Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)
1913-09-07 / 69. szám
2 VÁCI HÍRLAP az ügyeket pótsorozalba, mint azt a vármegyén mindig látjuk s a mint az nem ritka a mi közgyűléseinken sem. Legalább egy hetet kérünk tanulmányozásra, megbeszélésre. Mert ma hogy vagyunk? Vájjon a bizottságok figyelmes tagjain kívül ma a felsülés veszedelme nélkül ki szólhat a szőnyegen levő tárgyhoz ? Ha időt adnak a tárgysorozat megismerésére, leszünk néhányan, a kik a hét valamelyik napján ellátogatunk a városházán az előadóhoz, elkérjük, tanulmányozzuk azt az ügyet, melyik legjobban érdekel. És kisebb körben megvitatjuk, eszméket cserélünk, terveket kovácsolunk aztán, — úgy állunk felkészülve a közgyűlés elé. Lesz hozzászólás, de nem lesz az utcán, korcsmákban való leszólás, mert leszünk jó egy páran, kik ismerjük az aktákat, ügyeket. Alig ma néma Fejbólintó Bálint minden képviselő a fent elmondottak miatt. Igazán kínos látni és hallgatni, hogy a polgármester sokszor kér, majdnem könyörög, hogy szóljunk a tárgyhoz. Nem, minden kincsekért sem szólunk, óriási néma hallgatás: mert nincs felszólalás, indítvány, a tanács, pénzügyi bizottság javaslata meg van szavazva! Nagy tévedés aA hinni, hogy a közgyűléseken az előadói javaslattal szemben való felszólalás mindjárt ellenzékieskedés is. Nem, mert egy tiz szavas beszédre jön a másik oldalról a meggyőzni akarás, gondolatok váltódnak, eszmecsere fejlődik, minden képviselő jobban és jobban ismeri meg a szőnyegen forgó kérdést s ha talán más határozat fogadtatik el a vita végén, a város jólétére szolgál. De igy, ma? Mindig csak bíznunk kell a- város vezetőiben hogy rosszat nem akarnak, hát elfogadjuk, a miről csak halvány a sejtelmünk, de de hisszük, (vagy nem bánjuk) hogy jó. Meg vagyok győződve, hogy a tárgysorozatnak idejekorán való ismertetése nemcsak a városi képviselők érdeklődését keltené fel, hanem sok jelentős ügy iránt a lakosságot is. Lennének sokan a városban, a kik felhívnák a figyelmünket erre, vagy arra a kérdésre. Itt kérjünk bővebb felvilágosítást, ott magyarázatot, mert erről az ügyről téves nézetek járnak, sőt egész más a vélekedés, a terv és az akarás a városban. Ma a képviselőtestület egészen más, külön álló valami a város lakosságától. Nem veszik észre városatya-társaim, hogy tárgyalásaink iránt az érdeklődés abszolúte a minimális? Mintha nem is a mi dolgainkról tárgyalnánk, annak a városnak a polgárságáról, a mellyel együtt élünk és boldogulni akarunk. Mintha idegen város idegen képviselőtestülete tanácskoznék nagy fehér termünkben. Annyira nem törődnek velünk, tanácskozásainkkal azok, a kik a képviselőtestület felét megválasztották, hogy felénk se néznek, határozataink nem is érdeklik őket! Vegyék észre s lássák be, hogy ez igy nincs jól, helyesen. Régen elvesztettük, hogy „a közélet ütőerén tartsuk a {kezünket.“ Egyszerűen szükséges rossz ma a képviselőtestület tele elfogultsággal, jmeg- nemértéssel felülről és alulról. Szent a meggyőződésem, hogy nem lesz néma a képviselőtestület, ha azt a kis technikai kérelmet meghallgatják, hogy egy héttel előbb ismertessék meg velünk a tárgysorozatot. Akkor majd érdeklődünk beszélünk, gondolatokat vetünk fel, mert időnk lesz megismerni az akták mélyét is. És ha még sem igy lesz? Ha a képviselők még sem járnak a közgyűlésekre? Nos akkor pedig félre minden tekintettel, hiúsággal és érzékenységgel, a város pol gársága jegyezze meg az indolenseket, kik csak a választásokon leadandó szavazatokért követelik a nagy^diszí, tisztességet és keressenek nem pajtáskodásból, hiúságból vállalkozó uj városatyákat a — legközelebbi városi képviselőválasztáskor. Löwinger Mór városi képviselő. Mozgalom a. betegsegéíyző pénztári törvény ellen. Vác, szept. 6. A „Váci Hírlap“ szept. 3-án megjelent 68-ik számában a fenti címmel egy cikk jelent meg, a me.y leközli a nagyváradi iparíestüleínek Nagyvárad iparhatóságához intézett beadványát és egyben felhívja az érdekeltségeket, hogy hasonlóan foglaljanak állást a munkásbizíositási intézmény államosítása mellett. Minthogy a megjelent cikk alkalmas arra, hogy az egyedüli szociális intézményünk ellen a munkaadó érdekeltségben ellenszenvet támasszon, szükségesnek tartjuk arra a lehetőséghez képest röviden válaszolni. Meg kell elsősorban állapítanunk azt, hogy ezen mozgalom oly helyekről indult ki, a hol a jelenlegi kormány miniszterelnöke, ezen óhaját siettek támogatni. Aradról, hol Tisza országgyűlési képviselő, továbbá Biharból, hol, mint több ezer holdas föld- birtokos, mindenütt befolyást tud gyakorolni, mert óhaját szolgamódra teljesitik. A ki figyelemmel kiséri a közel két év óta dúló politikai viszonyokat, a ki megtudja számlálni azt a mérhetetlen kárt, a mit Tisza-kormány okozott Magyar- ország közgazdaságában, a ki tudja azt hogy hány ezer gyáros, kereskedő, iparos és kisgazda juto.t koldúsbotra e kormány belpolitikája miatt, csak az tudja megérteni azt, hogy Tisza Istvánnak kell oly intézkedést tenni, a mely elvonja az adózó polgárság figyelmét arról az áíkos munkáról, a mit Magyarország népének rovására elkövetnek. A kormány elnöke tudja jól, hogy az adót fokozni már teljes lehetetlenség. Tehát ugyanakkor midőn a hadsereg fejlesztésére újabb száz milliókat kell a népből kifacsarni, akkor beígéri a munkásbizíositási intézmény államosítását azzal az ürüggyel, hogy a bevételek nagyobb részét a kezelési költségek emésztik fel. Nem kutatjuk azt, hogy a nagyváradi ipartestület honnan szerezte be erre vonatkozó adatait, de hitelesen kimutathatjuk azt, hogy a kezelési költség országos átlagban nem 28, hanem csak lS^/o-út teszik ki, mely költségben bennfoglaltatnak a segélyezésen kívül eső összes kiadások úgy, hogy személyi járandóságok a bevételek 12%-át képezik. A magunk részéről ezt is túlmagasnak tartjuk, azonban, hogy mi okozza ezt, azt éppen azok rovására lehet Írni, kik állandóan ágálnak az intézmény ellen. Nem említünk egyebet, mint azt, hogy magában Vác városában a pénztárral kötelezettségben levő 501 munkaadó közül dacára annak, hogy több Ízben felhivaínak a járulék befizetésre, havonta 75—80 ellen kell végrehajtást vezetni. A vidéken sem jobbak a viszonyok. Sajnos, a munkaadó érdekeltség részéről oly nagy indolenciát kell tapasztalni a bejelentéseknél, hogy állandóan kell ellenőriztetni a be nem jelentett tagokat. A pénztár jóakaratú és többszöri felszólítására nem is reagálnak úgy, hogy az adatokat a helyszínen kell beszerezni. Ezek az eljárások mind elegendők arra, hogy növeljék, nem pedig csökkentsék a kiadásokat. Most, ha hozzászámítjuk a balesetbiztosítással járó munkaszaporulatoí azonnal meglátjuk, hogy a törvény hiányos rendelkezése, továbbá a pénztár intézménye ellen indított hajszából született ellenszenv mellett nem csoda, ha a kezelési költségek 18'2%-ot tesznek ki. Nem az államosítás lenne a mai helyzetnek szanálása, hanem, ha Tisza István Kossuth Ferencnek e szociális alkotását felvirágoztatni és igazán rendeltetési céljának megfelelően akarná átalakítani, úgy legelsősorban az volna a kötelessége, hogy a Alagyarország életerejét felemésztő had- seregfejleszíése és az oda belefektetett milliárdok helyet! Magyarország közegészségügyi állapotát tartaná szem előtt és a munkásbiztositáshoz, a mely közgazdasági érdek a munkaadók terhei csökkentésével néhány milliót áldozna évente, úgy mint ezt teszik más államokban. Alkossa meg az aggkori és rokkaníbizíositást, a mi állami feladat, hogy ne legyenek úgy a munkaadó, mint a munkás érdekeltségek ezzel is terhelve. Németország, mint iparállam felismerte a munkásbiztositásnak a közgazdaságra nézve fontos értékét és hathatósan támogatja a pénztárakat. 1910. évben csupán a rokkantbiztosiíásra 454,430 márkát költött, 1885. év óta pedig nem kevesebb, mint 649,764.552 márkát áldozott munkásbizfosi- tási célokra. Ezek ismertetése után pedig már most megjósolhatjuk, hogy a munkás- biztositás államosítása egyik munkaadó terhét sem fogja csökkenteni, mert elvégre a munkásosztály egészségügyi ellátását bármi módon biztosítani kell. Nem óhajtok soraimmal senkit meggyőződésében befolyásolni, azonban nem mulaszthatom el megemlíteni, hogy ma már még Tisza István sem fogja tudni a városok törvényhatóságát az államosítás követelésére megnyerni, mert nagyon jól tudják már, hogy ezzel akarja az ő népnyomoritó balkezes politikáját ellensúlyozni. Több jóakaratot és kevesebb ellenszen- vdt kérünk az érdekeltségek részéről és úgy nem lehet panaszra és elkeseredésekre ok. Tisza István pedig, he már mindenáron államosítani akar, úgy építtessen államköltségen tébolydát és kórházakat, hogy ne kelljen az őrülteket rendőri zárkákba csukni, vagy pedig a betegeket az utca-kövezetére larakni. Ha ezt megtette, úgy beszélhetünk még munkásbiztositásról is. De addig kormánytól, pártoktól és mindenkitől, kiben egy parányi szociális érzék van, nem gáncsot, hanem jóindulatot kérünk legszebb intézményünknek! Klein Károly a váci kér. munkásbiztositó pénztár igazgatója.
