Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)
1913-02-09 / 11. szám
HuszonhetediK évfolyam 11. szám. Vác, 1913 február 9. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak : helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Bercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Gróf Csáky Károly-út 4. sz, (Iparudvar.) Nyilttér sora 50 fillér. Telefon-szám 17. Dörögnek az ágyuk. Vác, február 8. A magyar nép, ugylátszik, végtelenül nehezen tudja levonni az események tanulságát, Mohón, talán túlságosan mohón olvassa az újságokat, szinte részletesen tudja azt, hogy Drinápoly fölött hány bomba durrant el, Csataldzsánál hány lövész-árkot ástak, de azt nem tudja, hogy azok, a kik az ágyukat irányítják a bolgár-török harctéren, azelőtt a budapesti Dunaparíon a váci és más városi piacokon szokták felhalmozni az ágyulövegekhez hasonló kerti termékeket s azok, a kik most elkeseredetten ássák a lövészárkokaí, ilyenkor már a magyar szántóföldeken mélyítették az öntöző művek vagyont termő árokjait. Most azonban szegény, de becsületes s a magyar kényelmet oly nagy mértékben felhizlaló bolgár kertészeink nagy lésze abban a kertben munkálkodik, a hol a vérrózsák teremnek s bármennyire várja is őket vissza a magyar fogyasztó közönség, egyelőre számítani sem lehet arra, hogy a tavaszi kerti munkákhoz hozzá lássanak, hogy megcsinálják a melegágyakat, hogy a melegágyak palántáit kiültessék. Még ha a mindenek fölött hatalmas Allah s az 5 tubafa árnyékában sütkérező prófétája, Mohamed meg is könyörül a mi derék boigárainkon s hamarosan létrehozza azt a békét, a miután az orosz éppen úgy vágyik, mint a német, még akkor is a magyar kényelemnek közbecsülésre érdemes kigunyolói: a bolgárkertészek aligha jöhetnek vissza május, junius hónap előtt. Ezt igazán szívből sajnáljuk. Lehet, hogy egynéhányan hazafiatlansággal fognak vádolni a miatt, mert hiszen a bolgár kertész pénzt ide mi hozzánk nem igen hozott, de annál többet vitt el. A tejjel-mézzel folyó magyar Kánaán gyümölcseinek egy igen tetemes részét Bulgária zsebelte be. De emiatt nincs okunk siránkozni, mert hiszen a bolgárok megtelepedése valóságos áldás volt a szegény, agyonsanyargatott fogyasztó szempontjából, jóformán csak azóta van a pl. a váci piacokon elegendő zöldség, hüvelyes vetemény és más egyéb olyan dolog, a mit egy kis szorgalommal a derekát hajlítani nem tudó magyar gazda is produkálhatott volna, de sajnos, nem igen fog produkálni még azután sem, a mikor látta azt, hogy a bolgár kertész kizárólag a szorgalmával 4—500 korona árú hasznot tudott összegyűjteni még a legsilányabb földnek kataszteri holdjáról is. A csataldzsai ágyádörgés bizony nagyon is gondolkodóba ejthetne bennünket. A napilapok hasábjain nemrégiben egy szerény kis hir húzódott meg, hogy a kaposváriak elhatározták, miszerint jövőben maguk fognak bolgárkertészkedni. Szinte hihetetlennek tetszik ez a hir, hogy éppen a legnyakasabb somogyi magyar hajlandó ezután kapát venni a kezébe. Vártuk, hogy ezután a híradás után az ország valameny- nyi városa, a melynek a határában eddig a boglár kertészek csináltak egy kis valamire való horti-kulturát, táviratilag fogja üdvözölni a kaposváriakat. Nagyon szükség volna erre az országos felbuzdulásra, mert bizony a háborús hírek méla olvasása és a törökök mellett való szivbőli lelkesedésnek szinte előre látjuk, nem az lesz a szomorú következménye, hogy a bolgárok ebben és a következő esztendőben kevesebb pénzt visznek ki az országból, hanem igen is az, hogy a magyar piacok túlnyomó nagyrésze zöldség és más egyéb, mezőn termő élelmiszer nélkül marad és a már is agyonsanyargaíotí fogyasztó közönségnek része lesz egy olyan rablóhadjáratban, a milyenhez képest a prizrendi eseményeket kismiskának lehet nevezni. A fogyasztó közönség/ nevében emeljük fel tehát kérő szavunkat, hogy azok, a kik hivatottak arra s a kiknek módjukban van, vonják le a bolgár és a török csete-paíé tanulságait, tegyék lehetővé azt, hogy a bolgár kertészek ezentúl nélkülözhetők legyenek. Őszintén megvallva, nem sajnáljuk a bolgároktól a pénzt. Jót és olcsót adtak. Erre volna szükség a jövőben is, de ezt csak úgy érhetjük el, ha a magyar gazda végre-valahára hozzálát a kerígazdálkodás- hoz. Ha ezután is heverészünk a régi megszokott kényelemmel, ha még ma, február közepén sem jut eszébe a kert és szántóföld tulajdonosoknak az, hogy ilyenkor már nagyon tanácsos volna melegágyakat k > sziteni s jó konyhakerti vetőmagvakról gondoskodni, nem is beszélve arról, hogy az öntöző müvek berendezése sem valami boszorkánymesterség: akkor bizony a bolgár-török háború után a magyar fogyasztó közönségnek az a része fog legjobban sírni, a melyik rá van utalva arra, hogy a zöldséget és egyéb kerti terméket piacon vásárolja. Meg kell tehát ezt az országos sirást előzni. Még nincs késő. Váci gazdák fogadják meg tanácsunkat: kezdjék meg az idén a jövedelmező kertgazdálkodást! A KURUZSLÓ hatása. Az izr. nőegylet és a leányegylet viszálya. — Miért hiányoztak a szinelőadásról? — Kritika az idei báíozásröl. — Lemondottak az alelnökök, lemondott a titkár. — Előbb volt az izr. nőegylet — mondották tudósitónknak — és évtizedeken át minden farsangban neves, nagy mulatságokat rendezett, ezzel is gyarapítván alapszabályszerűen azt az összeget, mely a szegények szolgálatára áll. Azután csak jó sokára jött az izr. leányegylet, mely agilis volt és hangos, a mi a fiatalságban rejlik. Rendezett mulatságokat, szinelőadáso- kat, de mindig a nőegylettel karöltve, felezvén a tiszta hasznot, mert hiszen azok az apák és anyák adták a belépődíjat, fe- lülíizetéseket, a kik eddig s mindig a nő- egylethez tartoztak és azt támogatták. Az idén kimondották, hogy érezzük mi is az általános helyzet fonákságát, tudjnk mi is kötelességünket : nem rendezünk bált, vagy szinelőadást. Mulatság nélkül néhány korona áldozatot kértünk inkább szegényeinknek. A leányegylet a határozat ellenére mégis szinelőadásozott, a Nőegylet tagjainak egy része — ismételni kell — a határozat ellenére, elment a mulatságra. Körülbelül ezekben van összefoglalva az az ellentét, néhány héttel ezelőtt az izr. leányegyleí és nőegylet között keletkezett, mely most, a Montefiore Judit nőegylet közgyűlése alkalmából még jobban kiélesedett. A viszonyokat és a helyzetet nem ismerők előtt is feltűnt, hogy „Kuruzsló“ szin- eiőadásán, bár a már nem szokatlan érdeklődés előzte meg, a közönség sokkal kevesebb volt, mint más években. Nem voltak ott olyan családok, kik sem személyes részvételüket, sem jelentős összeget képviselő felülfizetésüket nem vonták ki más hasonló alkalmakkor. A feltűnő pedig az volt, hogy éppen azok a családok, a kik szerepet vállalnak nemcsak az izraelita életben is, hiányzottak. Bevezetőnk informálja az olvasót, hogy a nőegylet nem akart farsangi mulatságot rendezni, határozatot is hozott erről, a leányegylet mégis színdarabot adott elő, holott pedig eddig a gondolatvilágon kívül külső ténykedésükben egynek látszottak. A nőegyleí határozatát néhányan kötelezőnek ismerték magukra : nem mentek el a szin- előadásra, de igen sokan úgy gondolták, hogy egy alkalom: egy mulatság és ott voltak az estén. A határozatot hozó választmányi tagok is. Igaz, hogy éppen a választmányi tagok a szinelőadáson nem fizettek felül nagyobb összeget (vagy éppen semmit) de ezt nem tartották elégtételnek, a harag és a visszavonás megkezdődött a staíusquo izr. hitközségben, a melyről csak gúnyosan suttogtak a másik hitközségben, a melyből pedig egyetlen egy ember sem volt jelen a szinelőadáson, nem azért, mert talán respektálta volna a másik nőegylet hatá- * rozatát, hanem mert — ez általánosan ismert — semmiféle rokonszenv nem fűzi őket a staíusquo híveihez. Az abnormis állapot következménye lett, hogy a két alelnöknő, a ki részt vett a mulatságon, levonta a konzekvenciát és még a közgyűlés elölt lemondásukat bejelentették. Ennek a szinelőadásnak veszedelmes hatása még jobban nyilatkozott meg az izr. nőegylet e hó 5-én tartott közgyűlésén
