Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)
1914-06-10 / 43. szám
tiuszonnyolcadiK évfolyam 43. szám. Vác 1914. junius 10. váci hírlap PolitiKai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak : helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora 50 fillér. Telefon-szám 17. Belemenjünk-e? Mit kérnek a vasútezrednek? Vác, jun. 9. Mióta hire terjedt (és mily gyorsan ment a hire!) hogy a vasútezred Vácon való letelepítése érdekében újabb és jelentős anyagi áldozatot követel a város polgár- j ságától a hadügyminisztérium, a lelkesedés j nagyon megcsappant és vegyes érzelmek j nyilatkoznak meg városszerte. Ezt kötelességünk konstatálni, mert, mig eddig a legnagyobb örömmel beszéltek arról, hogy a második számú vasülezred székhelye Vác lesz és az eddigi kívánságokon (városi területek felajánlása, vízvezeték, tisztilakás építése, csapatkórház építkezése, útvonalkövezés és meghosszabbítás) könnyen túltette a város lakossága magát monuván, hogy áldozni is kell azért, a mit kapunk, de most mikor titokzatosnak tűnik fel az összeg és így mindenki nagyobbnak tartja, mint a mennyi lesz, már mesterségesen sem lehet a lelkesedést fenfaríani. Csodálkozva látjuk, hogy ily hamar változott meg a hangulat, a minek magyarázatát abban találjuk, hogy a pótadónak magasra való törésétől fél még az is, a ki egyenes anyagi használ fogja látni a vasút- ezredtől. A lelkes hangulat valóban megváltozott és kezd komolyan előtérbe nyomulni a szájról, szájra adott kérdés: Belemenjünk-e az újabb áldozatokba. A jelentős többség ugyanis azt vitatja, hogy a vasútezrednek itt kell, Vácon megtelepedni. És ezt alapítják az idei delegáció határozatára. A delegációban ugyanis Ökolicsányi László előadó bejelentette, hogy az uj vasutezredet Vácon helyezi el a hadügyminiszter, erre a delegáció 11 szám alatt a következő előadói .indítványt fogadta el: Az országos bizottság 1913. évi december 13-án 21. jegyzőkönyvi porit alatt a következő határozatot hozta: Az országos bizottság a hadügyminiszter azon válaszát, hogy az újonnan felállítandó vasúti ezred Magyar- országon lesz elhelyezve, tudomásul véve, egyszersmind utasítja a hadügyminisztert, hogy a felállítás tényleges megtörténtéről annak idején az országos bizottságnak jelentést tegyen. Ezen határozatnak meg felelő leg a cs. és kir. hadügyminiszter úr a hád- sereg elhelyezési viszonyainak megvizsgálására küldött szükebb bizottság tárgyalása során bejelentette, hogy a Magyarországon felállítandó uj vasúti ezred állomáshelyéül Vácot szemelte ki, a hol az ezen ezred elhelyezéséhez szükség es építkezések már meg is kezdődtek. Ennek követketkeztében kérjük a tisztelt oszágos bizottságot, hogy az erre vonatkozó határozat megújítását mellőzni méltóztassék. Ebbe az országos és törvényes határo- i zatba kapaszkodnak bele azok, a kik elleneznek minden újabb áldozatot a vasútezredérí, meri, így mondják, a vasűtezred- nek Vácon kell maradnia. Ezzel szemben hiteles értesüléseink vannak a hadügyminisztériumból, a hol kereken kijelentették, hogy a delegációs határozat csak akkor szent, ha a király a vasútezred elhelyezéséről szóló legfelsőbb elhatározást aláírta, vagyis ha bejelentik jövő esztendőre a delegációnak, hogy Magyarországon, de Kőszegen, Esz- lergomban, vagy akármelyik más városban helyezték el a vasutas ezredet, (mert Vácon „akadályok“ merültek fel,) a delegáció, minthogy legfőbb kívánsága, a magyarországi elhelyezés kérdése lel j esitve lett, azt tudomásul veszi. Tehát, katonákról van szó, az a delegációs határozat nem fog oly erősen meg- állani, mint gondoljuk és a múltban van is rá példa. Mennyi az az összeg, a mit Vác város közönségének pótolnia kellene a telekmegvételhez ? Ez foglalkoztatja második sorban az egész várost. Értesülésünk szerint 130—200 ezer koronára tehető, a mely kisajátítás esetén inkább kevesebb, mint több lesz. A város közönségének körülbelül 150 ezer koronás áldozatkészségéről kell tehát most beszélni s vitatni, megér-e ennyit nekünk a vasútezred! Különben is, úgy látszik, valami fordulat készül. A katonai megbízottak számadása a területvételről hibás és új számítások Magyarok Amerikában. irta : Bánffy Gyula. Petőfi Sándor, a nagy magyar költő igy énekelt hazájáról : „Ha a föld Isten ka'apja, Úgy hazánk a bokréta rajta.“ A költőt a hazája iránt való rajongó szeretete talán túlzásba ragadta, a természet azonban szépségével és gazdagságával annyira elhalmozla Magyarországot, hogy egyike a világ legszebb és iegáldof- tabb földjeinek. Angolország várai, a melyeken össze-vissza hasadékokat vágott az idő keze; Skótország tavai és tengeröblei, a mint panaszos zúgással legend? kai beszélnek a tengernek a viking betörők kegyetlenségeiről ; a berni Alpok, a mint büszkén mutatják megfehérült fejüket s mint valami vén óriások kicsinylőleg tekintenek le a körülfalazott városokra; a Vezúv vörös fénye, a mikor vad haraggal tusákodik, hogy eisülyessze-e a hamuján épült városokat; a Niagara vizesése, a melynek zúgásában évszázadok alléiuja- éneke és dicséretmondása morajlik az isteni Felséghez: mindezek valóban elragadó, fenséges képek, a melyek az embernek bűbájos nyelven beszélnek hazája történetéről. De ha eltekintünk azoktól az eszméktől, a melyek e helyekei emlékezetessé teszik, a természet szépségének talán még gyönyörűbb bájait látjuk megelevenedni abban a festői, csodás és magasztos tájképben, a mely Magyarországot a maga nemében szinte páratlanná teszi. „O.y szép ország, oly vidító, Szemet-leiket andalító És oly gazd g! . . , aranysárgán Ringatózik róhaságán A kalászok óceánja S hegyeiben mennyi, bánya ! És ezekben annyi kincs van, Mennyit nem látsz álmaidban. S i yen áldások dacára Ez a nemzet mégis árva, Mégis rongyos, mégis éhes, Közei áll az elveszéshez." Ki gondolta volna 1846-ban, a mikor Petőfi gyönyörű költeményében félmagasztalta hazája szépségét, országa gazdagságát és megsiratta e szép és gazdag föld népének szegénységét, hogy egy félszázaddal reá másfél millió magyar ember fog bolyongani egy másik világrészben, Amerika földjén? Ki gondolta volna akkor, hogy a magyar nemzetnek a költő által megénekelt szegénysége oly nyomorráfog válni, a mely miatt a minden természeti szépséggel és gazdagsággal megáldod magyar föld meg fog mozdulni: gyermekei elhagyogatják az ezer évig művelt földel, rávelik magukat a viharos tenger hátára és a hazai szántás-vetés és aratás helyett beköltöznek az emberi irtó gépek birodalmába s a magyar mezők üditő levegője helyed szívják magukba az amerikai bányák fojtó levegőjét . . . Amerika történetében magyarokkal attól az időtől kezdve találkozunk, a mikor a magyar nemzet ügyét sírba temették Világos mezején. A nagy nemzeti katasztrófa után a hősök hőseinek legtöbbje elveszett. Sokan azok közül, a kik életben maradtak, vándorbotol veitek a kezükbe, bujdosókká, hontalanokká váltak a hazáért; többen közülük Amerika partjain kötőitek ki, a hol a szabadságnak nem voltak ellenségei. Az ötvenes évek magyar hőseinek ez a kivándorlása nemzeti hősök zarándoklása volt az ifjú Amerika szabadságszerető népéhez. A szabadságharc után mintegy busz esztendeig többnyire csak a politikai menekültek költöztek ki Amerikába s az ötvenes évektől a hetvenes évekig terjedő időszak képezi az amerikai magyar kivándorlás történetének legdicsőségesebb korát. Az első neves magyar, a ki Amerika földjére lépett, Herényi Frigyes, a magyar költő volt, a kit Petőfivel és Tompával, e két lánglelkű költővel benső barátság fűzöd össze. Ő is a szabadságharc menekültje voll. 1850-ben vándorolt ki Amerikába, a hol 1852-ben megölte a honv 'gy: megőrült s életének ekkor úgy veted végei, hogy égő kemencébe ugrott. (Ezt az Egyesült Államok történetirója mondja.) Talán
