Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)

1913-12-28 / 99. szám

VÁCI HÍRLAP — Siketnél» ák a Karácsonyfánál. Hétfőn este tartották meg a siketnéma inté­zetben a szokásos karácsonyfa ünnepélyt, a melyen az érdeklődő közönség a nagy­termet zsúfolásig megtöltötte. A növendé­kek előbb egy sikerült karácsonyi színda­rabot mutattak be a közönség nagy tetszése mellett. A szereplők beszéde és játéka meglepő volt a közönségnek. A színdarab után néhány művészi összeállítású, festői élőképeket mutattak be, melyek szintén igen tetszettek a jelenvoltaknak. A legtöbb élőképet meg kellett ismételni. Az apró felvonáskőzökben karácsonyi verseket szavaltak a növendékek. Még pedig a ki­csinyek és nagyok egyformán. De nem egyformát. Mást és mást, a kicsinyek ki­sebb, a nagyobbak hosszabb verseket és pedig érthető kiejtéssel, kedvesen bő taps­jutalommal. Az ünnepély rendezése és sikere Mayer András, Vas István, Vissi János és Volkóber János intézeti tanárok érdeme. Az ünnepélyt Kontur László hitta­nár magas szárnyalásé alkalmi beszéde nyitotta meg, a színdarab után pedig Bor­bély igazgató tartott magvas előadást a siketnémákról. Az ünnepély utolsó, de leg­melegebb és legkedvesebb pontja a aján­dék kiosztásvolt, a mikor is az összes növendékek kaptak lelkületűknek és ér­telmi fokuknak megfelelő kedves ajándé­kot. Az ajándékok gazdasága ismét több nemesszivű ajándékozó s azok között elsősorban gr. Csáky Károly megyés püs­pök nemes lelkijeiéi dicséri, a kiknek az egész közönség előtt az igazgató újólag is meleg szavakkal mondott köszönetét — Az alagi önK. tüzoltótestüíet által nov. 29-én rendezett mulatság alkal­mával felülfizettek még: Bohunka Lajos 7 K, Győrffy Tihamér 5 K-í. A szép szám­mal megjelent dunakeszi intelligens közön­ség pártolásáért ez úton mond hálás kö­szönetét a parancsnokság. — Ki lesz a vármegye főorvosa ? Nagy futtatás van a vármegyén a megyei főorvosi állásért. Azt mondják, és látják is, hogy igen sok a pályázó, ezek között azon­ban minden valószínűség szerint dr. Krejcsi Rezső kir. tanácsos, nagykáíai járásorvos lesz a győztes. Ráday főispán hosszasan tárgyalt dr. Krejcsivel, ki különféle kikö­tésekkel, mert jó praxisát kell ott hagynia, vállalta a megyei főorvosi állást. — Helyettesítés főszolgabírói ál= lásra. Ivánka hontmegyei főispán Battha László síb. főszolgabírót a megüresedett mikolai főszolgabírói állásra helyettesítette. Batthát, kit Vácon jól ismernek, a januári megyegyűlés főszolgabírónak fogja meg­választani. — SzaporodtaK a választók. A vár­megye most tette közzé az 1914. évben orsz. képviselőválaszlók végérvényes név­jegyzékét. Ebből megtudjuk, Pestmegye legnagyobb választókerülete a gödöllői, a melynek már 13235 választója van. A váci kerületnél már csak a dunavecsei kisebb (3258 szavazó) Minálunk jövő évben 3812 polgárnak lesz szavazati joga. Ez idén 3656 volt a választók száma, tehát 156- tal nőtt. — A vöröskeresztnek. A Petőfi-asz­taltársaság tiz koronát küldött hozzánk, a melv összeget a vöröskeresztegylet sze- a nwháié szánták. Az adományt ren-'u uttattuk. •V — Kicsinyek a színpadon. Színpad- avatásnak is mondható az a jól sikerült ünnepség, mely az evangélikus iskolában vasárnap ment végbe, mert a most elké­szített csinos színpadon ez alkalommal első ízben szerepeltek a tanulók. Darabo­kat adtak elő, közben szavaltak és énekel­tek. „A karácsonyi álom“ című színműben Gyuris Ancsi, Lázár Erzsi, Gerstenberger Oszkár és Menyhár Pál játszottak, sok tapsot aratva. Azután Kovács Anna, Ke­resztes Árpád, Püsky Emma, Schworcz Pál, Lázár Sanyi, Tóth Jolán, Benuska Ist­ván, Kondra Béla, Reif Ilona és Vaskovics Berta mondották el szép karácsonyi ver­seiket. A „jóiéit jutalma“ című egy felvoná- sosban Borbély Zoli, Cseh Ida, Késmárszky Pisti, Sommer Gyuszi, Struve József és Váró Andor mint szereplők, Gyuris Ancsi, Keresztes AAargit, Kovács Annus, Lázár Erzsi, Reif Ilona és Tóth Jolán pedig mint angyalok bájos megszemélyesítői nyertek tetszést és elismerést. Befejezésül Som­mer isk. elnök köszönte a közönség jóakaró érdeklődését, egyben felolvasta a szegény sorsú tanulók javára adakozók neveit. Az elnök szives szavai után Borbély Sándor a közönség nevében úgy is mint szülő, ki boldognak érzi magát, hogy gyermekei ebbe az iskolába járhatnak — kért szót, hogy melegen megköszönje az iskola el­nökének és Szuchovszky Zsigmond tanító­nak, hogy annyi szeretettel fáradoznak a kis sereggel. — A sorozás alá kerülőket érdekli. A következő sorok közlését kérték : Alill­ír ott vár. főjegyző, mint kát. ügyi előadó, a védtörvény ut. I. R. 34. §-ának rendel­kezéséhez képest ezennel közhírré teszem, hogy az 1893., 1892. s 1891 évbeli születésű mindhárom koroszíálybeli állításkötelesek összeirási jegyzéke egybeállitva hivatalom­ban f. hó 23-tól kezdődőleg 8 napra köz­szemlére kitétetett s azok az érdeklődők által a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Felhívom ennélfogva mindazokat, a kik a névjegyzékből valamely kihagyást, vagy abba téves bejegyzést vesznek észre, vagy pedig az illetőségi, sorozó járáson kívül leendő álllitás megengedése, vagy a szol­gálati kötelezettség teljesítése tekintetében megengedett valamely kedvezmény iránti folyamodványok ellen kívánnak kifogást tenni, ezt nálam jelentsék be. Dr. Göndör Sándor főjegyző, katonaügyi előadó. — Uj ügybeosztás a váci járás bíróságnál. Éder Kálmán vezető járás- bíró uj ügybeosztást készített 1914. évre, melyből a következőket közöljük: Éder Kálmán végzi az összes elnöki ügyeket és tárgyalja a sommás pereket A. betűtől az F. betűig. Tárgyalja a büntető vegyes és a közveszélyes munkakerülők ügyeit. A vizsgálóbíró teendőket ellátja és a váci munkásbiztositó pénztár választott birósá- gának elnöke. Sztanek István járásbiró a vétségi és kihágási, a fiatal korúak ellen indított büntető, telekkönyvi ügyeket tár­gyalja s helyettese a vizsgálóbírónak. Dr. Czieleszky Vilmos járásbiró a sommás pereket G-től Z. betűig tárgyalja és a pol­gári, egyezségi és anyakönyvi ügyeket. Elintézi a végrehajtási, fizetési meghagyási ügyeket, a polgári ügyekben érkező meg­kereséseket. Helyettes elnök a munkás­biztositó pénztár vál. bíróságánál. Dr. Mandola Elemér kir. járásbirósági jegyző 5 intézi atelekönyvi ügyeket, helyettes ügyész­ségi megbízott. — Női ruhák és a váci fegyház. Igen érdekes harc van a női konfekciós iparban, melynek központjában a váci fegy­intézet áll. Kevesen tudják ugyanis még Vácon is, hogy a mi fegyházunkban durva férfikezek finom női ruhákat varrnak. An­nak a budapesti fényes kirakatokban diszlő „párisi modell‘‘-nek szülőföldje talán a váci fegyház s a melynek bélésébe eset- Zwieback, Holczer, Ungár, Mészáros, Mo- naszterly és más divatkirályok firmáját varrják bele, nem lehetetlen,hogy azta váci csendes ház lakói készítették. Az igazság­ügyminiszter ugyanis Szabó Ede vezetése alatt álló női ruhaipari részvénytársaságnak engedélyt adott, hogy a váci fegyházban, egyelőre kisérletkép, női ruhákat készítes­sen a rendelkezésére adott fegyencekkel. Mikor ez a vállalkozás napvilágra került, egyszerre kitört a harc a női konfekciós iparban. Rögtön felzudultak és nem keve­sebb, mint a magyar konfekciós ipar „tönkretételéről“ beszéltek. A minisztérium a konfekciósok saját maguk nyújtotta argu­mentumával válaszolt: Külföldről harminc milliót érő női ruhát hoznak be, harminc fegvenc munkája legfeljebb a külföldi áru beözönlését gátolja egy parányban, de nem a magyar konfekcióipar érvényesülését. Mi­kor a száz percentre, vagy még többre dolgozó nagykereskedőket igy lefőzték, uj térre vitték a harcot és meggyanúsították Gedeon Emil igazgatót, hogy az uj ipari műhelyt saját sógora kedvéért járta ki és panamát emlegettek. Ez a trükk se vált be, mert a váci fegyház igazgatójának páitgt- lansága rögtön kiderült, eltekintve attól a rágalomtól, hogy a vállalkozó ésaz igazgató között rokoni kötelék nem áll fenn s ezért adta Szabó Edének a fegyencekeí. A kon­fekciósok azonban ennyi csalódás után sem hagytak fel a harccal s mint olvassuk, újabb eszméjük támadt. Tegnap Budapes­ten gyűlést tartottak, melyben elhatározták, hogy az igazságügyminiszternek külön en­gedélyét kérik, a mellyel a váci fegyház­ban ellenőrizni fogják mennyi női ruha készül, mennyi fegyenc dolgozik szakmá­jukban. Bizonyos hogy ezzel az újabb ter­vükkel sem jutnak ahhoz a rejtett céljuk­hoz, hogy konkurrenstik, az olcsó fegyenc- erő munkáját megszűntessék. Mert ha már úgy van, hogy az állam a fegyencek mun­kaerejét bérbeadja és több, kevesebb kon­kurenciát csinál azoknak az iparoknak, melyek igazán küzdenek a létért, mert alig 10—15 percentes haszonra dolgoz­tatnak, a női konfekciósok, a kik abban a kiváltságos helyzetben vannak, hogy száz és száz persentet keresnek, mégis csak elbírják a vercenyt, főleg akkor, mikor harminc milliónál több értékű árut impor­tálnak Magyarországba a külföldről. — Megnyílt a munkásbiztositó ren­delője. A munkásbiztositó rendelő inté­zete hétfőn, e hó 29-én nyílik meg, a pénz­tárnak e célra berendezett helyiségében. Az intézet felszerelése a legmodernebb követelményeknek felel meg és nagy ál­dozatába kerüli a pénztárnak. A rendelé­sek szakonkiní történnek, még pedig belső­betegségben szenvedőknek naponkint dél­előtt 10—11-ig (rendelőorvos dr. Nemes József,) sebészi betegeknek, délután 1—2-ig (rendelőorvos dr. Magas Árpád,) — nő-

Next

/
Thumbnails
Contents