Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)

1914-05-17 / 37. szám

•\ 2 V A Cl HÍRLAP mentő körülményül, hogy a sértő állítást hallotta s azt csak mint mástól hallottat adta tovább, mert e továbbadásban benne van a tény, mely miatt a bíróság mindazo­kat is, akik a terjesztésben részt vettek, a bíróság büntetni tartozik. A tanulság pedig az, hogy a pletykától nemcsak a társadalmi élet első feltétele, a jóizlés, hanem a büntetésre szolgáló alka­lom elkerülése is visszatartásra kötelez. cc. HireR. Vizsgáié bizfos a váci si&etnémainíézetben. A váci kir. orsz. siketnémaintézet eddig az volt, a minek láttuk: az ország legelső ilynemű intézete, mely, mint anyaintézet felé, tiszteletteljes meghajlással gondolt minden szakember. Így van ez ma, évek óta, nem így évekkel előbb. A váci intézet az örökös torzsalkodások, színhelye, a tanári kar magában is megoszlásban volt és ennek más nem, mint a tanítás adta meg az árát. A Roboz-éra után jött Borbély Sándor igazgatása és mintha elvágták volna : semmiféle konfliktus, visszavonás hire nem jött ki az ország legöregebb, de egy­ben legtekintélyesebb intézetéből. Már hozzászokott minden váci ember, hogy a szürke, munkálkodásra alkotott intézetet lássa a sikelnémaintézefben, a honnan a régi, megszokott ellentétek száműzve van­nak. És a pletyka köréből kivonták ezt a csendes intézményt. Mostanság azonban változott a helyzet: mind több és több hir jött az intézetből és suttognak az emberek. Néhány hét előtt kifakadt a beszéd témája s ma már üt a a vizsgálóbiztos, Bielek Aladár dr. kultusz­miniszteri s.-titkár személyében. Az egész kérdés a gazdasági ügyek körül forog. Tudni kell, hogy Krakker Kálmán haláláig a legharmonikusabb működés volt Borbély igazgató és a gondnok között. Krakker után Báthory Károly jött, a ki már több konfliktuson esett át igazgatójával és utóda Mangull Iván lett néhány hónap előtt. Az új gondnok is a gazdasági kérdések­ben került ellentétbe Borbély igazgatóval, melyek közül az apróbbakat nem emlitve a társadalmat leginkább érdekli, hogy az igazgató miért engedi át az intézet diszter- termét hangversenyekre, a „kultúr“-zon- gora hogyan kerül oda és sok más apróbb gazdasági ügy. A folytonos konfliktusokra azután a mi­nisztérium vizsgálatot rendelt el s megje­lent Bielek Aladár dr. vizsgálóbiztos, ki egész héten itt tartózkodott s az érdekel­teken kívül sok kihallgatást tartott. A szo­katlan vizsgálatnak nincs vége, nyúlik hosszasan, pedig annak a kis társaságnak, mely a Konstantin-tér nevezetes épületének falai közt él, teljesen felzavarta nyugodt idegeit. Megkérdeztük Borbély Sándor igazgatót a vizsgálatról. Ezeket mondotta: — Belső ügyekről van szó, melyekről etfogultság nélkül a nyilvánosságnak nem lehet nyilatkozni. A nehéz és meg nem érdemelt helyzetben csak azt akarom leszegezni, hogy miniszterem a váci intézet élére azzal küldött tizenöt év előtt, hogy a darázsfészekben rendet csináljak. És tanúságul hívok fel mindenkit, hogy nemde békét teremtettem. Ezért a minisztertől egyenesen köszönetét is kaptam. Most lesz negyedszázadja, hogy a siketnéma- oktalás terén működöm és egyúttal társa­dalmi életet is élek. Ennyi elfoglaltság mellett ki az az országban, ki értékesebb és nagyobb irodalmi munkásságot fejtett ki a szakirodalomban, mint én ? És ma jönnek ifjú, elismerem, ambiciózus embe­rek intézeti gondnoknak, a kik negyed- százados tapasztalatomat akarják megmá­sítani és uj rendet teremteni. Nyugodtan várom a vizsgálaloí, mely az én elégtéte­lemmel végződhetik csak! Mangult Iván sikeínémaintézeti gond­nokot is felkerestük, a ki következőkép nyilatkozott:- Nem óhajtok a nyilvánosság elé ke­rülni ügyünkkel. Nem akarom az amúgy is nehéz helyzetemet még nehezebbé tenni. A miket állítottam, nem könnyű bizonyí­tani, a vizsgáló bizottság előtt mindenről nyilatkoztam, de rövidesen a nagy ügynek nem lesz vége. Az intézet minden tagja feszült ideges­séggel várja, hogy a vizsgálat eredményét mikor közli a minisztérium. A megyés püspöK Karlsbadban. Csáky Károly gr. megyés püspökünk e héten szokásos kúrájára Karlsbadba uta­zott. A főpásztort, ki körülbelül három hét múlva tér vissza, székvárosába! Kesíler István dr. püspöki titkár kisérte el útjára. KiK vizsgáztatnak ? Lapunk más helyén olvasható a polgármester hirdetmé­nye, mely szerint az uj választójogi tör­vény alapján hat elemit nem végzett, de egyébként más törvényes kellékek bir to ká­bel n levőknek az irás-olvasás vizsgájának letételére e hó 25-ékig jelentkezniük kell a főjegyzői hivatalban. A vármegye ugyanis kijelölte a vizsgázó bizottságot, melynek elnöke Zádor János polgármester s úgy látszik, Vácon négy bizottság fog egyszerre vizsgáztatni, mert négy elnököt nevezett ki az alispán: Franyó István dr. polgármester- helyettest, Göndör Sándor dr. főjegyzőt, Bárdos Ernő tanácsost és Morlin Zsiga dr. főügyészt. A vizsgákat vezető elnökök mellett egy-egy bizottsági tag és egy-egy tanító fog működni: Krenedits Ferenc pénztáros, Hübschl Kálmán mérnök, Täu­ber Ferenc fogalmazó és Simák József ellenőr, tanítók pedig Fodor Imre, Vörös Ferenc, Nalonek Dezső, Kökény Ferenc és Miokovich Antal. A polgármester fogja meghatározni, hogy hányszor és a nap melyik idejében ül össze a bizottság. A vizsgák minden valószínűség szerint este, vagy ünnepnap délelőttjén lesznek, hogy a vizsgázandók munkaidejükből ne veszít­senek. Mindezideig a városházán a leg­nagyobb tájékozatlanság uralkodik az iránt, hogy lesznek-e és mennyien vizsgára je­lentkezők. E tekintetben nagyon sokat fog tenni a szociáldemokrata párt váci kép­viselete. A magyar emberi nagyon nehéz kimozgatni még akkor is, mikor jogai ér­vényesítéséről van szó. A szocialisták, kik zászlójukra azt az elvet tűzték ki, hogy minél több polgára az országnak jusson választói jogosultsághoz, most ezt a tör­vény keretében érvényre is akarják juttatni. És metódusuk fényesen bevált. Budapesten formálisan elárasztották az egész várost kérdőivekkel s a hol megtudták, hogy a választói jog gyakorlásához csupán az elemi iskola elvégzése hiányzik, mindent megtettek, kérvényeket készítettek, hogy a törvény követelte vizsgák letételére buz­dítsák a polgárságot. És tényleg Buda­pesten annyian jelentkeztek a vizsgákra, a mennyi talán a fél országban sem. A mai vasárnapon a váci szociáldemokraták is fáradhatatlanul fogják járni a várost és kérdőívekkel tájékozódni fognak, hogy mennyi a megvizsgáztatandók száma. Nem fogják kérdezni, hogy függetlenségi, nép­párti, vagy munkapárti meggyőződést vail-e a polgár, ha bizonyítvány kell neki megszerzik, ha vizsgára kell mennie, a kérvényt szerkesztik meg — díjtalanul — csak azért, hogy minél kevebb legyen azok száma, kik akár a törvény nemisme­rete, akár nemtörődömségük miatt elültet­nek szavazójoguk gyakorlásától. — A háziszegényeKneK. Kolossváry Mihály prépostkanonek, plébános a „Váci Háziszegények Intézete“ pénztára jávára befolyt adományokról a következő kimuta­tást közli lapunkkal: Gróf Crouy Károlyné 30, özv. Huber Józsefné, Jung János, Kiapati Jánosné 20 — 20, Motesiczky János, Tragor Károly, Goszlonyi Polixéna és Gabriella 10 — 10, özv. Rózsahegyi Istvánné, Rózsahegyi Gyula, Váci Iparíesíület 5 — 5 korona. Összesen 135 korona. Az adomá­nyokért hálás köszönetét mond az intézet vezetősége nevében az intézeti igazgató. — Menyit Kaptak a tüdőbetegek ? A József kir. szanatórium-egyesület javára rendezett két hangverseny tiszta jövedelme 420 korona 20 fillér voll, a mely összeget a központnak szolgáltatta át a váci fiók. Lukács György v. b. t. t. elnök az egyesü­let nevében igen meleghangú levélben köszönte meg Borbély Sándorné elnöknő­nek és az egész választmánynak önzetlen munkálkodását s egyben tudatta, hogy a váci egyesület által ajánlott beteg váci kisleányt, hogy teljesen felgyógyuljon, még négy hétig ápolni fogják a szanatóriumban. A váci vezetőség lapunk utján kíván kö­szönetét mondani az összes iskoláknak, hogy növendékeik az előadásokon szere­pet vállalhattak, valamint az összes szerep­lőknek, kik mindkét alkalommal szíves­ségből, díjtalanul működtek közre. Csakis ennyi jóakarat eredményezhette, hogy majd félezer koronái küldhették a tüdőbetegek segítésére. Végül nyugtázza az utólagosan érkezett felülfizetésekeí: Káliay Ubulné 20. Blauner Viktorné 5 koronáját. — Miről tárgyal a vöröskereszt ? A vöröskereszt-egyesület váci fiókja ma, vasárnap délután tartja évi közgyűlését. Máskor oly szürke közgyűlés a tagok kö­zölt most élénk érdeklődést kelt. Az egye­sület vezetőségének október hatodikéval szemben elfoglalt, ismert álláspontja még mindig nincs rendezve, azt a tagok nagy többsége helyteleníti. Az elnökség úgy vi­selkedik, mintha minden rendben lenne, éppen azért nem lehetetlen, hogy a mai közgyűlésen akadni fognak felszólalások melyek az elnökre oly kellemetlen ügyet méltóan fogják kommentálni. — Halálozás. Özv. Nagy Imréné sz. Czigler Mária élete 76-ik, özvegysége 20-ik évében elhunyt. Négy ' gyermeke, köztük Nagy Ferenc ref. esperes, igen sok uno­kája gyászolja az elhunyt matrónát. Holttes­tét Vajszlón e hó 13-án helyezték örök nyugalomra.

Next

/
Thumbnails
Contents