Váci Hirlap, 1916 (30. évfolyam, 3-53. szám)

1916-09-03 / 36. szám

683 brassói menekült megérkezése Vácira. Pénteken dél I áj on egy kis Ízelítőt kap­tunk abból a kcnnánybiztatásból: Egy akácfát nem engedünk át a románoknak Erdélyből. Ma már tizennégy erdélyi me­gyét ürítettek ki s ezeknek népe mindenét hátrahagyva, csupán puszta életét mentve a magyarországi testvérek oltalma alá fut. Csak a háború elején uralkodó hangu­lathoz hasonló a mai. Mikor hozták az első sebesülteket, a részvét és szeretet ezer megnyilatkozását láttuk. Ma ugyanez nyi­latkozik meg s ha talán hatványozva lát­juk, nem kis okát abban kell keresnünk hogy a menekülők igen nagy többsége nő és gyámoltalan gyermek. Minket váratlanul ért a menekülő sereg érkezése. Egy-két óra előtt még mit sem tudtunk róluk és mégis meleg szeretet, gondosság fogadta őket. A hatóság a leg- magyarabb, a legszebb feladat megoldá­sára vállalkozott s mert mindenki egyet akart: meg is oldotta ma már sikeresen. Ezernél több menekülőt jeleztek Vácnak, de csak 683 érkezett, a többi lemaradt is­merősnél, jóbarátnál, a fővárosba, mert van pénzük. A kiket mi kaptunk, nincstelen, tá­mogatásra teljesen rászoruló ártatlanok. Ebben a nehéz időkken Vác népének is iszonyú gond a megélhetés, azonban még­sem feledkezhetik meg a köteles íestvér- szeretetről. A mint boldogan látjukis,a me­nekülteknek nyugodt, csendes otthona lesz­nek Vác város öreg falai. A társadalom és hatóság — nem egyszerű szólam már — igazán vállvetve fáradozik ezen. Ideiglenes meleg otthonra találtak, adja a magyarok Istene, hogy a boldog igazi otthont mielőbb visszakapják 1 A brassói menekültek érkezéséről, elhe­lyezéséről, a társadalom és a hatóság ne­mesen szép buzgólkodásáról ez a tudósí­tásunk számol be : iOöö menekülő jön ! Az első hivatalos felhívás Ráday Gedeon gr. főispántól jött, ezt nyomon követte Fa­zekas Ágoston alispán körsürgönye, me­lyet Göndör Sándor dr. polgármester-he­lyettes csütörtökön este vett kézhez. Miről volt szó e sürgönyökben ? A miről magyar ember e vészterhes időkben lelke egészé­vel szólhat a magyar szívhez: véreinket, testvéreinket, a menekülő erdélyieket fo­gadja minden pestmegyei város, falu a legszívesebben, teljes ellátásukról gondos­kodjék, a hatóság a lakossággal karöltve a szerencsétlenekkel a kiállott szenvedé­seket feledtetni iparkodjanak. A főjegyző talán még meg sem fogal­mazta nagy általánosságban a felhívást a város közönségéhez, mikor a vasúti állo­más távirógépe lekopogta, hogy Vácra 200 vasutas és 335 más menekülő családot, Balassagyarmatra 300, Ipolyságra 600 csa­ládot visz a vonat, a mely még az éjszaka folyamán megérkezik. Latkóczy állomásfőnök, ki a roppant erős forgalom és a vác —gödi vágányzár miatt úgy szólván éjjel-nappal helyén van, a haj­nali órákban küldte át az értesítést a vá­rosnak., a hol őszintén szólva, ily hirtelen nem számítoltak a menekültek érkezésére. Gondolták, két-három nap múlva kapnak néhány száz erdélyi menekültet, addig min­dent előre elkészítenek, otthont teremt­hetnek a szerencsétleneknek. Most pedig 2 VÁCI HÍRLAP nem is napok, csak egy-két óra állott ren­delkezésre, hogy a menekülők százainak elhelyezéséről, élelmezéséről gondoskod­janak ! Óriási feladat, hála, hogy a magyarság veszedelmének órájában mindnyájan mégis egy, az érző szív húrjára vagyunk han­golva, megoldották nem is órák, de talán csak percek alatt azt s ma mondhatjuk, hogy a legnagyobb szeretettel, rokonér. zéssel fogadtuk városunk falai közé a szerencsétleneket, a kik kezdik is érezni, hogy az ő erdős-bérces hazájukon kívül is vannak melegen érző szivek. Oly jól esett látni egyszer Vácon, hogy nem a kri­tika, hanem a magyar ember szivének pa­rancsa ült az ajkakon, mikor a menekülő I erdélyiek jövendő sorsáról tanácskoztak, Intézkedések a menekültek fogadására. Legelőször is az elhelyezésről volt szó. Összeírták az üres lakásokat, szobákat (van vagy kétszáz) mert úgy sejtették, hogy vasutasok jönnek, a kik bútoraik egy ré­szét is megmenthették. Számbavetíék a nagyobb férőhelyeket: az alsó kaszárnya lovardáját, sportegylet, lőegylet, kereskedő- ifjak egyesülete, legényegylet stb. helyisé­geit, de ezeket mig némileg lakhatóvá te­szik, mit legyen a menekültekkel? Lat- kőczy állomásfőnök felajánlja, hogy a vo­natot mindaddig, mig a lakáskérdés nincs megoldva, nem küldi vissza. Aztán az élelmezés. Hamar elő Miltényi Aurélt, csak ő tud ellátni ezernél is több lelket a hadikórházban. És már szállítják a tiz mázsa krumplit ki a Kobrákba, új és nagy munka kezdődik künn, Balogh törzs­orvos-parancsnok egész nagy személyze­tével a legnagyobb lelkesedéssel vesz részt benne. Már dagasztják is a közel ezer éhes gyomornak a kenyeret (a jó Isten tudja, hol vették hozzá a tisztet, mikor Vácnak sincs). Megbeszélik, hogy mennek a főispánhoz lisztet kérni a menekülteknek. Azaz nem kérni — követelni. Most nem Vácról van szó, nem illik szerénykedni. Sőt nem is szabad. Időközben megjön az újabb sürgöny, hogy 1156 menekült fog Vácon leszállani, de még mindig Gödön rostokolnak, mert a felülről jövő kaíonavonaíokat kell kül­deni előre és csak egy vágány szabad. A Kobrák előtt, a sínek közt mind népe- ! sebb lesz a tér, pedig már a delet elha- j rangozták. A vágányok mellett úri hölgyek kosarakat raknak le, kenyér, tejes üvegek ülnek benne. A jó Isten áldja meg nemes szivüket, nem sértjük meg őket, hogy most nevüket nem Írjuk ki, mert leikük sugal­latát követték. Bár most szólt volna a dob­szó a város minden utcájában, hogy a ki­nek van egy kis fölös kenyere, teje, hozza az éhezőknek, a szenvedőknek — van ezekből elég! A menekülök vonata. Háronmegyedegy. A német mozdony a heles számú Kobrak-vágányra a rengeteg hosszú vonatot húzza be. Arra a sínpárra, a melyen már annyi ezer szenvedő hős érkezett és felépülve vitte hírét szét az or­szágba, az országon túl is a váci jó bánás­módnak, nemes sziveknek. Szivet megmarkoló látvány! Mind, mind teherkocsi, harminchat embernek, vagy hat lónak felírással és asszonyok néma, köny- telt szemei vizsgálódnak ki rajtuk. Aztán mind több és több két, három, négy éves gyermek tűnik elő a szoknyák mögül, fé­lénken. Majd a kocsik sötétjéből sápadt- arcú anyák, karjukon minden, egyetlen kincsükkel : égy kis pólyával. AAegáH a vonat félve, bátortalanul száll­nak le, biztatni kell őket. Néhány beteget, elernyedl tagú aggastyánt emelnek le, elő­kerül a szomorú vonat vezetője, egy bras­sói vasutas és a kérdésekre felel: — Brassóból jövünk mindnyájan. AAi vol­tunk az utolsó menekülők; hétfőn délután öt órakor ültünk fel. Már a románok puska­golyói is elértek minket, tessék az utolsó kocsikat megnézni. Még hallottuk a bras­sói állomás levegőbe röpitésHiek hangját. Budapesten 530 menekülő leszállt, olt el tudják magukat tartani, van pénzük. Ezek­nek, mert csak a mi rajtuk van, úgy kellett menekülniük, nem volt szabad leszállaniok. Mindenük olt maradt, csak az életüket tud­ták megmenteni. Nem hoztunk mi magunk­kal, uram, mást, csak ezt a tenger sok gyereket. Bútor, állat, minden a román gaz­emberek kezén . . . Folytatná, de csendes zokogás minden­felé és már a jó lelkek osztják a tejet, akenyeret. Milyencsodálatos! Alig nyúl va- aki is feléje, pedig négy nap óta úton vannak és ki kell Írni, hogy az egész úton csak Szolnokon kaptak egy kis fekete ká­vét, másutt feléjük se néztek! Húzódnak az ételtől, látszik, hogy nem szokták meg az alamizsnát. Biztatni kell őket, hogy jó szívvel adjuk, vegyék! És a hogy egy-egy ibrik a kezükbe kerül, első a gyermek, diktálják belé szép szóval, melléje pereg a sok anya fájdalmas, néma könnye. Kész az ebéd. Node a Kobrák megint kitett magáért. Tizenegykor kezdett főzni, három órára Ígérte a rengeteg embernek az ebédet és még csak déli egy óra és már invitálják be Erdély menekültjeit egy kis meleg ételre. Hát a jó szót kezdik megérteni, mennek. Zaj, lárma nélkül, pedig van vagy három­száz gyerek köztük, de mintha pajkos jó­kedvüket ott hagyták volna. Higyjük, hogy itt, köztünk, szerető jó szivek közt, visszatér a bizakodás, visszajön az arcuk pirossága, a gyereksereg is itthon lesz, vig lesz és Elvidítja az anyák százait. Mert jó volt, szép volt látni, hogy nagyon sok nemes magyar szív lakik ebben á városban, a kiknek nemcsak pénzük, de vigaszos, tá­mogató adományuk is van a magyar nemzet vészterhes óráiban. Értekezlet a városházán. Délután négy felé mintha valami látvá­nyosság ígérkezett volna, oly pontosan iparkodtak a városháza felé. Legtöbben azok, a kiket minden nyilvános akcióban üdvözölhetünk. Most még sokan azok kö­zül is, kiket a mindent betöltő nemzeti ve­szedelem nagy érzése hajtott a nyilvános­ság elé. A szép fehér terem fenn és lenn egészen tele volt. Az intézkedésre nem akadt idő, nem személyre szóló meghívót küldött a polgármester-helyettes, hanem egyesületeknek, társaságoknak, hivatalok­nak. Szerencsére a régi váci betegség is a mai napon kiszenvedett: a ki nem ka­pott meghívót, de érezte, hogy munkájával hozzájárulhat véreink megmentéséhez, el­jött sértődés és meghívó nélkül is. Göndör Sándor nyitotta meg az értekez­letet és beszámolt arról, a mit egy-két óra alatt a hatóság tehetett, a miről előbbi hasábjainkon is szó van. Kállay Ubul orsz.

Next

/
Thumbnails
Contents