Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)

1914-02-01 / 9. szám

5 ban fáztak mindig a kiadásoktól s ha a községi képviselőtestület tárgysorozatára tűzte ki a jegyző az építkezéseket, úgy hiúsították meg, hogy ennél a tárgynál mindnyájan kivonultak a közgyűlésből Már az autonómia felfüggesztése került szóba, mikor Ivánka Pál főszolgabíró még egy kísérletet tett, hogy hátha íiikerül a csomádiakat jobb útra téríteni. Berecz Gyula tanfelügyelővel kiment Csornádra s megnézték „iskolát“. Háger tanító három kurzusban tanít naponta a saját szobájá­ban, mert az iskola összedőlt. A kis gyer­mekekkel sikerült vizsga volt, mely után képviselőtestületi gyűlést tartottak. Ezen Ivánka főbíró addig beszélt a csomádiak leikére, mig meg nem szavazták az iskola­építés költségeit, sőt még községháza építését is elhatározták. — Teaest Alagon. Alagon, február 5-én (csütörtökön) délután fél ő órakor a Magyar Lovaregylet szállodájának nagyter­mében teaestélyt rendeznek a község ve­zetői. A teaesíély előtt előadás lesz, mely­nek a műsora a következő : 1. Szavai Kleisz- ner Jolánka. 2 Ének. 3. „A mindennapi kenyér.“ Nemzetgazdasági és szociálpoliti­kai eszmefuttatás. Előadja dr. Szemenyey Kornél. 4. Magyar dalok. Zongorán előadja Frecska István. — Áll a Duna jege. Csütörtökön este kilenc órakor megállóit a jég városunk alatt, az elhagyatott Dunán. Hét évvel eze­lőtt történt, hogy a Duna befagyott, most tehát ez az esemény valóságos kis szen­záció számba ment. Benépesedett a ködös dunaparti korzó és százan és százan győ­ződtek meg arról, hogy tényleg áll a Duna jege. Egy napos volt csak a jég, már is hire kerekedett, hogy áldozata is van már. Egy kis deák a hajóállomás körül merész­kedett reá, beszakadt alatta, de az állomás személyzete a fiút kimentette. Más híradás szerint három tótfalusi legény a hetivásár napján átjött Vácra s mikor visszatértek, az egyik legény alatt a jég beszakadt s a szerencsétlen eltűnt. Ez utóbbi csak hí­resztelés lehet, mert sem a rendőrségen, sem Tótfalu elöljáróságánál, melyet tele­fonon kérdeztünk meg, mit sem tudnak a vizbefulásról. A rendőrkapitány különben ma dobszó utján hirdette ki, hogy a Duna jegére mindaddig senki se menjen, mig a biztos utat a hatóság ki nem jelölte. Kü­lönben is rendőröket állított, hogy a vesze­delmes kísérletezésről az embereket vissza­tartsák. (A jégen azonban már vígan jár­nak.) — Uj orvos. Dr. Neumann Adolf orvos és egészségtanár, Neumann Kálmán keres­kedő fia, szülővárosában telepedett meg s február elsejétől megkezdi rendelését Esz- terházy-utcai lakásán. — A KobraK-cipöK itthon marad­tak. Egy gráci konzorcium tudvalevőleg a Kobrak-gyár cipőkészletét és félig kész ! bőráruit mintegy negyedmillió koronán megvásárolta a csődtömegtől. Úgy volt, hogy a gráciák elszállítják a Kobrák gyárt­mányokat Ausztriába, de most meggondol­ták, miért csináljanak konkurenciát hazá- jukbelieknek és — eladták MagÍrországon a Kobrák cipőket. Krausz Zsigmond buda­pesti Podmaniczky-utcai kereskedő, a ki eddig is nagy raktárosa volt a Kobráknak, e héten vásárolta meg tőlük csupán a cipő= két állítólag 170 ezer koronáért. Krausz már a héten átvette az árukat és azokat legközelebb elszállítja Budapestre, a hol több kiárusító helyet fog állítani. — Itt említjük meg, hogy a héten végleg be is zárultak a Kobrak-gyár helyiségei. A tiszt­viselőket már régen elbocsátották, a csőd­tömeg csupán Strasser pénztárost tartotta meg. Tegnap az utolsó tisztviselő is meg­szűnt a gyár alkalmazottja lenni: végleg bezárták a kapukat. És egyelőre nincs remény, hogy azokat a munkának meg is nyissák. — HölgyeK rendeznek mulatságot. De nem nálunk: Nógrádverőcén. A szom­szédban eddig minden mulatozás el volt tiltva a vörhenyjárvány miatt, most azután, hogy a veszedelem megszűnt, Nógrádve- rőce úri hölgyei Preussler Arturné véd­nöksége alatt nagyszabású hangverseny­nyel egybekötött iáncesíélyre készülnek, mely február 7-én lesz. Az összes jövedel­met a nógrádverőcei ovoda-alap fogja kapni. — Feld Irén vendégjátéké a Váci Állandó Moziban. Érdekes vendégjátéka lesz hétfőn a Váci Állandó Mozgószinház- nak. Ekkor lép föl Vácon először Feld Irén egyik legfényesebb szerepében a Ninon de Lenclosban, mellyel Budapest legelőkelőbb mozgójában, a Corsó moziban fényes sikert aratott s amely Budapesten több mint hat­van zsúfolt házat vonzott. Társulata ugyan­azon kiváló erőkből áll, akikkel Budapes­ten mutatta be ezt a csodálatosan szép és finom kinemaszkeccseí. A Ninon de Lenc- los egy romlottságában is bájos örökifjú asszonynak a tragédiája. Ninont Feld Irén játsza. Partnere Pethő Pál, aki ebben a szerepében Budapesten igen nagy sikert ért el. Az abbét Pesti Kálmán jelíemszinész játsza. Graumont lovag Székely Károly, a Budapesti Színház tagja lesz. — A ref. gazdakör mulatsága alkal­mából felül fizettek: Klein Sándor 8 40 K, dr. Preszly Elemér 6'40 K, B. E., Hever István, Sorg Károly, Szalay Testvérek, Schubert Zsigmond, Kurdi Ferenc telkes 3'40—3'40 K, B. J., Molnár Máté 2’40—2‘40 K, Jeremiás Pál 2 K, ifj. György Mihály, ifj. Müller Antal, Kalicska Géza, id. Simon János Máriás Kurdi János, Ősz Kurdi Pál, Mogyo­rósi Lajos 2—2 K, Hegedűs László, Tordai István, Majer Ferenc, Kurdi Ferenc, ifj. Füstös István 1 40—140 K, Fábián Lajos, ifj. Hever István, Zsiga Pál, Hegedűs István, Tóth Mihály, Kozma Lajosné 1—1 koronát. — Ne gyárts pamflettet! Kodai KárolÁ váci szabómesternek valami baja akadt a Fonciere pesti biztositó intézettel. Kodai pörösködött, de célt nem ért s most elha­tározta, hogy egy röpiratban ismerteti meg kiknek nem fizetett a Fonciere. A biztositó intézet valahogyan tudomást szerzett Kodai tervéről, rögtön a vizsgálóbiró segítségét vette igénybe. A vizsgálóbiró tegnap távirat­ban fordult a váci rendőrséghez, hogy Kodai írásának megjelenését akadályozza meg. Matkovich rendőrbiztos Kohn Mór nyomdájában lefoglalta a kéziratot és a kinyomott röpiratot, melyet most hét pecsét alatt elküldőitek a vizsgálóbíróhoz. — A váci hengermalom részvény- társaság lisztárai 50 KgKént. Buzaőr- lemény: Asztali dara AB szám 18 K 50 fill. — Asztali dara C szám 18 K 20 fill. — Király liszt 0 sz. 18 K 30 fill. — Lángüszí 1 sz. 18 K 00 fill. — Elsőrendű zsemlye- liszt 2. sz. 17 K 50 fill. -- Zsemlyeliszt 3. sz. 17 K 00 fill. — Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 16 K 50 fill. — Középkenyérliszt 5. sz. VÁCI HÍRLAP 16 K 00 fill. — Kenyér liszt 6. sz. 15 K 50. fill. — Barnakenyérliszt 7. sz 14 K 40 fill. — 77-2 sz. 13 K 10 fill. _ 774 11 K 50 fill. — Takarmányliszt 8. sz. 7 K 10 fillér F' sz. 5 K 50 fill. G. sz. 6 K 80 f. Ocsú 5 K 00 fill. 50 kilogramként. Nyilttér. Dr. Neumann Adolf orvos, egészségtan-tanár orvosi rendelését meg­kezdette Eszterházy-utca 6. sz. alatt (dr. Blauner-házban). F elhívás. Miután Vácon gróf Csáky Károly-ulon Bukovics István uríól a vendéglői beren­dezést megvettem és annak bérletét is át­vettem, felhívom mindazokat, kiknek netalán jogos követelésük volna, hogy azt nálam bejelenteni el ne mulasszák folyó évi feb­ruár 2-ig, mert a jelzett időn túl semmi néven nevezendő követelést tudomásul nem veszek, annál kevésbbé ki nem fizetek. Vác, 1914. január 27. Boros József a Kúria Szálloda főpincére. Elveszett január 28-án estefelé egy fekete spitz fajkutya. A becsületes megta­láló megfelelő jutalmat kap. A kutya u püspöki palota portásának adandó át. Nagyérdemű Közönség! Hálás köszönetemet fejezem ki azért a pártfogásért, melyben engem csütöröki ka­baré előadásom alkalmából részesített. Egyben bocsánatot kérek azért a kellemet­lenségért, amelyben része volt a hely miatt. Legközelebb talán jobb kabaré-előadás­ban fogom részesíteni a közönséget és ígérem, hogy az előfordult zaklatás nem fog többet előfordulni. A nagyérdemű közönség szives pártfo­gását kéave maradtam Sand Leó, a Kúria mozi tulajdonosa. Köszönetnyilvánítás. Néhai férjem, Körber Károly halála alkalmával minden oldalról megnyilatko­zott jóindulatú részvétet ezen az utón kö­szönöm meg. Köszönetét mondok mind­azoknak, kik a fájdalom nagy óráiban velünk voltak, kika végső tisztességadá­son megjelentek s ezzel is szivünk nagy fájdalmát enyhíteni óhajtották. Különösen hálás vagyok az elhunyt kollégáknak Latkóczy Pál állomásfőnök urnák, ki férjem sírjánál oly megható gyászbeszé det modott, valamint Vác állomás összes személyzetének. Vác, 1914 január 28. özvegy Körber Károlyné és gyermekei. Köszönetnyilvánítás. Mindazon nagyrabecsülí rokonok, jó­barátok és ismerősök, valamint a városi tisztviselők és a tűzoltótestület — kik felejthetetlen férjem temetése alkalmával szivem emésztő bánatát jelenlétükkel enyhíteni törekedtek; fogadják legmélyebb köszönetemet. Vác, 1914 január 29. Özv. Csúnyi Istvánná. Községeknek mellékelve I. 3. A. 3./1914., 545/1914. sz. igk •rendeletek,

Next

/
Thumbnails
Contents