Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)
1914-06-14 / 44. szám
FiuszonnyolcadiK évfolyam 44. szám. Vác 1914. junius 14. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak : helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Vizsgák. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora 50 fillér. Telefon-szám 17. Vác. jun. 13. Az iskolák életének nevezetes napjai folynak mostanában. Hirí adtunk arról, hogy városunk mindenfajtájú iskolájában ezekben a napokban tartják az évvégi vizsgálatokat. Csendben, észrevétlenül irtózva a nagy világ zajától végzi az iskola tiz hónapon át munkáját. És ez az észre- vétlenség biztosítja munkájának sikerét. A nagy társadalmi forgatagok, összeütközések nem zavarják nyugalmát, de nem is hagyják érintetlenül. A hamisíthatatlan és el nem ferditett, ki nem csavart erkölcs megtestesítése az iskola. Ezen az alapon munkálkodva, haladva megérzi a társadalom életének minden mozzanatát, jelzi a beálló változásokat. A földrengések jelzésére a tudomány egy műszert alkotott, a melyet biztos helyen elrejtve tartanak, , a mely érzékenységével a legkisebb változásokra is reagál. Ilyen műszere a társadalomnak az iskola, amely azonban nem- csali jelzi a beálló változásokat, hanem irányitó szerepet is játszik. A demagógok, j a szájjal érvényesülni akarók zajongása a ! regebeli húsvértelen alakok, hangtalan sápitozásává válik fölséges csendjében s a gondolatok néma megszületése a szellem pörölyütése, a mely alatt kultúra zománca alakul ki. Ilyenkor mégis, mintha kilépne az iskola zárkózottságából, vagy a társadalom mintha különös érzéket nyerne az iskola iránt, az szóbeszéd tárgya; megjegyzéseket, bírálatokat, elismerést, gáncsokat vegyesen hallunk az iskoláról a vizsgákkal kapcsolatban. A gyermek szempontjából nézve ünnep a vizsga. Soha el nem múló emlékünk valamennyiünknek az, a melyet gyermekkorunkban a vizsgáról szereztünk. Az ünnepi ruha, a virágcsokor, a vizsga vendégserege, az üdvözlő beszédek, a buzdító szózat, a dicséretek, jutalmazások ott élnek mind a lelkűnkbe, belevésődtek elhintve egy csomó örömnek, itt-ott talán szomorúságnak a magvait. És a gyermeknek szüksége van erre az ünnepre. Kell, hogy legyen egy különösebb alkalom, a melynek örömeiben kielégítést nyer ambíciója és szárnyakat kap a további munkára, szomorúságában büntetését kapja meg a hanyagság, az el- lágyulás. A gyermek felfogásához, leikéhez, egész fejlettségéhez méltók és szükségesek a vizsga ünnepi örömei. A szülő szeretve aggódó tekintete kiséri gyermekét a vizsgára. Mig a gyermek életének egyik nevezetes ünnepét ünnepli a vizsga alkalmával s azt az ő kis világa fontos állomásának tartja, a szülő számító tekintete a jövőben fürkész s a vizsga neki egy adat, a mely számításait erősiti, vagy gyöngíti. Ha egész esztendőben egykedvűen nézte is a gyermek iskolai munkáját, ilyenkor elérkezettnek látja az időt, hogy az iránt érdeklődjék, a kétségekben edződő szülői szeretet egész melegével, minden vonzalmával egész éven át melengeti, bátorítja, buzdítja a gyermeket, a nem érzett, csak az ajkalcra fagyott szülői gondoskodás a vizsga alkalmával menedéket keres közönyével s megvetésre méltó pilátusmosakodásban, sőt az iskolával szemben emelt panaszokban találja azt meg. Értjük a szülői ház aggodalmát a vizsgákkal szemben, a melyet a szeretet sugall, de indokolatlan, sőt önvádként hangzik minden sóhajíozás. a mely a szülői közönyszülte panaszban nyilvánul. Nemcsak a szülő számítását, de első sorban a tanítóét befolyásolja a vizsga. A tanító egész éven át kifejtett munkájának eredményét mutatja be akkor. Nem a világ szemébe való porhintés, nem fitogtatás vezette őt, nem is ebből a szempontból fontos reá nézve a vizsga. Nem a világ elismerésében, nem a látszatban keresi az elismerést, hanem saját lelkiismerete boldogító tudatában, nem a szülők érdeksugallta megjegyzései, hanem az érdek, a rokonszenv és ellenszenv határán túl a tiszta, lelkiismereí szava irányítja; nem a társadalom tiszavirágéleíű ítéletei, divatos berendezkedései, hanem a változatlan morál örök érvényű igazságai vezetik. A vizsga reá nézve alkalom, hogy végzett munkájának ezt a tudatát élvezhesse. Nem az ör- vendezők ujjongásai, nem a szomorkodók Magyarok Amerikában. Irta: Bánffy Gyula. 2, Kossuth csak később, dec. 4-én érkezett meg a „Humbold“ nevű gőzösön. Nem kísérlem meg a leírását annak a hivatalos fogadtatásnak, a melyben az amerikai nemzet Kossuth Lajost, mint a a magyar nemzeti törekvések megtestesülését részesítette, csak azt említem meg, hogy Kossuth Lajost, a szabadság bálványozott hősét uralkodói pompával fogadta s azt a könyvet, melyben az általa elmondott s hozzá intézett beszédek vannak megörökítve, 1852-ben a new-yorki városi tanács rendeletére adták ki 756 lappal. Az 1852. és 1853-ik években, felbátorítva az első menekültek fogadtatásának híreitől, mind többen költöztek ki Amerikába. Az 1853-ik évben már két magyar egylet is alakult itt, sőt ugyanezen évben megjelent „A Magyar Száműzöttek Lapja“ is, mely ma már a Cleveland-ban megjelenő „Szabadság“ című napilapba olvadt bele. A hetvenes évek elején új irányba fordult a kivándorlás kereke: ettől az időtől kezdve már nem a nemzeti ügy, hanem a a kenyérszerzés volt a cél, a mely a kivándorlókat messze idegenbe vezette. Az európai gazgasági viszonyok a népek egész keverékét lökték Amerika partjaira s Európa különböző nyelvű és fajú kivándorlóit nyomban követték a jobb megélhetést keresők Magyarországból is. A hetvenes évek folyamán kisebb tömegekben felsőmagyarországi tótok s általában a felvidékiek kezdtek kiköltözni, a kiket csakis a vagyonszerzés reménye csalogatott át a tengeren. A nyolcvanas években aztán megindult s azóta szüntelenül tart a kivándorlás, melyet inkább népvándorlásnak lehet nevezni. Ez a korszak, a mely a hetvenes évektől a mai napig tart, az amerikai magyar kivándorlás történetében a kenyér szám- űzötljeinek a korát jelenti. Mert a rugó, a mi*a népet a haza határairól a legendás aranyországba űzi, a meggazdagodás vágyával, a dollárhajhászaítal és a könnyebb megélhetés keresésével teljesen egyjelen- tőségű. Ki tudja, a mikor Kossuth Lajos Amerikába jövetelekor a magyar nemzeti színek összeöielkeztek a csillagos és sávos amerikai lobogókkal, nem mondíák-e egymásnak a zászlók titkos nyelvén ; a zászlószövetek nem súglák-búgták-e titokzatos hangon, hogy a szabadság száműzöttjei a kenyér ezer és ezer száműzötljének fogják megmutatni az Amerikába vezető utat ? Szülőhazánk könnyfakasztó nyomorúsága vándorbotol adott a legszegényebb és legkevésbbé művelt munkásosztály kezébe, a mely úgy tekint Amerika felé,mint a mohamedán szent városa, Mekka, vagy Medina felé. A vallásos muzulmán nép elvándorol a szent földre, hogy hitében megerősödjék, Amerikát pedig úgy ismeri az elszegényedett nép, mint a hol valóra lehet váltani azt az álmot, a melyet ki-ki szegény otthonában az aranyországról szövött. Egy tekintélyes amerikai folyóirat maga is elismeri, hogy Magyarországból, a mely annyira megvan áldva a természettől, a jobb, műveltebb elem kivándorlását nem lehet várni. Sőt a magyarság jobb elemének nincs is hajlandósága arra, hogy szülőhazáját elhagyja s ezért a kisebb rész kivándorlását is csak a szükség kényszerítésének tulajdonítja. Ez a népvándorlás, a mely a nyolcvanas évek kezdete óta mind nagyobb tömeget késztetett a szülőföld elhagyására és Amerikában való szerencsepróbálásra az 1905—1907. években érte el a legmagasabb fokot. Mig az 1885—1904. évek átlagában a kivándorló magyarság alig haladta meg évenként a 25 ezer lélekszá- mot, adidg 1905-ben 131 ezerre, 1907-ben pedig 173 ezerre emelkedett. Úgy látszik azonban, mintha az amerikai gazdasági válság vétót mondott volna e népvándorlásnak, mert 1908-ban már csak 31 ezer kivándorolt magyarról számol be az amerikai statisztika.
