Váci Hirlap, 1917 (31. évfolyam, 1-51. szám)
1917-10-07 / 40. szám
Munkások ertekeziete Vasárnap délután négy órára miniegy 200—250 főből álló polgárság foglal! helyet a városháza közgyűlési termében, hogy meghallgassák a munkások által egybehívó!! értekezlet előadóját, aki az ellátatlanok, illetve a közélelmezésre szoruló polgárság érdekében emelPszót. Az egybehívok nevében Mathisz Mihály üdvözölte a megjelenteket és az értekezlet elnökének Kapusi Mihályt, jegyzőnek pedig Petrásovits Józsefet ajánlotta, kiket az értekezlet egyhangúlag meg is választott.. Kapusi Mihály elnök néhány szóval vázolta városunk közellátásának szomorú oldalát, bepillantást engedett a polgárságnak a közélelmezési bizottság működésébe, melyekből kiindulva meg kellett mozdulnia a váci munkásoknak is, hogy tarthatatlan helyzetük orvoslása végett a polgárság támogatását megnyerjék. Majd rátéri az értekezlet egybehivásának szükséges voltára s aztán átadta' helyét IVeisz Károly szocialista agitátornak, akit ez. alkalomra Budapestről hívott meg a váci munkásság. IVeisz Károly kiváló szónoki tehetséggel fejtegette a háború kitörésének előzményeit, annak káros hatását az egész ország munkásságára nézve. Aztán rátért a közélelmezés ügyére. Információit olyan helyről nyerte, — úgymond — ahol nyitott könyv a városi tanács és közélelmezési bizottság áldatlan működése. Onnan olvassa ki e két intézménynek gondatlan mulasztásait s ha a munkásság elég erős volt arra, hogy a Tisza-kormányl, a háború előidézőjét kíméletlenül elsöpörje, elég erős lesz arra is, hogy az ilyen intézményeket nemcsak Vácon, de az ország egyéb városaiban is k-önyörteleniii megfojtsa és helyébe a polgárság támogatásával olyan vezetőséget álüteon, amely a nép közellatásával törődik A hallgatóság feszült idegeit Kapusi Mihály elnökívek több ízben kellett csillapítani, de valahányszor a szónok nekilüzesedve folytatta beszédét, a hamu alatt rejtőző láva mindannyiszor fölcsapta kénszagú lángnyelvét. Különösen az asszonyok harciaskodtak és tüntettek a szónok mellett, amikor a hadisegélyről beszélt. Talán a szónok bővebben fejtegette volna, előadását, ha maga is be nem látta volna, hogy a polgárság kedélyét tüzes beszédével már annyira felcsigázta, hogy itt talán még komolyabb következményektől is lehet tartani. Majd Löwinger F. Sándor városi képviselő a polgárság sorából éles hangon támadta a szónok ama vádjait, melyekkel a városi tanácsot és a közélelmezési bizottságot támadta. Ezután Kapusi Mihály ismertette a polgársággal a közélelmezési hivatal tervbe vett téli programmját, melyből megtudtuk, hogy a zsirkiosztás már a közel jövőben több, a rendőrségi hivatalos szobákban felállitolt mérőhelyen fog történni; szén egyáltalán nem lesz, de gondoskodva van nagyobb mennyiségű tüzelőfa beszerzéséről, mely métermázsánkéní nyolc koronáért lesz árusítva,- amiből a kiskereskedők. is kapnak és felvágva kilónként 12 fillérért kötelesek a lakosság rendelkezésére bocsátani. Kifogásolta az elnök a mai rendőrség működéséi, mely nem hoz Ítéletet az áruuzsorásokra, csak agyonjegyzőkönyvezleti őket, mialatt odakinn a Pl VÁCI HÍRLAP polgárság nem tud szabadulni a kofák és falusiak uzsoraáraitól. Végül a következő határozati javaslatot olvasta fel, melyet az értekezlet egyhangúlúg elfogadott: Az 1917. szeptember 30-án, Vácon, a városháza közgyűlési, termében d. u, 4 órakor megtartott nyilvános értekezlet megállapítja, hogy a város közélelmezése az ellátatlanok között az élelmiszerkészlelele szétosztása nem egészen helyes alapokon történik, mert az egyes élelmiszerek, különösen a zsir beszerzésénél az ácsorgások napirenden vannak és ennek következtében a lakosság lián gulata elkeseredettebbé válik. A város szegényebb sorsú lakossága a burgonya, hüvelyes vélemények, tüzelő és világitóanyag hiánya miatt a legnagyobb aggodalommal néz a közelgő tél elé. Felhívja Vác város polgármesterét, valamint a közélelmezési bizottságot, hogy ezen közszükségleti cikkeknek a város részére való biztosítására a közélelmezési hivatalnál a kellő lépéseket haladéktalanul tegye meg, egyben felhívja, hogy a városban urolkodó és mindig tűrhetetlenebbé váló uzsora j megfékezésére a város rendőrhatóságát a legnyomatékosabban utasítsa. Kimondja az értekezlet, hogy a polgármestert, valamint a közélelmezési bizottságot eme ténykedésében a leghathatósabban támogatni fogja, egyben kéri, hogy a jelenleg működő közélelmezési bizottság, mely eddig a lehetőség szerint kötelességének igyekezett megfelelni, mégis, hogy működése hathatósabb és a köznek megnyugtatóbb legyen, a jelen értekezleten megjelentekből négy taggal kibővítsék. Erre a működésre Korábel József, Kovaasik Mihály, Mathisz Mihály és Petrásovits József váci munkásokat, ajánlotta és választotta meg az értekezlet. By. Kinevezések. A m. kir. kultuszminiszter Liszál Vilmost a siketnémák váci kir. orsz. intézetéhez gyakorlati szolgálattételre beosztotta. A inkir. igazságűgyminiszíer Lehr Béla váci kir orsz. fegyintézeti dijnokot az aszódi javító és nevelőintézethez a XI. fizetési osztályba tisztté nevezte ki. Királyi kitüntetés. A király inámi Bolgár Géza ni. kir. honv. huszár őrnagynak az ellenség előtt teljesített bátor és vitéz magatartása elismeréséül legfelsőbb elismerését nyilvánította. Bolgár őrnagynak ez a 3 ik hadi kitüntetése. Uj tábori lelkész. A király Sáry József lőrinci r. kát. káplánt tábori lelkésszé (századosi rang) nevezte ki s a hadvezetőség az olasz frontra (egyelőre Grácba) rendelte be szolgálattételre. Tizenöt hónap után. Tragor Kátoly m. kir. honv. huszár százados, dr. Tragor Ignác takarékpénztári vezérigazgatónak többszörösen kitüntetett édes öccse 15 hónap után most irta első levelét orosz hadifogságából, a keletszibériai Verhueudinszkből, ahol unokafivérével, Serédy Géza m. kir. honv. huszár századossal van együtt. Köszönet. A váci vöröskereszlkórház vezetőségéhez Teszák Gyula 10 koronát és Lengyel Lajos temetése alkalmából magát megnevezni nem akaró három jóbarátja szintén 10 koronái küldött, mely adományokért ezúton mond köszönetét a kórház vezetősége, i Képviselőnk indítványa a holnapi megyegyülésen. Pestmegye állandó, választmánya 1917. évi október hó 5 én délelőtt ülést tartott. Preszly Elemér orsz. képviselő a kormányt támogató pártok megbízásából a következő indítványt terjesztette elő; A Wekerle Sándor elnöklete alatt megalakult kórmány kinevezését hazafias örömmel vesszük tudomásul, s amidőn a kormányt feliratban iiovözöíjük, egyúttal biztosítjuk, hogy az eléje tűzött feladatoknak megoldásában hazafias buzgalommal és eréllyel támogatni fogjuk. Tesszük pedig ezt abban a szilárd meggyőződésünkben, hogy a kormány a világháború nagy tanulságaként maga elé tűzött első és legnagyobb feladatát; a választójog demokratikus alapokra való helyezését oly módon fogja megoldani, hogy a választójog kiterjesztése a magyar nemzeti állam egységét, nemzeti jellegét és a törvényhozásban az értelmiség részére a vezetést biztosítja : egyben pedig hazánk magyar nemzeti fejlődésének intézményes garanciáit az államélet minden telién szilárdan megalapozza. De alapítjuk bizalmunkat arra a reményünkre is, hogy hazánknak közgazdasági téren való megerősítése mellett valóra váltja a világháborúnak azt a másik nagy tanulságát, hogy a trónnak és hazánk nemzeti egységének, magyar nemzeti erejének egyaránt legbiztosabb támasza; az önálló magyar hadsereg. Képviselőnk indítványát rövid beszéddel okolta meg. Az indítvány ellen a munkapárt nevében Teleki József gróf szólalt fel, majd az elnöklő főispán elrendelte a szavazást, melynek során képviselőnk indítványát óriási többséggel elfogadták. Az indítvány a holnapi közgyűlés első tárgya lesz, amikor >s képviselőnk hosszabb beszédet fog mondani. Ugyancsak a hétfői közgyűlés fogja tárgyalni Sáfár Béla megyebizottsági tag indítványát március 15-nek nemzeti ünneppé iktatásáról. Miltényi lemondott a tanácsosságról. Milfényi Aurél h. városi tanácsos, a közélelmezési hivatal vezetője megújult betegségére való hivatkozással, tegnap irásbelileg lemondott tanácsosi állásáról. Harctéren kitüntetett állatorvosok A király az ellenséggel szemben tanúsított kitűnő szolgálataiért Bezdek Kálmán galgagyörki körállatorvosnak a koronás arany érdemkeresztet adományozta, Hazai iMiksa veresegyházi körállatorvost pedig a legfelsőbb dicsérő elismerésben részesítette. Hasonló érdemekért előbbi az arany, utóbbi a koronás arany érdemkereszllel már ki lelt tüntetve. Eljegyzés. Bélahalmi dr. Fekete Ferenc ügyvéd, tart. főhadnagy éljegyezte '■Hollós Magdát, dr. Hasenfeld Zsiga körorvos sógornőjét. Választás. Kapusy Mihály váci kerületi munkáspénztári' tisztviselőt a körmöcbányai munkáspénztár igazgatójává választották meg. Kapusy új állását ma foglalja’el. Halálozás. Bézay Jenő m. kir. posta- és távirda felügyelőnek, a váci postahivatal főnökének édes atyja, Bézay Szilárd Pozsony vármegyei központi nyug. főszolgabíró hétfőn reggel hosszas szenvedés és a halotti szentségek felvétele után éleiének 90-ik évében Pozsonyban elhunyt. Ny. b.! \