Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)

1914-11-15 / 87. szám

2 VÁCI HÍRLAP A Kobrákból nem lesz h&dskőrház. Ismeretes, hogy a honvédelmi miniszter azzal a tervvel foglalkozott, hogy a Kob- rak-gyár üresen álló helyiségeit hadi kor­ház céljaira foglalja le. A kórház 5—600 sebesültet fogadott volna be s az egésznek a vezetését, a sebesültek ellátását Các váro­sára bizza, melyért a város naponta meg­állapított dijakban részesül. A terv nem fog megvalósulni, legalább is — egyelőre nem. A honvédelmi miniszter napokban érkezeit leiratában ugyanis tudatja, hogy a Kob­rákra most nincs szüksége. Ma körülbe­lül 40,000 ágy áll üresen a monarchiában — mondja a miniszter — nem valószínű, hogy egyszerre mind el lesz foglalva. A koleraveszedelem miatt a határokon uj és uj kórházakat állítottak, a melyek a belső területeken levő kórházakat is mentesitik. Különben is oly nagy orvoshiány van, hogy most a Kobrákban elhelyezendő hadikórházhoz orvosokat nem tudna adni s igy egyelőre lemond arról, hogy sebe­sültek részére a Kobrakot kórháznak ren- deztesse be. Kövessük a jó példát! Klein Zsiga gyógyszerész és neje húsz koronát küldöttek lapunk szerkesztőségébe a vöröskereszt váci kórháza részére. A jószivvel adott összeget eljuttattuk rendel­tetési helyére. Kitüntetett hős. A budapesti Magyar Színháznak volt neves tagja Gere Zsigmond, a ki Vácon végezte iskoláit* és itt tett érettségit is. Gere, kitől lapunk egynéhány jóízű elbe­szélést és költeményt is közölt, a háború kezdetén bevonult katonának. Hír csak most érkezett róla és boldogan Írja meg egyik váci ismerősének, hogy a harctéren kitüntetés érte és az első osztályú ezüst vitézségi éremmel jutalmazta a király. Adományok a vöröskereszt kórháznak. Nell István zászlórúd tartó vasból; Perlusz Már­tonná 1 tucat villa, 1 tucat kés; Meiszner Rudolf 24 zsebkendő; Borhi Sándor 10 K; Weinberger J. 1 nagy tálca sütemény; Starnberger Rezső 20 K; Hor­nung Béla újságok és játékkártya; dr. Morlin Zsigáné 60 K ; Zapka Ferenc 1 szobai klozett, Neuwirt Simon faáruk 21 K 40 f értékben; Breitner Istvánná 6 pap­lanhuzat, 1 paplanlepedő ; Tragor Károly 2 hosszú- nyelü merőkanál; Hoffmann Ferenc 3 üveg befőtt, 2 doboz cigaretta és 29 K 34 f; Fóliák Henrik 1 öltözet ruhatisztitás ; Magyar udvarnagyi hivatal 63 kg, szarvas- hus. A jó szívvel adott adományokért ezúton is hálás köszönetét mond a vöröskereszt egylet elnöksége. Egyben tisztelettel kérjük Vác város társadalmát, hogy bárminemű adományaikkal (liszt, cukor, kávé, rum, bor, hús, tészta, káposzta, nyúl, befőtt, gyümölcs, hagyma, zöldség, burgonya, könyvek, cigaretta, újságok, fehér- nemüek stb.) kórházunkat (Budapesi-főut) megajándé­kozni kegyeskedjenek. Ki veszett el a esaiatér*era ? Rákospaioíáról hozták ezt a hirt, melyért a felelősséget a hírhozókra kell hárítani: A község elöljárósága a napokban sür­gönyt kapott, a melyben egyik ezred pa­rancsnoksága tudatja, hogy egy rákospalo­tai származású katonája a harctéren hősi halált halt. A szomorú hirt közöljék az öz- vegygyel. Az elöljáróságra behívták az asz- szonyt és nagyon óvatosan adták tudtul, hogy az ura a csatatéren lelte halálát. — Az én uram ? — Igen, a magáé. — Ne mondják kérem, hiszen az én uram­nak semmi baja, otthon, a boltban méri a pálinkát! Nagy lett erre az elámulás az elöljáró­ságon, a hol végül is azt mondták, hogy az asszony fájdalmában megháborodoít. Az asszony vígan ment haza és nevetve mondta el az urának, hogy milyen hirt hallott — Szerencsétlen! kiáltott fel az ember, hiszen akkor elvesztem ! Nem telt bele egy-két óra, automobil állt meg a pálinkás bolt előtt, két őrmester szállt ki abból és a kereskedőt szó nélkül magukkal vitték. A magyarázat az, hogy a mikor a mozgósítási parancsot kifüggesz­tették, a kereskedő állítólag ezer koronán felfogadott egy fiatal embert, hogy vonuljon be helyette. A feleségének sem szólt erről, nehogy az asszony valahogy elpletykázza. A dezentor nyugodtan élt otthon s arra nem gondolt, hogy az alteregója el is pusz­tulhat. Az asszony akaratlanul is elárulta az urát, ki ma már a garnizon börtönében várja súlyos Ítéletét. H f jj e< | | 11 • | I Barsi Nándor a püspök- uradalom erdőmérnöke, nép- fölkclö hadnagy irta lapunk­nak ezeket az érdekes ké­peket: 3 Éjjeli szuronyi'oham. A mi dandárunk négy ezredből állott s ezredünknek jutott a szerencse, hogy éjjeli támadáskor harcvonalba rendelték. Délután négy órakor kezdtük meg az előnyomulást, sűrű srapnel, gépfegyver és puska-tűzben. Az ellenség előtt 4—500 lé­pésre beástuk magunkat s a ránk boruló éjszaka sötét leple alatt rendezkedtünk a hajnali három órára tervezett rohamhoz. Egy óra tájban erős tüzelést kezdtünk az ellenség ellen, melyet ők hasonló he­vességgel viszonozlak. Egy óra bosszant tartó tűzharc után mi a tüzet beszüntettük s időközben megérkezett erősítéseket felvéve és elrendezve, vártuk a parancsot a rohamra. Már több rohamot kíséreltek meg részünkről a nagyon erősen elsáncolt oroszokra, de mindig sikertelenül. Elkese­redetten védték állásaikat, folyton uj és uj tartalékokat dobva harcvonalba. Az előző öt napi küzdelemben már visszavertük őket vagy 15 kilométerrel s igy, hogy az áttörés veszedelmét kikerüljék, utolsó csepp vérig ragaszkodtak azon község birtokáért, mely­nek szegélyén húzódtak el lövész-árkaik. Rohamunk nem sikerüli. Túl nagy távol­ságról kezdtük a futást és az orosz állá­sokig egészen elfuladva értünk. Azonkívül mindjárt a roham kezdetén kitörő erős „hurráh" és „rajta“ kiáltásokkal figyelmez­tettük az ellenséget, hogy készüljön fel, mert jövünk. Hát fel is készült, irtózatos kartács, gép­fegyver s puskatűzzel fogadott. Az elől levő sorok meginogtak, megritkultak s látva, hogy az orosz szuronyerdő rendületlenül áll, az ágyúk, gépfegyverek megszakítás nélkül ontják a golyók özönét, visszavonul­tunk lövészárkainkba. Természetesen a visszavonulás nem ment simán s nagyon sok derék bajtársunk áz­tatta itt is kifolyó vérével Galicia hepe­hupás földjét. Azután folyt a tűzharc tovább, este nyolc óráig. Srapnel, gránát csapott le itt is, ott is. Különösen azoknak jutott ki, a kik mö­gött tüzérségi állások voltak, mert a tüzér­séget kereső lövedékek egy része a fe­jükre hullott. Vissza Przemyslbe. Visszavonulásunk teljes rendben és za­vartalanul történt. Két napi menetelés után Przmyslben voltunk, a hol a várparancs- noksáq nagy örömmel fogadott s mindjárt kiutalta a már elindulásunk előtt megszál­lott erődvonalszakaszt. Ugyanazt, melyet a bekövetkezett ostrom alatt leghevesebben támadtak az oroszok. A többi ezredek to­vább mentek. Éreztünk is némi megelége­dettséget, a mikor láttuk a kifáradt csapa­tokat s a járóművek ezreit tovább vonulni. Azok még mentek vagy 60 kilométert, ha nem többet. Velünk természetesen nem közölték, hogy hol fog hadseregünk állást foglalni. Nem is tudtunk róla három hétig semmit. Amint hogy a külvilágról is csak azt a keveset tudtuk, a mit a várparancsnokság a mar- koni-táviró utján nyert hírekből közölni jónak látott. Négy-öt napig tartott, míg a várban gyü­lekezett rengeteg különféle vonat, tüzérség, stb. elvonult és mi, a várvédő sereg, kö­rülbelül százezer ember a lakosságon kí­vül, magunkra maradtunk. A várővbe eső községek lakosságának teljesen el kellett hagyniok a várat s Przmysl lakói közül is csak az maradhatott, kinek legalább három hóra való eleségkészlete volt. Az előző harcokban hozzászoktunk me­nekülő lakosságot, feldúlt falvakat látni, mégis szívfacsaró látvány volt a hajlékuk­ból kiűzött családok nyomorúsága. Hirte­len kellett elíávozniok, nem vihették ma­gukkal csak a rajtuk levőt s a mi holmi és eleségféle 3 — 4 család részére egy kocsira felfért. Ezen a kocsin volt még azonkívül 10—12 apró gyermek, a kik gyalog nem tudtak volna a bizonytalan útnak neki vágni. A két kis orosz ió és a sovány tehenecske volt minden, a mi vagyonkájukból megma­radt. Gabonájuk még csépeletlenül hevert a csűrben, krumplijok pedig a földben ki- ásatlanul. A városon kívül már oroszok voltak s azok talán elvették tőlük azt is, a mit ma­gukkal vihettek. Részletek az ostromról. Az ostrom megkezdődött. Ennek részle­teit mindenki ismeri szép hazánkban, nem ismétlem, csak egy-két epizódot mondok el. Miután látták az oroszok, hogy nyílt tá­madással nem boldogulnak, éjjel közelí­tették meg az akadályokat két méter mély futóárkokban s a kinek sikerült közel jutni, az rögtön beásta magát. A várőv általunk védelmezett keleti sza­kaszának egyik alszakasza előtt voltak a leghevesebb harcok. Mig egyrészt a szó­ban levő aiszakaszt erődjei az egész váröv legjobban megerősített részévé tették,' ad­dig az előlerep nyújtotta födözékek a na­gyobb veszteség nélküli megközelítést leg­jobban itl segítették elő. Így történt azután, hogy az oroszok mint uralkodó és mint leghozzáférhetőbb sza­kaszt kétségbeesetten támadták. Fényszó­róink egész éjjel folytonosan megvilágí­tották az előterepet s fényük mellett a véd- őrségi gépfegyverek, ágyuk sepertek végig az előnyomuló oroszokon. Mégis sikerült az egyik erődöt annyira megközelíteniük, hogy a drólakadályok alatt keresztülásva

Next

/
Thumbnails
Contents