Váci Hirlap, 1916 (30. évfolyam, 3-53. szám)
1916-02-27 / 9. szám
3 Bulgáriából. Ruscsuk, 1916. január 31. Január hó végén vagyunk, az idő elég enyhe, a Duna vize olyan magas, aminőre ebben az évszakban erre nem igen emlékeznek, arra hogy telet kapjunk ma egyáltalán kilátás sincs. Rendes körülmények között a hajósok zúgolódnának „hogy hát már ezt a két hónapot is sajnálja tőlünk a jó Isten“ a gazdák pedig azon sóhajtoz nának, hogy nem lesz szőlő, nem lesz gyümölcs, a tavaszi fagyok majd mindent elvisznek. Hiszen e tekintetben magam is a gazdákkal tartanék, de ha már a jó Isten a múlt évben megengedte az oroszoknak, hogy az aldunát háborítatlanul használják, miért ne engedné meg most nekünk, kiknek erre sokkal nagyobb szükségünk van, vagyis jobban ki tudjuk használni. No de hát ki is használjuk alaposan, ha ellenségeink látják, mert hiszen láthatják, hogy miként használjuk ki, ha látják, hogy mit szállítunk mi lefelé és mit felfelé, akkor minden esetre olyasmire gondolnak a mi nekünk semmi esetre sem válna hasznunkra. De nem csak látnak, tenni is szeretnének ők, ha lehetne, de azt a magyar közmondást, hogy „mégis huncut a német“ megtoldhatják még azzal, hogy huncut bizony még az osztrák-magyar és bolgár is, mert túl járnak az eszén. Tény az, hogy olyan forgalmat nem a téli, de még a nyári hónapok alatt sem láttak az alduna egyes kikötői mint a mostani, ennyi és ilyen kevert nemzetiségű forgalma bolgár ország egyik városának sem volt soha. No de ezzel azután én is kifogytam abból a mit mondhattam, térjünk át arra a miről beszélni szabad. December hó 30-án éste ide érkezve, másnap egy rég nem látott barátommal találkoztam, kinek arévén az itteni „Concordia“ egyesület Sylveszter estélyére lettem hivatalos mit köszönettel fogadtam, azon kikötéssel, hogy ő is el jön az itteni egyetlen nagyon kicsi (egy kevéssel nagyobb mint a hét-kápolna) de igen szép róm. kath. templomba ó áldásra mit viszont ő is szívesen fogadott. Elmentünk tehát az ó áldásra és végig hallgattunk egy nagyon egyszerű, de nagyon is szívhez szívhez szóló áldást, melyben a leglélekemelőbb az volt, hogy az itteni kevés róm. kath. polgáron kívül nagyon sok egyenruhát lehetett ott látni. Voltak ott osztrák-magyar, német és bolgár katonák, osztrák-magyar tengerészek és hajósok, kiket nem a kíváncsiság, sem a barátság hozott össze, kik ebben a roppant terjedelmű városban is megtalálták ezt a pici templomban az Isten házát. Ide hozta őket a hit, a közös veszély érzete, az Istenben való bizalom, ki egyedül van arra hivatva, milliók és milliók sorsa felett rendelkezni Lélekben megerősödve és megvigaszía- lödva mentünk azután az estélyre, mely a Franz-féle vendéglőben lett megtartva. Az első a mi engemet és hajós tisztjeimet el- kedveteleniteít az volt, hogy bár a terem teljes lobogódiszben állott, volt ott piros- fehér-piros, fekete-sárga, német, török és bolgár lobogó elég, de az, a mi után a mi szivünk vágyódott, piros-fehér-zöld az nem volt. , Volt cseh női zenekar, kik ugyan elég jól, sőt jól játszottak, de annyira bevoltak VÄCI HÍRLAP rizsporozva, hogy ebben a drága liszt világban szinte bántotta az embert. Az étlap szerinti vacsora nagyon jó és bámulatosan olcsó volt, mert a legdrágább hús ételek, pulyka, kappan, nyúl ára 1 kor. 20 fillér, borjú szelet, sertéskaraj stb. pedig salátával, vagy a hozzávalóval 1 korona volt. Jött azután a nélkülözhétetlen gyűjtés a bolgár vöröskereszt javára, mi pedig tekintetbe véve a rengeteg sok vendéget igen jó sikerrel végződött. Volt itt egy német tábornok és ezredes, megszámlálhatatlan sok német tiszt, egy bolgár ezredes és főhadnagy, egy török százados (vezérkari), egy osztrák őrnagy és hadnagy a gépfegyver osztályból, több osztrák tengerészliszt, de tüzér tisztjeink különös módón nem jelentek meg. Éjfél előtt tiz perccel a túloldalon egy öregebb emberke szólásra emelkedett, a mint megszólalt rögtön oda súgtam szomszédomnak, hogy ez vagy magyar, vagy tót, a miben éppen nem csalatkoztam mert később az ismerkedéseknél kiderült, hogy Nyílra megyei magyar. De lelt légyen, a mi volt, tény az, hogy egy oly remek német beszédet vágott ki, a mi bármely diplomatának becsületére vált volna, lévén az oly ügyesen összeállítva, hogy az összes szövetséges nemzeteket kidicsérte anélkül, hogy egyiket vagy másikat háttérbe szorította volna, a mit sajnos más alkalommal tapasztalnom kellett. — Ezután a zenekar eljátszotta a bolgár hymnuszt, utána a németek elénekelték a „Deutschland über all es “-t és megkezdődlek az újévi üdvözlések. A'lost azután megkezdődött a tánc és a német testvérek ugyancsak megforgatták a leányokat és a menyecskéket. Közben azután kijátszottak ugyancsak a bolgár vöröskereszt javára többféle dolgokat, melyekből a harmadik nyereményt 2J0 darab szivarkát én voltam szerencsés megnyerni. ügy 3 óra tájban sok rábeszélés után az elhízott prímás hölgy végre összeszedte saját és zenekarának tehetségét, és rázendített egy gyors csárdásra (lassút nem tudott). Akadt is azonnal 3 táncoló pár. A D. G. H. nyugdíjazott ügynökének még elég fiatal és csinos magyar felesége, egy már magyar országba visszament magyar gyógyszerésznek két leánya, kik közül az egyik itt férjhez ment, másik pedig ennek még leány nővére, ki látogatóban van itt. A „Haladás“ gősös üzemvezetője és hajós növendéke, utóbbi egy budapesti, táncban kitüntetést nyert fiatal ember és egy nagyon magas zsidó fiatalember, kit itt mint tojás kereskedőt ismernek, de senki sem tudta miféle nemzetiségű, de a csárdást oly hévvel és székelyesen táncolta, hogy meglehetett nézni. Maga a csárdás utóvégre mit sem jelentett volna, mert hiszen láttam én ezt már 4 világrészben táncolni, de érdemes volt látni, hogy milyen zavarba hozta a német testvéreket. Ezek körül állták a táncolókat, mozgott a kezük, lábuk még a fejük is, de hozzáfogni egyik sem mert. Állalában véve sok bajunk van ezekkel ' a németekkal, nagyon el vannak bizakodva, viszont sok van közöttük olyan, kiket szi- j vesen mondanánk a mieinknek. Később [ azután kértek még egy csárdást, de hiába j volt minden jó akarat,,ha minden sikerül j is a németnek de a csárdás nem ment. A midőn reggel távozóban voltam és a né- j metek ezt észre vették, még egy meglepetésben volt részem. Ugyanis lefelé jövőben 10 uszályban rengeteg németet hoztam, de részben mert 2 éjjel, 2 nap utazván nem igen volt időm körültekintésre, másrészt pedig csakis azokkal érintkeztem, kik ná- a hajón voltak, a többit tehát nem is ismertem. Annyival inkább ismertek ők. — látva tehát, hogy távozóban vagyok körül fogtak, ettől a büszke néptől nem várt szívélyességgel köszönték meg a kellemes és gyors utazást és búcsúztak tőlem a viszontlátásra. Én sem tehettem egyebet, minthogy szivemnek azon leghőbb óhajtását fejezzem ki, hogy őket a mostani hasonló jókedvben és egészségben minél hamarább mint győzteseket szállithasam haza. Adja a jó Isten, hogy úgy legyen. M. Gy. hajóskapitány. SVlárcius 9»ig leinet olcsó rézgáltcot rendelni. A kékkő-ügyében a polgármester a következő hirdetményt adta ki: Alispán úr értesítése szerint a belügyminiszter ur Pestvármegye szőlősgazda közönsége részére a folyó esztendőre 4500 (négyezerötszáz) métermázsa rézgálicot fog rendelkezésre bocsátani, a melynek 1 éküldését folyó évi március 1-től május hó végéig helyezte kilátásba. A rézgálic ára kilogrammonként előreláthatólag nem lesz több 3 (három) koronánál. Alispán úr a rézgálicot a szükséglet arányában — minden katasztrális hold szőlőre 15 kilogrammot véve számításba — fogja a városok és községek között felosztani. Hogy városunk rézgálic szükséglete megállapítható legyen, felhívom a város összes szőlőtulajdonosait, hogy legkésőbb március hó 1-éiq okvetlenül jelentsék a városházán Borbély István anya- könyvvezető urnái még abban az esetben is, ha már egyszer azt jelentették volna, hogy mennyi a szőlőterületük és hogy ennek alapján mennyi rézgálicra van igényük. Megjegyzem, hogy az a szőlőbirtokos, a kinek rézgálic készlete már van, az állami rézgálicból nem kaphat, továbbá, hogy a szükségelt rézgálic árának a felét előre be kell fizetni. Nyilttér. KöszönetEiyiSvánSfás. * Tetszett a jóságos Isten nekgond- viselő uramat magához szólítani. Ebben a kimondhatatlan bánatomban és szomorúságomban igen sokan voltak, a kik őszinte, benső részvétüknek sokféle alakban adtak kifejezési. És itt legyen szabad őszinte köszönetét mondanom Schmidt János méltóságos úrnak, a ki a ravatalnál oly meghatóan szép beszédet mondott, továbbá az iparosok kongregációjának, a tűzoltó- testületnek stb. és mindazoknak, akik a temetésen megjelenni szíveskedtek. A könyörületes Isten legyen irgalmas a megboldogult jóságos lelkének. Isten velünk! Vác, 1916 febr. 24. Özv. Kőbl Jánosné. Egy, két középiskolát végzett fiú gépmester tanulónak felvétetik a Pestvidéki Nyomdába Vácon. ■*
