Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)
1914-04-12 / 28. szám
4 tés és ki lett mutatva, hogy Vácon47 hatolt közül 20 a tüdővész áldozata volt. Ezután határozott a közgyűlés a kezelési fölösleg hovaforditásáról, melynek 2/s része az országos pénztárt illeti meg. Va része (6651 korona 97 f.) pedig a pénztár rendelkezésére marad. Ennek 10 */u-át (665 K-t) a közgyűlés a tisztviselők jutalmazására fordította, mig a fennmaradó összeg rendkívüli segélyalapot képez, melyből azok a tagok részesülhetnek segélyben, kik már a törvény szerinti 20 heti segélyigényüket kimerítették. Dr. Vadas József pénztári főorvos indítványozta, hogy a lölöslegből a pénztár 1000 koronával járuljon a Vácon felállítandó tüdőbeteggondozó intézet létesítéséhez. - Sajnos a törvény — mely szigorúan előírja a fölösleg hovafordilását, nem ad módot a szép eszme megvalósítására. Az 1914. és 1915. évi költségelőirányzat megszavazása után az elnök felhívta küldöttársait arra, hogy a humánus intézményt továbbra is támogassák. — Az első népház. Egyik számunkban megírtuk, hogy Püspökszilágyon most fogják a népházat felépíteni, mely első lesz a váci járásban. E hírünkre helyreigazító somokat kaptunk Pohánka Ödön csővára tanító úrtól. Az első népház a váci járásban Írja levelében — három évvel ezelőtt létesült négyezer korona államsegéllyel Csőváron. Ebben a népházban van a gazdakör, a fogyasztási szövetkezet, itt vannak a téli felolvasások, itt van a gazdaköri könyvtár, a kerületi munkás- biztositó helyisége és végül a most alakult tejszövetkezet. Midőn ezt szívesen konstatáljuk, elismerjük, hogy idősorrendben a második lesz a püspöksziiágyi népház, melynek azonban szívesen látja a folytatását mindenki más községekben is. — Sáfár Béla utódja. A megüresedett őrszentmiklósi ref. lelkészi állást most töltötte be a gyülekezet és pedig egyhangú meghívással. Dávid Lajos nógrád- verőcei segédlelkészt hívták meg, a ki uj állását a jövő héten el is foglalja. — Ahusvét nem lesz Kötött ünnep. Rómába már komolyan foglalkoztak azzal a tervvel, hogy az uj ünneprend keretében a husvélot is kötött terminushoz, még pedig április első, vagy második vasárnapjához kötik. E mellett szól azon körülmény, hogy a sátoros ünnepnek átlag enyhébb időjárást biztosítsanak. De főkép a német birodalmi kormány sürgette a reformot, mert Németországban a közép és főiskolák szemeszterei is a husvét szerint igazodnak s igy minden évben más időtartamúak. De egyelőre győztek a tradíció hívei. Hogy a husvét túl messze ne essék az első husvét napjától, mely Nisan 15. napja vagyis az első holdtölte utáni vasárnap vol! egyelőre minden a réginél marad. Szép levél ment ZsáKnaK. A football váci hívei ma nagyon izgatottak : jön-e Zsák Károly, az európai hírű kapus ma a váci mérkőzésre. A lelkes- foolballis- ták vagy százan szép levelet Írtak neki (ajánlva, express), hogy gyönyörködtesse őket, jöjjön ki Vácra. Látni akarják briliáns védéseit, melyeket az angolok is megcsodállak. Arról persze elfeledkeztek, hogy ha Zsák el is jön, bizonyos-e, hogy a mi fiaink eljutnak labdájukkal Zsák kapujához ? — Köszönet. A váci Takarékpénztár igazgatósága által adományozott 30 koronái hálásan köszöni a váci slaiusquo izr. iskolaszék. VÁCI HÍRLAP — Eljegyzés Fodor Ferenc fűszerke reskedő, lovag Fodor Imre főtanitó fia ma tartja eljegyzését Hegyeshalmon (Mosonm.) Náíz Rizus úrleánynyal. — ÉrdeKes Közgyűlés a vármegyén. Pestvármegye törvényhatósága április 20-án tartja tavaszi közgyűlését, mely igen sok olyan lárgygyal fog foglalkozni, a mi városunkat és a járást közelről érdekli. Elsősorban szó lesz Szabó Géza másodjegyző lemondásáról és állása betöltéséről. Ez a közgyűlés fog határozni Vác város és a vasúti ezred között létesített megállapodások jóváhagyásáról. Városunkat közelebbről érdekli még Jánosdeák Márton tiszti biztosítékáról és Kakucska János volt rendőr felebbezése fizetéskülömböze- tének kiutalásáról hozandó vármegyei határozat. A váci rendőrkapitányi állás szervezéséről is most határoznak s bírálják el Kalló Antal rendőrkapitány felebbezését a városi közgyűlés hátározaía ellen. Szóba kerül a váci ipartestület alapszabálymódo- sitása is. A vármegye közönsége honorálni fogja a Váci Muzeumegyesület munkálkodását, mert a tárgysorozaton látjuk azt az előterjesztést is, hogy a vármegye alapitó tagja legyen városunk múzeumának. Az egész vármegye minden polgárát érdekelni fogja, hogy ez a közgyűlés fogja a választókerületek szavazóköreit beosztani. A váci járás ügyeiből a következők kerültek tárgy- sorozatra: A községek anyakönyvi dijainak átengedése, Dunakeszi ideiglenes kölcsöne, Alag községház és iskolaépítés leszámolása, Rákospalota kél községi orvosi állás szervezése, Vácrátólnak népkönyvtár engedélyezése, Ivánka főszolgabírónak előterjesztése hivatalos órák megváltoztatására, Váchartyán és Vácrátót kötelezése, hogy a telefonra előfizessenek, a vácdukai szülésznőválasztás ellen beadott felebbezés, a vácrátóti óvodaépítés, a pestújhelyi ipar- testület megalakítása. Ha a KatonáK nem tudnak Vác= ról! A közöshadseregben nem igen ismerik a rendezett tanácsú városokat s ha dolguk akad velük, nem egyszer a főszol- gabiróságot keresik meg. Így történt most is, mikor egy katonaszökevényt nyomoztak Szolnokról megszökött Tóth Sándor nevű újonc. Az ezred sürgönyözöít a váci fő-' szolgabirónak, hogy a Vácon átutazó katonaszökevényt tartóztassa le. Ivánka főszolgabíró a sürgöny! átkiildte a rendőrségnek. s mig a távirat ezt a kerülő utal megtette, éppen elég ideje voll Tóth Sándornak, hogy átjusson Vácon. Most azután nyoma veszett. — Ki aKar tengerészaltiszt lenni? A m. kir. belügyminiszter érlesitelle a törvényhatóságokat, miszerint a legkiterjedtebb módon tegyék közzé, hogy a sebenicói hajösuhanc iskolát tengerészaltiszti iskolává alakították át s igy mindazon ifjak, a kik a tengerészeti pályára, kedvet és hivatást éreznek, ezen iskolába könnyen bejuthatnak. Felvételi feltételek Vácon a városházán, községekben pedig a községi elöljáróságnál megtekinthetők. BemásxtaK a mészáros ablaKán. Perlusz Ignác mészárosnak a Millmann- házban van az üzlete, melyen csak egy kis szellőző ablak szolgál az utcára. Csütörtökön ez ablak nyitva maradt és egy tolvaj bemászott rajta. A boltban azonban csak három koronát talált, de nem hagyta ott. A peches tolvajt keresi a rendőrség. i \ 11 A muzeum idei tagilletménye. Muzeumegyesüleíünknek ez évre szóló tagilletménye végre sajtó alá került. Tudvalevőleg Kisparti János dr. kegyesrendi tanár, az egyesület buzgó titkára könyvet adja ki ez idén a muzeumegyesület A könyv beható íorrástanulmányok után készült és szerzője azért késlekedett vele, mert java munkát akart adni. A muzeumegyesület a váci Theresianum, a népies nyelven még ma is konvíktusnak nevezett nemesi iskola történetének megiratása és kiadása által a hála adóját akarja leróni a váci piaristák iránt, akiknek áldásos működése a mostani esztendővel lép a harmadik évszázadba. — Az Alagi Polgári Kör saját házépítési alapja javára, a lovaregyleti szálloda összes helyiségben, a „Renaissance“ társaság kabaré előadása, tombolajáték, valamint a Kör dalárdájának közreműködésével táncmulatságot rendezett, mely igen nagy erkölcsi és anyagi sikert aratott. A feliilfizetések a következők: Fejük J. Károly 7, Pretzner Imre 380, Szőke Rózsika 360, dr. Ludwigh Rezső 3, Szántó Béláné 278. Gálfi Adolf 2'60, Gáncs Lajos 2'20, Molnár Gyula, Hajnal Jenő, Szalay József, Kleiszner Rezső, Farkas István 2 2, Márkus János 1 80, Nonn Ferenc 1, dr Cser- nyés Ernő, dr. Osváth Albert, Pongrácz Antal, Kiss Gusztáv, Nyúl V. —'80 — —'80, Baluska Ferenc, Ugrón János, Mogyorósi Ferenc, Győrffy károly —‘60 — —'60, Krenedits Ödön —-20 koronát, melyet az Alagi Polgári Kör köszönettel fogadott. Zenét a 6. csász. és kir. gyalogezred szolgáltatta. Nem menneK el a huszároK Az utóbbi időben mindinkább több szó esett arról, hogy a budapesti I. honvédhuszár ezrednek váci osztálya legkésőbb 1917- j ben végleg elköltözik városunkból s többé i nem is lesz Vác városának huszársága, mert a két honvédlaktanyában csendőrkiképző és altiszti iskolát fognak hozni. A híresztelés azonban nem felel meg a valóságnak s egészen hiteles forrásból megnyugtathatjuk a sajnálkozókat, hogy nemcsak hogy el nem helyezik huszárjainkat, sőt a m. kir. honvédelmi minisztériumban már döntöttek is arról, hogy a váci külső honvédhuszár laktanyát a tetemes létszám- emelés folytán meg kell nagyobbitani legénységi férőhelyekkel és istállókkal. Az építési tervrajzot és költségvetést a honvédelmi miniszter már el is fogadta s az egymilliókétszázezer koronás építkezéshez . rövid időn belül hozzá is fognak kezdeni, , hogy a felemelt létszámú huszárságnak, de különösen a lovaknak elengendő helyük i legyen a váci huszárlaktanyában. A íótuíajdonosoKat érdeKli. Katonáék ezentúl nagyon szigorúan számon fogják tartani, hol találnak háború fdejére használható lovakat. Ezért az 1912. | évi 69. t.-c. augusztus 1-én lép éleibe s annak előmunkálatai már most május havában lesznek a községi elöljáróság által végrehajlandók. Minden lótulajdonos kap az elöljáróságtól egy bejelentő ivet, melyet kitölteni s 8 nap alatt a községi elöljárósághoz visszaszolgáltatni köteles. A ki ezt elmulasztja, kihágást követ el s büntetve lesz. Célszerűnek tartjuk e helyen a végrehajtási utasítás 20. §-át ismertetni, a mely következőkép hangzik: 1. Kihágást követ el és 200 koronáig terjedhető pénz- bünteléssel büntetendő az a ki: a) a kitűzött határidőben a birtokában levő lovak és járművek számát és minőségét, valamint-