Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)
1913-11-23 / 90. szám
HuszonhetediK évfolyam 90. szám. Vác 1913. november 23. Előfizetési arak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz, (Iparudvar.) Nyilttér sora 50 fillér. Telefon-szám 17. Készülődnek az adókivetésre. A régi törvény alapján fogják Kivetni a kereseti adót. Az egyenes adók kivetéséről a következő három évre vonatkozóan rendeletet adott ki a pénzügyminiszter, a ki elrendeli a kivetésre vonatkozó előmunkálatokat az adókötelesek és adótárgyak összeírását az adóbevallások benyújtását és gyűjtését, egyéb kivetési adatok beszerzését s ezek alapján az egyenes adók kivetését. A pénzügyigazgatóságoknak, a községi közegeknek s a közigazgatási bizottságoknak az adókivetés körüli teendőit a körrendeletben külön fejezetekben állapítja meg a miniszter, mig az adózók kötelességeit a pénzügyigazgatóság által kibocsátandó hirdetmények fogják megszabni. Az idén véget ér a legutóbbi adóciklus, a melyre a kereseti adót megállapították és igy gondoskodni kellett az adónak újabb bárom évre való kivetéséről, mig a többi adónemnél (tökekamatadó, járadékadó, hadmentességi adó, stb.) ugyanis minden évben történik uj kivetés. A közigazgatási és . pénzügyi halóságokat már most utasítják, bogy a törvényes batáridőn belől megtegyék a szükséges intézkedéseket, hogy az adókivetés idejekorán történhessék. A kereseti adót és a vele összefüggő általános jövedelmi adót a most kezdődő hároméves ciklus egész tartama alatt a küszöbön álló adókivetés alapján fogjak beszedni. l&A váci adóhivatal területén adókivető bizottság elnöke Forgó Kálmán dr. lesz, helyettese Preszly Gyula, a bizottságot most állítják össze. Mi lesz a Kobrák sorsa? (Beszélgetés a csődtömeg gondnokkal.) Az ország kereskedelmére és iparára, szomorú, de el van intézve a Kobrák. De * nem Vác városára, melynek ipara és főleg kereskedelme oly béniíóan érzi, hogy több százezer koronát vont ki a forgalomból az erőszakkal, pénzintézetek féltékenykedésével elcsendesiíeít hatalmas gyártelep. Vác város lakosságának tehát joga van hangosan kérdezni, mi lesz a Kobrák sorsa, ennek az újságnak pedig kötelessége, hogy a sok híresztelésre a való igaz után kutasson és felvilágosítson minden érdeklődőt: mit várhattunk ? A legilletékesebb helyre, Horváth Elemér dr. csődtömeggondnokhoz fordultunk, a ki a legnagyobb előzékenységgel a következő felvilágosításokat adta a Váci Hírlap tudósítójának: — Sem arról, hogy a Kobrák volt intézői opciót akarnának szerezni a csődbe jutott gyárra, — mondotta a csődtömeggondnok, — sem arról, hogy külföldi nagy gyár akarja a Kobrakot megszerezni — nem tudok. A csődtömegnek egyik legfőbb gondja mindenesetre az, hogy a sokat érő gyárat értékesítse. És ilyenkor minden pályázó olcsón, nagyon olcsón akarja megszerezni azt. Én magam már többfelé tettem lépéseket az értékesítésre . . . — A magyar államvasutaknál ? — Igen, ott is, de eljártam külföldön is és főleg a németországi gyárosoknál személyesen érdeklődtem. Mégis úgy látom, hogy nem külföldi vállalkozók fogják megszerezni a Kobrak-gyárat, hanem magyar- országiak. Egy bizonyos és ez az, hogy kukorica-föld már nem lesz a Kobrák helyén, hanem valamelyes közintézmény, vagy mint előbb említettem, valószínűleg ismét cipőgyár magyar kezekben. — Nekünk, váciaknak nagy érdekünk, tudni, mikor következik ez el. Talán erről nyilatkoznék az ügyvéd ur? — Ismételnem kell, hogy ily hatalmas komplekszumnál, minő a Kobrák, az értékesítés igen nehéz, mert csak olcsón akar minden reflektáns venni. Éppen ezért többször értekeztem már a kereskedelmi minisztériummal is és felhívtam a figyelmüket, hogy áldozatokat is kell hozniok, mert nemcsak a magyar iparról, hanem egy város fejlődéséről, vagy megbénításáról van szó. Vác város lakossága méltán megkívánja, hogy el ne veszítse azt a hatalmas jövedelmi forrását, melyet a Kobrák gyár munkásaiban és hivatalnokaiban birt s a melyet némelyek félmillióra értékelnek. Ez gondolkodóban is ejtette is az illetékes köröket és hiszen, hogy rövidesen pozitív értesüléseket adhatok. — Mikor, mikor ? — Határidőt nem mondhatok. De egyet ígérek: a Kobrák sorsa lepfőkép Vác város iparát és kereskedelmét érdekli. Ezért hitelesen a Váci Hírlap utján fogom hírül adni az egész országnak, hogy mi lesz a Kobrákból. A tapétás ajtó előtt találkoztam. — Neuge- bauer Sándorral. Felvilágosítani jött. Egy év alatt, hogy nem láttam, éveket öregedett. Ez az ember tette tönkre a virágzó vállalatot és én, nem tehetek róla, mégis meleg szeretettel szorítottam meg a kezét. Mert ez a szegény, rettenetesen sújtott ember nem a maga zsebeiért operált. Humanizmusa alkalmazottaival, munkásaival határt nem ismert, az ő igényei határtalanul kicsinyek voltak. A divatjamúlt sorstragédiákban van úgy egész kegyetlenséggel, hogy egy nagy bűnért a legnagyobb boldogsággal kell fizetni. Elvesztette bujdosása alatt a fiát. Mig részvéttel szorítom meg a kezét, félre fordítja a fejét, pedig soha sem volt pozőr, könnyezik. De ime, húszezer korona bánatpénzt tesznek le budapesti ismert viccekkel. Itt nincs helye az érzel- géseknek, menjünk, váljunk el. HireK. Levél. Irta : IFJ. PINTÉR IMRE. Nehezem írom ezt a levelem, Alig látok át már a könnyemen, A testemet elöntötte a láz. Bent a halál terít már szemíödőt, Míg kínt a gangon, az ajtóm előtt, Kárörvendezve összegyűlt a ház. Egy öreg asszony, eszelős szegény, Ül ágyam mellett. Csontos jégkezén Pihen reszkető vékony kis kezem. Nem tudja: miért? — de ha elfog a bánat, Az örökös vágy Érted, Teutánad És sírok — ö is együtt sír velem . . . Milyen nehéz így távol élni tőled! Mikor süvítve zúg az őszi szél. Mikor a parázs csodássercegése, Az egész szobám csak rólad beszél . > . Mikor, ha ajtó nyílik, összerezzen Teérted sajgó rajongó szívem. S hogy fáj, midőn helyetted egy rossz szomszéd Jön be s íeíhányja újra szégyenem . . . Kérdik: ,,Ej lányom, mondd, ki hát az apja? A cudar ember még feléd se néz i . . . Azt se kérdi, hogy él-e már a fatyja . . . Megejtett . . . Nála ennyi az egész. Mit bánja ő, hogy egy virágzó élet Ma-holnap érte vérzőn porba hull . . . S hogy egyszer egy szegény lány estimája Idő előtt haláltusába fut. Hogy bitangjára marad majd a gyermek S mint a világba űzött kóbor eb; Elpusztul vagy mar . . . Mit törődik véle. Egy gazemberrel több vagy kevesebb! . . . SoíT sem szeretett téged, az, leányom. S eztán már többé nem ismer reád. Ha élve maradsz, a legjobb esetben : Hogy éhen ne halj, talán annyit ád . . .** Es én kínlódva végig hallgatom, Pedig a szivem majdnem megszakad. Csak várom, várom ; nyílík-e az ajtó, Hogy meghazudtold a csúf vádakat . . . Bármit mondjanak: én szerettek téged! Várok reád. És örökké hiszek. Ha majd megjön az „Édes,'“ tudom, eljösz. Majd megcsodálnak a rossz emberek. Nem tudják meg, hogy milyen szép az arcod . . . És milyen büszke, magas, homlokod . . . Ha elvíszel magadhoz, majd meglátod : Derűssé teszem sötét otthonod. Mert így . . . oly nehéz távol élni tőled, Mikor süvítve zúg az őszí szél. Mikor a parázs csendes sercegése, Az egész szobám csak Rólad beszél : . . Az öreg anyó vitte a levelet, Jól megdöngette a kis íádikát. S mire hazaért: a kisasszony lelke Már berepült hét óperenciát . . . A bölcsőben sívaíkodott a gyermek. Az asszony megfürdette könnyivei . . . Pár napra rá visszajött a levél is. Csak úgy — „A címzett nem fogadta el ! . , ,**
