Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)

1914-03-04 / 17. szám

2 váci hírlap — Én a magam 73 éves korommal nem nyilatkozhatom a .övőröl. De a káptalan is csak együttesen tud és akar határozni tehát írásban adják be kérésüket és meg­kapják rá az írásos határozatot. Jung püspök és Baksay prelátus külön is biztosították a gazdákat a káptalan jóin­dulatáról és megígérték, hogy rövid időn beiül az üllőiek él.tbevágó kérdéséről nylatkozni fog. A nagy, idegen küldöttséget, mely a vá­roson átvonult, mindenfelé élénk érdek­lődéssel kísérték. Részeg volt és lábát törte a váci posta betörője. Huszonnégy óráig a Kéményben. Részeg ember — holdkóros. Tegnap reggelre megint volt egy kis szenzáció, a mely futó tűzként terjedt a városban: a váci postahivatalban betörő járt, de mielőtt megfúrhatta volna a hatal­mas pénzszekrényt, ártalmatlanná tették s ma már utaztatják a pestvidéki törvényszék rabkórháza felé. A kik reggel a rendőrkapitányságra té­vedtek, ritka jelenetet láttak. Künn az elő­szobában egy fiatal asszony zokogott fáj­dalmasan. A tárgyalásra várók vigasztalták Dán Miklósáét, a betörő feleségét, a ki nagyon el volt keseredve. Benn a díványon egy kéményseprőnél is feketébb ember ült álmosan, szótlanul. Ez volt Dán Miklós a váci posta egy napra nevezetes betörője. Dán Miklóst éjfél felé fogta meg Pálinkás András rendőra Konstantin-íéren. Feltűnt a rendőrnek, hogy a fülig kormos, mezítlábas alak alig tudja magát vonszolni, bevitte az Levél a cselédkérdésről* — Irta: Básknyné. — Vác, február közepe. Kedves Magdám! Te, ki délvidékre vonultál, hogy a munka kisértése elől kényelmesen meghúzhasd magadat mert a háziorvosodat úgy szépen „entre-nous“ megkérted, hogy konstaláljon rajtad valami idegbajt, mely feltétlen pihe­nést kiván. Te noszogtatsz engem a levél­írásra, még pedig hosszú levélírásra. Aztán még arra kérsz, hogy gondolatokat Írjak és egyéb egyet-mást, mert téged az is úgy érdekel, mint a legnagyobb szenzáció. Szóval mindent Írjak meg, a mi megtör­tént és meg fog történni, még tán azt is, a mi soha’meg nem történt? mert hosszú le­velet kérsz. Hallgass hát ide! és ha a sok összeirt ostobaságom a gyomrodat tökéletesen el­rontotta, hát csak vess magadra, minek hódítottad úgy meg a tollárnál. Elfelejted ugye Magdám ? hogyha az or­vos rajtam nem is konstatált holmi meg­rendelt idegbajt, nekem nagyobb bajom lehet, mint te neked. Én állandón tolliszony- ban szenvendek, oly erős mértékben, hogy pusztán a toll látása is megborzongat. Néha úgy kilel a lustaság, hogy röslelni is röstelek és munka volna nekem még az unalom is. Azért legjobb volna, ha bakák módjára elől kezdeném az elbucsuzást, hátha közte kilel a lolliszony és úgy meg- borzongaf, hogy a szó közepén kell abba hagynom az írást. Légy rá elkészülve és ne haragudj meg érte. Hosszú, bő levelet kérsz tőlem, tele gon­dolatokkal és szenzációkkal? Hát hosszút őrszobára, a hol mikor vallani kezdette viselt dolgait, ott voltak a postáról, hogy a betörő üldözését kérjék. A váci postahivatalban ott, ahol a csoma­gokat kiadják, egy emberderéknyi lyuk mu­tatja a falon, mely a kéménybe vezet, hogy rossz szándékú ember járt a helyiségben. Ezen mászott ki úgy tiz óra után este Dán Miklós, mikor a hatalmas postakocsi nagy dübörögve begördült a kapu alatt és at­tól félt, hogy felfedezik. Megállapították, hogy a betörő meg sem kisérlelte a vas­szekrény megfúrását, ellenben kormos ke­zeinek nyoma ott volt minden asztalon, a fiókokat feltörte, de írásokon kívül mást nem talált. Mikor hiába járta végig az asztalokat (még a villanyt ismeggyujtolta) utal kere­sett a menekülésre. Ez azonban nehezen ment. Minden ablak nemcsak vaspánttal van ellátva, de még külön le is van laka- tolva. Végre az udvar felé eső ablakot fel tudta feszíteni és nagy kínnal kimászott rajta. Hason mászva tette meg az utat az udvaron és kerten át a Báthory-utcánál levő falig, de ekkor már észre vették és üldözni kezdték. A rendőrkapitány előtt következőket val­lotta : — Dán Miklósnak hívnak, 44 éves va­gyok. Rablógyilkosságérí 15 évet ültem a szamosujvári fegyházban, a honnan kisza­badulásom után Vácra jöttem. Először a fegyházban, majd a Lőwinger-gyárban kap­tam alkalmazást, most utóbb mint asztalos a siketnémák foglalkoztatójában dolgoztam. — Vasárnap este elmentem az alsóvá­rosra Szarka György ismerősömet meglá­togatni. Nála is, de főleg a Szlovák-ven­déglőben úgy lerészegedtem, hogy nem tudtam mit teszek. Hazamenet, úgy éjfél tájon a postahivatal mellett levő leégett háznál állottam meg. A részeg ember buta­ságával biztattam magamat, hogy nekem oda fel kell mászni és megnézni, mi égett le. Egy-kettőre fenn voltam, végigmentem a leégett részen, aztán a postaépületre ke­rültem. Levetettem a kapáíomat, kalapomat, cipőmet és bemásztam a kéménybe. Tessék elhinni, hogy nem tudtam, mit teszek ré­szeg fővel. Ha be akarok törni, csak viszek valami szerszámot magammal, de nem volt nálam semmi. Ereszkedtem le a ké­ményben, már majd lejutottam a földszintre, mikor nem vettem észre, hogy kémény szélesedik és vagy tiz méterről lezuhan­tam, azt hiszem, el is törtem a lábamat. Nagy kínok között teljes huszonnégy órát töltöttem a kőszénfüsttel teli kémény aljá­ban és kijózanodtam. Este, mikor minden elcsendesedett, menekülni próbáltam. Ta­láltam egy vasdarabot, azzal kivertem a falat és kimásztam. Az ablakon pedig négy­kézláb menekültem, mert nagyon fáj a lábam. A többit már tudja a kapitány úr. A fegyházviselí betörő részegségével akarta magát menteni, de nem sikerült. A rendőrkapitány nem bocsáloíta szabadon, de mert hosszabb ápolásra van szüksége, a rabkórházba küldte le Dán Miklóst, ki­nek ügyében, beismerő vallomása dacára, tovább folyik a nyomozás, mert alapos a gyanú, hogy a betöréshez társat is vitt magával, a kinek azonban sikerült meg­szöknie. A váci posta hívatlan vendégéről külön értesítési kapott a királyi ügyészségen kí­vül a postaigazgatóság is. még valahogy csak tudok írni, tele is lesz, de a gondolatokra már csak. a fejemet tu­dom csóválni. Mit írjak a gondolatoknak? A ló nyerít. A kacsa hápog? Nesze gondo­latok, de úgy érzem, ezekből az iskolai j tőmondatokból már te is, én is kinőttünk. Vagy azt akarod, én is ilyen rövid léleg­zetű, asztmásoknak való mondatokat Írjak, mint Adyék? Szenzáció dolgában tudod úgy vagyunk, hogy nincs szenzáció, azokat direkte csi­nálni kellene és ilyen vállalkozó szellem ma köztünk nem akad. Aztán mióta elfujta a Közérdek hamvait is a szél, azóta itt az emberek között csak az önérdek uralko­dik. Mindenki csak magával törődik, min­denki csak a maga ajtaja előtt söpör (néha ugyan a szél is) és mióta mindenki a maga ajtaja elejét söpri azóta, úgy veszem észre, a köztisztaság és a közrend nagyobb. A dolog természetes rendje is az, mert, hogyan is tudna egy ember a köztiszta­ságnak és közrendnek annyira eleget tenni, mint ha mindenki a magáéval törődik? Valamit mégis irhatok, ez ugyan nem szenzáció, csak szelíd, port nem verő, hir és igy, a te szenzáció-éhes igényeidet ki nem elégíthetem vele: Kaszárnyát kapunk! Igazi, eleven kato­nákkal. Ez nekünk háziasszonyoknak kor­szakot alkotó esemény lesz, mert vele megszűnik a váci cselédmizéria örökös járványa. Különösen ha még rátudunk szokni arra a jó szokásra, hogy péld. a nyúlszezonban eltudunk tekinteni a nyúl negyedik lábától és ha férjünk a tálban a lapockáját keresi, elludjuk vele hitetni, hogy ezt a nyúlal éppen azért lőtték le oly könnyen, mert csak három lába volt. Szó­val, ha segítesz Magdám a szakácsnédnak az elpárolgott nyúl és egyéb combokról hazudni és megteszed, ha kimész a kony- j bába és a közhuszár vagy közvasutas éppen akkor nyeli majd befelé a hurkát, még pedig azokból, melyiket te jobban szeretsz, mert történetesen ő is azt szereti jobban, hogy nem nézel oda, hogy zavarba ne hozd ; akkor egészen nyugodt lehetsz lesz mindig cseléded. Még akkor is, ha már a pacsiríahajlam egészen megszállja is őket és az első napsugaras tavaszi nap után ki is száguldoznak a mezőre. Nagyon nagy hatalom a szerelem még akkor is, mikor a katona véletlenül a szi­vével is szeret, hátha még az gyomrával érez szerelmet. Most veszem észre, hogy gondolatom elkalandozásában már egész ügyről úgy beszélek, mintha az kész dolog volna, pe­dig még csak szó van róla. Ha meg nem kapjuk, nekünk háziasszonyoknak kell egy kaszárnyát kérelmezni, hogy véget vessünk a cselédkérdésnek. Egyéb újságot nem irhatok, csak még azt, hogy olyan hidegek járnak, az ember­nek nemcsak az agyveleje, hanem még a kedélye is befagy. Te persze ott most ezt el nem hiheíed, valaminthogy a jóllakott sohasem hisz az éhesnek. Nem tudod el­képzelni, mint lehel az, hogy inig te a hiis fák árnyékát keresed, mi a „muffunk“ fene­kére húzódunk. » Ne csodáld hát, kérlek, ha a levélírói hangulatfokom is csökkent, sőt már úgy érzem, hogy mínusz alá szállt és befejezem mielőtt még kilel újra brrr a toliiszony.

Next

/
Thumbnails
Contents