Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)

1913-02-12 / 12. szám

VAC! Hi RLA P 3 hatása alá fog kerülni. De, inig ez elkö­vetkezik, időbe telik, legalább is március közepéig, a mikor a hitelezők végleges megállapodása megtörténik. Addig is a gyár újabb hitelt nem vehet igénybe és saját erejéből kell magát és sok száz munká­sát eltartania. És itt következik el a ki­sebb hitelezők türelmetlenségénél is nagyobb hiba, mely kihatásában munkásainkra nézve igazán szomorú. Úgy halljuk, hogy a mun­kásokból nem akarnak elbocsátani, de a gyár üzemét, mig a válságot meg nem oldják, fél napra akarják redukálni. Fél napot fognak tehát fizetni azoknak, kik egész nap tudnak és akarnának dolgozni. És legalább kétszáz családról van szó! Ezt a válságot a váci piac és kereskede­lem most fogja igazán megérezni ! — Eljegyzés. Kohn Aladár eljegyezte Binetter Márk földbirtokos leányát, Rezsin­két Bátorkesziről. — Az izraelita jótéKonycélú leány­egylet f. hó 8-án közgyűlést tartott, melyen az elnökség részletesen ismertette jan. 25-iki mulatság anyagi eredményét s megköszönte a szereplőknek fáradozásukat. A közgyű­lés lelkes éljenzés közben köszönetét sza­vazott Goldberger Rózsa elnöknőjének és osztatlan bizalmáról és arról biztosította őt, hogy minél sűrűbben érik őt az egyle­ten kívül állók részéről a meg nem magya­rázható támadások, annál lelkesebben és íántorithaíatlanebbul tart ki mellette. — FelülfizeíéseK. Az izr. leányegyleí- nél utólag íelülíizetlek : Frank Herman és Fiai (Linz) 5 K, Weinberger József 10 K, Hanusz Béláné 2 K 40 f, Natonek István 2 K. — Adófizetés régi alapon. A m. kir. pénzügyigazgátóság közli alábbi közérdekű értesítést: Az 1913. évi állami költségvetés­ről szóló 1912. évi LXVI. te. 5. §-a értelmé­ben addig, a mig a folyó évi adókivetés és adóelőírás meg nem történik, az adó= befizetés az 1912. évre szóló kivetés és előírás alapján teljesíthető. Egyidejűleg in­tézkedés történt, hogy a községi közegek e törvényes rendelkezésre az adófizető közönséget, a közadók kezeléséről szóló utasítás értelmében, a folyó évi február hónapban dobszó, vagy Írásbeli hirdetmény utján teljesítendő intések közhírré tétele alkalmával a legkiterjedtebb módon külön is figyelmeztessék. —• A gazdaKör munkája. A „Felső­városi ref. földmivelő gazdakör“ február 2-ári tartotta meg évi közgyűlését, a me­lyen a tagok nagy számmmal jelentek meg. Képviselve volt a Pestvármegyei gazdasági egyesület Zsivanics Béla s. titkár által, úgyszintén az Országos kölcsönös állat­biztosító szövetk zet is, melynek képvise­letében dr. Erdős Dezső kerületi fóál lat­orvos jelent meg. Az elnöki előterjesztést a közgyűlés tudomásul vette és teljes egészében jegyzőkönyve iktatta. A pénz­tárnok jelentéséből kitűnt, hogy a gazda­körnek i 087 K 23 f készpénz vagyona és 390 korona érlékű gépe (kapáló, perme­tező, szénkénegező és porozó) van. A tiszti­kar választásának a megejíése után elnök lett: Kazár Árpád, alelnök: Nyári Ferenc és Miskei Pál, jegyző : Füle Kálmán és D. Szijjártó János, pénztárnok: Szabó Sándor. Választmányi tagok : Együd István, D. Együd Lajos, D. Együd János, Józsa Lajos, Alsó Varsányi András, Varsányi Pál, E Kurdi Lajos, Szabó Pál és Veres András. Szám- vizsgálók : Solti Kurdi Kálmán, V. Kurdi János és Ács Kurdi Károly. A gyűlés befejezése után dr. Erdős Dezső ismer­tette az állatbiztosító szövetkezetei a jelenlevő gazdák előtt és különösen ki­emelte, hogy 1%—3%-ig em lkedhetik a szarvasmarha után az évi biztosítási dij, mig a múlt évben egész 5%-ig emelkedett. Tekintettel arra, hogy az állatok ingyenes gyógykezelésben és orvosságban részesül­nek és miután Vácon már a múltban moz­galom indult meg az állatbiztosító szövet­kezet megalakítására, a gazdák örömmel mennek ez üdvös szövetkezésbe s egyelőre szarvasmarháikat biztosítják. Az aláírást azonnal meg is kezdték. Remélhető, hogy ez utón sikerülni is fog a szövetkezet meg­alakítása, mely állami támogatásban is fog részesülni s megkezdheti rövid időn belül működését is. Kocsma és iskola. Hazánk kultu­rális viszonyaira érdekes világot vet az alábbi statisztika. Magyarországon (az 1908. évi adatok szerint) 16547 elemi iskolával szemben 66200 kocsma van. A mig tehát csak minden 1800 lélekre jut egy iskola, addig minden 2/5 lélekre esik egy kocsma. — Köszönet. A váci 1. ált. ipartársulat farsangi láncesíélyére utólag felülfizettek : Korpás József 5 K, Neuwiríh Simon, Per- czián Gusztáv 3—3 K, Konkoli Ignác, Túry Sándor, Kőbl János, Klapka József, Pazu- rik Rezső 2—2 K. Schmidt Ferenc, Dunay János, Börzsey János 1 — 1 K. — Vasárnap lesz a tiltakozó gyű­lés. A váci munkásvilág már kétszer ké­szült nagy, impozáns gyűlésre, hogy a kor­mány választójogi javaslata ellen tiltakozzék. Megírtuk, hogy miért nem tarthatták meg a tiltakozást. Most újabb engedélyért for­dultak Kálló Antal rendőrkapitányhoz és e hó 16-ikára, vasárnap délelőtt fél 11 órára tűzték ki gyűlésüket a Kúriára. Mint értesü­lünk, a rendőrkapitány nem gördített aka-- dályokat a gyűlés megtartása elé s azt engedélyezte. — Sportegyleti mulatság Aiagon Az alagi sportegyesület február elsején igen sikerült táncmulatságot rendezett. Nemcsak az erkölcsi, de az anyagi siker is mindenkit kielégített. A megjelent höl­gyek névsorát itt adjuk: Asszonyok: Ben­son Tamásné, Csompora Mátyásné, özv. Eiberger Jánosné, Gerő Ferencné, Llesp Edéné, Hoiger Antalné, Krenedits Ferencné, dr. Ludwig Rezsőné, id. Mravik Pálné, Milne Fredné, Molnár Gyuláné, dr. O’sváth Albertné, Pongrácz Antalné, Pretzner Im- réné, Toegel Róbertné, Ulreich Nándorné, Virányi Ágostonné, Vermes Béláné. Leányok: Eiberger Riza, Eiberger Duci, Ivánkovits Mici,Mihalik Margit, Mundy Mariska, Toegel Jolán és Vilma. Felülfizettek GrófPejacsevich Albert 17 K, Pretzner Imre 14 K, Benson Tamás és Fejük J. Károly 10—10 K, Kari Herbert 9 K, Hesp Ede, Geoghegan Vil­mos, Krenedits Ferenc 5—5 K, Molnár Gyula 4 K, Fries Ferenc, id. Mravik Pál, Nyúl! Sándor, Czakó István, Ludwig Rezső 1—1 K. — Feloldják a sertéspiacot. A leg­forgalmasabb időben a váci sertéspiac zárva volt az előfordult sertésvész miatt. Most, miután a veszedelem megszűnt, a sertéspiacnak zár alól való feloldására megteszik a lépéseket. E heti pénteki heti­vásárra már aligha sikerül a feloldási ki­eszközölni, de jövő héten a sertések fel­hajtása már meg lesz engedve. — Neugebauer Sándor London5 ban ? Mióta a Kobrak-gyár igazgatója. Neugebauer Sándor eltűnt, semmiféle utón nem tudtak nyomára jönni. Családja a rendőrségek utján kerestette, az öreg Kob­rák Mór pedig az egyik bécsi újságban hirdetést tett közzé s kérte Neugebauert, hogy adjon élet jelt magáról. Minden kí­sérlet hiába való volt. Most hónapok múlva érkezik a hir, hogy Neugebauer London­ban tartózkodik. Állítólag Kobrák ügyvédje, dr. Kelemen Samu künn is járt nála. A gyár volt igazgatója azonban nem telepe­dett meg a világvárosban, hanem Kelemen­nel történt találkozása után a Southampton! kikötőből gyorshajóval Amerikába ment. Pedig ha hazatért volna, mennyi zavart szűntethetett volna meg és mily örömmel fogadták volna nemcsak rajongásig sze­retett családja, de munkásai és tisztviselői is, kiknek humánus főnöke volt. — Szegény&onyhánaK. A váci szent Antal nőegylet ötven koronát, lovag dr. Rapcsák Imre tiz koronát, dr. Rapcsák Im- réné tiz koronát küldött a szegénykonyha javára — miért ez utón is köszönetét mond a vöröskereszt-egylet elnöksége. — Színészeit. jönnek katona­zenekarral. Kedves ábránd volt az új­pestiek vendégszereplése után, hogy a tél folyamán hetenkiní egyszer-kétszer a Papir- íéle színtársulat felrándul Vácra és a leg­újabb operetteket, színműveket bemutatja nekünk is. Erről a vágyakozásról olvasva, az újpesti népszínház folytonos válságait le kellett mondani s úgy tetszett, hogy hosszú ideig színtársulat megint nem jön Vácra. Dehogy nem! Fehér Vilmos szín­igazgató már kért is május elsejétől junius végéig engedélyt színjátszásra a rendőr­ségtől. De nem kapta meg, mert a rend­őrkapitány néhány nappal előbb Szalkay Gyulának, a székesfehérvári színház direk­torának adott engedélyt a színjátszásra április 28-ikától julius 5-ikéig. Szalkay egész társulatával jön Vácra és hozza magával a székesfehérvári honvédzenekar egy részéi is. Úgy tudjuk, hogy Szalkay Papirék sió­foki tartózkodása alatt (mialatt ő Balaton- füreden játszott) tudta meg, milyen jó állo­más Vác. így jut el ő most a nyár elején Vácra. Sokat azonban nem várhatunk tőle, mert nyári gárdával rukkol be hozzánk. — Az elgázolt siKetnéma leány­ról. Múlt számunkban megírtuk, hogy Szob- nál a vasúti sínek mellett megtalálták Bogya Mária Valéria holttestét. A leány a váci siketnéma intézet növendéke volt. A szeren­csétlenül járt leány szállásadója annak közlésére kért fel bennünket, hogy a tiz éves kisleány megszökött a lakásáról s nem jelentette be távozását. A rendőrség­gel azonnal kerestették is, de nyomára már csak a szerencsétlenség után jutottak. — A váci hengermalom részvény= társaság lisztárai 50 KgHént. Buzaőr- lemény: Asztali dara AB szám 16 K 90 fill. — Asztali dara C szám 16 K 60 fill. Király liszt 0 sz. 16 K 70 fill. — Lángliszt 1. sz. 16 K 40 fill. - Elsőrendű zsemlye­liszt 2. sz. 16 K 10 fill. — Zsemlyeliszt 3. sz. 15 K 80 fill. — Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 15 K 50 fill. —Középkenyérliszt5. sz. 15 K 10 fill. — Kenyér^liszt 6. sz. 14 K 60 fill. — Barnakenyérliszt 7. sz. 13 K 60 fill. — 772 sz. 11 K 80 fill. - 73/4 11 K 20 fill. — Takarmányliszt 8. sz. 8 K 80 fill. — F. sz. 6 K 80 fill. — Ocsú 8 K 00 fill. 50 kilo- gramként.

Next

/
Thumbnails
Contents