Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)
1914-09-13 / 69. szám
VÁCI HÍRLAP 2 Lublintól-Vácig. Hat napi fájdalmas utazás után, Ürosz- lengyelország közepéből, golyóval bal Iá bábán érkezett csütörtökön haza Freier Gyula honvédhadnagy, a ki nagyon élénk és érdekes részletekkel egészíti ki azokat a tudósításokat, melyeket a Dankl-hadse- regrői olvasunk a napi lapokban. A gondos hitves, ki maga is tanulója az önkéntes betegápolótanfolyamnak, hósapkát köíö- getve ül a hős férje ágyánál s bár már a sok látogató előtt sokszor elmondott eseményeket kénytelen ismételni Preier, boldogan hallgatja. — A nyilrai tizennégyes honvédezreddel néhány napi gyakorlatozás után Zsolnán át értük el Lezaysk piszkos lengyel falut a hol a király névnapját ültük meg, kezdte előadását Preier hadnagy. Szent István napján pontban 12 óra 8 perckor értük el az orosz határkövet és az első orosz falu, a melybe bevonultunk Poíok volt. Soha el nem felejthető szenvedések vártak itt ránk. Ennél a nyomorult falunál ugyanis 4—5 kilométer széles mocsáron kellett átgázolnunk. A bakákkal sokszor hónaljig jártunk a piszkos vízben s már arra gondoltam, hogy itt veszünk el a" nélkül, hogy ellenséget láttunk volna.- Aug. 22-én elértük Janov-of, az már nagyobb város, a hol kaszárnya is volt, természetesen üresen, 23-án volt a K.asz- niki győzedelmes csata. — Meg kel! jegyeznem, hogy a mi honvédhadosztályunk a győzelmes első Dankl- scregbe van beosztva. (Mindenütt ezzel a jelzővel illetik Danid hadseregét.) Nekünk apró csatározásokat leszámítva, augusztus 24-én kezdődött a végnélküli ütközetünk s nyomról, . yomra haladva jutottunk el szeptember 2-án Lublin alá. Tüzérségi harccal kezdődött és egy dombról kitűnő látcsöveinkkel figyeltük, hogy a soproni tüzérek milyen gyönyörűen lőnek. Egy orosz ezrednek egy kis tisztásra kellett volna előretörni, de képtelen volt. A soproniak pont akkor lőttek mindig, mikor az erdőből az oszlop előlépett és igy hat oszlopot hat lövésre söpörtek el. — Rettenetes sokat szenvedtünk eleinte a miatt, hogy a lakosság minden lépésünket elárulta az ellenségnek. Ha egy faluba értünk, rendesen harangoztak. Gondoltuk, az orosz vallásos, azért. Éjszaka teheneket hajtottak el mellettünk és a sötétben iszonyúan bőgtek. Öt percre rá pedig ott vágott le mellettünk a — srapnel. Megtudtuk, hogy igy.árultak el minket, sőt ha a tehenek nem akartak bőgni, a pásztorok voltak felszerelve bőgést utánzó készülékkel, melynek hangja kilométerekre elhal- lalszott. Ezt aztán kitapasztaltuk s rögtön közöltük a poroszokkal is, a kik állandóan érintkeztek velünk, mert nyugaton egy vonalban operálnak velünk Radom felé.- Most egy-két szól szólok az orosz katonáról. Mindenütt, a merre vonultunk, kész fedezékeket találtunk, úgy látszik, a népfelkelés készíti azokat. Az orosz gyalogos lövéseitől abszolúte nem féltünk. Bár fegyverük 3200 méternyire hord, lőni nem tudnak. Minden golyójuk fölöttünk megy el s ha leesik, a tarlalékseregekben, melyek 2—3 kilométerre vonulnak, okoznak könnyebb sebesülést. Egész tudományuk abban van, hogy rengeteg muníciót fogyasztanak, a lövészárokba minden cél nélkül puffogaínak. Jó helyzetek kihasználásáról, támadásról mit sem tudnak. Rengeteg katonát tud a mi seregünk elfogni, mert a szuronyrohamnak nem állanak ellent és rögtön megadják magukat. Egy orosz ezredest fogtunk el s ő is megerősítette, hogy a japánok hires szuronyrohama nem is hasonlítható a mi bakáinkéhoz, a kik, mondhatom s talán ez a baj, vakmerő bátorsággal rohannak előre. A szuronyrohamnál nem is menekülnek, mert tudják, hogy utánuk lőnek, már a lövészárokban feltartják a kezüket. Az orosz tüzérség azonban jó, de ez a jóság abban találja magyarázatát, hogy az egész terület melyen jártunk, a lublini tüzérek gyakorlótere. Egy alkalommal az oroszok pontosan egyik ágyúnk szájába lőttek: bele.- Augusztus 28-án Oszada községben állottunk és éjjel minden oldalról megtámadtak bennünket. Itt is a szuronyunk segített fényesen. Itt lett munkaképtelen Helc táblabiró úr fia, ki zászlóaljparancsnokunk volt. Napról-napra harcolva mentünk előre és szeptember 2-án már tizenkét kilométernyire állottunk Lubliníól Vecsenov községben. Éjjel elmentem a kötözőhelyre több tiszttársammal s az éjszakai sötétségben lövés ért bal lábamon. Nem fájt, csak akkor tudtam meg, hogy meglőttek, mikor kezemmel elzsibbadt lábamhoz értem. Tele lett vérrel. Egy sebesült századossal feltettek: kocsira, vittek vissza s nyugodt helyen (megjegyzem, hogy az oroszok mindig a kötözőhelyekre lőnek, ezért fel se húzzuk a vöröskeresztes zászlót) megvizsgáltak s négy nap alatt elértem a galíciai határt vöröskeresztes szállító kocsin. Itt már a Vácon is ismert vasutas főhadnagy Heim 30 kilométeres kis vasutat épített, ezen folytattuk utunkat Niskóig. Két napi vonatozás után Bécsbe értünk, a hol szanatóriumba vittek a mentők. Tegnap jöttem haza, legényem meg Kóspallagra. Legényem nagyon boldog, t. i. fiatal férj. A vöröskereszt ápolónői vizsgája. Dr. A'iagas Árpád irgalmasrendi kórház főorvosa által megkezdett és vezetett önkéntes ápolónői tanfolyam vizsgája e hó 9-én volt a vöröskereszt kórház helyiségében. A vizsgáló bizottság, a mely dr. Pauer Béla ny. honvédtörzsorvos elnöklete alatt dr. Lencsó Ferenc, dr. Rapcsák Imre, dr. Keresztes Dániel és dr. Neumann Adolf orvosokból állott, örömmel konstatálta a vizsgázók alapo:: készültségét. A képesített hölgyek névsora a következő; Borbély Sándorné; Borsody Piroska, Braun Sarolta, özv. Csillon Tivadarné, özv. Csejk Ber- nálné, Csantos Károlyné, Ripl Blandina, Éder Katinka, Fördős Szener Erzsébet, Göllner Hugóné, Gulyás Róza, Győrffy Karola, özv. Harsányi Józsefné és Emma, Irén leányai, Horváth Ilona, Hufnägel Valéria, Ivánka Pálné, özv. Janisch Lajosné, báró Jeszenszky Mária, Justh Ferencné, Kállai Dbulné, Kerbler Gizella, özv. Kiss Jánosné, Kökény Ferencné, Kulcsár Ilona és Mária, Latkóczy Antónia, Laszka An- talné, Lukácsy Irma, dr. Magas Árpádnét Mahusek felomina, Marx Ilona, Mnlisz Mi- hátyné, Qvack Jolánla, Oppenrilder Schen- tal, Paragi Vincéné, Radics Andiden, Schaádt Paula, Solthy Gusztáváé, Schumacher Jenéné, Sommer Gyuláné, Schluga Marcella» Széky Emma, I akács Lili, Mária és Leona, özv. Ursziny Arnoldné, Visoly Margit, Zalánffy Gizella. Egy katonánk SCrasznik alól. Majer Ferenc, a „Fehér ló“ vendéglőse hirt kapott arról, hogy egyik fia sebesülten a budapesti izraelita kórházban fekszik1 Oroszországból hozták. Rögtön felkeresték a hős katonát, kinek bal alsó karja van átlőve s zúzott seb a lábán. Majer József Krasznik alatt kapta a golyót. A következőket mondotta el szüleinek: — Győzelemről győzelemre haladtunk, Mindig csak túlerő ellen harcoltunk, egyszer, mondották a tiszt urak, hogy az oroszok nyolcszor annyian vannak mint mi, mégis győztünk. Az oroszoknak iszonyú sok a halottjuk, némelyik lövészárkuk egész teli van, de győzik emberrel. E mellett a kémek mindig elárultak minket. Például egy cukorgyárnál akár merre fordultunk, az ellenség mindig oldalba támadott bennünket. Akkor kutatást tartottunk a gyárban és a pincében teljes telefon és távíró berendezést találtunk. A vezetékek mind a föld alatt mentek. A gyár tulajdonosát és négy fiát azonnal főbe lőttük. Mekkora nagy vállalat volt ez, mutatja, hogy büntetésül csak erről a helyről négv- száz hízott marhát hajtott el a Irén. Rengeteg katonát tudtunk elfogni, mert az orosz katona iszonyú félénk. Egy ezredest is elfogtunk, úgy sirt, mint egy gyerek. A tiszt urak kérdezték, miért, azt mondta, hogy végigkiizdötle az egész japáni háborút, három fia van a csatamezön, de ha vége lesz a háborúnak és ő hazakerül, mégis Szibériába küldik. Mondták neki vigasztalásul, hogy telepedjen le nálunk. AM lett vele, nem tudom. Kraszniki csata kezdődött, mikor egy srapnel levágott közénk A derekamon levő összes töltényeket mind elsöpörte, a közeibe álló százados urnák pedig a keze- fejét roncsolta szét. Másik kezébe vette a kardját és igy szólt biztatóan: — No fiúk, most előre! Haljunk meg szépen! Ment is az egész század lelkesen, csak az fájt nekünk, hogy rögtön jött egy gránát és szegény századosunk már nem láthatta hősies szuronyrohamunkat: rögtön halott volt. Engem nemsokára golyó ért és két órán át ájultan feküdtem a földön. Ez alatt véget ért már a csata és a szanité- szek felszedtek. Soha se fogom elfelejteni a sebesültek útját hazafelé. A melyik lengyel faluba beértünk a vöröskereszttel, a lengyel asszonyok mind kijöttek elénk s a mi jó csak volt, mind nekünk adták. Nemcsak az egyszerű, de az úri asszonyok is lehajoltak a szenvedő katonák fölé és megcsókolták sebüket! Sirtunk, látva ezt a nagy szere- letel! Engem több társammal István főhercegnek a határon levő kastélyába vittek. Az egész kastély kórház, a főherceg, a felesége és gyermekeik az ápolók. A főherceg adott kötést sebemre és egy selyemkendővel kötötte fel a kezemet. Két nap alatt azután Budapestre értünk vonaton. Mozika jótékonyságszolgálatáb^n. Az Állandó Váci Mozgószinház a sebesült katonák részére ingyen jegyet ad elő' adásaihoz, a mig sebesült'katonák itt lesznek. Ezenkívül szept. 13-iki előadásának összes jövedelmét a váci vöröskereszt egyesületnek adja. — Boros Jakab, a váci Pannonia-mozgó tulajdonosa a szeptember 20-iki megnyitó előadásának egész bevételét a váci vöröskereszt kórháznak ajánlotta.
