Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)
1914-11-04 / 84. szám
84. szám. Vác, 1914. november 4tluszonnyoIcadiK évfolyam VÁCI HÍRLAP PolitiKai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Ellenségeink ereje. Egyik külföldi katonai történetiró tanulmánya nyomán módunkban van megtenni az érdekes áttekintést a most folyó háborúban résztvevő nagy hatalmasság fölött. Oroszország a maga békelétszámát a legutóbbi évek alatt nem tette közzé. Azonban abból a körülményekből, hogy évi ujonckontingense 445.000 ember, köny- nyű megállapítani, hogy ekkora ujonckon- tingens mellett a mindenkori békehadsereg körülbelül 1.400,000 ember, ezek közül 47.000 a hengeri flotta legénysége, 60.000 a határőrökre s mintegy 38.000 ember az orosz csendőrségre int. Maga a tulaj- donképeni hadsereg tehát: 1.240,000 főből áll. Ha e hadsereg hadilétszámát nézzük, a gyalogság a tartalékosokat beleszámítva, 2.400.000 főre rúg. Ehhez jönnek a várcsapatok, a tüzérség, a tengerészek, a honvédek, a kikkel együtt a hadsereg összereje meghaladja a 4.000,000-t, mely az európai Oroszország lakossága 3.4 százalékának felel meg (az európai Oroszország 114—115 millió lakost számlál). Rediger orosz generális a kiképezett, de nem aktiv legénység hadilétszámát 31/2 millióra becsüli, ehhez a számhoz jön még szerinte 800.000 olyan ember, a kik mindössze egy fegyvergyakorlatot csináltak végig. Az aktiv katonákkal együtt szerinte az orosz öszhaderő háború esetén 572 millió. Ezzel szemben Blume német vezénylő tábornok 7.668,000-re teszi Oroszország katonailag számbajövő embereit. Az orosz hadsereg békében 37 hadtestre oszlik, ezek közül 5 Szibériában, 2 pedig Turkesziánban állomásozik. A hadtestek összesen 70 hadosztályt alkotnak. A lovasság áll 27 hadosztályból, köztük 8 hadosztály kozákság. Egészben véve a hadseregben van 1260 gyalog- és vadász zászlóalj, 99 lovassvadron és szotnya, 641 tüzérüteg. A hadtestek közül európai háború esetén nem jön számításba az ázsiai hét hadtest s az európai hadtestek közül is néhányat a belpolitikai okok lenyűgöznek. Ezek az aktiv csapatok. Kívülük még természetesen a tartalék csapatok is felvonulnak. Oroszországnak 32 tartalékhadosztálya van Európában és 6 Ázsiában. A rendes lovasság háború esetén nem állít fel tartalékot, ezzel szemben háború esetén a három kozák divízió tiz, egész tizenöt ko- zákdivizióra bővül. Nem említettük még a honvédeket, a kik 40 hadosztályból állanak. így tehát Oroszágnak van 37 hadteste, 24 lovashadosztálya, 38 tartalékhadosztálya, 10—15 kozák-divizója és 40 honvédhadosztálya. Ennek a haderőnek egy jelentős részét az ázsiai viszonyok kötik le. Nézzük a Franciaország haderejét. A köztársaság hadereje békelétszámon 1914-ben- a tiszteket és zsandárokat leszámítva,850.000 ember volt, ez a szám magában foglalja az összes altiszteket s a gyermatseregnek Európában és Északafrikában állomásozó csapatait. Ez a 850.000 ember a következőképei oszlott meg: 720.000 ember fegyveres szolgálatot teljesített, 45.000 ember a fegyveres szolgálaton kívüli alkalmazásban részesült, 9000 ember az idegen légió tagja volt. 44.000 ember arab csapatokat alkotott, 18.000 marokkói és 14.000 senegálnéger volt. A hadsereg hadilétszámra emelve ezzel szemben kerekszámban 1.500 000 katonából áll, de ebbe nincsenek beleszá- milva a lovascsapatok, a kik 80.000 főre rúgnak, a tartalékkal együtt s a territorális csapatok. Ezekkel együtt a francia haderő 2 milliót tesz ki. A francia haderő békében 21 hadtest- mely 46 gyalog- és 10 lovas hadosztályt tesz ki. Ehhez jönnek még a gyarmatse- regnek az anyaországban lévő csapatai, melyek egy három divízióból álló hadtestet alkotnak. Ez a hadtest az említett előbbi 21 hadtesttel egyértelműen működik. A 19. hadtest rendes körülmények között Észak- Afrikában állomásozik Ezt a hadtestet a háború esetén a marokkói viszonyok bénítják meg, a menryiben, ha a hadtestnek az anyaországba való bevonását kísérelnék meg, a marokkói törzsek tüstént fölkelnének s Franciaország jármát leráznák magukról. Európai háború esetén tehát a 19-ik hadtestnek csak elenyészően kis töredéke jöhet számítás alá. A tartalékosoknak az a része, mely nem az akliv hadtesteknek hadilétszámra emelésére való, külön tartalékbrigádokat alkot. AAinden tényleges hadtesthez függelék gyanánt egy ilyen tartalékdandár s ezenkívül egy 3 ütegből álló tartalék tábori tüzérkü- lönitmény járul. Eszerint egy francia hadtest 7 zászlóaljjal erősebb a németénél. Az ágyúk száma mind a német, mind a francia hadtestnél ugyanaz t. i. 144, egyszerűen csak az ágyúknak ütegeikbe való beosztása különböző, amennyiben a francia üteg 4 ágyúval a német nagy üteg 6 ágyúval rendelkezik. Végül a háború esetén még újabb 20 tartalék divizó alakítható a várak és erődítések védelmére. A territoriális sereg egymagában véve zárt és külön hadsereget képez, mely normális időben, az anyaország belföldi seregétől függetlenül operál. E hadsereg 145 gyalogezredből (3 zászlóalj majd mindenik ezred) áll, e törzssereghez csatlakozik 7 vadász zászlóalj, 15 zuávzászlóalj, 39 lovas svadron. Németországról csak annyit röviden, hogy békeidőben 25 hadteste van, mely50 gyaloghadosztályt tesz ki. A legutóbbi katonai almanach tanúsága szerint (Veltez: Armee-Almanach) hadilétszám esetén a rendes gyalogság (tartalékkal együtt) 1.740,050 katonái, a honvédség 1.7o0,000, összesen e kettő 3.530,000 fegyverest alkot. Ha mindezekhez még a különítményeket s a póttartalék 830.000 emberét hozzászámítjuk, a végső szám mintegy ötödfélmi- liót mutat. A mi monarchiánk béke idején 17 hadtest fölött rendelkezik, mindenik hadtest 3 diviziós. Anglia — mint tudvalevő — elüt a többi európai nagy államtól abban a tekintetben, hogy polgáraira nézve nem áll fenn az általános védötelezettség. Az angol hadsereg zsoldos sereg s mind békében, mind háborúban körülbelül félmilliót számlál, tehát aránytalanul gyengébb, mint a többi európai nagy hatalmasság hadilétszámra emelt serege. A zsoldrendszer folyománya, hogy az angol sereg fegyelme az említett országok hadseregei fegyelmén alul marad. A semleges magatartást tanúsító Itália hadereje a háború alatt 1.100,000 ember, melyből 340.000 a territoriális rész 515.000 ember a béke idején fenntartott hadsereg, 245.000 ember pedig a mozgósított elem. A hadsereg 12 hadtestre oszlik, melyek együttesen 25 gyalogos- és három lovas-diviziót alkotnak. Adományok Vác város vöröskeresztes kórházának Az Andreányszky-viiiában berendezett hórház iránt társadalmunk minden körében meleg érdeklődés nyilvánult meg. Többen részt vettek a kórház felszerelésében s I azóta nap-nap melett érkeznek adományok a sebesült katonák ellátására. A kórház vezetősége ez úton nyugtázza a nagylelkű adományokat s mond azokért hálás köszönetét: A báró Andreánszky család berendezett 10 ágyat, az egész házban felszereltette a villanyt, n jy mennyiségű fűtőanyagot és terményeket adott. Kállay Ubulné 2 sebesült számára szükséges összes felszerelést adott; Takách Zoltán, Túri Endre, Éder Kálmán, özv. Hudák Jánosné, Sommer Gyula, Rajzó Imre, Gyürky Béla, Jeszenszky Imre, dr. Mayer József, Nagy Sándor, Bartók Lajos, X. Y., Góbi József, S. M. Nicki Ödönné 1 — 1 sebesült számára való felszerelést adtak: Bartoss Ferenc 2 ágyat teljes felszereléssel adott, továbbá 2 kocsi szalmát 20 ágyszőnyeget, 2 évfolyam Vasárnapi Újságot, több német szépirodalmi művet. (Folytatjuk.) esküvő. Kacskovics Andor balassagyarmati törvényszéki jegyző október 28-án tartotta esküvőjét Kaposvárt Csorba Bellával, néhai Csorba József honvédhuszárezredes leányával. Önkéntes öröknek jelentkeztek : Csereklye János, legifj. Cse- reklye János, Jurácz Ferenc, Malik Ferenc és Rosenberg Samu. Örparancsnokokká kineveztettek: Hencsey József és Huber József dr. Özvezetők lettek: Králik József, B. Rúzsa József és Szondi János.