Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)
1914-07-08 / 50. szám
ttuszoanyolcadih évfolyam 50. szóm. Vác, 1914. julius 8VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz, (Iparudvar.) Nyilttér sora 50 fillér. Telefon-szám 17. Medneli a Kisiparosai! Vác, jul. 7. Vác kisiparosvilága — mint ezt lapunk más helyén megírjuk — vasárnap a városháza közgyűlési termét teljesen megtöltötte és ezzel is dokumentálta, hogy érzi szükségét a szervezkedésnek s rettenetesen nehéz helyzetének javítását követeli. Beszéljünk tehát a kisipar helyzetéről és a tervezett reformokról most, midőn nálunk is égetően aktuális a kérdés. A mindenkori kormányok felületességének, bűnös nemtörődömségének tudjuk be egyedül, hogy kisiparunkat megállították fejlődésében és nem sokban múlt, jobban mondva, nem rajtuk múlt, hogy visszafelé nem fejlődött. Egyedül a kisiparosság szívósságának köszönhető, hogy a hajdan erős, gazdag kisiparunk, a mostoha bánásmód mellett — ha egy ideig stagnált is, — de később lassan-lassan ismét fejlődésnek indult Bár még mindig óriási küzdelmeket áll ki a nálánál sokkal erősebb, anyagilag jóval magasabban álló, gépekkel dolgozó gyáriparral szemben, amely ezen előnyein felül még az államnak is dédelgetett kedvence. Szubvenció, adókedvezmény, ingyen telkek, szállítási előnyök járnak ki a gyáriparnak. A nemzetközi szerződésekben mindenkor a legnagyobb gondot fordítják arra, hogy a gyáripar érdekei meg legyenek védve. Ehhez járul még a liberálizmus szörnyszülötte, a szabadverseny, melynek nyomán megkezdődött iparunkban az egyenlőtlen gazdasági harc, a mit mi ölhetett kezekkel és kolosseumi élvezettel néztünk s hagytuk, hogy az erősebb, a furfangosabb, a több kitartással biró gyáripar legyűrje, elpusztítsa a gyengébbet. Védelem és támogatás nélkül hagyták a kisipart épen abban az időben, a mikor a céhek megszűnésével s a gyáripar keletkezésével a viszonyok a legzavarosabbak voltak, az önállósághoz, létért való küzdelemhez hozzá nem edződött kisiparnak leginkább lett volna szüksége az állam gondos, segítő kezére. Most már kezdik belátni, hogy a kisiparnak, a kézműiparnak van létjogosultsága és van hivatása a legfejlettebb gyáripar mellett is, a minek egyik fényes bizonysága, hogy ekkora ellenséges áradat mellett sem pusztult el, hanem dacolva minden nehézséggel, fejlődik s a vele foglalkozók száma évrői-évre növekszik. A vagyoni gyarapodásról azonban, sajnos, még mindig nem lehet kedvező véleményünk, mert ebben a tekintetben va-jmi kevés örvendetes jelenséggel találkozunk. De azért a helyzet ezen a téren is jobb, mint egykét évtizeddel ezelőtt. Az utóbbi kormányok is igyekeznek ez irányban jóvátenni a múlt hibáit. Újabban a kereskedelmi minisztérium a kisipar állami segélyezésének nagyfontosságú és igen érdekes reformját készíti elő. A kisipar segélyezésének eddigi formája, különösen a gépsegélyezés, nem elégíti ki sem a minisztériumot, sem az érdekelt köröket és már régebben tervezik a segélyezés I rendszerének megváltoztatását. A tervezet J most elkészült s alapelve az, hogy az állam szerződést köt az Országos hitelszövetkezettel, amelynek alapján a központi hitelszövetkezet fogja az állam által rendelkezésre bocsátott iparalapból a kisipar részére a szükséges tőkéket rendelkezésre bocsátani és egyúttal a visszafizetés folyamatát lebonyolítani. Az Országos Központi Hitelszövetkezet az illetékes kereskedelmi és iparkamara szakvéleménye alapján fogja a kisiparosoknak a munkanemre való tekintet nélkül, kizárólag az egyéni rátermettség alapján a kölcsönöket folyósítani, illetve a géperőt rendelkezésére bocsátani és megfelelő évekre elosztva kényelmes törlesztésről gondoskodni. Egyes esetben a miniszter a részletek alól fel is mentheti ez illető kisiparost. A cél azonban az, hogy olcsó és kényelmes törlesz- téses ipari kölcsön, illetve munkaeszközöket bocsássanak a kisiparosok rendelkezésére és hogy az eddigi nehézkes bürokratikus kezelés helyébe a gyorsabb kereskedelmi adminisztráció lépjen. Az új rendszer életbeléptetése előtt a kereskedelmi és iparkamarák szakvéleményezés elé kerül. Ideje is már, hogy a kisparosság anyagi és erkölcsi felemeltetését célzó munkásból az állam is kivegye kötelességét, mert egy nagy osztály érdekéről van sző. Magyarországon az 1900. évi népszámlálás szerint még 310.177 önálló férfi és 73.818 önálló női iparos van. Az iparban foglalkoztatott férfisegédszemélyzet száma 530,634, a nő segédszemélyzet száma 106.063. Összesen tehát 1,038,078 emberEgy mártír kérdése . . . Elveszett a szépség, ifjúság tova szállt; Boldogság elröppeni, érzem a pusztulást. Hordom a keresztet, járom a Golgoínát: „Kapok-e csillagos koronát odaát?“ Hét fájdalom tőre szaggatja szivemet, Csapások vad árja eltemet engemet. Szemben a viharral, a sorssal egyaránt „Kapok-e csillagos koronát odaát?“ Betegen, megtörve vonaglom a kíntól. Mintha nem is élnék, zsibbadok a gondtól. Sujtasz-e Istenem? Nincs még vég? Mi [jön hát? „Kapok-e csillagos koronát odaát?“ Itthon vagyok. Vidám öröm tölt el, itthon vagyok Felettem az ég derűsen ragyog, Megbámulok minden kis virágot, Mely azóta látott napvilágot. Mintha minden virág nekem nyílna, Minden fűszál felém hajladozna, Olyan valóra válik minden álom Itthon vagyok mellettem a párom. Szivem tele mint a hegyi patak A mely gyorsan csörgedezve szalad, Megnyugodni tér a tó tükrébe: ügy megnyugszom én az uram ölébe. Nincs fény, nincs remény, sötétség körülem ; Gonoszok szaggatják a nyers húst belőlem. Csúszva, vérző sebbel rágom a föld porát, „Kapok-e csillagos koronát odaát?“ Küzdőm a végzettel, alkuszom halállal. Erőm fogy . . . Hiába! Nem bírok az árral. Mártír vagyok, várom —■ az égi glóriát; „Kapok-e csillagos koronát odaát?“ Szád le Luiza. Fülembe súg, édes drága kincsem Szebb tavasz már ugy-e, ennél nincsen És ez a kert paradicsom kertje Szerelmünk a legszebb virág benne. Mennyi érzés lobog a szemébe, Belenézek szerelmes leikébe Még szorosabban hozzá tapadok: Vidám öröm tölt el, itthon vagyok. Szelényi Árpádné. Emlékszel-e? í Emlékszel-e, a mikor vad hévvel j Átöleltél engem szenvedéllyel I És sötét volt a parányi szoba | S behallatszott a mulatók zaja. | Emlékszel-e, mikor együtt jártunk, A hidegtől megdermedt a lábunk Ha nagy sár volt, az öledbe vittél, Bennem akkor még erősen hittél. í Emlékszel-e, hogy sírni láttalak Emlékszeí-e, hogy éjjel vártalak? Forrt a vérünk mintha minden cseppje Egy, egy izzó láva folyam lenne. Emlékszel-e, jött a vészes óra Mért hallgattál hazug pletyka szóra? Nem haragszom, csak fáj ez az élet Mért is kellett találkoznom véled ? Nem fáj nekem, hogy mást megszerettél, Nem fáj nekem, hogy igy elfeledtél, De hogy rosszat gondoltál felőlem, Ez az egyet soha sem felejtem. Ne gondolj rám, az Isten megáldjon, Uj szerelmed menyországgá váljon, Ne legyen a sors hozzád mostoha Légy te boldog, én nem leszek soha. Szelényi Árpádné.
