Váci Hirlap, 1916 (30. évfolyam, 3-53. szám)

1916-09-03 / 36. szám

683 brassói menekült megérkezése Vácira.

Pénteken dél I áj on egy kis Ízelítőt kaptunk abból a kcnnánybiztatásból: Egy akácfát nem engedünk át a románoknak Erdélyből. Ma már tizennégy erdélyi megyét ürítettek ki s ezeknek népe mindenét hátrahagyva, csupán puszta életét mentve a magyarországi testvérek oltalma alá fut.

Csak a háború elején uralkodó hangulathoz hasonló a mai. Mikor hozták az első sebesülteket, a részvét és szeretet ezer megnyilatkozását láttuk. Ma ugyanez nyilatkozik meg s ha talán hatványozva látjuk, nem kis okát abban kell keresnünk hogy a menekülők igen nagy többsége nő és gyámoltalan gyermek.

Minket váratlanul ért a menekülő sereg érkezése. Egy-két óra előtt még mit sem tudtunk róluk és mégis meleg szeretet, gondosság fogadta őket. A hatóság a leg- magyarabb, a legszebb feladat megoldására vállalkozott s mert mindenki egyet akart: meg is oldotta ma már sikeresen.

Ezernél több menekülőt jeleztek Vácnak, de csak 683 érkezett, a többi lemaradt ismerősnél, jóbarátnál, a fővárosba, mert van pénzük. A kiket mi kaptunk, nincstelen, támogatásra teljesen rászoruló ártatlanok. Ebben a nehéz időkken Vác népének is iszonyú gond a megélhetés, azonban mégsem feledkezhetik meg a köteles íestvér- szeretetről. A mint boldogan látjukis,a menekülteknek nyugodt, csendes otthona lesznek Vác város öreg falai. A társadalom és hatóság — nem egyszerű szólam már — igazán vállvetve fáradozik ezen. Ideiglenes meleg otthonra találtak, adja a magyarok Istene, hogy a boldog igazi otthont mielőbb visszakapják 1

A brassói menekültek érkezéséről, elhelyezéséről, a társadalom és a hatóság nemesen szép buzgólkodásáról ez a tudósításunk számol be :

iOöö menekülő jön !

Az első hivatalos felhívás Ráday Gedeon gr. főispántól jött, ezt nyomon követte Fazekas Ágoston alispán körsürgönye, melyet Göndör Sándor dr. polgármester-helyettes csütörtökön este vett kézhez. Miről volt szó e sürgönyökben ? A miről magyar ember e vészterhes időkben lelke egészével szólhat a magyar szívhez: véreinket, testvéreinket, a menekülő erdélyieket fogadja minden pestmegyei város, falu a legszívesebben, teljes ellátásukról gondoskodjék, a hatóság a lakossággal karöltve a szerencsétlenekkel a kiállott szenvedéseket feledtetni iparkodjanak.

A főjegyző talán még meg sem fogalmazta nagy általánosságban a felhívást a város közönségéhez, mikor a vasúti állomás távirógépe lekopogta, hogy Vácra 200 vasutas és 335 más menekülő családot, Balassagyarmatra 300, Ipolyságra 600 családot visz a vonat, a mely még az éjszaka folyamán megérkezik.

Latkóczy állomásfőnök, ki a roppant erős forgalom és a vác —gödi vágányzár miatt úgy szólván éjjel-nappal helyén van, a hajnali órákban küldte át az értesítést a városnak., a hol őszintén szólva, ily hirtelen nem számítoltak a menekültek érkezésére. Gondolták, két-három nap múlva kapnak néhány száz erdélyi menekültet, addig mindent előre elkészítenek, otthont teremthetnek a szerencsétleneknek. Most pedig

2

VÁCI HÍRLAP

nem is napok, csak egy-két óra állott rendelkezésre, hogy a menekülők százainak elhelyezéséről, élelmezéséről gondoskodjanak !

Óriási feladat, hála, hogy a magyarság veszedelmének órájában mindnyájan mégis egy, az érző szív húrjára vagyunk hangolva, megoldották nem is órák, de talán csak percek alatt azt s ma mondhatjuk, hogy a legnagyobb szeretettel, rokonér. zéssel fogadtuk városunk falai közé a szerencsétleneket, a kik kezdik is érezni, hogy az ő erdős-bérces hazájukon kívül is vannak melegen érző szivek. Oly jól esett látni egyszer Vácon, hogy nem a kritika, hanem a magyar ember szivének parancsa ült az ajkakon, mikor a menekülő I erdélyiek jövendő sorsáról tanácskoztak,

Intézkedések a menekültek fogadására.

Legelőször is az elhelyezésről volt szó. Összeírták az üres lakásokat, szobákat (van vagy kétszáz) mert úgy sejtették, hogy vasutasok jönnek, a kik bútoraik egy részét is megmenthették. Számbavetíék a nagyobb férőhelyeket: az alsó kaszárnya lovardáját, sportegylet, lőegylet, kereskedő- ifjak egyesülete, legényegylet stb. helyiségeit, de ezeket mig némileg lakhatóvá teszik, mit legyen a menekültekkel? Lat- kőczy állomásfőnök felajánlja, hogy a vonatot mindaddig, mig a lakáskérdés nincs megoldva, nem küldi vissza.

Aztán az élelmezés. Hamar elő Miltényi Aurélt, csak ő tud ellátni ezernél is több lelket a hadikórházban. És már szállítják a tiz mázsa krumplit ki a Kobrákba, új és nagy munka kezdődik künn, Balogh törzsorvos-parancsnok egész nagy személyzetével a legnagyobb lelkesedéssel vesz részt benne.

Már dagasztják is a közel ezer éhes gyomornak a kenyeret (a jó Isten tudja, hol vették hozzá a tisztet, mikor Vácnak

sincs). Megbeszélik, hogy mennek a főispánhoz lisztet kérni a menekülteknek. Azaz nem kérni — követelni. Most nem Vácról van szó, nem illik szerénykedni. Sőt nem is szabad.

Időközben megjön az újabb sürgöny, hogy 1156 menekült fog Vácon leszállani, de még mindig Gödön rostokolnak, mert a felülről jövő kaíonavonaíokat kell küldeni előre és csak egy vágány szabad.

A Kobrák előtt, a sínek közt mind népe- ! sebb lesz a tér, pedig már a delet elha- j rangozták. A vágányok mellett úri hölgyek kosarakat raknak le, kenyér, tejes üvegek ülnek benne. A jó Isten áldja meg nemes szivüket, nem sértjük meg őket, hogy most nevüket nem Írjuk ki, mert leikük sugallatát követték. Bár most szólt volna a dobszó a város minden utcájában, hogy a kinek van egy kis fölös kenyere, teje, hozza az éhezőknek, a szenvedőknek — van ezekből elég!

A menekülök vonata.

Háronmegyedegy. A német mozdony a heles számú Kobrak-vágányra a rengeteg hosszú vonatot húzza be. Arra a sínpárra, a melyen már annyi ezer szenvedő hős érkezett és felépülve vitte hírét szét az országba, az országon túl is a váci jó bánásmódnak, nemes sziveknek.

Szivet megmarkoló látvány! Mind, mind teherkocsi, harminchat embernek, vagy hat lónak felírással és asszonyok néma, köny- telt szemei vizsgálódnak ki rajtuk. Aztán mind több és több két, három, négy éves

gyermek tűnik elő a szoknyák mögül, félénken. Majd a kocsik sötétjéből sápadt- arcú anyák, karjukon minden, egyetlen kincsükkel : égy kis pólyával.

AAegáH a vonat félve, bátortalanul szállnak le, biztatni kell őket. Néhány beteget, elernyedl tagú aggastyánt emelnek le, előkerül a szomorú vonat vezetője, egy brassói vasutas és a kérdésekre felel:

— Brassóból jövünk mindnyájan. AAi voltunk az utolsó menekülők; hétfőn délután öt órakor ültünk fel. Már a románok puskagolyói is elértek minket, tessék az utolsó kocsikat megnézni. Még hallottuk a brassói állomás levegőbe röpitésHiek hangját. Budapesten 530 menekülő leszállt, olt el tudják magukat tartani, van pénzük. Ezeknek, mert csak a mi rajtuk van, úgy kellett menekülniük, nem volt szabad leszállaniok. Mindenük olt maradt, csak az életüket tudták megmenteni. Nem hoztunk mi magunkkal, uram, mást, csak ezt a tenger sok gyereket. Bútor, állat, minden a román gazemberek kezén . . .

Folytatná, de csendes zokogás mindenfelé és már a jó lelkek osztják a tejet, akenyeret. Milyencsodálatos! Alig nyúl va- aki is feléje, pedig négy nap óta úton vannak és ki kell Írni, hogy az egész úton csak Szolnokon kaptak egy kis fekete kávét, másutt feléjük se néztek! Húzódnak az ételtől, látszik, hogy nem szokták meg az alamizsnát. Biztatni kell őket, hogy jó szívvel adjuk, vegyék! És a hogy egy-egy ibrik a kezükbe kerül, első a gyermek, diktálják belé szép szóval, melléje pereg a sok anya fájdalmas, néma könnye.

Kész az ebéd.

Node a Kobrák megint kitett magáért. Tizenegykor kezdett főzni, három órára Ígérte a rengeteg embernek az ebédet és még csak déli egy óra és már invitálják be Erdély menekültjeit egy kis meleg ételre. Hát a jó szót kezdik megérteni, mennek. Zaj, lárma nélkül, pedig van vagy háromszáz gyerek köztük, de mintha pajkos jókedvüket ott hagyták volna. Higyjük, hogy itt, köztünk, szerető jó szivek közt, visszatér a bizakodás, visszajön az arcuk pirossága, a gyereksereg is itthon lesz, vig lesz és Elvidítja az anyák százait. Mert jó volt, szép volt látni, hogy nagyon sok nemes magyar szív lakik ebben á városban, a kiknek nemcsak pénzük, de vigaszos, támogató adományuk is van a magyar nemzet vészterhes óráiban.

Értekezlet a városházán.

Délután négy felé mintha valami látványosság ígérkezett volna, oly pontosan iparkodtak a városháza felé. Legtöbben azok, a kiket minden nyilvános akcióban üdvözölhetünk. Most még sokan azok közül is, kiket a mindent betöltő nemzeti veszedelem nagy érzése hajtott a nyilvánosság elé. A szép fehér terem fenn és lenn egészen tele volt. Az intézkedésre nem akadt idő, nem személyre szóló meghívót küldött a polgármester-helyettes, hanem egyesületeknek, társaságoknak, hivataloknak. Szerencsére a régi váci betegség is a mai napon kiszenvedett: a ki nem kapott meghívót, de érezte, hogy munkájával hozzájárulhat véreink megmentéséhez, eljött sértődés és meghívó nélkül is.

Göndör Sándor nyitotta meg az értekezletet és beszámolt arról, a mit egy-két óra alatt a hatóság tehetett, a miről előbbi hasábjainkon is szó van. Kállay Ubul orsz.