Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)
1914-03-08 / 18. szám
Huszonnyolcadih évfolyam 18. szám. Vác 1914. március 8. Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Feleiős szerkesztő és> laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz, (Iparudvar.) Nyilttér sora őO fillér. Telefon-szám 17. Városi közigazgatás. | Vác. rnárc. 7. Az 1912. évi t.-cikk 30. §-ában az országgyűlés utasította a belügyminisztert, hogy j a törvény életbeléptetéséről számított két j éven belül a városok szervezetétől, közi- i gazgatásáról és háztartásáról, úgyszintén a j városi rendőrségek országos rendezésé- ; ről törvényjavaslatot terjesszen az ország- j gyűlés elé. Az idő múlik, a két év nemsokára lepe- J reg, a nagy közvélemény azonban teljes j tájékozatlanságban van, vájjon készül-e I városi törvényjavaslat és ha készül, milyen j elveken fog felépülni. A sajtóban időnkint jelennek ugyan meg J közlemények, melyek a jólértesültség lát- j szatával a készülő törvényjavaslat egyes rendelkezéseit ismertetik, de a be nem avatottak ezen közleményekkel szemben teljesen tájékozatlanok, mert nem tudhatják, mennyiben tekinthetők azok hiteleseknek és éppen ezért az ismertetéseket bizalmatlansággal fogadják. A hátralévő időt kellőképpen fel kellene használni és pedig két irányban. Elsősor ban a belügyminiszternek sürgősen anké- tot kellene összehívni és ott minden meghívott hozzáértőnek vélemény ét meghallgatni, másodsorban a magyar városok minden igaz barátjának s sajtóban és különösen a szaksajtóban ki kellene fejteni tapasztalatait és eszméit. Ezen kettős, értékes anyagot a törvény készítői sikerrel használhatnák fel és igy elérhetnénk azt, hogy valóban jó javaslat kerülne a törvényhozás elé, amely közmegnyugvást keltene. Mert azzal tisztában kell lennünk, hogy kevés olyan nagyfoníosságu [örvényjavaslat kerül a közel jövőben az országgyűlés elé, mint a városok jövő életét, fejlődését, anyagi viszonyait szabályozni, megalapozni hivatott városi törvényjavaslat. Tisztában kell lennünk azzal is, hogy csak akkor alkot az országgyűlés maradandót, csak akkor biztosítja intézményesen a városok fejlődését, ha ennél a törvényjavaslatnál és pedig úgy a készitésé- n 1. mint a tárgyalásánál kormány és törvényhozás kizárja a politikát, kizárja a pártérdeket, ha leomlanak a pártkeretek és egyedül egy szempont fog irányadóul szolgálni : a magyar városok érdeke, jóléte és jövő fejlődése. Kétségtelen lény, hogy a városok a magyar törvényhozásnak hosszú ideig mostoha gyermekei voltak és a múltban egyáltalán nem kényeztették el őket. Kétségtelen és örvendetes tény ezzel szemben az is, hogy a városok magukra hagyatva is éltek, fejlődtek és erősödtek és a mi még külön is kiemelendő, csaknem teljes egészükben nyelvben és érzésben magyarrá váltak. És igy, ha a törvény- hozás a városokat erősiti és felkarolja, ezzel a magyarságot, a magyar kultúrát erősiti és szolgálja. A mikor a közvélemény a városi törvényjavaslatot várja, sokan ezen törvényjavaslatot összeköttetésbe hozzák az állami közigazgatással. Véleményem szerint ez vastag tévedés. A vármegyékben is az önkormányzatnak vagyok hive, de a városokban az állami közigazgatást egyenesen lehetetlennek, elképzelhetetlennek, a városok megélőjének tartom. Hiszen minden egyes város egy külön organizmus, egy külön gazdasági egyed különböző polgársággal, különböző vagyoni viszonyokkal, különböző fejlődési fokkal. Az állam csak az irányelveket jelölheti ki, csak a határokat szabhatja meg, de a városok önálló életét meg nem ölheti, meg nem semmisítheti. Az állam beleszólhat a városok közegészségügyi intézkedéseibe, elrendelheti egyes városokban bizonyos közegészség- ügyi intézmények (csatornázás, vízvezeték, vágóhid, kórház, stb.) létesítését, ellenőrizheti a városok háztartását, megszabhatja a pótadók maximumát, de nem szüntetheti meg a városok önállóságát. Csak olyan városi törvényt tartok helyesnek, mely a városi autonómiát kiszélesíti, a városi képviselőtestületek hatáskörét nagyobbitja. Válaszlevél a cselédKérdésről. Lussinpicculo márc. 6. Kedves Ilonkám! Leveleddel igen megörvendeztettél. Igaz, ho^y szokatlanul rövid voltál, de leveled tartalma hirtelenében nagy örömet szerzett. Ha valóban idegbeteg lettem volna is, soraid elolvasása után makkegészségessé kellett volna válnom. Talán gondolod is. Az a kaszárnya-ügy gyógyított volna meg. Többet ért ez a hir hirtelenében minden idegfeszitő és egyszersmind reám csillapi- lólag haló izgalmas és épen ezért élvezetes szenzációnál. Hogyisne ? A cselédügyet megoldottnak vélni, nincs, nem lehet ennél életbevágóbb hir. S ezért, ha tényleg beteg lettem volna (valahogy el ne áruld a férjemnek ! szegény a takarékban váltóra vette fel a gyógyítási költségeket), meggyógyultam volna e hir hallatára, miután azonban makkegészséges voltam (képzeld: 3 és fél kilót híztam s ha ez igy tart tovább, ösz- szes ruháimat át kellene csináltatnom; erre előkészítheted az uracskámat), mondom, miután semmi bajom sem voll, hát majd belebetegedtem. Majd beleőrültem. Mert hál gondolkozni kezdtem. Időm l. i. engedte. Egyik üdülő társam pedig bele- kényszerifell. Naponkint sétálgatok vele a tengerparton. Fiatal, szőke, csinos, nőtlen, elegáns, gavallér, jóképű, angol bajuszos, | előzékeny, fess, jó modorú, egy szóval kellemes fiú, a ki szintén magyar, nem | tudom biztosan hol, de gazdasági akadé- ! miai tanár. (Persze az első perctől belém ! van bolondulva. És csak úgy ugratom. Ezt ; szintén el ne áruld a férjemnek. Hiszen tudod, szörnyen féltékeny.) Hát ennek a partneremnek (megjegyzem, hogy a többi asszonyok irigyelnek érte, majd megpukkadnak, én pedig annál inkább ugratom) eldicsekedtem az örömhir- rel. Ő azonban nem osztozott benne. Azt mondta, a cselédmizérián az nem fog segíteni. Én érveltem a Te érveiddel, ő ellen- I érveket hozott fel; el kezdtünk vitatkozni, 1 kénytelen voltam összeszedni minden csöpp eszemet, kénytelen-kelletlen gondolkoznom kellett az ügyről kimerítően, komolyan. Azóta minden nap elmaradhatatlan témánk. Pro és kontra tárgyaljuk mindennap. Ismétlem, majd belebetegedtem abba a szörnyű kérdésbe. De már kezdek gyógyulni. Tisztulni kezd a kérdés. A gazdasági tanár ugyanis meghódított. (Ne érts félre! Meggyőzött a cselédkérdésben, úgy értettem. Bár tudom, hogy másban is megszeretne hódítani, de — ismersz! — abból nem eszik. Még mindig bevehetetlen vár vagyok s az is maradok. Annak dacára is, hogy nagyon bizalmasok vagyunk. Ő : Drága Szép Asszonynak titulál én per Gabi szólítom. Égesd el ezt a levelemet! Őszintén mondom, hogy különösen a cselédügy hozott bennünket oly baráhas viszonyba.) Tehát, hogy visszatérjek a cseiédkérdésre, e komoly viták meggyőztek a Veled ellenkező álláspontról. Most már nem hiszem, hogy az uj vasutas ezrednek Vácon való leíepülése (amelynek különben én igen örülök; nem épeit a tisztek miatt, de hát mégis hoznak egy kis élénkséget kis városunkba, a melyet, én igazán nem tudom, hogy miképen fogok ismét megszokni e szép lussini napok után) a 2000 katona beköltözése megszünteti a cselédhiányt. Mert hát leikecském a cselédkérdés elsősorban gazdasági kérdés és csak negyed-ötöd sorban szerelmi ügy. S amin a sarkantyús, hosszú kardos honvédhuszárok nem tudtak segíteni, nem hiszem, hogy segítsenek a rövid csizmás, s még rövidebb bajonétos pionérok. Nem hiszem, hogy azért nem jönnek Vácra és nem maradnak Vácon a cselédek, mert eddig csak három lányra egy szál huszár jut. Nem hihetetem, hogy most már özönleni fognak Vácra, mert ezentúl minden cselédre — hét pionér és egy harmad huszár fog esni. Más ennek az oka. Azért van cselédhiáry, mert közel van Pest (ahol majd minden szolgáló karriért vél csinálni) s még közelebb van a váci szövőgyár (a Kobrakot — ebből a szempontból hál Istennek! — bezárták)
