Váci Hirlap, 1915 (29. évfolyam, 1-79. szám)
1915-02-10 / 12. szám
riuszonhilencedift évfolyam 12. azárn. V ác, 1915. február 10VÁCI HÍRLAP PolitiKai lap, megjeleniR szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. A főgimnázium ifjúsága a katonák családjainak. Most, a mikor minden idegszálunk lázas izgalomban van, minden érzésünket, gondolkodásunkat a háború befolyásolja, a mikor a háborún kívül alig-alig érdekel valami s köti le figyelmünket, íestnek-lé- leknek jól eső megnyugvást, üdülést hozott az a kedves előadás, melyet e hó 6-án a Kúrián végigélveztünk. Megszoktuk már, hogy a váci főgimnázium ünnepélyeiről emelkedett érzéssel, hazafias érzésünk felbuzdulásával távozzunk, ám a mostani ünnepély oly mély, maradandó nyomot hagyott lelkűnkben, a milyet talán még egy alkalommal sem tapasztaltunk. A háborús állapotok által felkorbácsolt idegeinknek jótékony enyhülés volt az a két óra, a melyen át lepergett az ünnepély magas Színvonalú, hazafias műsora. Nem hiába állítják azt, hogy a kegyes tanitórend a leghazafiasabb szerzetes rend. Valóban az. Az egyetemességnek kijáró tiszteletből méltán nagy rész illeti a váci főgimnáziumot, a hol a hazafias nevelés mellett örömmel tapasztaljuk azt is, hogy ünnepségeik rendezésében is hazafiasak, magyar szerzők, magyar költők műveit hallottuk a mostani hangversenyen is. Ezért becsüljük nagyra a kegyesrendiek nevelési-tanítási irányát; az általános tanítás, nevelés munkájában felhasználják mindazt, a mi a magyar érzés fejlesztésére jó és alkalmas a mai s a maihoz hasonló tartalmú ünnepségek oly hazafias nemzedéket nevelnek, a mely lelkesedni, tenni tud ott, a hol lelkesedni és tenni kell. Ezeket a gondolatokat váltotta ki bennünk végighallgatása az ünnepségnek s két órán át úgy éreztük, mintha nem is volna háború. Az ünnepély Mosonyi „Ünnepi zene“ c. nagyobb szabású zenekari művével kezdődött. Hosszú és elég szövevényes felépítésű mű minden gondolatát külön adta vissza Bertalan István, k. r. tanár vezetésével az ifjú emberkék gárdája. Lukács József szavalata osztatlan tetszést aratott. A költemény remek, szép. Két évvel ezelőtt Íródott s csodálatos költői megérzés, hogy a mostani időkbe teljesen beleillik. Mintha a költő megálmodta volna a mai időket! A szavaló mindenben visszaadta a szép költemény tartalmasságát s méltán rászolgált a felhangzó tapsokra. A vegyeskar által előadott Kontor-féle „Fohász“ szabatos eléneklése a vezető tanárnak, Bertalan Istvánnak érde.^ e, a kinek fáradságos munkáját jutalmazták az elhangzott tapsok. Steinauer és Rolik együttesében nem tudjuk, hogy kit dicsérjünk jobban, Steinauer édesen hangzó hegedűjét-e, vagy Kolik alkalmazkodó zongorakiséretéí ? Csak előre ifjú barátaink! A mai siker biztató ösztökélés legyen a jövőre! Dr. Károlyi János ünnepi beszéde mélységes hatást tett mindenkire. Valahányszor dr. Károlyi Jánost volt alkalmunk hallani újabb és újabb szépségeket fedeztünk fel beszédjeinek tartalmában, alakjában. De mintha a mostani beszédje egyesítette volna magában mindazokat a szépségeket! Igazán kívánatos volna, hogy nagy történelmi tudással, mély vallásossággal s vallásos költészettel megkoncipiálí beszéd hozzáférhető legyen azoknak is, a kiknek nem volt alkalmuk ezt hallani; ők is lelkesedjenek és épüljenek azokon az eszméken, melyeket dr. Károlyi oly ékesszólóan fejtegetett. A Várady—Heidelberg (most már Heíé- nyi) féle melodráma időszerű tartalmánál fogva is tetszett. Czóbel István e komoly tárgyú költeményt igen szépen szavalta s Menzyk Ferenc — kit a Zászlónkból is előnyösen ismerünk — méltó partnere volt a szavaiénak. Együtt oszíozának a megér- demleít tapsokon. Műsoron utolsónak maradt, de valóságban az első s a legkiemelkedőbb szám volt a „Magyarok Nagyasszonya“ színmű előadása. Már régen hallottuk, hogy valami nagyobbszabású, szokatlanabb dolgot nyújt a mai előadás. Várakozással tekintettünk az előadás elé, de a mit kaptunk, az minden várakozást felül múlt. A darab zenéje, melyet Bertalan István irt, komoly és figyelemre méltó zene. A mű komolyságához illő, méltóságteljes, kifejező zene meglepő fordulatosságával, öíleíességével élvezetesen lekötötte a figyelmet. Kivált a tömegjeié- netnél, a mikor szí. Istvánt üdvözlik, oly magasztosan hangzott az ének és zenekar együttese, hogy hivatásos ének és zenekar sem tud szebbet produkálni. Igen biztató kezdet ez, mert úgy tudjuk, hogy a szerző első ily fajta műve ez s ha már első alkalommal is kiváló dolgot alkotott, még sok szépet várhatunk tőle. Az ő érdeme különben a darab szinrehoza- tala, ő vesződött a rendezés, a betanítás nehéz munkájával s méltán szolgált rá a közönség elismerő tapsaira. A szereplők mindenike teljesen átérezte, hogy kit személyesít, Szt. István (Molnár I) büszke önérzetessége és mély vallásossága, szt. Imre (Jób Imre) szelíd lel- külete, Aszírik (Menzyk) izzó hazafisága, Genius szelídsége teljesen kifejeződött a szereplők hanghordozásában, mozdulataiban. Salamon király tragikus sorsát hűen tárta elénk Dömény István a ki játékával és alakításával meglepőt produkált. Szent László (Schitter F.), IV. Béla (Kund T.), Árva fiú (Tihanyi L.), Hunyadi J. (Mesz- lényi M.), Kapisztrán (Balogh) személyesből is sikeresen oldották meg feladatukat. Könnyekig hatott mindenkit IV. Béla király jelenete. II. Rákóczi F. (Lukács), Mikes Kelemen (Jób L.) közös jeleneténél sem maradt szárazon tán egy szem se. Kedves üdeséget hozott színpadra a kongreganisták megjelenése. Vezérük, Kés- márszky fiatalos tűzzel mondotta el hazafias tirádáit, kapott is érte tapsot eleget. Zajos taps és riadó éljenzés hangzott fel, a mikor I. Ferenc József jelent meg a színpadon. A mostani időkből fakadó szavai mély benyomást hagyott mindenki szivében. Még külön meg kell emlékeznünk a szereplők korhű ruházatáról is. Mennyi munkába kerülhetett ezeket összeszedni, kiválogatni, kinek-kinek a megfelelőt kiszabni. A közönség méltányolta is mindezeket s bőséges tapsokkal jutalmazta Pe- sovár Ambrust és Bertalan Istvánt, a kiknek e szép ünnepély rendezésében nagy ■részük volt. Az est tiszta jövedelmét a hadbavonul- tak családjainak adják. Felülfizetök : Gróf Csáky Károly megyés püspök, báró Andreánszky István 20—20K. dr. Forgó Kálmán, dr. Galesek György, dr. Morlin Zsiga, dr. Huber József, Jung János, Siimegh Miklós, Schandl Miklós 10—10 K. Kiss József Váchartyán 8 K. 50 f. Podho- rányi József 8 K. dr. Zádor János 6 K. lovag Rapcsák Imre dr., Bartoss Ferencné, 6 — 6 K. ifj. György Mihály, Maricsek Dezső, Halász József, Rózsahegyi Gyula, Tragor Károly, Szalay Géza, Menzyk Gyula 5—5 K. Gölner Hugó, özv. Deák Ferencné, Mis- kolczy Jenő 4^4 K. Irgalmasrendi társház, Scheffer András 3—3 K. Arányi B. Arányi Krisztina, Kálmán József, özv. Körívélyesi Lászlóné, Légrádi Ernő, özv. Mébold Fri- gyesné, Polakovics János, Skulíéíhy Pál, Schaub István Váchartyán, Somogyi József N. N. 2—2 K. N. N. 1 K. 50 f. Novotny Kornél, N. N. 1-1 K. N. N., N. N. 50—50 f. Egy huszárfőhadnagy halála. Két év előtt szolgált a váci huszárezredben Vidovszky János huszárfőhadnagy, a ki innen a vasasdi 10-ik honvédhuszárezredhez került. Most azt a szomorú hirt olvassuk a deYék főhadnagyról a fővárosi lapokban, hogy a szerémmegyei Rumán huszonkilenc éves korában meghalt. A déli harctéren hat hónapon át szakadatlanul részt vett és önfeláldozó harcban súlyos bajt kapott. Kórházba került s ott a betegség kioltotta ifjú életét. A munkásgimnáziimi előadása. Szórakoztatóan tanulságos előadásban volt része vasárnap este a munkásgimnázium hallgató közönségének. Magyarországról tartott Bán Márton k. r. tanár előadást. Vetített képeken ismertette a főbb és nevezetesebb helyeket és népszerű előadásban magyarázta azok jelentőségét. — Utána egynéhány magyar énekszámot adott elő Wolkóber János hegedűn, Bertalan István k. r. tanár zongorakiséretében.