Váci Hirlap, 1916 (30. évfolyam, 3-53. szám)
1916-02-20 / 8. szám
VÁCI HIRLAP 3 jobb hadifoglyot a szerb hadsereg részére készülő sáncok ásására alkalmazták. Én néhány napig-raktári munkára jártam. Pár nap múlva megismerkedtem egy magyarul is jól beszélő fűtőházi gépész felügyelővel, ki egy rézműves bajtársammal a fűtőházba telt" ipari munkára. Fekhelyünk rossz vasúti kocsik, hová az eső becsorgotl s holmi istállófélék, hová a szél tetszése szerint telte látogatásait s még csak szalmát sem adtak, mivel nekik sem volt. Takaróul egyetlen köpenyünk szolgált, mert elfogatásunkkor pokrócainkat a szerb katonaság mind elszedte, soknak még köpenyét is. Élelmezésünk i.ap! 75—80 deka kukoricás kenyér, de igm sokszor ennek is csak fele és hogy is Írjam, havonta 62-szer igen rósz bab leves volt. Ünnep számba ment, ha dara vagy burgonya leves volt 4—5 deka hússal, de a legtöbb esetben ez is hiányzott. Ily körülmények közt 1915 február elején fellépett a kiütéses tífusz, e veszedalmes bajt megnövelte az orvos-, gyógyszer- és kórház hiány, mely a hadifoglyok 60,,/o-át ragadta magával. Ezen kór engem is ágyba döntött, de egy magyar fogoly orvos kezelése alatt 20 nap alatt felépültem. Április havában jött a francia és angol vöröskereszt különítmény s elejét vette a baj tovább-terjedésének. Betegségemből felépülve bejutottam a szalámi gyárba, melynek tulajdonosa, Pav- lovics, ma is internált Magyarországon. Itt már kell, hogy kissé dicsekedjek is, nemcsak hogy élelemben nem volt hiányom hanem ami fogolynak nagy pénz, napi 2 50 dinár (1 dinár 90 fillér.) fizetésem volt. Hat hét múlva bevégezve munkámat, ismét vissza jöttem a vasúti fütöházba, ahol ekkor már egy kapitányi rangban levő gépész mérnök közbenjárására a szerb kormánytól napi 1 dinár fizetést kaptunk. Ekkor május havában nagy reménység uralkodott a szerb nép és katonaság között az orosz összeköttetésre nézve, melyet Erdélyen keresztül a Bácskában terveztek, meg sem álva Bécsig, sőt voltak többen, akik Ausztria és Magyarország ketté válásáról beszéltek, mely esetben ők a magyarokkal szívesen békét kötnének. így dolgoztam októberig a midőn már gyakori volt repülőgépeink megjelenése Mlandenovác fölött, melyet minden esetben hatalmas srapnelt tüzeléssel fogadtak. Egy ily alkalommal egyik repülőnk 22 bombát vetett a városon kivül táborozó szerb ezredre. Néhány halott, több sebesült, a trén- állományban pedig nagyobb veszteséget idézve elő, az ezred egy óra múlva ott hagyva táborhelyét, eltávozott. A magyar és német áttöréskor mely október 6-án kezdődött, nagy volt a rémület és kétségbe esés különösen a bolgár offenzivára nézve, mert ezektől jobban féltek. Ekkor már a vonat nem is szállított mást, mint menekülőket és sebesülteket. Rettenetes látvány, úr és koldus, aggok és gyermekek a didergő hidegben, ázva és sárosán, nyitott vasúti teher-kocsikban, úgyszintén a Belg- rádból menekülő orosz, francia és angol tüzér- és tengerész különítmény tisztjei és legénysége. Nagy fejetlenség mindenütt, az entente által Ígért nagyobb segítő csapat sem jött meg, melyei Görögországon keresztül vártak. Október 21-én minket is elhajlottak Mlandenováczról Szerbia belső, még nem veszélyeztetelt városaiba. Vonaton utaztunk Kragujevácba, hol Szerbia hadiszer és tölténygyára volt. Innen másnap utravalóul két kenyeret adva, továbbítottak gyalog Tresztinekre, 2 napi olt időzés után ismét továbbítottak Kruseváczra, itt pár napig jártunk vasúti raktározó munkára, hol ismét oly izgalmas látvány volt, amikor megjelentek repülőgépeink, de srapnell- tüzelésük itt is eredménytelen maradt. Ez alkalommal, itt 29-én két kenyeret adtak, a legtöbb, ’ek pedig lisztet, kijelentve hogy az 10 napi útra szól s továbbítottak minket Albánia felé. Utunk veszedelmes hegyi ösvényeken és erős hegyi vizeken vitt ál, melyek sziklakat sodortak magukkal, Egy ily hegyi viz szemünk láttára elsodort két íogolytársun- kaf, a kik menthetetlenül oda vesztek. Pristina, Prizrend, Dibra és Sztruga varosok elhagyása után az Elbassánba vivő úton a hegyek között megállapodtunk. Ezen utón már oly sietős volt a menekülésük hogy az út járhatatlansága miatt össze torlódott ágyú, autó és trénkocsijaikat le- öütötték petróleummal és meggyujíüííák. Kral Petár is ezen utón menek * ső országából. De mi is szenvedtünk eleget, . s vezlük „halál útnak“, mert a menetből minden reggel volt néhány halott a hidegtől és az éhségtől, mivel mindenütt a szabadban háltunk, az élelemhiány pedig oly nagy volt, hogy kénytelenek voltunk sertés módjára nyers kukoricával, burgonyával, tökkel és káposztával magunkat fen- íarfani, sőt nem túlzók, voltak közöttünk, kik a kimerüléstől elhullott állati hússal táplálkoztak s még ezt is a legtöbb esetben a tulajdonjog figyelmen kivül hagyásával tudtuk beszerezni. E táborból november 26-án egy nagy hóvihar alkalmával vissza szöktem Sztrugára, ahol macedón lakosoknál bujdostam 16 napig. Közben a szerb katonaság kétszer is megtalált s újra megszöktem életem kockáztatásával, mig végre december 12-én virradóra négy napi heves harc után a bolgárok a városból a szerbeket kiűzték s mi bujdosók (mert többen is voltunk ilyenek), felszabadultunk. Ekkor én útnak indultam visszafelé, gyalog, utam : Ochrida, Bezenc, Bitoly, Prilep, Velesz és Üszküb városok, hol december 18-án jelentkeztem katonai parancsnokságunknál. Innen továbbítottak vonaton Nisbe, de ezt az utat is részben gyalog tettük meg, mivel a szerbek több vasúti hidat fölrobbantottak. Ezen az úton 12 kilométernyi vonal teli volt személy- és teherkocsikkal, valamint mozdonyokkal. Alekszinácba ültünk ismét vonatra a dunaparti Szemen- driáig, hol hajóra szállva a temesmegyei Kevevára községben léptünk ismét magyar földre, hol közülünk a magyarok egy 38-as szakaszvezető indítványára leborultunk, megcsókolva az édes anyaföldet s köny- nyes szemekkel rebegtünk hálát a Mindenhatónak a szerencsés visszaérkezésért. Borovi István. A szerkesztő távolléte alatta szerkesztésért felelős: BORBÉLY ISTVÁN. Nyilttér. Köszönetnyilvánitás. Kedves kis Valikánk elhunytéval oly mérhetetlen csapás ért bennünket, hogy csak a Mindenható akaratában való megnyugvás s az a jóleső, nagy részvét nyújtott gyógyírt megtört sziveinkre, a mely ártatlan lelkű angyalunk temetésén oly magas és oly sok helyről nyilvánult meg irányunkban. Sohasem fogjuk elfelejteni drága gyermekünket, összes reményünket, de mindenkor hálás szívvel emlékünkben fogjuk tartani ezt a vigaszt-nyujtó, őszinte és impozáns részvétet. Fogadják érte a leghálásabb köszönetünket a honvénhadikórház igen tisztelt Parancsnoksága, tisztikara, gondnoksága, az altiszti kar, a kereskedő urak, a váci kereskedő ifjak egyesülete, kedves rokonságunk s a nagyszámú résztvevő közönség. Vácon, 1916. február 14. Kubinyi Géza és neje. I Köszöneínysavánstás. Istenben boldogult édesatyánk, illetve szeretett rokonunk, dr. Franyó István városi tanácsos halálesete alkalmával oly sokan voltak, akik jóleső részvéttel éreztek irántunk, hogy ezért nem tudunk külön-külön is hálás köszönetét mondani. Kérjük tehát a végtisztességen megjelent Vác városi tisztikart, az egyesületeket, testületeket, a számos jó barátot és ismerőst, hogy megtisztelő részvétükért ez úton fogadják tőlünk igaz szívből jövő, őszinte köszönetünket. Vácon, 1916. febr. 18. A gyászoló család. Váci járás föszolgabirája. 1268—1916. kig. sz. íí .yázati hirdetmény. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, váci járásához tartozó Veresegyház községben lemondás következtében üresedésbe jött adóügyi aljegyzői állásra pályázatot hirdetek. Ezen állás javadalma: Előleges havi részletekben fizetendő évi 1400 korona törzsfizetés és előleges negyedévi részletekben fizetendő 440 korona lakbér. Felhívom a pályázni szándékozókat, hogy az 1883. évi I-ső t.-c. 6 §-ában illetve, az 1900. évi XX. t.-c. 3 szakaszában előirt képesítésüket és eddigi alkalmaztatásukat igazoló okmányokkal felszerelt pályázati kérvényüket hozzám legkésőbb 1916. évi február hó 27-ik napjának déli 12 órájáig adják be. A később érkező kérvényeket nem fogom figyelembe venni. A választást Veresegyház község községházán 1916. évi február hó 28-adik napjának d. u. 725 órájakor fogom megtartani. Vác, 1916. február hó 12-én. Ivánka főszolgabiró.
