Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)
1914-05-13 / 36. szám
2 V A Cl HÍRLAP munkási, vagy felügyelői állást töltenek be, vagy pedig egy munkaadónál öt év óta vannak állandóan alkalmazva, úgyszintén ha kiszolgált katonai, vagy csendőr-altisztek voltak. Tetanusz halottja. Szegény Tonhäuser Józsefet vasárnap délután eltemették, de sírja fölött nagy még az elkeseredés s állítólag a munkások között nagy a forrongás. A szenzáció több három naposnál és a felelőtlen szó- j beszéd még nem ült el. Ez azután annál J inkább hangosabb, mert a régi sajtó- j törvény idején a híresztelés egy-egy kiál- j tozó újságcikkre tudott megnyugodni, | most azonban minden újság védi a bőrét és a panaszokat vakon nem meri közzétenni. Mi nekünk is csak az események szigorú regisztrálása lehet a kötelességünk, ezért megkérdeztük az érdelteket s itt adjuk’ tudósítónknak adott felvilágosításaikat : Magas Árpád dr. főorvos, ki Tonhäusert | kezelte, igy nyilatkozott: — Tonhäuser április 27-én jött hozzám, j A szövőgyárban ácsmunkát végzett, munka | közben a tetőről leugrott és egy vas- j kapocsban megsértette a lábát. A munkás- | biztositó rendelőintézetében a legponlos- sabb sebkezelésben részesítettem, sebe j teljesen javult is annyira, hogy május ne- ' gyedikén megkérdezte tőlem, hogy húzhat-e j cipőt. Ekkor engedélyt kapott rá, hogy a kötésre felvehesse a cipőt s a fiú tényleg oly jól is érezte magát, hogy aznap még egy jót is lumpolt és bizony későn, vagy korán, a hogy tetszik, ment haza. Másnap e hó hatodikán munkába állott és én bejelentettem a pénztárnál, hogy Tonhäuser segélyezése beszüntetendő, mert egészséges. Május 8-án ismét hívtak Ton- häuserhoz. Ma már tudom, hogy a fiú látogatásom alkalmával elhallgatta előttem, hogy nyakát és állát nem tudja mozgatni, akkor azzal fogadott „doktor úr, nincs én nekem más bajom, csak egy nagy gerendát emeltem és megroppantottam a derekamat!“ Megadtam neki a szokásos gyógykezeléslés megmondtam, hogy majd másnap reggel ismét felkeresem. Délben eljött az apja és kért, hogy fiát délután is látogassam meg. Felvilágosítottam az öreg Tonhäusert, hogy nincs oly veszedelem, mely újabb látogatásomat tenné szükségessé, mert el vagyok foglalva, reggel azonban kimegyek hozzájuk. Este az apa újra eljött és a szobámból halottam, hogy botrányt, újságokat, mi mást emlegetett és feljelentéssel fenyegetődzött. Erre azután önérzetesen kijelentettem neki, hogy ilyen fenyegetésekre nem megyek. Ekkor hivott másik orvosi, ki már a jelekből megállapíthatta a tetanusz-mérgezést. Meg kell még jegyeznem, hogy nekem, mint pénztári orvosnak nincs is jogom tetanuszszérumot rendelni, mert az a pénztári gyógyszerek közé nincs felvéve. Lelkiismeretem, mint orvosnak, teljesen nyugodt és látom, hogy hajszát akarnak ellenem indítani, a mi érthető, hisz oly remek kollegialitás van a váci orvosok között, hogy arról beszélni sem kell. Én, a magam igazolására a rendőrkapitány urat kértem, hogy a hulla boncolását rendelje el, de a hatóság ezt nem teljesítette Hörl dr. és Vadas dr. hatósági orvosok véleményadása alapján. Kálló rendőrkapitány ezeket mondotta: — Az elhalt szülőjének feljelentésére nekem az volt a kötelességem, hogy ha mulasztás történt, azt kinyomozzam és a büntető hatóságnak jelentsem. Ezért megbíztam Höri Péter dr. és Vadas József dr. városi orvosokat, hogy a hullát vizsgálják meg. Ők azt az írásos jelentést adták, hogy Tonhäuser József tetanusz-mérgezésben hall meg, előzőleg kellő orvosi kezelésben részesült s igy Magas dr. ama kérését, hogy a hullát boncoltassam fel, a szakértők jelentése alapján el kelleti utasítanom. Dr. Vadas József: — Nemcsak halottkém, de orvosrendőri kiküldött is voltam és igy nyugodt lelkiismerettel jelentem ki, hogy Tonhäuser esetében semmiféle orvosi mulasztás nem történt! Végül egy helyre igazítást is kötelességünk ide iktatni. Azt írtuk, hogy Tonhäuser a Lőwinger-féle bútorgyárban dolgozott. Ez az értesülésünk nem felel meg a valóságnak, mert a szerencsétlen fiatal ember ácsiparos volt és nem a Lőwinger-gyár, szövőgyár házának födélzetén dolgozott. Hírek. A Szanatórium megismételt estélye. A József Szanatórium Egylet váci fiókjának közóhajra megkellelí ismételnie hangversenyét és ha nem is oly nagyszámú közönség előtt, mint az első esetben, de a teljes erkölcsi siker jegyében folyt az le. Elsősorban ez a szombati est is Borbély Sándorné elnöknő fáradthaílan- ságát dicséri. Őneki köszönhető, hogy felerészben uj programmal, azoknak is nyújtott újat, változatosat, a kik másodszor is felmentek a sikeínémaintézetbe. Borbély Andor főgimn. tanuló meglepően ügyes szavalattal nyitotta meg a műsort. Ezután Simon Juliska Dohnányi Toccatáját játszotta el. Szabatos, tiszta és meleg játéka, kitűnő technikája, a mű helyes felfogása, nem különben művészi előadása méltán zajos tapsra ragadta a közönséget. A kis művésznő sikereiben osztozott ennek testvére is, a kis hegedűművész, Simon Jenő, Hubay mesternek e tehetséges tanítványa. Szűnni nem akaró taps jutalmazta a pompás s egy ily kis művésztől szokatlanul öntudatos és erőteljes játékát. Szünet után Lőcsei Emma „Juci vagy Amanda“ egy fel- vonásosát játszották el bájosan és kedvesen: Batta Ilonka, Lengyel Etelka, Blahó Mici, Mafkovich Emmi és Korpás Aranka. A közönség igen jól mulatott a darabon, melynek előadására néhány nap alatt készültek el, a mi méginkább dicséretükre oldalról, — mint Merobandes, lépett a quándok földjére. Ammianus XXX 5: Va- lentinianus Acicum propere castra commo- vil navigiisque ad repentinum casum co- numetis et contabulalo celeri studio ponté, per partem aliam transiit in Quados. Miután pedig, mint Ammianus mondja, mindenkit leöli és minden lakóhelyet elpusztított, ismét Aquincunba tért vissza, a honnan aztán Savariába (Szombathely) ment téli szállásra. A következő 375. évben azonban eljötí Brigetióba (Ó-Szőny) s iít történt, hogy a mikor a qrárdok küldöttségét fogadta s a quárdok megalázkodva bár, de mentegették magukat — quod mu- nimentum, mint Ammianus mondja, extrui coeptum nec iuste nec opportune — ezen annyira felháborodott, hogy a guta ütötte meg. Az a vidék, mint Ammianus ezen leírásából látjuk, a hol Valenlinianus a quádok ellen a bosszú hadjáratát vezette s a hol tehát a quádok földjén, a Duna balparíján az erődöket építette, a melyek miatt a quádok betörlek Pannóniába, ez a vidék Vác körül terüli el. És valóban ezen vidéken meg is találjuk azokat az erődítményeket és azok közé tartozik bolhavári burgus. Ez nem áll ugyan a quádok földjén, hanem a Duna jobbpartján, de magától értetődik, hogy a mikor Valentinianus a Duna balpartján emelt erődöket, ugyanokkal a jobbparíot is megkellett erősíteni. Nincsenek is ilyen erődök másutt, mint ezen a vidéken, Esztergomtól kezdve Aquimcumig úgy a Duna bal-, mint jobbpartján, a mi már magában oly argumentum, mely eléggé bizonyítja, hogy ezek azok a burgusok voltak voltak azok az erődítmények, melyeket Valentinianus építtetett. A jobbparton, hol nagyobb számmal is- í merelesek, mint a balparton, öli van Esztergomtól lefelé mindjárt három, esetleg több is, Pilismaróiknál három, i llel ve négy, leje b b Verőcével szemben egy, azután Dunabogdánynál (Steinezre Brücke), a bolhavári és az utolsó a I (órányi csárdánál. A balparlon Szobnál, Verőcénél és Dunakeszi határában. Ez utóbbi és a horányi csárdánál állott burgus egymással szemben fekszenek s másutt is bizonyára igy volt. Hogy Valentinianus ezl a vidéket új erődökkel biztosította, azt egy esztergomi kőfelirat is megerősíti, mely 371-ből való, a mely évben Ammianus szerint is — mint láttuk quád területen az erődök építése történt. Ebben a feliratban (Corpus Inscripíionum Latinamul 111. 10596.) arról van szó, hogy Valentinianus és Valens muros cum turribus horum casírorum arudimen- tis fundamentorum consurg_re im prepámul. Ez a felirat persze csak az esztergomi castellumra vonatkozik, de az természetes összefüggésben állott a töobiekkel és nyilvánvaló, hogy a mikor az esztergomi épült, ugyanakkor épültek a többiek is. De vannak aztán — hogy úgy mondjam — kézzelfogható bizonyítékaink is, hogy mindezek a burgusok és castellumok csakugyan Valentinianus-korbeliek. Ezek a bizonyítékok pedig azok a bélyeges téglák, melyeket ezeknek a helyén kivétel nélkül, igy a bolhavári burgus helyén is, idáig találtak. Ezen bélyegek között ugyanis a legtöbb Frigeridus nevéből áll, a ki abban az időben Valeria tartomány helytartója, v(ir) p(erfectissimus) dux volt és 377-ben a pannonjai csapetokat Moesiába vezette, mint azt Ammianustól tudjuk, a ki (XXXI. 7.) ezl mondja róla: ipsi (a rómaiak) Frigeridum ducem, cum Pannonius et tran- salpinis auxiliis adventantem, quem pelilu Valentis Gratianus ire disposuit in pro* cinetum stb. (Vége.)
