Váci Hirlap, 1915 (29. évfolyam, 1-79. szám)
1915-01-06 / 2. szám
2 VAci hírlap A LO VCEN aljában. (Katonalevél Déldalmáciából.) . . . Szept. 13 án, felsőbb parancsra, 20 magyar fiú hagyía el a monarchia modern építésű hadi kikötőjét, Pólót, lelkében azzal a gondolattal, vájjon hova megyünk? Látjuk-e még Pólát valaha? Utunk — mint mondták — Teodó, sokáig fog tartani. Természetesen érdeklődtünk, fűtől, fától kérdeztük, milyen hely? Válasz helyett részvétüket fejezték ki s mindenki biztosra vette, hogy többé nem lát viszont. Ilyen érzelmekkel szálltunk hajóra Triest- ben egy szombat este tiz órakor. Hajónk csak nappal indult az aknák és franci hadi hajók miatt. Az első nap, miután szerencsésen kikerültük a pólai aknákat, Zárában éjszakáztunk. A holdvilágos, hűvös éjszakákat a hajó fedélzetén töltöttük. Harmadnap este Spalatóba voltunk és itt elhagytuk hajónkat, a „Sarajevo"-!. Más hajót kellett keresnünk. Az éjszakát a szép fekvésű Spalatóba töltöttük és negyedik nap délutánján indultunk egy bérelt kis propelleren Metkovics felé. Kis hajónk, mely régi, rozoga alkotására nézve a Fürgére emlékeztet, lassú úszással szelte az Adriát, bujkálva a szigetek között. Elindulásunktól hatod napra behajóztunk a kis Narenía folyóba. Oly örömmel üdvözöltük az édes vizet, mint a hosszú tengeri út után a szárazföldet. Szakadó esőben, a franciák „üdvlövései“ között érkeztünk meg a hosszú, fáradságos út után Teodóba. Itt voltunk először a halál torkában. Kis hajónktól alig száz méterre hullottak a fáradt francia gránátok. Azt mondják, eddig ez volt á legvehemensebb francia támadás, 60 hadihajóval voltak itt. Teodóban október 19-ig csendesen leltek napjaink, de ekkor valami váratlan esemény történt. Az öreg Lovcenen elhelyezett francia hajó-ágyúk megszólaltak és csodák csodája, kellő hatással. Itt említek fel egynéhány kis epizódot. Okt. 19-én korán reggel parancsot kaptunk, hogy teljes fegyverzetben 40 élessel tizen Cattaróba menjünk. A kis csapat komman- dánsául engem szemelt ki parancsnokom. Az út Teodótól mindenütt a tenger közvetlen közelében vezet. Lepeticét elhagyva az Öböl sarkában megpillantjuk Cattarót és fölötte a Lovcen kopár szikláit. Utunk folytonosan keskenyedő völgyben, egynéhány kisebb kikötőn vezet át, négy órai marsch tán megérkeztünk Cattaróba. A városu mintha kihalt volna, csak egy-két ember, a merészebb lakók (férfiak) lézengenek az üres városban. Gyerünk az ó-városba az iskola-padokért! Hatalmas vas ajtók, illetve kapuk nyitódnak ki, majd mikor már mindnyájan benn vagyunk, nagy nyikorgás és zörej közölt csukódnak ismét be. De ah, mi az! Ismerős hangok. Ugyebár azt tetszik gondolni, ismerősökre akadtunk? Dehogy, valami más! Ziiiii, montenegrói üdvözlet ez a kedves hang. Szegények azt hiszik, gránátot eszünk reggelire. Már kutyába se vesszük, csak nevetve kiáltjuk: zu kurz! De alig érünk a főtérre, ismét egy, kettő, három és mindenki magával törődik, kommandó nélkül „nieder“ a falak alá. Künn a téren egyik gránát a másikat követi, számtalan srappnell festi meg az eget és kiállhatatlan ekrasit bűzt hagy maga után. Kis szünet beálltával előmászunk rej- fekeinkből. De ismét az előbbi nóta: csak vissza ! Gondolom magamba : itt ugyan, ha ez igy tart, nem csinálhatunk semmit. Csak nein akar szűnni a gránát-zápor, pedig már délutánra hajlik az idő. Gyerünk haza! Visszafelé négy szekéren megyünk. Óvatosságból distanz 300—400 m., mert a kutyák látnak a Lowcenről és négy szekérnél, ha az együtt megy, nagyobb a célfelület. Ezalatt otthon Teodóban is veszélyeztette a katonaságot a gránát és estére megjött a parancs a kiürítésre. A kiürítés több mint egy hétig tartott, mert nappal nem volt tanácsos a házakból kimozdulni. Egy gránát tőlem 30 m-re robbanás nélkül belefúródott a földbe, annak acéljából gyűrűt készítettem. Teodóból Baosicsba mentünk és miután már szépen berendeztük iskolánkat, két heti ottaríózkodás után hirtelen kereket oldottunk és egy eddig még nem létezett fegyvernemhez, a Festungsinfaníeriehez lettünk beosztva. A Festungsinfanterie, vagy magyarul vári baka, két szóval jellemezve: fából vaskarika. Ne tessék azt gondolni, hogy ezek várba vannak, dehogy! Nem is látlak várat és szegények néni is fognak látni. Ennek jobb elnevezése : karabélyos hegyi gyalogság volna. Talán annyiban van közük a várhoz, hogy kiképző tiszteik egy- része és altisztjeik, mint mi is, artilleristák. Itt egy hónapig gyakoroltuk a turisztikát, izzadtunk, áztunk, fáztunk, éheztünk, egyszóval begyakoroltuk magunkat. Kemény hadsereg lett belőlünk az igaz, mikor már összeszoktunk a sok nélkülözés és fáradság alatt, tisztek, legénység, önkéntesek mint altisztek, el kellett hagyni őket, el kellett válni tőlük nagyon nehezen, talán örökre is. Mindent megkíséreltem és megkíséreltünk, hogy velük mehessünk, de hiába. Századosom, a kit a váciak talán mind ismernek a sorozásokról, Máriássy volt, kit a legénység és önkéntesei nagyra- becsültek. Jelentkeztem nála és ő örömmel mondta „gyere velünk“. Mentem volna, ha a sors engedi, utána tűzön, vizen át, de elmenetelem nem sikerült. Öt hónap alatt sokat tapasztaltam, sok viszontagságon mentem át és még ha sokáig eltart a háború, hol fogom katonai pályámat befejezni ? Most pedig bocsánatot kérek hosszú és talán unalmas levelemért, de lesznek talán, a kik érdeklődnek sorsom iránt. Legújabb : Hivatalosan jelentik december 23-ról: az U. XII. Olrantoban megtámadott egy több hajóból álló francia flottát. Az admirál-dreadnougtot kétszer meglancirozta és mindkét torpedólöveg a hajó közepébe talált és robbant. Az U. XII. osztrák-magyar tengeralattjáró a nagy köd miatt eltávozott és nem tarthatta szemmel a hatást. Itáliából jelentik: a francia admirál-dreadnougt félóra múlva mintegy 20 km.-el messzebb elsülyedt. Ez volt a mi ajándékunk karácsonyra a földközi egyesült flottának. A hajó 175 m. hosszú, tehát nagyobb a mi szt. István típusunknál. Az utóbbi években készült hajóóriás legnagyobb itt operáló hajójuk volt. Ugyanekkor Küstenbatferienk egy francia buíterseebooíot több lövéssel elsüllyesztett, legénységét a másodparancsnok kivételével megmentette és fogságba vetette. Egyébként minden vácinak b. u. é. k. Einj. Freiw. Vormeister Paull v. Ivánka. A járási Közművelődési Egyesület beszámolója. December 28-án délután volt a Váci Járási Közművelődési Egyesület választmányi ülése és utána rendes évi közgyűlése Ivánka Pál főszolgabíró elnöklete alatt. A választmányi ülésen Szalay László pénztáros az 1915 évi költségvetést terjesztette elő, mely után az uj tagok felvétele és tagok törlése következett. Ivánka Pál elnök kegyeletes szavakkal emlékezeti meg Bárdos Ernőről, aki az egyesület tagja és állatvédő szakosztálynak egyik elnöke volt. Bejeleníettea választmánynak Skála Ferenc állatorvos kinevezését, akiben az állatvédő szakosztály elnökét, az egyesület választmányának buzgó tagját veszítette el. A választmány Bárdos Ernő emlékének jegyzőkönyvben való megörökítését határozta el. A közgyűlésen Rajzó Etelka titkár jelentésében a júniusi díszközgyűlés óta eltelt pár hónapi munkálkodásról számolt be. ív nka Pál elnök a közgyűlés nevében köszönetét fejezte ki Rosenfeld Biankának, Buck Valinak és Kulcsár Erzsikének, a kik az egyesület felhívására a háború kitörése óta önzetlenül, kitartással, minden díjazásra való igény nélkül dolgoznak a főbirói hivatalban s ezzel nem csak a hivatalnak, hanem az egyesületnek és járásnak is érdemes szolgálatot tesznek. Hű honleányi szolgálatkészségüket az elnöki köszönettel jegyzőkönyvileg örökítette meg az egyesület. A számvizsgáló bizottság elnöke bemutatta az 1913. és 1914. évi számadásokat, Szalay László pénztáros jóváhagyás végett előterjesztette az 1915. évi költségvetést. Végül a íisztújitás következett. Ivánka elnök maga és tisztviselőtársai nevében megköszönte a bizalmat és tisztségeiket felajánlotta a közgyűlésnek. A közgyűlés által korelnöknek megválasztott Borbély Sándor úgy az egyesület elnökének, mint a többi tisztviselőknek köszönetét mondott, a közgyűlés pedig egyhangúlag újabb egy évi időtartamra megválasztotta mindannyiukat. Sáfár Béla is köszönetét és elismerését fejezte ki a közgyűlés nevében az egyesület elnökének és tisztikarának. üj évi üdvözletmegváltás. Hübschl Kálmán városi főmérnök újévi üdvözletmegváltás címén 5 koronát küldött szerkesztőségünkhöz. A többi adománynyal a polgármesteri hivatalnak adtuk át az összeget. A kereskedők adománya. A váci fűszer kereskedők az újévi ajándékok megváltására gyűjtött összegből 300-koronát adtak Vác város vörös keresztes kórházának (Andreánszky-villa). A nemes célra adott nagylelkű adományért e helyen is hálás köszönetét mond a kórház vezetősége. Ugyanitt nyugtatjuk köszönettel özv. Báry Dánielné 5 korona adományát. Újévi üdvözletmegváltás az Adria mellől. A messze déli földön katonáskodó Ivánka Pál önkéntes érdekesén váltotta meg újévi üdvözleteit. Egy hatalmas csomagot küldött a kék, de most háborútól füstös Adria partjáról s abban 500 cigaretta, 80 darab narancs és egy nagy koszorú füge volt Az ifjú Ivánka ezt a váci sebesült katonáknak adta. Bizonyos, hogy a messzi vidékről jött kedves megemlékezést hálásan fogadták katonáink.
