Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)

1913-10-26 / 82. szám

V A C I HÍRLAP 3 szóval, hanem téliekkel támogassuk a ma- | gyár ipari.“ Ezt a gyűlést abból az alka­lomból tartották, mert az Újpesten lakó iparosoktól mozgalom indult meg, melynek végcélja egy nagy magyar áruházat felál­lítani Budapest belterületén. Az előkészítés és szervezés munkáját egy 33-as bizottság végezte, melynek váci tagjai közt Ivánka Pál főszolgabíró s Borbély Sándor is voltak. Az előkészítő munkálatok befejeztével most a megalakulást akarják kimondani az új­pesti iparosok f. hó 26-án. Erre a követ­kező meghívót adták ki : Hazánknak s iparunknak áldásosat és hasznosat óhaj­tunk megteremteni! Erre kérjük szives közreműködését és segítségét. Kérjük az alakuló közgyűlésre 19.13. október 26-án, vasárnap délután 4 órakor a városháza dísztermében szives megjelenését, melyre biztosan számit a 33-as bizottság. Meghí­vásunk célja : egy táborba tömöríteni Bu­dapest környékének ipartermelőit és a tár­sadalom összes fényezőit, hogy egyesült erővel iparunkat naggyá és erőssé épít­hessük. 2000 millió korona vándorol ki évente külföldre ipari cikkekért s mi gaz­daságilag napról-napra sorvadunk. Hány iparos áll sok évi kemény küzdelem után hajótöröttként, föláldozva tudását, ifjúságát, szakképzettségét, letörve ezer meg ezer csalódással s fájó emlékkel, jutalma a vándorból kezében, avagy a koldúsíarisznya. Célunk Budapest belterületén egy nagy tisztán és kizárólag magyar ipart terjesztő árúcsarnok fölállítása. Az előkészítő bi­zottság a szervezés előmunkálatait befe­jezte, mely biztos sikert igér. Ezért hívunk meg mindenkit, kikben bízunk, hogy min­den politikától távol álló nemes törekvé­sünkben munka-és segítőtársakat nyerjünk. Miután az árúház felállításából az iparosok hasznosan részt vehetnek, kérik a jelenle­vőket, hassanak oda, hogy vasárnap dél­után minél többen menjenek el az alakuló gyűlésre. Borbély Sándor után az Újpest­ről ide jött vendégek egyike, Arczt József szólalt fel. Ismertette az árúház tervét, az árúfelhalmozás és értékesítés módozatait. A lelkes érzés sugallta szavak nem ma­radtak hatás nélkül. Racsek János ipartes­tületi elnök megköszönte mindkét előadó­nak szívességét és a maga részéről kérte a jelenlevőket, a ki csak teheti, menjen vasárnap délután az újpesti alakulásra s toborozzanak erre minél több társat. Indu­lás Vácról délután a három óra tiz perces vonattal. — Hangverseny a siKetnémáRnál. A váci zeneiskola minden hónapban szo­kásos hangversenyét ma, vasárnap délután rendezi a siketnémaintézeí dísztermében. A rendes művészgárda lép fel: Borbély Sándorné, Lazár Ottó dr., Vendéghegyi Géza, Major Gyula és fia, kik klasszikus darabokat fognak bemutatni. A hangverse­nyen belépő dijat nem szednek. — Uj postahivatal. Orszenímiklós községben október 21-én postahivatal lépett életbe, mely levél, pénz és csomagkülde­mények, posta, utalványok, utánvételek és postai megbízások felvételével, továbbítá­sával és leadásával, továbbá a postaíaka- rékpénztári teendőkkel van megbízva. Az uj postahivatal a Rákospalota —Veresegy­ház —Vác közt közlekedő 8019 és 8024 sz. vonalokkal köttetik össze, és kézbesí­tési kerületébe Orszenímiklós községen kívül Kálmánháza, Makos és Nyáraslanyák továbbá a nyiresi szólőtelep osztattak be. — Nem szervezKediK még a mun = Kapárt. Hire járt, hogy a helybeli munka­párt ma, vasárnap tartja szervezkedő gyű­lését. Ez a hir nem felel meg a valóság­nak, mert a szervezést elhalasztották a — megyebizottsági tagválaszlások utáni időre. Igaz, úgy volt, hogy a megyebizottsági tag­választáson már jelöltjeivel vesz részt, de utólag beigazolódott, hogy jobb lesz csend­ben bevárni az eredményt. Az alsóvároson ugyanis Miltényi Aurél ellen meg se pró­bálhatják a jelölést, Kisvácon pedig jelölt­jük, Fábián János már is átengedte a küzdőteret Bucsek Istvánnak és Preszly Elemérnek. Maradt a középváros, a hol Galcsek György ellen természetesen nem állíthatnak jelöltet, de a második megye­bizottsági helyre Oberländer Józsefet akarták. Igen ám, de ezzel szemben rög­tön megindult a másik szervezkedés, mely Lengyel Somát akarja megyebizottsági tag­nak. Hamarosan 107 aláírással nyilatkoztat­ták ki izr. felekezetű választók, hogy nekik nem Oberländer kell, hanem Lengyel Soma és ezt bejelentették a polgármesternél is, a ki bár munkapárti, szintén Lengyel Soma mellé állott. így azután a munkapárt hely­beli szervezőbizottsága nem tudja, melyik legyen a jelöltje, de hogy időt nyerjen, megbízta Oberländer Józsefet is, hogy gyűjtsön aláírásokat. Már Ráday főispánt is belevonták a váci választási harcba, a kinél a napokban eljártak. Megállapodás tehát csak a héten lesz s igy jobbnak látják, hogy a szervező gyűlést is csak a választás után tartsák meg. •— Nincs Kolera! Városszerte meg­döbbenést keltett múlt szerdai tudósításunk, hogy egy váci napszámos Budapesten rosszul lett és kolerás tünetek között hal­dokolva vitték a kórházba. Itthon a fecske­utcai házat, a hol lakott, rögtön rendőri zár alá vették és sebtiben fertőtlenítettek, hogy a veszedelmet csirájában elfojtsák- Most azután kiderült, hogy Vácot nem is fenyegette kolera. AAegáll apitották, hogy Keczel József napszámos fecske-utcai vízből ivott, de — nyolc nappal megbete­gedése előtt. Vagyis már nyolc napja eltá­vozott Vácról és Budapesten járkált, mikor rosszul lett. Vácon tehát kolerát nem szed­hetett össze. Ezt a kórházban tudták meg tőle s rögtön sürgönyözíek, hogy a fecske- utcai veszíegzáraf meg lehet szüntetni. A kolera-őrt azonnal be is vonták. — KiépiíiK a dunai raKpartot ? Is­meretes, hogy a földművelésügyi miniszter a múlt őszön és télen megépítette a fegy- háztól le a propeller-állomásig a dunai rakpartot, de azt a kis részt, mely a pro­pellertől a korzóig terjed, már nem volt hajlandó feltölteíni. Mi volt az oka, hogy erre a kis területre már nem hordott dunai fövenyt a kotrógép s ezzel a dunai rako­dónk külső képét megrontotta, nem tudni. De tény, hogy már akkor Zádor János dr. polgármester tiltakozott az ily építés ellen, mert nyilvánvaló volt, hogy az uj rakpar­ton megtörő hullám el fogja iszapolni a csavargőzös kikötőhelyét. így is lelt. Az egész nyáron már tapasztalni lehetett, hogy a propellernél rengeteg a sár, a személy­zet pedig állandóan panaszkodott a veszé­lyes kikötés miatt, mit az iszap okozott. Most úgy értesülünk, hogy a földművelés- ügyi miniszter mégis meghallgatta a város jogos kívánságát s valószínűleg még az ősz folyamán visszatér a kotrógép, hogy az elmaradt váci Dunapartrészt is megépítse. — Hány millió Kell VácnaK ? Első alkalom, hogy hivatalosan is bevallják, nem százezrek, de jó milliók kellenek Vác vá­rosának, hogy mindazokat a közintézmé­nyeket megalkossák, a melyeket a modern kor már régen sürget. A Városok Lapja című újság ugyanis hivatalos adatok alap­ján összeállította a rendezett tanácsú váro­sok vagyoni helyzetéről és kölcsönszük- ségletéről szóló kimutatást. Ebben fel vau sorolva a városok pótadója, melyről azt mondhatjuk, hogy Vác még elég jó helyzet­ben van. De mit szóljon az abrudbányai polgár, a hol 163 százalékos, vagy a dicső- szentmártoni a 109, -egri a 105, gyulai a a 110, kiskunfélegyházi a 121, mezőtúri a 131, nagykanizsai a 105, a szepesváraljai polgár a 126 százalékos pótadójához? Ebből a kimutatásból tudjuk meg, hogy Vác vá­ros vagyona 3,228,248 koronát ér, adósága 603, 824 korona, tiszta vagyona 2624424 K. Itt vallja meg a város vezetősége azt is, hogy 3,500,000 korona kellene, hogy a vízveze­téket és más közhasznú intézményt léte­síthesse. — őö embernek, 60 lónaK. Vesze­delem fenyegette íélviz idejére a váci állat­tartó gazdákat. A huszárezred váci osz­tálya az uj törvény alapján több lovat és katonát kapott és rögtön szűk lett a lovas­sági kaszárnya. Pintér őrnagy átirt a vá­roshoz, hogy mintegy 60 embert és 60 lovat a gazdák istállóiban akar beszállá­solni, a mi egyet jelentett volna azzal, hogy a téli időre a gazdák állatait sza­badba kötik ki. Zádor János dr. polgár- mester megtagadta e kérelem teljesítését. Vác városa ugyanis, mikor még Réti Ignác polgármestersége alatt egy aranyért oda­adta a honvédsori kaszárnya területét, a honvédelmi kincstárral szerződést kötött, hogy hadgyakorlatokat és mozgósítást ki­véve, Vácon katonát elszállásolni nem szabad. Ez a közel negyven éves szerző­dés azóta feledésbe ment és most ásták ki valahonnan a járásbíróság irattárából. A huszárezred parancsnoksága mit tehe­tett egyebet, respektálta a váciak jogát és a hatvan huszárt hatvan lóval a környék­beli falvakban helyezte el. — A váci hengermalom részvény* társaság iisztárai 50 KgKént. Buzaőr- lemény: Asztali dara AB szám 16 K 90 fill. — Asztali dara C szám 16 K 60 fill. — Király liszt 0 sz. 16 K 70 fill. — Lángliszt 1. sz. 16 K 40 fill. — Elsőrendű zsemlye­liszt 2. sz. 16 K 10 fill. - Zsemlyeliszt 3. sz. 15 K 70 fill. Elsőrendű kenyériiszt 4. sz. 15 K 30 fill. Középkenyérliszt 5. sz. 14 K 90 fill. — Kenyér liszt 6. sz. 14 K 40 fill. Barnakenyérliszt 7. sz. 13 K 30 fill. — 772 sz. 11 K 90 fül. — 73A 10 K 40 fill. — Takarmányliszt 8. sz. 7 K 00 fill. — F. sz. 5 K 40 fill. - Ocsú 8 K 00 fill. 50 kilo- gramként. Nyilttér. Kiváló zongoratanár, művészem­ber, fővárosi zeneiskola vezetője, néhány szabad órával rendelkezik. Vácon szívesen vállalna tanítást kezdőknél és haladóknál. Cime Kardos Ignác Budapest, Művésztelep Százados-út 13. sz. — Mindenszentekre igen szép, díszes mű- és élővirágkoszorúkat, sircsokrokaí ajánl jutányos árak mellett a „Flóra“ élő­virágkereskedés Vác, Szentháromság-tér. — Fischer Dezső vizsgázott fogtech­nikus Budapestről (Király-utca 86.) Vácon káptalan-utca 5. sz. alatt található naponta délelőtt 10—12. Foghúzás, fogtömés, mű­fogak készítése. Mérsékelt árak. Állami kir várostisztviselők tetemes árengedményben részesülnek.

Next

/
Thumbnails
Contents