Váci Hirlap, 1915 (29. évfolyam, 1-79. szám)

1915-01-27 / 8. szám

VÁCI HÍRLAP 3 mozzanatain keresztül futni s talán nem is mondanék velük újságol. Gondtalan, bol­dog gyermekkor, melyben drága jó Szü­léink szeretete s védő szárnyai alatt fel­nevelődtünk, talán a mesébe illő. A for­rongó szilajság s fiatalos hév és erő talán mint minden életre való fiatalembernél, úgy nálam különösen erős iskolák után korán megszilárdította gondolkodásomat és életem irányát is. Talán nagyhangú frázis­nak tetszik, ha azt mondom, hogy kiküz- döttem magamnak a boldogságot s sokkal helyesebbnek látom magam is, ha beval­lom, hogy a sors szeszélye elvitt a töké­letes boldogság ajtajáig, de miután köz­mondás is, hogy tökéletes boldogság nincs e földön, mert gyönyörnek sok lenne . . . hát most egyelőre megszakad az. Érzem és tudom, hogy édes jó Anyám megérzi azt is, a mit gondolunk s jelen­leg nem is tudom tovább folytatni és csak arra kérem Anyámat, szeresse ezután is éppen oly nagyon az én egyetlen boldog­ságomat s leendő első kis unokáját is . .. Öcséimnek is forró csókteli üdvözletem küldöm. Géza 17-én elment, Kálmánról nem is hallottam egész idő alatt semmit. Dé- nesnek most irok szintén. Sanyit és Midi forró szeretettel csókolom ^s remélem, átérezvén hivatásukat, komoly buzgalom­mal és nagy szeretettel iparkodnak édes jó Anyámnak vigasztalói s majdan a haza derék polgárai lenni. A Mindenható jó isten áldja meg drága mindnyájukat, óvja meg minden baj s ve­szélytől, midőn pedig leborulva kérem a Seregek Urát, hogy engedje diadalra, győ­zelemre jutni igazságos ügyünkért kihúzott fegyvereinket, ugyanarra édes jó Anyám anyai áldását is kérem s maradok a re­mélt viszontlátásig, megszámlálhatatlan, forró csók és kézcsókjaim özönét küldve nagyoYi szerető, örökké hálás és hű fia Gyula. * És aztán semmi. Egy sor sem. Szeptem­ber havának derekán jön a riasztó hir: Sebők Gyula főhadnagy — elesett. Volt, a ki látta, a mint száguldó rohamban, hom­lokon találva bukott le lováról. Aztán a nagy, mélységes gyász fekete kárpitja mö­gött betűz a remény egy halvány sugára. Hírül hozták, hogy elfogták. Azt mondják : Megsebesült és orosz fogságba került. De nem volt igaz. Csak kegyes csalás, a jó édes anyának, a szerető hitvesnek, ki ak­kor már egy aranyos gyermeket ringatott, de az ártatlanság nem ismerhette meg ap­ját — mondogatták. Sebők főhadnagy el­esett. Hetek, hónapok múltak híradás nél­kül és most már a gyász fölött csak az a gyötrő kérdés lebeg fekete szárnyakon: — Hol, a zord észak mely hóhalma alatt alussza örök álmát a vitéz huszártiszt?... A harctéren esett eS< Lepey Emil sekrestyeigazgatónak három öccse küzd a harctéren. Mind a három a mozgósítástól kezdve távol van az otthon­tól. Az egyik Lepey Géza, a ki tartalékos hadnagy a laibachi 7. sz. vadászezrednél, a múlt év szeptember 15-én a lembergi csatáknál sebesült meg súlyosan. Az alsó testén keresztülment az ellenséges golyó, mikor földerítő szolgálatot végzett. Sokáig a bécsi Rudolf-kórházban ápolták. A másik Lepey Vilmos, a ki tartalékos tüzér-zász­lós a kassai 6. sz. honvéd ágyús ütegnél, állandóan a déli harctéren van. A harma­dik Lepey Béla, tartalékos honvéd-hadap- ród, a 31. sz. veszprémi honvédezredhez tartozott. Ez utóbbiról most jött értesítés, hogy november 3-án Fölwark-Kosztkovnál (Orosz-Lengyeiország) elesett, ott is temet­ték el. Ennek tulajdonítható, hogy Lepey Béla sem szüleinek, sem testvérbátyjának hosszú időn keresztül semmi hirt nem küldött. Adomány a múzeumnak. A kulturérdeklődésnek figyelmet érdemlő hire jutott hozzánk most, amikor mindenki a világháború eseményeivel foglalkozik. A muzeumegyesület januári közgyűlése Kre- nedits Ferenc városi pénztárosi vál. taggá választotta, az uj vál. tag most 100 K-t adott át az egyesület elnökének ásatások céljaira. Piíitén Imre darabja ¥ácon. Az Állandó mozgó fáradságot és áldo­zatot nem kiméivé megszerezte Pintér Imre nagysikerű moziszinművét, a „Népfelkelőt“ s hogy ezt a pompás darabot mindenkinek alkalma legyen megnézni, két napig tartja műsoron: február 6-án és 7-én. E nagy­szerű képre felhívjuk olvasóink figyelmét, ünszarezredünk zászlója. 1848-ban, a komáromi vár feladásakor, hős védői zászlójuk szalagját széfdarabol­ták és emlékül egymás 'Közt szétosztották. Ennek m nagyemlékű szalagnak egy da­rabját közvetlenül a háború kitörése után megküldte Benczúr Gyuláné Rákosi jJenő főrendnek, megpendítvén egyszersmind azt az eszmét, hogy egy újonnan készülendő zászlóba feldolgozva, az ereklyeszámba menő szalagrészlet emelje annak lelkesítő hatását. Rákosi Jenő egy vezércikk kere­tében felkarolta ezt az eszmét, a mely csak­hamar visszhangra talált. A zászló költsé­geit összeadták, a zászló elkészítését pe­dig az Országos Iparművészeti Múzeumban dolgozó Székesfővárosi Leányiskolák Vö­röskereszt-Bizottsága vállalta el díjtalanul. A zászlót Helbing Ferenc, az országos magyar iparművészeti iskola tanára ter­vezte; egyik oldalát Szűz Mária a gyermek Jézussal díszíti, a ki kezében a nagyem­lékű szalagdarabot tartja, „Patrona Hun­gáriáé“ felírással, másik oldalát Magyrr- ország koronás címere „Királyért és Hazá­ért“ felírással; anyaga fehér selyem, piros és zöld, arany paszománt s vert csipke, továbbá applikált hímzéssel díszítve. A zászló rudját a Thék-féle gyár tiszafából készítette. A szép nemzeti zászló az orszá­gos Magyar Iparművészeti Múzeum föld­szinti csarnokában van kiállítva, a hol az vasárnaptól kezdve naponként 9—1-ig te­kinthető meg. Ezt a zászlót örök emlékül huszárezredünk fogja megkapni. Nem lehet bírni a diákokkal. A diák nem azért diák, hogy ne lelke­sedjék a háborúért. Nem kell hozzá Verne és az amerikai ifjúsági regények, ifjú termé­szetük nyilatkozik meg, a mikor talán mind, egytől-egyig a harcmezőre vágyik. Ismere­tes, hogy országszerte a középiskolák érettségi előtt álló fiatalsága már szeptem­ber közepén „szervezkedett"! és kívánta, hogy a harctérre mehessen. Akkor a taná­rok kitalálták az orvosszert: tessék előbb az érettségit letenni és megpihent a nagy készülődés. De mi legyen azokkal a fiata­lokkal, a kik még messze vannak az érett­ségitől, de a lelkűket hevíti a harc tüze ? Ezek már csak titokban szervezkedhetnek és kalandos vágyukat nehezen vihetik ke­resztül. A Füzes, a Hétkápolna környéke a titkos összejövetelek helye, a hol talán a hét vezér példájára még vérrel is meg­pecsételik szent fogadalmukat, hogy min­den poklon keresztül, szülői és tanári szi­gorúság dacára „megvédik a hazát“. Oly szép és főleg oly igaz elhatározásuk! Csak ne lennének olyan nagyon fiatalok, a kikre még csak jó egypár év múlva kerül a sor, hogy katonáskodjanak. De ők ismerik az ifjúsági regényekből a gyerek katonát, a hőst és meleg otthont, iskolát, testvért, mindent elfelejtenek -- mennek a hábo­rúba. A váci főgimnázium ismert fegyelmén az elmúlt héten egy kis csorba esett. Egy nehány kis diák, mikor az osztályfőnök kereste, nem volt a helyén. A többiek némi remegéssel vallották meg, hogy vállalkozó társaik katonáknak jelentkeztek s e cse­kélység miatt nem vehetnek részt a latin órán. Már volt ez igy a váci főgimnázium­ban és talán az ország majd mindegyik intézetében. Végül is, egy-kéí nap után, a kis kalandosok lesütött szemmel vissza- somfordáitak a padjukba, mert az ezredek- nél is tanárokra találtak a tisztekben, kik mondták: fiaim, előbb tanuljatok, aztán jöjjetek katonának. A városban néhány kedves, vállalkozó diákunk eltűnése néhány órás szenzációt jelentett, de nem garantál­juk, hogy mire ezek az egyszerű sorok megjelennek hogy nem lesznek itthon némi csalódással. öoktoB'B’áa^atásB'ól a harsmezőre. Bézay Jenő joghallgató, Bézay Jenő posta- és táviró felügyelő fia egyike volt azoknak a lelkes fiataloknak, ki önként beállott katonának, Kiképzése alatt azon­ban megbetegedett s ezt az időt felhasz­nálta arra, hogy a jogtudományi szigorlatot letegye. A napokban avatták a budapesti tudomány-egyetemen doktorrá, utána a kaszárnyába kellett visszatérnie, honnan még aznap egy zászlóaljjal a harctérre in­dították. Az anyakönyvi hivatalban. Egy váci népfelkelő, a kinek azonban csak most kell legközelebb bevonulnia, fiatal ember létére már négy éve nős és a négy évi házasélet alatt már három gyer­meke született. A harmadik fiút most je­lentette be Borbély anyakönyvvezetőnek. Az első örömpercek után elhatározó han­gon jelentette ki: — Most pedig megyek és felmentetem magam a katonai szolgálat alól. — Hogy, hogy ? — kérdezte az anya­könyvvezető. Milyen címen ? — Mint hadseregszállitó 1 Megint megszökött egy internált. Úgy látszik, már napirenden vannak a szökések a huszárkaszárnyából. Az őrség tegnap jelentette a rendőrkapitánynak, hogy Jankel Zsado 617 számú internált a reg­geli összeszámlálásnál nem volt a kaszár­nyában, azóta se találják. Megszökött. Kifizetik a forspontot I Az utóbbi időben a katonaságtól rekvi- rált fogatok árának kifizetése körül igen sok kellemetlenség támadt, igen sok pa­nasz érkezett, hogy a fogat tulajdonosa semmit sem kapott elpusztult, illetve el­veszett fogatáért sem a becsárat, sem a törvényesen biztosított napibért. A bajok gyökeres orvoslása céljából az uj törvény azt mondja, hogy a rekvirált fogat árát azonnal ki kell fizetni. A bérfizetés tehát megszűnik, kivéve azokat az eseteket, a midőn két három napos fuvarozásra fog­lalnak le fogatokat, a mikor a gazda a napi 6 K-át kapja. Ezekhez a fogatokhoz tulaj­donosuk adja a kocsist, mig a megvásá­rolt fogatokhoz a hadvezetőség rendel ki népfelkelőket.

Next

/
Thumbnails
Contents