította s a névsor a legközelebbi közgyűlésen előlerjesztetilc. Lesz városi képviselőválasztás. A folyó évben 30 választott képviselőnek lejár a mandátuma. A közgyűlés felhívja a polgármesteri, hogy az uj választások meg­­ejtése végett a szükséges intézkedések megtéíessenek. Az igazoló választmányba a képviselőtestület Podhorányi József és dr. Lengyel Soma v. képviselőket küldte ki. A képviselőválasztás határnapját a vár­megye alispánja fogja megállapítani. Tanácsi előterjesztések. Bárány Ida, Lukács József, Humenyán­­szki Imre és Sáray Károly illetőségét meg­tagadta a közgyűlés, de Pozsár Jánosét kénytelen volt elfogadni. A városi tisztvi­selők és egyéb városi alkalmazottak kérik a közgyűlést, hogy a városi sertések zsír­jából hosszabb időre szerezhessék be szükségletüket, mert ők, a kik a közügyek­kel annyira el vannak foglalva, nem vehet­nek maguknak mindig időt, hogy minden kiosztásnál ott legyenek. Kényes és nehéz ügy ez, mert ha a vá­rosiak megkapják a kedvezményt, úgy Vác egyéb köztisztviselői, hivatalnokai is ha­sonló kéréssel járulnak majd a képviselő­testület elé, már pedig minden egyes tiszt­viselői kart igy kielégíteni lehetetlen. A közgyűlés elvileg nincs ellene a városi al­kalmazottak kéréséjiek, de minthogy an­nak kivitele igen nehéz, a kérelmet átteszi a közélelmezési bizottsághoz, a mely majd az elintézésről tegyen jelentési annak ide­jén a képviselőtestületnek. A tisztviselői állások betöltése. Dr. Preszly Elemér indítványt adott be, hogy az üresedésben levő két városi ta­nácsosi, alkapitányi és II. oszt. aljegyzői állások minél előbb töltessenek be. Még a háború elején mondja a polgármester — úgy határozott a közgyűlés, hogy a megüresedő tisztviselői állásokat a háború alatt nem fogják betölteni. Akkor azt hit­tük, hogy rövid idő alatt vége lesz a há­borúnak, de nem gondoltunk arra, hogy három éven túl is fog tartani. Ma már ő is belátja, hogy lehetetlenség igy, tisztvi­selők' nélkül a város ügyeit intézni, miért is kéri a képviselőtestületet, hogy az em­líteti régibb keletű határozatát helyezze hatályon kívül s fogadja el dr. Peszly in­dítványát. Az indítvány egyhangúlag elfo­gadtatott s utasitolta a közgyűlés a városi tanácsot, hogy a tisztviselői állások betöl­tésére Jegye meg a szükséges intézkedé­seket. A választás megejtéséhez a kijelölő választmányba a képviselőtestület a saját kebeléből dr. Preszly Elemért és Gindrich Józsefet küldi ki, a másik két tagol pedig majd a vármegye fogja kijelölni. Itt jelenti be a polgármester azt is, hogy Millényi Aurél lemondott helyettes városi tanácsos­ságáról, mert a közélelmezési ügyes-bajos dolgokkal járó izgalmakat nem birja elvi­selni. Sikerült azonban a polgármeslernek ki­vinni azt, hogy Miltényi megmarad b. taná­csosnak az állások betöltéséig s addig más ügykörben fog munkálkodni. Novák Antal kérdezte meg ezután a pol­gármestert, hogy vájjon megköszönte-e már a város dr. Kisparti Jánosnak a nagy munkáját, a mit a közélelmezési ügyosz­tálynál végzett önzetlenül kél évnél to­vább ? Jegyzékben van az ügy feleli a polgármester, — de nem vohia illendő egy­szerűen köszönettel adózni a nemes fára­dozásokért, a miket Kisparti kifejtett, ha­nem méltóbb formában fog majd a köz­gyűlés eleget tenni kötelezettségének, de most — tudvalevőleg — dr. Galcsek György betegsége miatt is a pénzügyi bizottság nem működik s onnan kell majd kiindulni a dolognak. Mellszámot a rendőröknek! Nagy István képviselő indítványozta, hogy a városi rendőrök mellszámokkal láttassa­nak el. Indítványát megokolja — Írásban — azzal, hogy különösen az utóbbi idők­ben hónapról hónapra váltakoznak a rend­őrök. sok a panasz ellenük s a mikor a rendőrkapitányságon kérdőre akarják őket vonni, azt sem lehet tudni, hogy melyik volt a hibás. Kálió Kapitány szólal föl, hogy ő már régen akarta ezt megtenni, mert nemcsak havonkint. de többször is kell változhatni a rendőrlegénységet, de most is attól fél, hogy mire egy egy feljelentés hozzá érkezik, a rendőr mellszámja már akkor egy másik rendőrön lesz. A közgyű­lés praktikusnak és helyesnek találván Nagy István indítványát, azt elfogadta. PóJárgvként űr. Hörl Péter felolvasta a legutóbbi évnegyedről szóló jelentését a város közegészségügyi állapotáról, mely általában elég jónak mondható a mai vi­szonyokhoz mérten. Már kifelé iartotlak a képviselők a te­remből, a mikor a polgármester a közgyű­lést bezáró szavai előtt kifejezést adott ama mulasztásnak, hogy elfelejíették Per­­iusznak és Gavaldiknak megköszönni a piaci biztosság terén kifejlett odaadó, ön­zetlen és fáradhatatlan buzgalmukat, miért is indítványozza, hogy ezért nekik jegyző­­könyvi köszönet mondassék. Ezzel zárult a közgyűlés. Kitüntetés háborús szolgálatokért. A király a háború tartama alatt teljesí­tett buzgó működésük elismeréséül Faze­kas Ágoston Pest-Pilis-Solt-Kiskunvárme­­gye alispánjának, Agorasztó Tivadar vár­megyei főjegyzőnek, dr. Székely György vármegyei főügyésznek, dr. Hankovszky Zoltán vármegyei tiszti főügyésznek, Tő­kés Gyula árvaszéki ülnöknek, Ivánka Pál váci főszolgabírónak a 11-od osztályú pol­gári hadiérdemkereszíel adományozta. Köszönet. Fenyő Ernő a vöröskereszt kórháznak 10 koronát adományozott, melyért ezúton, mond hálás köszönetét a kórház vezető­sége.

Next

/
Thumbnails
Contents