Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)
1913-12-17 / 97. szám
Huszonhetedül évfolyam 97. szám. Vác 1913. december 17. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Feleiös szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Kitanitják az utasokat. Oktatás a balesetek ellen. Körrendelet a rendőrhatóságokhoz. Fölötte érdekes és közhasznú átirat érkezett Pesívármegye alispánjához. Az átiratot a vasúti és hajózási felügyelőség küldte és abban széleskörű intézkedését kéri az alispánnak a vasúti balesetek ellen való védekezés céljából. Az átirat szerint az utóbbi időben sajnálatosan megnöveltedet! a vasúti forgalomban az olyan balesetek száma, amelyek onnan erednek, hogy az utasok és általában idegen személyek nem alkalmazkodnak az érvényben álló biztonsági rendszabályokhoz, sőt e tekintetben a vasúti alkalmazottak figyelmeztetéseire sem hederi- tenek. Így mind gyakrabban tapasztalható, hogy az utasok a már mozgásban levő vonatokra fel s onnan leugrálnak, vonatok nyitva hagyott ajtóin menetközben kihajolnak, vagy a lépcsőkre ülnek. Az utasok, kik valamely közbeeső állomáson tartózkodás közben kiszállónak, de az újonnan felszállók is, csak az utolsó percben, már az indulás-jelzés elhangzása után szállnak fel, sőt a perronon állók még megvárják, mig a vonat mozgásba jön s akkor ugrálnak fel a vonatra. Ha pedig a vasúti személyzet erre az illetőket figyelmezteti, vagy kötelességszerűen a felszállásban meg is akadályozza, rendszerint durva szitkok kíséretében erőszakoskodnak, sőt tettlegességre is vetemednek. Megjegyzi az átirat, hogy e tekintetben — tapasztalat szerint — éppen az értelmiséghez tartozó, vagy annak látszó utasok járnak elől rossz példával. Hasonlóképen nagyon elharapózott az illetéktelen személyeknek a pályán és tartozékain való járkálás is. Kéri az átirat, hogy az illetékes rendőri hatóságokat a vasúti alkalmazottak hathatós támogatására és a részben tájékozatlan közönség felvilágosítására utasítani szíveskedjék. Az alispán körrendeletben hívja fel a járási főszolgabirák és rendőrségek figyelmét az átiratra és meghagyja, hogy az utasok figyelmeztetéséről és a vasúti főfelügyelőség rendelkezéseinek ismertetéséről megfelelő módon gondoskodjanak. Itt emlitjük meg, hogy a főfelügyelőség aziránt is intézkedett, hogy a vasúti alkalmazottak a biztonság megóvása érdekében kötelességüket mindenkor teljesítsék. BESZÉLGETÉS NEUGEBAUER SÁNDORRAL Mint vélekedik a Kobrák sorsáról? Mióta Neugebauer Sándor, a Kobrak- cipőgyár mindenható vezetője hazajött, ép olyan csendes ember, mint volt. A nagy A nevetés. Sok bonyadalmas lelki problémája van az életnek. A természetbúvár, a lélektan, a megfigyelt lelki állapotokról számol be és hatáskörébe vonja az érzelmek gyűjtő házát, a szivet. A lélektan állomások szerint nyújt magyarázatot az érzelmekről, a rokon és ellenszenvről, a szerétéiről, gyűlöletről, az indulatokról és szenvedélyekről. A láthatatlan lélek egy lehetett, mely szövetkezik az ésszel és vérrel, hogy mindkettőnek emberi életet adjon. A lélek láthatóvá lesz a kedély alakjában. A kedély tehát nem más, mint a lélek és szív élő fényképe. A kedély az élet baromeíerje. Derűs, fényes, világos és meleg, avagy borongós fakadó, sötét hideg érzelmeket tolmácsol. A kedély vagy mosolygó szűz, vagy szomorkodó özvegy. Mindegyikének megvan a maga megnyilatkozása. Az ember természetében fekszik, hogy inkább a mosolygó felé fordul, a szomor- kodót ott hagyja a faképnél, meri a szomorúság egyedüli gyógyilószere az idő, a feledés. Nem fogja tehát a türelmes olvasó tőlem rossz néven venni, ha ez egyszer részvét nélkül elfordulok a szomorkodás arcától és a kedély vig ábrázatára tekintek. A kedély vigságának legpregnánsabb kifejezője a nevetés. Nevetni annyit tesz, mint a vig kedélynek szabad folyást engedni. De itt ismét a kultúra főzi a kedély levét. Más a nevetés intellektuális és más a nem kulturált egyénnél. A nevetés legalsóbb foka a mosoly. A mosoly a kedély néma lenyomata és természetes, vagy tettetett. A természetes mosoly inkább a tetszést fejezi ki, a tettetett mosoly vagy a kényszerhelyzetnek kifejezője, mit a német helyesen igy mond: „gute Miene zum bösen Ziel“; — avagy szatírát, vagy az illem félreérteit fölfogását jelzi, a mi meghamisítja a természetet és azzal mentegetődzik, hogy a bölcs csak mosolyog. Ez már ha mis állapotot jelez, azért óvatosan kell az ily mosolyt fogadni. A nevetés nyilt kifejezése a hangadásban van. A hangos, avagy tán hangzatos nevetés egyéni jellegű, melyből az emberek jellemére némikép következtéim lehet. Van csöndes nevetés, van kacagás, van hahotára fakadás. A csöndes nevetés szaturálva van az illem szabályaival. „Nem illik hangosan nevetni“, — igy szól az illem kódexe, nem illik tehát kedélyét a maga természetes kitörésében bemutatni. Itt már a kedély a dresszura náspángcsapásnál is nagyobb, fiának elveszte hozta haza s nagy ritkán láthatjuk gyönyörű alkotása helyén, a váci Kobrak-gyárban is. Megjelenik, megint eltűnik egy rövid időre, kevésszámú bizalmasai tudják, hogy lankadatlanul dolgozik, a legnagyobb nehézségekkel megküzdve, mégis bizalommal, mert talpra akarja állítani a nemrég még virágzó vállalatot. A mint csendes, reklám nélkül való ember volt, úgy ma is ugyanaz az egyszerű, szerény férfi. Talán ez az oka, hogy a szenzációt hajhászó fővárosi lapok nem vették észre hazaérkezését. A Váci Hírlap felkereste őt. Nem a szenzáció kedvéért, hanem hogy egyeí-mást megtudjon arról az időről, midőn Neugebauer sorsáért sok százan és százan aggódtak és érdeklődjünk, hogy az a hatalmas vállakózás, mely szivéhez, leikéhez nőtt, milyen sorsra jut az ő vélekedése szerint. így beszélt, egyszerűen, nyugodtan; — Nem változtam. Én reám a pénz vajmi kevés hatással volt és van. Mi kellett nekem ? Alig íöbb, mint egy egyszerű polgárembernek, hát ha most annyi sokat vesztettem, higyje meg, legutolsó helyen áll nálam érzésben, hogy százezrek felett nem rendelkezem. — Megmagyarázom Önnek a Kobrák összeomlását. Az utolsó három hónap volt a rettenetes. De ebből is nagyobb baj néF jától fél és alig érintve meg a kedély billentyűit, hozza rezgésbe a jó kedvet. Ily csöndes nevetés egyes tagolt hangban nyilatkozik meg, azonban hamar ri ki annak, igaz vagy hamis volta. „Hi—hi—hi“ — vigyorgó nevetése a hamis embernek; „ha —ha—ha, ho—ho—ho“ — a természetes, de visszatartott kedély- vigságnak. Miként az érzelmeket az indulatok váltják föl, úgy a kedélynél a kacagás a kedély- állapot magasabb foka. A kacagás művelt embereknél az illem korlátainak áthágása, de nem művelt embernél a kedély szabad, hangos játéka, mint a lapdázó gyermekeknél a lármás ki-beve- rés. A kacagás már ragadós, magával rántja a többiek kedélyét is és vig tábort toboroz. A kacagás már fittyöí hány az illemre és azt tartja, miért fojtsam el semmitmondó, természetellenes, oktalan szabályokkal azt, a mi a kedélyemnek jól esik. Ha a kacagás nem kacér, úgy arra lehet következtetni, hogy hangja nem mesterkélt, hanem természetes ember kedélyének kifejezése jó szívvel, jó lélekkel. Ily egyénekkel szemben fölösleges az óvatosság, mert bepillanthat az egyén szivébe, leikébe az ember. A nevetésnek legfőbb foka.a hahota. Miként az érzelmeknél a szenvedély, úgy tör magának utat a kedély túltett vigságában.
